Koronavírus adatok

2021. dec. 02.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Ferenc, Olívia
2 °C
5 °C
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Eddig is számtalan mű díszítette a testét, az arca azonban tabu volt.

    GettyImages-464159392
    Fotó: Christopher Polk / Getty Images Hungary

    A Maroon 5 frontembere, Adam Levine feleségével, Behati Prinslooval közösen lépett fel a Miamiban rendezett AD100 parti vörös szőnyegére, ahol Troye Sivan, Pharrel Williams és Jonatan Cheban és az AD főszerkesztője, Amy Astley is tiszteletét tette, az est középpontjában azonban kétség kívül Levine állt. 

    Az énekes ugyanis egy vadonatúj arctetoválással jelent meg az eseményen, a frissen készült képeken jól látszik, hogy a halántéka környékén egy fekte rózsaszál figyelhető meg.

     (Forrás: JustJared)

  • Az elmúlt pár évben a Microsoft a karácsonyi szezonra mindig egy-egy ronda mintájú pulcsival is készült, melyeket limitált darabszámban meg lehetett rendelni a cég webshopján keresztül, a bevétel egy részét pedig valamilyen nonprofit szervezetnek adták. 2020-ban a pulcsikból befolyó összegből a Girls Who Code kapott, melynek célja, hogy növelje a nők számát az informatikában, illetve ezzel kapcsolatban segítse a készségek és lehetőségek kiaknázását. Idén az AbleGamers Charity kap százezer dollár körüli összeget, amely a videójátékos-tér elérhetőbbé tételét szeretné elérni a fogyatékkal élők számára.

    A redmondi cég ezzel a pulcsival készült a 2021-es karácsonyra.
    A redmondi cég ezzel a pulcsival készült a 2021-es karácsonyra.
    Fotó: Microsoft

    A mindenki számára elérhető videojátékozásban egyébként a Microsoft az Xbox konzolokkal élen jár, az Xbox One-hoz készült Adaptive Controller nevű eszköz például kifejezetten mozgásukban korlátozottak számára lett fejlesztve.

    De vissza a karácsonyi csúnyapulcsihoz: a tavalyi mintáját a Paint rajzolóprogram ihlette, idén pedig a legendás Windows-játék, az Aknakereső. A pulcsin a játéktábla egy karácsonyfát formáz, melyen 1990 aknát kell még megtalálni, amire 2021 perce maradt a játékosnak.

    Azért 1990, mert abban az évben jelent meg az Aknakereső (Microsoft Minesweeper) első verziója a Microsoft Entertainment Pack 1 szórakoztató programcsomag részeként. A Windows rendszer előre telepített programjai között 1992-ben jelent meg a Windows 3.1-gyel a Reversi (Fonákolós) nevű játék helyén. A pulcsi jobb vállán épp ezért a Windows 3.1 ablakos logója látható. A 2021 értelemszerűen az idei évre utal.

    Az idei pulcsi 75 dolláros (24 ezer forintos) áron került fel a webshopba, 5 dollárral drágábban, mint a tavalyi. Az áremelés ellenére idén is elfogyott egy nap alatt az összes. Ha valaki aknát szeretne keresni, csak írja be a Google-be, hogy Minesweeper, és hajrá!