Egy ritkaság az igazi Garfield-sommelier-k számára
A Garfield-képregények talán a világ legértelmetlenebb dolgai, a mai napig stabilan ontja őket valami eldugott mesterséges intelligencia ( a mainstreamebb nézetek szerint egy Jim Davis nevű ember), de valójában még senkinek nem sikerült rájönni, hogy milyen célt szolgálnak. Ennek ellenére a három panelból álló kis képregények a szórakoztató napilapok stabil vendégei a keresztrejtvények mellett.
El kell ismernem, hogy gyerekkoromban IMÁDTAM Garfieldot, mégis nehezen tudnám elmondani, hogy miről is szólnak valójában. Valami ilyesmi: adott egy elkeseredett incel*, aki a kutyájával és a macskájával ék, utóbbi fő táplálékforrása valamiért a kávé és a lasagne. Mégis lehet benne valami, hiszen az emberek imádják Garfieldot. (*Egy nálam járatosabb Garfield-szakértő kolléga szerint Jon 2006-ban összejött az állatorvosával, akit előtte éveken át üldözött a szerelmével, szóval nem tekinthető incelnek.)
A legtöbbekben valószínűleg egy határozott kép él arról, hogy hogyan is néz ki Garfield (és remélhetőleg nem a mozifilmek torz paródiája), de valójában a kövér macska számos ráncfelvarráson átesett az évek folyamán, és a karakterek is csiszolódtak.
Itt egy igazi ritkaság 1976-ból, a képregény ekkor még "Jon" néven futott, és a főszereplője egy képregényrajzoló volt. A Garfield igazi sikere csak néhány évre rá következett, amikor a képregényt átnevezték Garfieldra, és a dizájn is már kicsit jobban hasonlított a modern Garfieldhoz.