A Sikolyon szereplő alak nem is sikít, hanem sikolyt hall
Ez derül ki a British Museum új Munch-kiállításából, amelyen többek között az ikonikus festmény litográfiáját (avagy kőnyomatát) is a nagyközönség elé tárják. Ennek a nyomatnak az aljára egy rövid magyarázatot firkantotta oda a norvég festő:
Az egész testemben éreztem a hatalmas sikolyt.
A titokzatos mondatról ma már azt is tudjuk, mire utal. Munch naplójában részletesen ír egy 1892. január 22-i sétáról, aminek egy rémisztő intermezzója a festményt ihlette.
Két barátommal sétáltam az úton - a nap éppen lefelé ment - az ég egyszer csak vérvörösre váltott - megálltam, kimerültnek éreztem magam, és a kerítésnek dőltem - vért és lángnyelveket láttam a kék-fekete fjord és a város felett - a barátaim tovább sétáltak, én pedig ott álltam, remegve a szorongástól - és éreztem, ahogy egy végtelen sikoly áthatol a természeten.
Ha ez önmagában nem lenne elég bizonyíték arra, hogy a figura (aki eszerint maga Edward Munch) nem sikít (hiába van nyitva a szája), hanem sikolyt hall (vagy legalábbis képzeli, hogy hallja), akkor itt van még egy adalék a dologhoz: a festmény eredeti, német címe az, hogy A természet sikolya.
(Quartz)