Károly, Karola
-1 °C
4 °C
Index - In English In English Eng
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A megfejtés: az amerikai politika legizgalmasabb kérdését, vagyis azt, hogy az idei elnökválasztás demokrata párti előzetes versenyében ki az egyes államokban a népszerűbb a két legerősebb jelölt, Joe Biden és Bernie Sanders közül. Sötétkék = Sanders, világoskék = Biden.

    Egyben szépen látszik az amerikai választási rendszer értelmetlensége is: Sanders nagyrészt olyan helyeken népszerű, ahol tök mindegy kit indítanak a demokraták, mert a macskám is megverné Trump elnököt, Biden meg olyan helyeken, ahol szintén tök mindegy, mert ha Kennedy feltámadna, ő se verné meg.

    Azt a pár államot, aminek a szavazatai valóban számítanak, érdemes a 538.com gigantikus összeállításában bogarászni. A verseny február 3-án kezdődik az iowai előválasztással (itt Biden számít esélyesebbnek egy kicsit).

  • Na jó, az talán enyhe kifejezés, hogy "színesre", a valóság az, hogy a floridai férfi fogott egy festékszórót, és uccu neki, mint bolond borbély a Chemotoxot, minden létező rikító színnel összefújta a házát, a kocsiját, de még a gyepet is.

    A szomszédok azonban nem örülnek a produkciónak, egy erőszakosan amerikai kinézetű helyi lakos azt nyilatkozta a CNN-nek, hogy ő ezt már pedig nem-hiszi-el, és perelni fognak, mert hát mégis ki hallott ilyen skandalumról. Amúgy az ismeretlen művész még egy meglehetősen kriptikus felíratott is felfújt a rommá tört furgonjára:

    "Ki az az Omar?"

    Azonban az Orange Blossom Drive lakóit hidegen hagyja Omar kiléte, és a vádlottak padján akarják látni a felelőst, aki képes volt megzavarni a lakóközösség nyugalmát. Gondolom nem árulunk el titkot azzal, hogy a színes ház tulajdonosa ellen korábban kábítószerbirtoklás miatt emeltek vádat. Na, de ki az az Omar?

    Forrás: CNN
    Forrás: CNN
  • Paolo Sorrentino soha nem csinál lapos filmeket. Nincs ez másként az HBO-n futó Az új pápa című sorozatával sem. Lenyűgöző látványvilág, izgalmas karakterek, leleményes, kevéssé kiszámítható történetmesélés, filozofikus gondolati távlatok és kiváló színészi alakítások (Jude Law, John Malkovich, Sharon Stone, Marilyn Manson, Silvio Orlando) jellemzik a sorozatot. 

    Várható volt azonban, hogy lesz pár dolog, ami kicsapja a biztosítékot a konzervatívabb lelkületű nézőknél. Ilyen kiborító dolog lehet számukra például a sorozat egyes részeinek intrója, amelyekben tulajdonképpen egy apáca rave party jeleneteit láthatjuk. A fiatal, rendkívül szerencsés testi adottságokkal rendelkező apácák egy hatalmas, neonfényekben pompázó, villódzó kereszt előtt/körül táncolnak bugyiban és melltartóban, Sofi Tukker Good Time Girl című számára. Ezenkívül pedig tulajdonképpen csak egy stóla van rajtuk.

    A Kreatív írta meg, hogy Gianmatteo Caputo, a velencei patriarkátus műemlékvédelmi illetékese közleményében sértőnek titulálta a jelenetsort, sőt, szerinte a főcím célja tisztán a provokáció, ezért az intró átugrására kér mindenkit.

    Döntsék el Önök, hogy mennyire kiborító egy ilyen intró:

    Forrás: Youtube
    Forrás: Youtube

    Mit gondol Az új pápa intrójáról?

    • 1463
      Szent Habakuk, ez izgalmasnak tűnik!
    • 961
      MINDANNYIAN A POKOLBA JUTUNK, MERT BŰNÖSÖK VAGYUNK!!!
    • 291
      Menjenek már a francba, a kortárs művészet nekem mindig is érthetetlen volt, és az is marad...
    • 241
      Okádok!
  • maxresdefault

    Ez tudományos alapossággal ellenőrzött, dupla-vakteszttel validált, hogy ne mondjam rigorózus peer review-n átesett tényfaktum, és ha valakinek nem lenne elég, 647 ezer Google-találat is bizonyítja. Szó se róla, tényleg elég állatul néz ki, és a videó alapján az elkészítése se különösebben nagy kunszt. Mondjuk videó alapján az űrhajóvezetés meg az agysebészet se az.

    (via Thekitchn)