Gyula
7 °C
20 °C
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Kim Kardashian
    Fotó: Rodin Eckenroth / Getty Images Hungary

    A Forbes minden évben kiadja a listát arról, hogy kik éppen a világ leggazdagabb emberei. Az első helyen az Amazon atyja, Jeff Bezos végzett, ami nem meglepő. Az viszont igen, hogy Kim Kardashian csak most lett milliárdos. Még húga, Kylie Jenner is előbb szerezte meg az első milliárdját.

    Döbbenet, de csak most kezdett el annyit érni a KKW Beaty, hogy a szépségápolási cikkeket forgalmazó cégben lévő részesedése 500 milliót érjen. Erre jött még a fehérnemű márkája, a Skims, ami 2019 óta tör előre. Ebből a cégből is van durván 225 millió dollárja. A maradék 275 millió pedig innen-onnan azért összejön neki.

    Ahogy azt 2016-ban mondta egy interjúban, amikor először került fel a Forbes ezen díszes listájára:

    Nem is olyan rossz egy lánytól, akinek abszolút nincs tehetsége.

    Ettől függetlenül még érdekes, hogy csak most sikerült eljutni a milliárdosok klubjába. Pedig:

    • 20. évadánál tart a Keeping Up With The Kardashians, aminek állandó szereplője,
    • Több mint 210 millió követője van Instagramon, így egy posztjával akár 500 ezer dollárt is kereshet.

    Persze, ha meg azt nézzük, hogy ezt a vagyont csak pár év alatt sikerült összehozni, mióta aktívan foglalkozik saját cégein keresztül szépségápolási cikkekkel és fehérneműkkel, akkor viszont máris más a helyzet.

    (Forbes)

  • Mark Wahlberg híres arról, hogy hajnali 03:00-kor kel fel és 06:00-ig letudja az edzést és a reggelit, majd aztán még marad ereje ahhoz, hogy elmenjen golfozni is egy jót. Ezt az életvitelt egyébként két évvel ezelőtt James Corden is kipróbálta a színésszel, több-kevesebb sikerrel.

    legújabb szerepe kedvéért elengedheti ezt az életvitelt, hiszen 6 hét alatt 14 kilónyi súlyt kell felszednie, amit a színész, az elmondásai szerint már nagyon vár.

    Wahlberg Jimmy Kimmel show-műsorában volt sztárvendég, ahol beszélt a testtömeg-gyarapodási terveiről. A színész a Father Stu című életrajzi filmben fogja alakítani Stuart Longot, aki bokszolóból vált pappá egy állkapocssérülést követően. Wahlberg elvileg már régóta szerette volna megfilmesíteni ezt a történetet, de csak mostanra sikerült összerántani a filmet.

    Miután megvagyunk a ökölvívásos felvételekkel, utána a forgatás időszakában annyi kilót kell felszednem, amennyit csak lehetséges, úgyhogy azt a kihívást fogadtam meg, hogy 6 hét alatt 14 kilót kell híznom. Mindemellett azt várják tőlem, hogy őrizzem meg az egészségem, de úgy vagyok vele, hogy 'Haver, olyan régóta vagyok már szigorú diétán, hogy most mindent fel akarok falni, ami csak elém kerül.' Pékségbe akarok menni. Gyorséttermekben akarok enni. Fánkokat akarok zabálni. Minden is kell!

    – mondta a színész a műsorban.

    Érthetőek Mark Wahlberg kijelentései, hiszen évek óta kemény diétán van, így most végre van oka arra, hogy hat héten keresztül azt egyen meg úgy egyen, ahogy egy átlagember tenné.

    A projektben részt vesz Mel Gibson is, aki a Mark Wahlberg karakterének édesapját fogja alakítani.

    A forgatókönyvet és a rendezést pedig a 30 éves Rosalind Ross dirigálja, aki egyébként Mel Gibson barátnője. A rendezőnek ez lesz az első nagyjátékfilmje.

    A forgatás a mai napon veszi kezdetét. 

  • 171209664 1052026828661055 4826117394632900019 n
    Fotó: @henrycavill / Instagram

    Lehetséges, hogy az újdonsült párt is a Vezércsel c. sorozat ihlette meg, amikor első közös képükkel a nyilvánosság előtt is felvállalta kapcsolatukat a színész Instagram-oldalán. 

    Ez vagyok én, csendesen magabiztossággal nézve, nem sokkal azelőtt, hogy megsemmisített sakkban a gyönyörű és briliáns szerelmem, Natalie.

    – írta a képhez.

    A Daily Mail feltételezései szerint az Enola Holmes forgatásán ismerkedhettek meg, amelynek gyártásáért a Legendary Entertainment volt felelős. A stúdió televíziós és digitális részének alelnöke Natalie.

    (Forrás: TMZ)

  • EydWLqIWgAEKNnq55

    A Disney az elmúlt időszakban elkezdte a klasszikus meséinek az élő szereplős változatait megfilmesíteni. Ebben a formában már megkaptuk a Mulan, az Oroszlánkirály és a Dumbó történeteit, de sorolhatnánk még a filmeket. A sorból a Disney klasszikusa, a Pán Péter élő szereplős változata sem maradhat ki, ami már 2016 óta fejlesztés alatt áll, a forgatásnak pedig egy évvel ezelőtt kellett volna elkezdődnie, de sajnos itt is közbeszólt a koronavírus.

    Pán Péter a filmtörténet egyik leggyakrabban és legváltozatosabb módon feldolgozott meséje, aminek a leghíresebb darabjai az 1953-as Disney-rajzfilm és a Robin Williams főszereplésével készült 1991-es Hook című film.

    A legújabb változat a Peter Pan & Wendy címet kapta, aminek a forgatása március közepén kezdődött el. Erről készült néhány fotó, Hook kapitányról, akit nem mellesleg Jude Law fog majd alakítani a filmben.

    A premierre előreláthatólag 2022-ben fog majd sor kerülni a Disney+ oldalán.