Lánczi András 1999-ben megírta, hogyan süllyed Magyarország az urambátyám világ, a nepotizmus, a korrupció és a konformizmus mocsarába
Egy antikváriumban belefutottam Lánczi András A politika reneszánsza című esszékötetébe, és ha már így alakult, el is olvastam. A könyv egyik érdekessége, hogy messziről is érzékelhető minőségi különbség volt a 90-es években nyilvánosan megszólaló fideszes értelmiség és a mai között. Főleg, mert ma már talán csak nyomokban létezik ez a kategória.
A NER beszélő fejei látványosan alulképzettek, önálló gondolatok híján leginkább éjsötét szervilizmusban tocsogva felmondják a propagandaosztályon előírt szöveget, kiváló példáját mutatta be ennek ifj. Lomnici Zoltán a közelmúltban a köztelevízió kamerája előtt. Hogy az idők szavát meghallva a Lánczinak is sikerült ehhez a világhoz idomulnia, azt szépen példázza a konzervatív filozófus CEU-tüntetések idején postázott körlevele.
A másik érdekesség, hogy a 90-es évek írásait összegyűjtő kötetben vannak aktuálpolitikával foglalkozó szövegek, mint például Az új rezsim című, a Magyar Nemzetben publikált 1999-es esszé. Az első Orbán-kormány idején született szövegben van egy rész, ami egész jól vonatkoztatható, pontosabban szembeállítható a mai Orbán-kormányok oktatáspolitikai filozófiájával.
Erős középosztályt kizárólag az oktatáson keresztül lehet megalapozni: nem a jólét teremti a középosztályt, hanem a tudás
– írta Lánczi, aki szerint ez volt az amerikai kormányzat felismerése is, amikor a II. világháború után leszerelő katonáit tömegével terelte az egyetemekre, óriási állami pénzeket áldozva az állami egyetemek, kollégiumok felépítésére.
Mintha 99-ben még jó példa lett volna a felsőoktatás állami támogatása, manapság viszont már leépítések vannak az ELTE-n, a Budapesti Corvinus Egyetem – amelynek rektora épp a most idézett Lánczi András – pedig mostanában válik állami egyetemből magániskolává. Az is figyelemre méltó, hogy a szövegben megkérdőjelezhetetlen etalonként szerepel az erős középosztály, miközben szociológiai értelemben Magyarországon még ma sincs igazán középosztály, és az Orbán-kormányok sem törekednek arra, hogy legyen. Pedig szükség lenne rá, mert mint Lánczi is kifejtette:
Meg kell változtatni a viszonyt a hatalom és a tudáshordozó állampolgárok között. A politikai tagoltság nem azonos a tudás általi tagoltsággal. Ez utóbbi a záloga a magyar demokrácia sikerességének, s nem az, hogy ki liberális és ki nem. A magyar demokrácia végérvényesen belesüllyed az urambátyám világ, a nepotizmus, a korrupció és a konformizmus (gondolattalanság) mocsarába, ha nem a tudás általi tagoltság veszi át az ideológiai tagoltság elsődlegesnek tartott helyét.
A konzervatív egyetemi tanár azzal zárta szövegét, hogy „végzetes volna, ha a barát-ellenség pőre szembenállása szabályozná a politikai életet”.
Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetjük, hogy ezt a végzetet nem sikerült elkerülni.