Dokumentumfilmen az Alzheimer ellen küzdő hősök
Nemrégiben jelent meg a cikkünk egy húsz éves gyógyszerhatóanyagról, amelyet eredetileg a reumatoid artritisz ellen fejlesztettek ki, de időközben kiderült, hogy az Alzheimer-kór ellen is hatásos lehet.
A sejtés bebizonyításához azonban méregdrága klinikai tesztekre lenne szükség, de a hatóanyagot kifejlesztő gyógyszerég, a Pfizer hosszú belső mérlegelés után elvetette a kísérletek elvégzését, sőt a teljes neurológiai részlegüket leépítik. Ők tudományos érvekre hivatkoznak, a kritikusok viszont üzleti érdekeket sejtenek a döntés hátterében.
A cikk megjelenése után keresett meg minket Kollár István, az Alzheimer című dokumentumfilm rendezője, hogy figyelmünkbe ajánlja a művet. A honlapon ezt írják a film elkészítésének motivációjáról:
Nem mehetünk el ezen betegség mellett szótlanul, nem tekinthetünk erre a témára félvállról. Mindenki érintett, minden családban fellelhető sajnos demenciális beteg. Az elmúlt években az orvostársadalom is átalakulóban van: Nemzetközi szinten és hazánkban is kezdik felfogni, kimondani a súlyos igazságot: az Alzheimer egy új népbetegség, amely ma már szinte több áldozatot szed, mint a rák, vagy anno a pestis. Sajnos felkészületlenül érte a tudományt, az orvosokat és a családokat is. Senki nem tudja, kinek mi a feladata, ki kihez fordulhat, hol és mi a segítség.
Mondjuk az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Alzheimer-kór áldozatainak számát illetően durván elragadta az alkotókat a hevület. Az Egyesült Államokban például az Alzheimer az összes halálesetek 4 százalékáért felelős, míg rákban 22 százaléknyian halnak meg. Mindenesetre az Alzheimer-kór előfordulása valóban emelkedik, részben a társadalom öregedése folytán.
A film tartalmáról így írnak: „Megszólal több hozzátartozó, könyvek szerzői, orvosok, főorvosok, akik úttörő szerepet játszanak hazánk Alzheimer-kutatásában és orvoslásában. Bemutatjuk azt az orvost is, aki elindította az Alzheimer Klubokat Magyarországon, és aki Franciaországban magas szinten foglalkozik alzheimeres betegekkel, itthon pedig orvosokat képez. Megismerhetjük az egész világ számára példaértékű holland Alzheimer-várost, a világelső belga demenciabarát várost, és hazánk első demenciabarát városát Mosonmagyaróvárt, az ott működő szervezeteket.
A film főszereplője Mária, aki 10 éve ápolja beteg férjét. Az ő története bárkié lehetne, szólhatna bármely betegségről, de Mária hozzáállása, mondatai, tettei, felkészültsége, példamutatása elképesztő. Ahogy ő fogalmaz: rengeteget tanult teljesen mozgás- és kommunikáció-képtelen férjétől, ami furán hangzik – de mi is rengeteget tanulhatunk Máriától."