Nem csak különleges tárgy, de a kereskedők szerint az eladó személyisége is hozzásegítette őt a megállapodáshoz.
Egy valódi hazai különlegesség érkezett a Kincsvadászok elé egy '70-es években készült Borsfay lámpa személyében. A magyar tervezésű bútor sokaknak ismerős lehet, ha nem is saját, vagy szüleik otthonából, a Szomszédok sorozatból biztosan, hiszen ahogy Meggyesi Balázs is felidézte, anno a legendás szériában is "szerepet" kapott a lámpa, amely nagy-nagynénikéjétől került most az eladóhoz, Anikóhoz.
Az asztrológus hölgy 200 ezer forintot szeretett volna hazavinni az azóta újra divatba jött, sőt kifejezetten ritkaságnak számító, mályvaszínű változatért, ám a lámpa állapota miatt a licit 160 ezer forintnál megrekedt. Fejes Tamás annak ellenére szállt ki, hogy bevallotta, bele akart alkudni egy kis asztrológiai elemzést a vásárba, Katona Szandra pedig majdnem a végsőkig húzta, de aztán elárulta, fogalma sincs a tárgy értékéről, csak tetszett neki, ezért ajánlott fel érte ennyit. A végső összeget Anikó kissé keveselte, mire Molnár Viktor meglepő ajánlatot tett.
Én a következőt javasolnám neked: adok 180 ezer forintot, és a Fejessel üzleteljétek le ezt az asztrológia dolgot, és utána ő jön nekem egy üveg whiskyvel
– mondta a kereskedő, az eddig példátlan hármas megállapodásba viszont mindkét másik fél örömmel belement.
„Ez a példa igazolja azt, hogy szerintem az, hogy ez az üzlet összejött, abba a te személyed nagyon sokat segített” – mondta a zenész, szavaival pedig Katona is egyetértett:
„Neked is szólt a licit, annyira szimpatikus voltál! Biztos jó a lámpa is, ha te is ilyen szuper eladó vagy!”