Natália
2 °C
5 °C
Index - In English In English Eng
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Azok kedvéért, akik esetleg egy jégtömb alatt élnek, a Jégvarázs minden idők egyik legsikeresebb animációs filmje. A Jégvarázs-őrület 2013 óta töretlen, ráadásul nemrég bemutatták a második részt is, ami rekordbevételt hozott. Olaf pedig a film egyik szereplője, egy mozgó, beszélő hóember, akiről most kiderült, hogy milyen magas. 

    A rajongók pedig teljesen kiakadtak, ugyanis Olaf nem kevesebb mint

    162,5 centiméter magas.

    Ez önmagában nem lenne probléma, de nézzük csak a plakátot, és rajta a többi szereplő magasságát Olafhoz viszonyítva!

    Tippelje meg, milyen magasak a Jégvarázs emberi szereplői!
    Tippelje meg, milyen magasak a Jégvarázs emberi szereplői!
    Fotó: Frozen 2. / Imdb

    Ha egymás mellé állnak, Olaf nagyon nyújtózkodva is a főszereplő Elzának alig a derekáig ér, így ő legalább két vagy két és fél olafnyi magas, tehát

    minimum 320 centiméter.

    Azaz eszerint az új infó szerint a Jégvarázs szereplői a legkisebb túlzás nélkül

    óriások.

    Tudományos rajzos magyarázat is érkezett a rendkívül fontos felfedezéshez: 

    Az internet gyorsan felkapta a témát, és jöttek a Peppa malac magasságáról szóló értekezések, illetve Elza magasságának összehasonlítása Kylo Rennel és Baby Yodával.

    Egyébként meg maximum a rémálmainkban jöjjön elő az embernagyságú, beszélő hóember, különösen a magyarországi klímát figyelembe véve, ahol már másnap ilyen állapotban vannak a hóemberek:

    Milyen jó lenne, ha szembejönne és megszólítana, ugye?
    Milyen jó lenne, ha szembejönne és megszólítana, ugye?
    Fotó: Egyed Anna / Index

    (DailyDot)

  •  Meng Hsziangnak (áhított álom) és Meng Jüannak (valóra vált álom) nevezték el berlini állatkertben született óriáspandabocsokat. Mindkét bocs hím, adta hírül a hétfői névadási ceremónián a Berliner Tierpark. A ceremóniát kínai hagyomány szerint a bocsok életének századik napján rendezik.

    Az anyaállat, Meng Meng augusztus 31-én hozta világra a kölyköket, akik ezzel az első, Németországban született óriáspandák lettek. A hatéves nőstényt mesterségesen termékenyítették meg áprilisban, hogy növeljék a fogamzás esélyét a rövid termékeny időszak alatt. Az ikrek apja a nyolcéves Csiao Csing, mindkét állatot 2017-ben adta kölcsön Kína a berlini állatparknak, amely több mint 9 millió eurót (2,9 milliárd forintot) költött egy minden igényt kielégítő pandaház építésére.

    (Forrás: MTI)

  • Az MMA és a K-1 egyik legnagyobb nehézsúlyú legendájának, a holland Alistair Overeemnek még 5 másodpercig kellett volna koncentrálnia a magabiztos pontozásos győzelemhez az Ultimate Fighting Championship legújabb nehézsúlyú üdvöskéje, a Suriname-i Jairzinho Rozenstruik ellen. Overeem ugyanis a hétvégi UFC-gálán öt meneten, 24 percen és 55 másodpercen keresztül szinte hibátlanul semlegesítette Rozenstruik villámgyors kezeit; összekapaszkodásból többször is a földre vitte ellenfelét, vagy éppen ha ez nem sikerült, akkor jól állba kapta a dobás elleni védekezésre koncentráló Suriname-it. A 31 éves veretlen Rozenstruik azonban a legkeményebb ütéseket és rúgásokat is simán benyelte, sőt, a nehézsúlyban ritkán látott ötödik menetre úgy tűnt, hogy a 39 éves Overeem ellenfelénél is jobban kikészült saját taktikus bunyójától. És kevesebb, mint 10 másodperccel a végső gongszó előtt jött Rozenstruik utolsó rohama: A balegyenes elől Overeem még kihátrált, de aztán egy egészen furcsa, beugrásból indított jobbhorog telibe kapta:

    g.gif

    A holland zuhanását csak az oktagon (ez a bizonyos „ketrec” hivatalos neve) fala állította meg, a Suriname-i bunyós pedig nem is vette a fáradtságot arra, hogy további ütésekkel pecsételje meg a KO-győzelmet, hanem azonnal elkezdte ünnepelni magát. Overeem szétvert szájával is rettentően tiltakozott a bírónál, hogy miért állította meg a meccset, mikor ő még harcképes volt.

  • Vasárnap a thaiföldi Bangkokban rendezték meg a Tekken World Tour (TWT) névre hallgató sorozat döntőjét, ahol a világ 20 legjobb Tekken-játékosa csapott össze a végső győzelemért. Ha valaki nem követi aktívan a szcénát, annak nyilván fogalma sincs arról, hogy ez miért érdekes, attól viszont még az alkalmi játékosoknak is felszaladhat a szemöldöke, hogy a végső győztes Yuta “Chikurin” Take

    a Street Fighter-sorozatból ismert Akumával nyerte meg a döntőt.

    tekken-7-06?resize=1155%2C720&ssl=1

    A dolog persze akármilyen szomorú is, csak első ránézésre meglepő. Akuma volt az első licencelt karakter, aki bekerült a Tekken 7-be, a sztoriban is központi szerepet játszik, a jelenlegi szezonban pedig annyira domináns volt, hogy tulajdonképpen az lett volna a csoda, ha nem kerül elő a TWT-döntőben.

    Az egészben egy csavar azért így is volt: Bangkokban két olyan játékos volt, akik kizárólag Akumával játszanak (a francia Super Akouma és a pakisztáni Awais Honey), de egyikük sem jutott a legjobb nyolc közé, Chikurin pedig szó szerint a semmiből húzta elő a karaktert Ulsan ellen a döntőben.

    Később kiderült, hogy Chikurin rengeteget gyakorolt Akumával, amit kifejezetten Ulsan ellen tartogatott, és hát láthatóan be is jött a dolog, szoros szettekben ugyan, de 3-0– verte meg dél-koreai ellenfelét. A legjobb 8 meccseit itt lehet visszanézni, ha valaki kedvet kapott hozzá.