István, Vajk
18 °C
33 °C
Index - In English In English Eng
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Ahogy azt korábban megírtuk, Donald Trump amerikai elnök nemrég twittelte, dumcsizott haverjával, Kanye Westtel, és megígérte neki, mindent megtesz, hogy kis barátjának kis barátja, A$AP Rocky kiszabaduljon a svéd börtönből, ahová azért került, mert testőreivel együtt összevert valakit.

    Hát ebből a remek baráti hangulatú traccspartiból Justien Bieber sem akart kimaradni, viszont ő megspékelte a mondandóját egy váratlan fordulattal:

    Én is szeretném, hogy a barátomat kiengedjék. Értékelem az erőfeszítéseidet, hogy segíteni próbálsz neki. De ha már így belejöttél, Donald Trump, esetleg nem engednéd ki a ketreceikből azokat a gyerekeket?

    - replikázott vitriolosan az egykori tinisztár az USA migránspolitikájára és annak magját jelentő elkülönítő táborokra utalva.

    Trump egyébként azóta saját bevallása szerint jót beszélgetett a svéd miniszterelnökkel, aki biztosította őt arról, hogy A$AP Rockyval jól fognak bánni. Cserébe az amerikai elnök biztosította őt arról, hogy a rapper nem jelent kockázatot, és személyesen is kezeskedik érte.

    Az is kiderült, hogy a két vezető 48 órán belül ismét beszélgetni fog egymással, úgyhogy előbb utóbb csak megoldódik majd az ügy.

  • Az elmúlt idők kétségtelenül egyik legnépszerűbb intézkedése az, hogy a Szabadság híd hétvégente a gyalogosnak van fenntartva, mindenféle koncertek, programok zajlanak a hídon. 

    Kimaxolták a hely szellemét azok a légtornászok, akik a hídon mutattak be néhány gyakorlatot, és a bárányfelhők előtt a levegőben lógva megmutatták, mit is jelent a szabadság a híd nevében.  Voltak akik inkább két lábbal a földön tették próbára magukat, ők kötélhúzásban mérték össze az erejüket, amíg egy nyári zápor pontot nem tett a viadal végére. 

  • Mostanában egyre inkább az a közvélekedés,hogy Keanu Reeves egy leírhatatlanul kedves és jó ember.  Nincs Facebookja, Instragramja, nem flancol luxus autókkal, drága házakkal, közvetlen a rajongókkal. Sok-sok vélt vagy valós apróság rakja össze azt a Keanu Reeves-képet, ami az emberek fejében él. 

    A színész pedig nem rest felvenni a rá kiosztott szerepet, azóta is cukibbnál cukibb dolgokat művel. Most például azzal került a hírekbe, hogy egy rajongója tudta, hogy a környéken fog forgatni a színész, és ezért kirakott egy Lélegzetelállító vagy! (You're breathtaking!) feliratú táblát a háza elé, visszautalva Keanu Reeves egy korábbi cukiskodására. 

    No, Ő Keanu Reevessége nem is volt rest gyorsan rávetni magát a táblára, és tünde betűivel odakanyarítani a szignóját, meg hogy "Te vagy a lélegzetelállító!" A táblát kirakó louisianai Hunt család azóta is nehezen ocsúdott föl, hogy leszállt közéjük hősük és példaképük. 

    Röviden: Egy amerikai család találkozott a kedvenc színészével, közben a világban háborúk pusztítanak, járványok tombolnak, és éhezés tizedeli az embereket.  

    Stacey Hunt/ Twitter
    Stacey Hunt/ Twitter
  • A Marvel épp tegnap, a San Diegó-i Comic-Conon lerántotta le a leplet a filmes univerzumának negyedik fázisáról, melyben a negyedik Thor film is helyet kap majd. Az már korábban kiderült, hogy a Thor: Ragnarokkal a karakterbe új életet lehelő, főleg a humoráról felismerhető Taika Waititi visszatér majd rendezőként, de az már most biztos, hogy a negyedik film nem lesz annyira szórakoztató, mint az, hogy

    Kanadában valaki tényleg csinált egy kamuszemélyit Thor nevére, amivel aztán megpróbált füvet venni az interneten.

    Az országban nemcsak legális a marihuána, hanem még online is meg lehet venni, ehhez azonban az eladónak előbb meg kell bizonyosodnia arról, hogy a vevő elmúlt 18 éves, és kanadai állampolgár.

    Ez volt az a pont, ahol valaki a saját személyije helyett egy hamisat töltött fel nemrég, ami szerint ő Thor Thunder Odinson, aki a Nagy Kalapács utca 69. szám alatt lakik, és véletlenül pont úgy néz ki, mint Chris Hemsworth.

    Az egészben amúgy az a legjobb, hogy a személyi nemcsak láthatóan hamis, hanem még le is van járva, úgyhogy elég valószínű, hogy az egész eredetileg is egy vicces memének lett szánva.

  • Erre a magányos sütőporos zacskóra a Wesselényi utcában lettem figyelmes, és bár igyekszem magam távol tartani a "trash" kultúrától, az Instagram-filterrel felütött utcai társadalomkritika világától, nem bírtam magammal, és előcsaptam a telefonomat. 

    Azoknak, akik az országnak ahhoz a szerencsés 4/5-éhez tartoznak, akik nem kényszerülnek neo-Budapest lebetonozott disztópiájában élni az életüket, röviden: a belvárosban mackónadrágos arcok esténként gyrost esznek, és sütőport árulnak a külföldieknek kokain, speed, ketamin, MDMA címszó alatt.

    Volt szerencsém két évet a Kazinczy utcában dolgozni, és hozzám is rendre odaléptek a belvárosi sütőporárusok, hogy a Dr. Hétker márkájú nátrium-hidrogénkarbonátjukat próbálják rámtukmálni, többek között az alábbi mondatokkal kínálva por-tékájukat (Sas-taps):

    • Vánt számszing for túnájt?
    • Very good kristály!
    • Coke, ice?

    Állítson emléket nekik (is) ez az elhagyatott sütőporos zacskó. 

  • Ahogy az minden nyári vasárnapi délutánon, időtlen idők óta megtörténik, délután három előtt valamivel kijött a hír az MTI-n, hogy hét kilométeres dugó van a Balatonról hazafelé tartók miatt az M7-esen. Kevéssel utána viszont kiadtak pár költőien szép képet a "Vadkacsák a Balatonban napfelkeltekor Balatonmáriafürdőnél 2019. július 21-én" képaláírással.

    És ahogy a két dolog párbeszédbe lépett egymással, az máris új fénybe helyezett mindent. Az ember elnézi ezt a képet, és rögtön megérti, miért is megy annyi ember minden hétvégén a Balatonra, és eltölt több másodpercet is azzal, hogy befogadja ezt a látványt, hogy aztán, a pár másodperc letelte után egy kis mosollyal a szája szélén, higgadtan és kisimultan üvöltsön ki újra az autója ablakán, hogy haladjálmárbazmegazanyádatseggfejmiafasztállunkittmegint. De ezúttal már boldogan!

  • Egy olvasónktól kaptuk a képet, amin a jelek szerint egy újabb román autókaravánt lehet látni Vértesbogláron. A kelet-európai élelmesség legújabb bizonyítékának számító módszer ugye azon alapul, hogy az autókereskedőknek jobban megéri egy fuvarral, azaz egy tankkal és egy sofőrrel hazaszállítani minél több használt autót és teherautót nyugatról, így szeretik a vontatmányokat jól felpakolni és még egymáshoz is kapcsolni.

    Ha alaposan szemügyre vesszük ezt a képet, mit látunk?

    Egy pótkocsiján teherautót szállító teherautót, ami vontat egy másik kisteherautót.   

    A műfaj egyik csúcsteljesítményéről ebben a posztban írtunk

  • Hamarosan az amerikai közönség is fejet hathat Jankovics Marcell pszichedelikus mesterműve, a Fehérlófia előtt, miután a Magyar Nemzeti Filmarchívum, a Magyar Filmlabor és a Los Angeles-i székhelyű Arbelos Films összefogásával digitálisan felújították az 1981-ben bemutatott rajzfilmet.

    66362859 2346148742331726 3209640972628212931 n

    Az új változat világpremierje jövő héten lesz az 1996-ban alapított, montréali Fantasia nemzetközi filmfesztiválon, ezzel épp most büszkélkedett el Instagram-oldalán az Arbelos Films.

  • Ha valaki szombaton a Hősök terén járt, egy - még ezen a helyszínen is - szokatlan eseményt láthatott: emberek álltak a tér közepén, a kezükben egy-egy doboz társasjátékkal, amit aztán az égnek emeltek, mint bringás felvonulás után a bringákat szokás. Megrendezték ugyanis az első társasjátékos flashmobot, épp akkor, amikor a hazai társasfüggőket összegyűjtő Facebook-csoport tagságának mérete elérte a 10 ezer főt.

    Mi is folyton arról beszélünk, hogy kevés jobb szabadidő-eltöltési lehetőséget lehet kitalálni, mint a társasjátékozást (itt gyűjtöttük össze az ezt bizonyító cikkeinket), és tényleg egyre nagyobb az ezzel egyetértő közösség Magyarországon. Amit még egy dolog bizonyít: a tízezer csoporttag örömére egy rakás játékosklub, játékbolt, játékkiadó, társas-kávézó vagy játékrajongó ajánlott fel társasokat sorsolásra - ebben a pillanatban épp hatvannál is több játék és más ajándék várja a sorsolást.

    Kapcsolódó

    A legjobb társasjátékok

    Társasjátékokkal játszani felnőttként is az egyik legszórakoztatóbb dolog. Az Index segít eligazodni a legjobb játékok között.

  • "Képek, amik olyan rondák, hogy már szépek" címen szoktuk minden év végén szemlézni a legkülönösebb rendőrségi fotókat; a Tiszalöki lakatlan házba tört be című rendőrségi tudósításhoz mellékelt helyszínelési fotóknak szerintem mindenképp helye lesz az idei válogatásban. A történet hozzá annyi, hogy egy férfi felfeszítette egy éppen lakatlan ház ajtaját, majd elvitt mindent, de tényleg mindent, amit csak talált - és ez a minden nem volt túl nagy értékű.

    Rendőrségi bikkfanyelven mindez így hangzik:

    A Tiszavasvári Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást L. István 40 éves tiszalöki lakos ellen. A nyomozás adatai szerint a férfi 2018. december 12-én ajtókifeszítés módszerével betört egy tiszalöki lakatlan házba, ahonnan szerszámokat, ruhaneműt, porcelán étkészletet és egy motoros láncfűrészt tulajdonított el. A rendőrök a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit néhány órán belül otthonában elfogták, majd a rendőrkapitányságra előállították. A férfi lakóházában az eltulajdonított értékek nagy részét megtalálták és lefoglalták. L. Istvánt a beszerzett bizonyítékok birtokában a nyomozók 2019. február 5-én a rendőrkapitányságon gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozás vizsgálati szakaszában a Tiszavasvári Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

  • Valamiért a brit férfiak 12 százaléka azt hiszi, hogy ők annyira férfiak, hogy simán pontot tudnának szerezni a világ egyik legjobb női teniszezője, Serena Williams ellen.

    Képernyőfotó 2019-07-21 - 10.14.03.png

    A 444.hu szúrta ki azt a videót, amelyen Dude Perfect nevű texasi férficsapat - ők nem teniszezők - egyszerre állt ki Williams-szel.

    Az amatőr, átlagos férfiak már Williams szerváit sem tudták fogadni, nemhogy pontot szerezni. Pedig volt, hogy egyszerre hatan várták a labdát.

  • Több mint hatvan év után először költöttek ki tojásokat rövidcsőrű lilék Chicagóban, ahol emiatt el kell maradnia egy vízparti fesztiválnak.

    A Mamby on the Beach szervezői pénteken jelentették be, hogy az augusztus második felére meghirdetett fesztivál idén rajtuk kívül álló okok miatt elmarad.

    A rövidcsőrű lile ugyanis veszélyeztetett faj, amelynek bár rendkívül nagy az elterjedési területe (Kanada és az Amerikai Egyesült Államok területén fészkel), egyedszáma viszont aggasztóan kicsi, így megmentésre szorul.

    A szervezők megpróbáltak másik helyszínt keresni a rendezvénynek, de végül belátták, hogy egy hónappal a fesztivál előtt már nem fognak olyan partszakaszt találni, amelyik alkalmas lenne a Mamby on the Beach befogadására.

    A fesztiválon idén olyan nevek léptek volna fel, mint a Brockhampton, Flying Lotus, Santigold, Troye Sivan, a Sylvan Esso, Bob Moses és a Washed Out.

    Idén egyébként Magyarországon is történt hasonló: Zebegényben egy nagy csapat parti fecske sajátította ki az éppen felújítás alatt lévő strandot, így a védett madarak miatt az idei nyárra strand nélkül maradt a település. Az erről szóló videónkat itt nézheti meg.

    (via Consequence of Sound)