új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Csütörtök este az Eintracht Frankfurt ellen idegenben játszott az Európa Ligában a portugál Benfica, a vendégek több szurkolója viszont elvétette az úti célt, és Frankfurt am Main helyett a mintegy 600 km-rel arrébb levő Frankfurt (Oder)-ben kötöttek ki.

    A portugáloknak volt oka persze az utazásra, hiszen 4-2-es előnyről várták a visszavágót, amin végül 2-0-ra nyert a Frankfurt, így a német csapat jutott tovább, tehát az Odera-Frankfurtba kerülő portugál szurkolók duplán bánkódhattak, mert ki is estek, és még rossz helyen is voltak.

  • A kicsit béndzsa reklám arról szól, hogy egy srác leül játszani a Mortal Kombat új, szám szerint 11. részével az egyik cimborájával, aki aztán szanaszét veri Raiden karakterével. A srác kicsit kiakadva kérdezi, hogyan lehet a cimbora ennyire jó egy játékban, ami most jött ki, a kamera pedig megmutatja, hogy nem más ül ott, mint Christopher Lambert, aki a Mortal Kombat-filmben a villámisten Raiden karakterét alakította.

    christopher lambert
    Fotó: Youtube.com
  • A Reddit 45 000-nél is több upvote-jának (facebookra lefordítva: like) köszönhetően egyik legolvasottabb posztja a napokban nem másról szólt, mint egy élő tévéműsorban eleresztett fingról és annak elmismásolsának kísérletéről. Sőt, többről. A The Take című, NBA-meccseket elemző műsorról van szó, amiben egy Max Kellerman nevű szakértő/sportújságíró _elméletileg_ többször is elfingta magát, van ilyen. Élőben viszont elég gáz (bocs), ha bekövetkezik.

    Kellerman a malőröket, legalábbis az egészet beindító Reddit-júzer szerint, többféleképpen igyekezett elkenni, szavakkal, köhintésekkel, stb. Istenigazából egy olyan hang van, ami szerintünk is fingás, a többi elég véleményes, de hogy pont azt az egyet (5:51-nél) terelte el Kellerman ilyen béna köhintéssel az csodálatos. (via)

  • Fotó: Hegyvidéki Önkormányzat

    A Hegyvidéken, a XII. kerületben 130 olyan utca van, ahol nincs járda. A kerületi önkormányzat most egy mozgalmat indított, hogy a járművek és a gyalogosok közösen használhassák az utakat - lehetőleg úgy, hogy a gyalogosoknak nem lesz eközben halálfélelme.

    A program lényege:

    • saját tervezésű figyelemfelkeltő táblákat helyeznek ki, és felfestések kerülnek a problémás útszakaszokra,
    • a Budapest Közúttal együttműködésben KRESZ-módosítást kezdeményeznek,
    • hároméves járdaépítési programot hirdettek, ahol megoldható a kialakítás.

    A KSH adatai szerint évente több ezer gyalogost gázolnak el (nem a kerületben, hanem az országban). Ha a program sikeres lesz, akkor az egész országra kiterjesztenék, ennek egyik lépcsője maga a KRESZ-módosítás.

    Fotó: Hegyvidéki Önkormányzat
  • Mármint a vörös hajú emberek. Hát itt:

    k8eh6rfdaks21

    Az, hogy Írország, Skócia és Wales csak úgy virít a térképen, gondolom senkit nem lep meg, ahogy az sem, hogy általában ahogy haladunk északra, és egyre világosabb bőrű és szőkébb lesz az átlagember, úgy nő a vörösök aránya is. Na de mi az a látványosan kiugró folt Oroszországban? Nem, nem a Vörös tér Moszkvában, hanem Udmurtföld, ahol a helyiek között rengeteg a vörös hajú, a BBC pár éve írt is róluk egy remek riportot, erre tessék érte.

    (via Reddit)

  • A Macskafogó azért az egyik legjobb, vagy talán a legjobb magyar rajzfilm, mert tele van egészen apró kis utalásokkal, finomságokkal, amikből olyan sok van, hogy nemhogy az első, de mondjuk az első tíz megtekintés után sem valószínű, hogy észrevesszük mindet.

    Itt van például egy képkocka abból a jelenetből, amikor Edlington az Intermouse-ba tart, és átesik a biztonsági ellenőrzésen.

    A legtöbben valószínűleg ebből a jelenetsorból az aprócska kalapocska kezdetű jelszóra emlékeznek. Ha viszont elég sokszor megnézzük a filmet, akkor feltűnik például az is, hogy a biztonsági őr mögött a háttérben van egy kicsit elmosódott plakát.

    Egy fegyvert reklámoz. Na, de milyen fegyvert reklámoz az egereknek? Hát persze, hogy egy Mausert. Köszi a tippet, OBTM!

  • b657068ca7595138a949f292c85704ad original?ixlib=rb-1.1.0&w=680&f

    Bő félmillió dollárt dobott össze rá az internet népe a Kickstarteren, és még van egy kis idő beszállni: az Evolution Hoodie nevű pulcsi újrahasznosított kávézaccból és műanyag palackokból készül. Mármint ezeket nanoméretűre darálják, és aztán műszálat csinálnak belőle, amiből meg pulóvert. Állítólag kényelmes is, az anyaga miatt extrém gyorsan szárad, és nem tartja meg a szagokat. Jó, a forradalmi lopásgátló mechanizmus néven eladott cipzáras zseb talán egy kicsit túlzás. Az ár mindenesetre 62 dollár (bő 17 ezer forint), szeptemberben szállítják. Persze maga a szállítás nyilván rögtön hagy is maga után kábé akkora környezetszennyezést, mint amekkorát magával a pulcsival megspóroltunk a világnak, de ez már valószínűleg egyetlen vásárló lelkiismeretét se fogja zavarni különösebben.

  • Kezdjük azzal, hogy igen, ez egy rémes zenekarnév, gondolkodhatott volna rajta még Téglás Zoltán, az Ignite énekese, amikor először nevezte el a szólózenekarát (ami nem mellesleg, régebb óta megvan, mint az Ignite), de ez van, névben a Kiss sem tűnik így mai fejjel annyira ütősnek, ugye, a többit meg tudjuk. Téglás ebben a zenekarban nem punkrocker, hanem csak rocker, és annak is az érzelmesebb fajta - a Zoli Band nem dühös, hanem fogós, de kellemes zenét tol, nagyon jó zenészekkel a dalszerzők és az előadók között is.

    A Santa Monica című albumuk nemrég jelent meg, ezt turnéztatják most Európában, főleg német klubokban, és ezt mutatják be április 20-án este az A38 hajón is. A zenekar jelenlegi felállása: Téglás (Ignite) - ének, Lukács Peta (Bikini) - gitár, Szűcs Peti (Superbutt, Ørdøg) - dob, Szebényi Dani (Kowalsky meg a Vega) - billentyűs hangszerek, Horváth “Sexy” Gábor - basszusgitár. Szóval jó zenéért tessen jönni a hajóra, megyek én is.   

  • James Corden, az amerikai tévézés egyik ügyeletes brit viccesembere csinált a saját szüleiből sztárt az esti beszélgetős tévéműsorában, azzal, hogy megnézette velük a Trónok harca évadnyitót. Úgy, hogy természetesen egyikük sem látott még előtte egyetlen percet sem a sorozatból. Ugyan az epizódban nemigen történik semmi durva vagy meglepő (már Trónok harca-mércével mérve), elég viccesek a reakciók:

  • Nick Cave egészen nagyszerű formában van: egy felfoghatatlan személyes tragédia (egyik kamasz fiának elvesztése) után kiadta pályája legsötétebb és legfájdalmasabb lemezét, a Skeleton Tree-t, majd körbeturnézta vele az egész világot, és mindenütt nagyon különleges koncerteket adott, a közönséggel hihetetlenül intim kapcsolatot kialakítva (lásd a fenti, a bécsi koncerten készült képünket). A turnéról "véletlenül" kétszer is írtunk, azaz persze nem véletlenül, hanem eleinte még nem volt magyar dátum a koncertek között, ezért Bécsbe utaztunk, hogy ne mulasszuk el ezt a megismételhetetlen élményt, amit aztán a nagy sikerre való tekintettel mégis megismételt a Nick Cave and the Bad Seeds a turné meghosszabbításakor Budapesten.

    Kapcsolódó

    Két perc alatt lenyűgöz ez a fickó, akármit is csinál

    Kínosan kevesen jöttek el Nick Cave koncertjére, egy baleset miatt majdnem idő előtt vége is szakadt, de még így is egyértelmű, hogy ez az ember olyat tud, amit csak nagyon kevesen.

    A turné alighanem legkülönlegesebb állomását, a koppenhágai koncertet videóra is rögzítették: itt élőben is fellépett velük Else Torp operaénekesnő a koncertfilm címét adó, Distant Sky című, gyönyörű számban. És ezt a koncertfilmet lehet most ingyen végignézni, április 19. és 22. között, csak ide kell miatta kattintani, és ennyi. Megéri.

  • Az idei már a harmadik év, amikor novellapályázatot ír ki a BKV megállóinak plakáthelyeit értékesítő JCDecaux cég. A feladat roppant egyszerű: kell egy jó történet, ami meg kell írni legalább 3600, legfeljebb 4000 karakternyi terjedelemben – ez Wordben, a normál beállítással körülbelül egy A4-es oldalnak felel meg –, aztán ezt fel kell tölteni a pályázat honlapján, és reménykedni kell, hogy bekerülünk abba a húszba, akiknek az írásait hamarosan a budapesti busz- és villamosmegállókban, metróállomásokon, illetve a vidéki megyeszékhelyek Volán-megállóhelyein olvashatják. 

    Ráadásul akit a legjobb húszból is a legjobbnak, vagy a három legjobb egyikének talál a zsűri – aminek elnöke már hagyományosan Grecsó Krisztián József Attila-díjas költő, író –, az a Komoly Dicsőség mellett Igazán Komoly Pénzdíjat is kaphat, a dobogósok száz-, kétszáz- és háromszázezer forintos pénzdíjat kaphatnak. Persze nem a pénz a lényeg, de komolyan, hanem az írásban rejlő kihívás. Egyébként itt el tudja olvasni a tavalyi top20 novellát – ebben van némi gusztustalan önpromó is, az egyik írás az enyém ugyanis –, és ki tudja, talán most kapja el a „hát ilyet én is tudok, hapsikám” érzése, és máris felfedezzük a 2020-as évek leendő irodalmi Nobel-díjasát!

    jcdecaux
  • Önöket milyen látvány fogadta nagypéntek békés reggelén? Engem egy jó pár napja ott rohadó galamb teteméből vidáman falatozó varjúé, itt az Index szerkesztősége előtt. Kinek mit jelent a húsvéti ünnepi lakoma, ugye. Nem is beszélve arról, hogy amúgy még csak nagypéntek van, szóval böjtölni kellene, nem tetemet falatozni.

    Már csak azt nem tudtuk eldönteni a kollégákkal, hogy ez vajon kannibalizmusnak számít-e, vagy technikailag csak a varjút evő varjú lenne az?

    Kannibalizmus, ha a varjú eszi a galambot?

  • Legyezős koronásgalamb-fióka született egy Virginia állambeli állatkertben, és a képeket nézegetve nehezen dolgozza fel az agyam, hogy ez egy valódi állat, és nem a fantázia szüleménye.

    A felnőtt legyezős koronásgalambok (milyen király, hogy MINDEN állatnak van magyar neve Ázsiától Afrikáig, a Sark-vidéktől Dél-Amerikáig) már eleve úgy néznek ki, mint egy pávával keresztezett gerle, de a csibék felfoghatatlanul mély kék színe egészen zavarba ejti az érzékeket. 

    Érdemes a Facebook-bejegyzés alatti kommentekbe is belenézni, ahol egész spontán rajongótábora alakult a kis kék madárnak. 

    Forrás: Virginia Zoo / Facebook
    Forrás: Virginia Zoo / Facebook
  • Az elmúlt napokban számtalan alkotó posztolt a Notre-Dame katasztrófájához kötődő alkotást, volt, akinél Quasimodo siratta a székesegyházat, volt – épp egy magyar grafikus –, aki a párizsi tűzoltók előtt tisztelgett. Egy klasszikus zenével foglalkozó Facebook-oldal, a Chopin, Liszt and Friends pedig nem akármilyen kottát posztolt ki a tűzvész után néhány nappal. Igazán megható ez a gesztus, és nem mindennapi kreativitásra vall.

    Azt mondjuk nem tudom, hogy bármit el lehetne-e ebből a kottából játszani, de nem is ez számít. Ha a szándék és az ötlet, ami tényleg elismerésre méltó.

    chopinliszt
  • Amióta a múltkor rákattintottam Youtube-on egy Matchbox-felújítós videóra, azóta a videómegosztó egészen bizarr mélységeivel ismerkedtem meg az ajánlórendszerének köszönhetően. Fogalmazzunk úgy, hogy azóta állandóan valamilyen kisautós videót akar lenyomni a torkomon.

    Így jött szembe az a videó is, ami a Matchbox-felújítós videókon belül egy alkategóriát képvisel, méghozzá a Matchbox-átalakítást. Nagyjából ugyanaz történik, mint a Pimp My Ride-ban, vagy bármelyik discoverys autóépítős műsorban, csak éppen itt az alanyok játékautók. A konkrét lenti esetben Hot Wheels és nem Matchbox márkájú, de ez a lényegen talán nem változtat.

    Az eredeti
    Az eredeti

    Szóval a kihívás az volt, hogy a Dumb és Dumber legendás furgonját építse meg az illető egy kisautóból.

    A végeredmény több mint meggyőző, bár sokat elmond a szubkultúra perfekcionizmusáról, hogy a videó azzal zárul, hogy nem rossz, nem rossz, de a Hot Wheelsek mératárany nem elég pontos, ezért legközelebb más márkájú kisautóból kell megcsinálni az átalakítást.

  • Ha valaha eljön a gépek lázadása, akkor a Boston Dynamics lesz az egyik olyan cég, amire a legtöbb megmaradt humán ujjal fog majd mutogatni, hogy naugye. A leginkább előremutató robotokat fejlesztő vállalat a legutóbbi videójában azt mutatta be, hogy a Spot típusú munkarobotjai milyen teljesítményre képesek, ha összehangoltan dolgoznak.

    Egy üresbe tett teherautót egy 1 százalékos emelkedőn simán felcibált tíz ilyen robotkutya a cég telephelyén.