György
9 °C
23 °C
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Itt a Mindeközben általában cukimuki, állatos posztokat szoktunk megosztani, de ez most kivételes alkalom lesz. Most arról számolunk be, hogy a természet nemcsak bolyhos és ölelgetni való, hanem bizony kegyetlen is tud lenni.

    47677269941 4c2afbe6e6 b
    Fotó: madarkorhaz / Konyhás István / flickr

    A Hortobágyi Madárkórház húsvét vasárnap kapott bejelentést a rendőröktől arról, hogy egy mikepércsi fészekben egy elpusztult fehér gólyát találták. A madárkórház az áramszolgáltatóval együtt a helyszínre ment, ahol a templom melletti fészekben megtalálták az elpusztult madarat és öt tojását is. A fehér gólyát elvitték boncolásra, a tojásokat pedig a madárparkba. Mint kiderült,

    a gólyát egy másik gólya ölte meg, a fészekért, vagy a területért vívott harcban csőrével több halálos sebet is ejtett a madáron.

    A boncoláskor találtak egy enyhe mérgezést is a szervezetében, azonban az is biztossá vált, hogy a halálát nem ez okozta. A madárkórház szerint a tojások mentése közben jól megfigyelhető volt, hogy a szomszédos gólyák folyamatosan támadták a halott gólya még fészken ülő társát. Mint írják,

    a gólyák gyakran próbálják meg szabályozni a szaporulatot, ennek legismertebb módja, hogy a kikelt fiókákból a leggyengébbeket kilökik. Lehet, hogy egyfajta természetes állományszabályozás az is, hogy ha az annyira száraz, táplálékban szegény tavaszon, mint az idei, akár a fajtásaikat is megpróbálják eltántorítani a szaporulat kiköltésétől vagy felnevelésétől.

    A madármentők azért nem hagyták ott a még életben lévő gólyával a tojásokat, mert veszélyben lettek volna. Ugyanis, ha a gólya elment volna enni, az őt is támadó gólyák vagy a dolmányos varjak kilökhették volna a fészekből az őrizetlenül maradt tojásokat, amiket ilyenkor kihűlés is fenyegetett volna. A tojások most a hortobágyi madárparkba kerültek, ahol tartósan sérült gólyák fészkeibe adoptálták őket, ott biztonságban kelhetnek ki és nevelhetik fel őket pótszüleik.

    47677269161 17a72b1f26 b
    Fotó: madarkorhaz / Konyhás István / flickr
  • Szombaton a ferencvárosi Élesztőházban rendezik meg a Zöldülők Vásárát, ahol harminc, környezettudatos terméket gyártó cég mutatja be, hogyan érdemes belekezdeni a kisebb környezeti terheléssel járó háztartás vezetésébe. Mint a Felelős Gasztrohős Alapítvány sajtósa, Szabó Eszter mondja: amikor az ember fenntartható életmódra akar váltani, számtalan kérdés merül fel onnantól kezdve, hogy hogyan kell használni a luffa szivacsot, odáig, hogy hány fokon kell mosni a mosható pelust. A rendezvényen nemcsak a kiállítók adnak majd ehhez segítséget, hanem a kerekasztal-beszélgetések is. A részletes program itt olvasható.

  • A legjobban jegyzett magyar teniszező, Fucsovics Márton kedden a barcelonai tornán játszott. Nem elég, hogy Cicipasszal is meg kellett küzdenie, de még a kényelméért dolgozó segédjével is csatáznia kellett.

    A lány csak jót akart, amikor a játékos padjára újra és újra visszatett egy törölközőt, de Fucsovicsnak már pont nem volt szüksége arra. Így aztán az harmadjára már végleg a földön maradhatott.

    fucso.PNG
  • Pedig igaz, a Marvel-filmek szereplői csináltak egy ilyen videót, amiben egyrészt átdolgozzák Billy Joel We Didn't Start The Fire című számát, másrészt pedig összefoglalják, hogy mi történt az eddigi kismillió filmben. Megállíthatatlan ez a PR-úthenger, amit a Bosszúállók: Végjáték premierjéhez összeraktak: