György
9 °C
23 °C
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az év egyik legnagyobb üzleti ötletének tekinthetjük, hogy egy japán cég konzervbe zárta a nagy semmit és azt dobta piacra. A nagy semmi persze túlzás, minden a marketingen múlik. A konzervben ugyanis nem semmi van, hanem - ahogy a szlogen is mondja - "egy elmúló korszak levegője" és egy 5 jenes érme. Mindezt bárki megveheti 1080 jenért, azaz kb. 2700 forintért. 

    A cég ezzel a különleges termékkel a trónról rossz egészségi állapota miatt április 30-án távozó Akihitó császárnak állít emléket, ennek a most záruló korszaknak a levegőjét zárta konzervbe. Japánban minden császár uralkodásának külön korszakot és nevet szentelnek. Az 1989 óta uralkodó Akihitó-érát Heiszeinek, vagyis "békét teremtő" korszaknak nevezték. Május 1-től fia veszi át a trónt, amivel megkezdődik a  248. korszak, ami a "jó" és a "harmónia" szavak összegyúrásából a Reiva nevet viseli majd.  

  • Huszonkét évesen elpusztult Charlie, a fogságban élő legöregebb kaliforniai tengeri vidra - jelentette be a kaliforniai Long Beachben működő Aquarium of the Pacific, amelynek 1997 óta volt lakója az apró tengeri emlős. Charlie szép kort élt meg, a hím kaliforniai tengeri vidrák általában 10-14 évig élnek a vadonban, míg fogságban élő társaik a 20 éves kort is megérhetik - írja az MTI.

    57540139 10156007406916806 5359839484252782592 o
    Fotó: Aquarium of the Pacific / Facebook

    Az akkor még kölyök vidrára 1997-ben, nagy erejű viharok után találtak rá, és a szakértők úgy ítélték meg, hogy az árván maradt állat nem élné túl egyedül a vadonban, ezért az 1998-ban megnyílt Aquarium of the Pacific egyik első lakója lett. Élete során számos tudományos vizsgálat készült a bevonásával, és tavaly a Guinness Rekordok Wild Things kiadványának idős állatokról szóló fejezetébe is bekerült.

  • A thaiföldi királyi udvar asztrológusa elkészítette kedden a délkelet-ázsiai ország új uralkodójának, Maha Vadzsiralongkornnak a horoszkópját a jövő héten esedékes nagyszabású koronázási ünnepséget előkészítő szertartás keretében.

    A bangkoki Nagy Palotával szomszédos Smaragd Buddha templomban tartott háromórás ceremónián az udvari asztrológus egy arany dísztáblára írta fel a horoszkópot, egy másikra az uralkodó új neve és királyi címe került fel, valamint a hivatalos királyi pecsétet is felvésték. A szertartást követően sem a horoszkópot, sem annak olvasatát nem hozták nyilvánosságra. A 66 éves uralkodó nem vett részt személyesen a ceremónián, hanem egy királyi küldött képviselte.

    A királyi horoszkópnak és a két másik tárgynak fontos szerepe lesz a május 4-i koronázási ünnepségen, amelyen átadják őket az új uralkodónak. A királyi palota január elején jelentette be, hogy három napig tartó - május 4-5-6 - nagyszabású ünnepség keretében koronázzák meg Thaiföld új királyát, Maha Vadzsiralongkornt, aki apja, a 88 éves Bhumibol Aduljadedzs 2016. októberi halála nyomán lép a trónra X. Ráma néven.

    Maha Vadzsiralongkornt 2016. december 1-én nyilvánították Thaiföld királyává. Apja halála után az új király időt kért arra, hogy gyászolhasson, és csak később koronázzák meg. Maha Vadzsiralongkorn Buhimbol Aduljadedzs és Szirikit királyné második gyermeke és egyetlen fia, aki Nagy-Britanniában és Ausztráliában tanult. Már 20 éves korában, 1972-ben trónörökösnek nyilvánították.

    (MTI)

  • A 3-as metró felújítása valószínűleg sok embert ültet majd nyeregbe a nyáron. Ezt a trendet erősíti a magyar Kerékpárosklub a biciklire szerelhető Metrópótló táblákkal, amiket 500 forint adományért cserébe lehet felkapni majd vasárnap az I bike Budapest bringás felvonuláson.