Jenő
10 °C
24 °C
Index - In English In English Eng
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A brit színész még 2020 márciusában kezdett el Shakespeare-szonetteket feltölteni a Twitter-oldalára saját előadásában, azóta pedig töretlenül posztol.

    A nyolcvanadik születésnapja előtti este, vagyis július 12-én pedig stílszerűen a 80. szonettet adta elő követőinek, ami így szól magyar fordításban:

    És ez lenne a sz magyar fordításban:

    Ha rólad írok, oh mint csüggedek!

    Tudván, jelesb ajk zengi már neved’,

    S mindenre kész, hogy méltán zengje meg

    S dalomban elnémítson engemet;

    De érdemed (mely téres oczeán)

    Hajót hord, bármi büszke vagy szerény is:

    Sajkámon, mely övéhez csak parány,

    Tág színeden feltűnök készen én is.

    Lebegve föntart, csak kissé segélj

    Mig ő száguld nagy mélységed fölött,

    S ha sülyedek, az én becsem csekély,

    Mig nagy szabás s érték diszíti őt.

     Azért, mig ő megy, s én a mélybe vesztem,

    Kinek mit árt? Szerelmem volt a vesztem.

  • Egy villamosra váró 60 év körüli férfi azért tett panaszt az életmentőkre a múlt héten, mert felverték a port egy Margit körúti megállóban. A mentők kivizsgálták az “ügyet” , és kiderült, hogy a jelzett időpontban valóban a dugóban araszolva kapott riasztást az egyik fővárosi eset kocsi, ami egy 10 éves gyermek segítségére indulva hajtott a sínekre. 

    - olvasható az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán

    A poszt szerint a vizsgálat során megállapították, hogy a mentőautó megfelelő sebességgel haladt a megállónál, illetve azt is, hogy a mentőtechnikus szirénával, illetve kürtszóval is figyelmeztette az ott várakozó utasokat arra, hogy érkeznek,  az emberek közül pedig többen hátrébb is léptek.

    A vizsgálat megállapította továbbá hogy az egység mindenre kiterjedő körültekintése, a biztonságos sebesség és a legnagyobb jószándék nincs arányban a felvert por mennyiségével, ezért az okozott kellemetlenségért elnézést kérünk. 

    - tették hozzá.

  • Komáromi Gábor püspökladányi tűzoltó éppen esküvői fotózásáról tartott haza menyasszonyával, amikor egy közlekedési baleset szemtanúi voltak: egy autó fának hajtott, írja az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

    A pár azonnal a sofőr segítségére sietett. Komáromi Gábor elkezdte bekötözni a jármű vezetőjének sérüléseit, az autót is áramtalanította, majd megvárták, hogy a mentők megérkezzenek a helyszínre. 

  • Ugyan a videójáték-iparban a nyár közepe jellemzően a legdurvább holtidőszak, idén egy elég nagy dobás jutott erre az időszakra is a Ghost of Tsushima képében. A Sony szamurájos kalandja többek közt azért is elég érdekes, mert ez az egyik utolsó nagy PS4-exkluzív, a fejlesztő Sucker Punch pedig valószínűleg csutkára is hajtotta a konzolt, ebből pedig alighanem a The Last of Us II-höz hasonló látványorgia született.

    A jövő héten érkező játék tegnap óta előtölthető, a Sony pedig be is indította a marketinges rakétákat a végjátékra, ami a hőskor japán szamurájfilmjeit idéző előzetes mellett egy, a játék zenéinek elektronikus remixeiből összeállított kislemezben csúcsosodott ki. Ez a projekt pedig nem is akármilyen cucc, Tycho, TOKiMONSTA, a The Glitch Mob és a leginkább a Nince Inch Nailsből ismert Alessandro Cortini működtek közre benne.

    Tycho és TOKiMONSTA egyébként is rengeteget merítenek a japán hangzásvilágból, szóval az ő számaikról simán elhinném, hogy ettől teljesen függetlenül adták ki, és hát a The Glitch Mobtól sem áll távol a keleti kultúra, elég csak megnézni a Love Death Immortality albumborítóját. Alessandro Cortini remixe egy kicsit talán kilóg a sorból, a Bushido újragondolt változata inkább olyan, mint ha a zenész túl sokat hallgatta volna a Deus Ex: Human Revolution zenéjét. Nekem egyértelműen TOKiMONSTA The Ghost Burns remixe jött be a legjobban, az tényleg hidegrázós cucc – mondjuk szerintem a hardstyle kicktől eltekintve egy kicsit hasonlít erre a Crypsis számra, de ezt lehet, csak képzelem –, de igazából az egészet érdemes meghallgatni, ha valaki szereti az elektronikus zenét.

    Ha valakit az eredeti számok érdekelnek, annak július 17-ig, vagyis a játék megjelenéséig kell várnia, de előrendelni már elő lehet az albumot. A játékkal mi is foglalkozunk majd, 14-én már olvashatják a tesztünket az Indexen.