Emánuel
3 °C
13 °C
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • 360 millió forintnak megfelelő ausztrál dollárra perelte még évekkel ezelőtt a korábbi munkahelyét az az ausztrál férfi, akit állítása szerint huzamosabb ideig azzal szívatott a felettese, hogy akár napi hat alkalommal is ráfingott. A férfi munkahelyi terrorizálás miatt jelentette fel a volt munkahelyét, azonban az ausztrál bíróság nem adott neki igazat annak ellenére, hogy a rendszeres fingás általi terror saját bevallása szerint súlyosan stresszessé tette.

    Ügyét 2018-ban söpörte le a bíróság, azonban a férfi fellebbezett a döntés miatt a BBC szerint. Azt állítja, hogy a felettese rendszeresen odament az asztalához, és a fejétől nem messze eleresztett napi négy-öt alkalommal is egy kiadós púzást, ami azért érintette kifejezetten rosszul, mert kifejezetten kicsi, ablaktalan teremben dolgozott.

    A sorozatos fingóterrorral megvádolt felettes a bíróságon azt állította, hogy konkrét esetekre nem emlékszik, de elképzelhető, hogy egyszer-kétszer jobban eleresztette magát. A sértett egyébként Büdi úrnak hívta a főnökét, és általában dezodort fújt a szellentések ellensúlyozására.

    Ami ennél is súlyosabb, hogy a sértett szerint Büdi úr szándékosan fingott rá mindig, mert így akarták elérni, hogy otthagyja a munkahelyét.

  • Ugyanarról az osztályról 9 nővérnek születik néhány hónapon belül gyermeke. A portlandi kórház hétfőn Facebook oldalán gratulált a Szülészeti Osztály munkatársainak és kitett egy fotót, melyen egy kivételével felsorakoztak a várandós nővérek és egy-egy papírt tartanak a kezükben, rajta a szülés kiírt időpontja. Az első baba áprilisban érkezik, a kilencedik júliusban zárja a sort.

    Maine-Medical-Center-Facebook
    Fotó: Maine Medical Center / Facebook

    "Nyugalom! Megvan a tervünk" - írta a kórház néhány aggódó betegnek válaszul, hogy az osztály zavartalanul fog működni, amíg a kilenc nővér szülési szabadságon lesz.

    "Vicces volt, ahogy sorra jelentette be mindenki, hogy terhes. Nagyon jó, hogy ott vagyunk egymásnak" - nyilatkozta a CNN-nek az egyik nővér. 

  • Olvasónk, N. fedezte fel ezeket a szelektív gyűjtőket a hetedik kerületi Peterdy utcában. A kukák összeszerelési útmutatója – már ha jól látom, hogy az* – kétségkívül érdekes olvasmány és egyben formabontó megoldás, de talán hasznosabbak lennének a kék-sárga és ki tudja, még milyen színek, amik egyfajta útmutatást adnának az embernek, hogy mit hová dobjanak. Persze ez a megoldás, legalábbis a hulladéktárolót először használóknak, megadja a szabad választás élményét, és az is valami.

    *Frissítés: Rosszul láttam, "ez nem IKEA", ahogy az egyik olvasóm írta. Az egy műanyag, Lexan típusú tábla, ami a védőfólia eltávolításának helyes folyamatát mutatja – amit ugye itt nem végeztek el (eddig legalábbis).

    IMG 5373
    Fotó: Olvasói fotó
  • Ez itt fent egy Excel-táblázat.

    Matt Parkernek, a Youtube-on 440 ezer követővel rendelkező Stand Up Maths című csatorna matematikusból lett humorista tulajdonosának feltűnt, hogy az elektronikus kijelzők valójában táblázatok, ahol a pixelek mindössze a piros, a zöld és a kék színek eltérő fényerejű képpontjait jelenítik meg.

    Ebből jött az ötlete, hogy Excel-ben is lehetne ábrázolni ezeket a képpontokat úgy, hogy az egyes cellák hétterének a piros, a zöld vagy a kék csatornák megfelelő árnyalatait rendeli. És meg is csinálta a konvertálóalkalmazást, ami bárki számra elérhető.

    Természetesen kipróbáltuk. Vettük Mabel képét a Csengetett, Mylordból, ezt:

    a546246fd82df0f9e256eb68146e3307

    ...és pár másodperccel később már meg is kaptuk a fenti Excel-táblázatot, amelyből eléggé kizoomolva valóban felfedezhetők a híres mosogatónő ismerős ráncai. Ha jobban megnézzük ugyanakkor, a fájl valóban táblázat, ahol az egyes cellák az adott színcsatorna világosságát jelölik 0-tól 255-ig:

    mabel2.png

    Az finom lesz.