új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Tolószékébe rejtett, csaknem három kilogramm kokainnal próbált felszállni egy 81 éves nő egy nemzetközi járatra Kolumbiában.

    A nő a tolószékének fémvázába rejtett droggal a kolumbiai Medellín városának közelében lévő José María Córdova nemzetközi repülőtéren szállt volna fel egy Spanyolországba induló járatra. Mint mondta, az idős hölgy tagadta, hogy tudomása volt a kábítószerről.

    A repülőtéri hatóságok szerint a tolószék friss festékrétegével tűnt fel.

    A helyi rendőrség szerint idén ez már a negyedik ilyen eset, amelyben idős kolumbiai állampolgárnál drogot találtak. 

    (MTI)

  • Sydney egyik külvárosi kerületében, egy építési területen találták meg a 2,5 méter hosszú óriáskígyó frissen levedlett bőrét, viszont a korábban hozzá tartozó óriáskígyó már nem volt a közelben.

    Nem tudom, melyik forgatókönyv a vérfagyasztóbb:

    • ha ott találják a kígyót a bőre mellett,
    • vagy ha nem tudják, hol van, ezért bárhol lehet az óriáskígyó.

    Az önkormányzat nagy erőkkel kezdte keresni a szökevényt, és arra kérte a lakókat, hogy ők is segítsenek a keresésben.

    72449102 2612037045543761 8971758155277008896 o
    Fotó: Australian Snake Catchers / Facebook

    A közönséges óriáskígyó harapása nem mérgező, de a kampós fogaival elkapja az áldozatát, az izmos testével pedig megfojtja, veszélyes lehet a kisgyerekekre és a háziállatokra is, de akár egy kengurut is simán le tud nyelni, ráadásul tilos ilyet tartani Ausztráliában az állatkerten kívül. Valószínűleg egy illegálisan tartott háziállat volt a szökött boa.

    Ön tartana óriáskígyót háziállatként?

    (BBC)

  • Az elmúlt hónapokban román sofőrök adtak munkát vontatási szörnyszülöttekkel a magyar autópályákon dolgozó rendőröknek. Most egy bolgár szerelvény emelt a téten:

    A videón látható rakománya ugyanis több mint 2 tonnával nehezebbnek bizonyult a megengedettnél.

    A Police.hu így számolt be az esetről:

    A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság M43-as Autópálya Alosztályának járőrei 2019. október 12-én délelőtt egy bolgár honosságú autószállító trélert ellenőriztek a Kéthalmi pihenőhelyen. A tengelysúly mérés során megállapították, hogy a rakomány 2340 kilogrammal haladta meg a megengedett legnagyobb össztömeget.

    A bolgár tréler vezetőjét a rendőrőrök helyszíni bírsággal sújtották.  

  • Világrekorder fogása volt egy 8 éves ausztrál horgásznak, Jayden Millaurónak, amikor a horgára akadt egy 314 kilós tigriscápa. Jayden az édesapjával horgászott Sydney közelében, amikor a hatalmas állat feltűnt a hajójuk körül. A kis horgász sikeresen kifogta a tigriscápát, és bár csak 40 kilós (azaz a cápa majdnem nyolcszor annyit nyom), némi segítséggel ki is húzta a hajóra.

    Az ausztrál kisfiú gyakorlott horgász, és a sydney-i horgászklub legfiatalabb tagja, de azért erre a fogásra nem számítottak az édesapjával. A világrekordról pedig egészen addig fogalmuk sem volt, amíg le nem mérték a zsákmányt a kikötőben. Az előző rekordcápa 312 kilós volt, és 1997-ben fogták ki.

    via 9news

  • Van egy budapesti olasz fagyizó, a Gelateria Vittorio, ahol nem elég, hogy tisztességes olasz fagylaltokat árul az olasz tulajdonos, ráadásul Bud Spencer van a kirakaton, amint épp tagadja, hogy tartana pisztáciafagyit, de mindennek a tetejébe a bolt előtt a járdán mindenféle állat számára ki van készítve vízzel töltött itató:

    • hangyák
    • méhek
    • mókusok
    • csigák
    • lovak
    • macskák
    • kutyák
    • zsiráfok

    Állatbarát fagyizó különdíjat

    ítélünk meg Vittoriónak ezért a kedves gesztusért.

  • Többször írtuk már, és most is tartjuk: semmi sem olyan jó, mint a rendőrség Instája!

    Legutóbb ugyanis egy életnagyságú, zsarunak öltöztetett plüssmackóról készült fotósorozatot posztoltak az egyenruhások hivatalos Instagramjára. A képeken Mackó őrmester egy valódi rendőrautóval és egy hús-vér rendőrrel együtt pózol, igazi zsaru módjára. 

    Mindezt megfejelték ezzel a képaláírással: 

    “Egy nap a hivatásom nélkül olyan, mint a bödön egy csepp méz nélkül.” *- Mackó őrmester szolgálatra jelentkezik ****

    Mindenféle további kontextus nélkül.

    ¯\_(ツ)_/¯

    Egyszerűen csodálatos!

  • Korábbi parlamenti felszólalásokból. Arra az egy mondatra biztos, hogy évek múlva is emlékezni fogunk ebből a kampányból, hogy

    A ló néz, a csikó lát...

    De aki megállás nélkül szeretné hallgatni a mashupot, ezen a Coub-linken is megteheti.

    • Ön volt már olyan helyzetben hogy ha tudta, az egész napos program városnézés lesz, inkább kevesebb folyadékot ivott, hogy ne kelljen olyan sokszor pisilni? 
    • Esetleg érezte már úgy turistáskodás közben, hogy nem volt jó ötlet a tanácsok ellenére inni abból a csapvízből?

    Erre részben megoldás lehet, ha jól kiépített, könnyen hozzáférhető nyilvános mosdóhálózat van a városban és az országban, ahol éppen vagyunk.

    Ezentúl bárki, aki Indiában jár, és szüksége van egy nyilvános mosdóra, csak írja be a Google keresőjébe, hogy "nyilvános vécék a közelben", és máris ott lesz a lista a legközelebbi illemhelyekről.

    Az indiai Városfejlesztési minisztériummal működik együtt a Google az életbevágó illemhely-listázás létrehozásában. A minisztérium hozzá fog férni az állami fenntartású mosdók látogatóinak visszajelzéseihez és az értékelésekhez is, így megfelelően karban tudják tartani a létesítményeket.

    via

  • T30 szuletesnap 2019

    1989. október 14-én adta az első koncertjét a Tankcsapda, így az ország mára legnépszerűbb rockegyüttese ma ünnepli a harmincadik születésnapját. Ennek kapcsán közleményt is kiadott a zenekar, olyan mondatokkal, mint hogy

    Nyilván harminc év alkalmat adna arra, hogy nagyon okos dolgokat mondjunk, meg sztorizgassunk, vagy a múltba merengjünk, de mi sokkal inkább a jelenben élünk és a jövőt fürkésszük.

    Azt is hozzáteszik: a koncertek és a megtett kilométerek számát már csak becsülni lehet, az biztos, hogy a Tankcsapda diszkográfiájában eddig közel 200 dal, 14 stúdióalbum (ebből kettő bakelitlemezen is megjelent), 5 könyv, 4 válogatásalbum, 3 koncertlemez, 11 videó anyag és 10-nél több kislemez található. Az évfordulóra jelenik meg az együttes új lemeze, a Liliput Hollywood is, nemrég pedig a legendás Los Angeles-i Whisky a Go Go klubban adtak születésnapi koncertet, október 15-én pedig a zenekar bázisán, Debrecenben lesz meglepetéskoncert, amire jegyet venni nem lehet, csak nyerni.

    Mi legutóbb tavaly beszélgettünk velük:

    Kapcsolódó

    A Tankcsapda nem sima vendéglátós zenekar

    Amíg 24 száma van egy zenekarnak, mindet el tudja játszani a koncerteken. A Tankcsapdának van 200, a Béoldal turnén a ritkán játszottakat vették elő. Megnéztük őket Kiskunfélegyházán.

  • Az egyikük a legtöbb világbajnoki érmet gyűjtötte be tornában, másikuk az utóbbi idők legfiatalabb WTA-tenisztornagyőztese, a harmadik pedig megdöntötte a maratoni világrekordot. Mindezt egy hétvége alatt produkálták.

    Simone Biles annyi vb-érmet nyert, mint még soha senki. A vasárnapi világbajnokságon megnyerte 24. érmét, és ezzel az éremmennyiséggel nemcsak a nők, de a férfiak közt is az első helyre lépett elő. Az eddigi legtöbb érmet gyűjtő tornász a belorusz  Vitalij Scserbo volt.

    Biles nem állt meg itt, a versenyen ugyanis megszerezte 25. (szintén arany) érmét is. 

    Cori Gauff, a mindössze 15 éves teniszjátékos nyerte a  Jelena Ostapenko elleni döntőt a linzi, 250 ezer dollár összdíjazású, kemény pályás női tenisztornát.

    A tinédzser 2004 óta a legfiatalabb nyertes WTA-körversenyen.

    Brigid Kosgei megdöntötte a női maratonfutás világrekordját 

    A kenyai futó 2 óra, 14 perc és 4 másodperc alatt teljesítette a chicagói maraton 42,195 km-es távját. Ez az előző rekordnál –  amit a brit Paula Radcliffe tartott – 81 másodperccel jobb idő.

    via CNN

  • Valljuk be, a fenti kérdés valószínűleg elég kevés embernek jutott eszébe, de a Saturday Night Live alkotói a kevés kivétel közé tartoznak, ők ugyanis azzal ünnepelték a Joker című film bemutatóját, hogy készítettek egy paródiaelőzetest a Joker stílusában, a Szezám utca lakóival. Ebben a kukalakó Morcos Oszkár lenne a főszereplő, aki úgy érzi, ha folyamatosan szemétnek kezelik ebben az őrült városban, ahol egy gumikacsáért képesek egymást megölni az emberek, akkor akár valóban szemétté is válhatna.

    Na, hát nagyjából ebben a szellemben telik ez a három perc:

  • FB IMG 1570986117483
    Fotó: Nature

    Ez itt a Nature folyóirat szerkesztőjének 1992-es levele Peter Ratcliffe-nek. Benne sajnálatos módon arról tájékoztatják a kutatót, hogy bár a folyóirat szerkesztőbizottsága sokáig ült a hozzájuk benyújtott kéziraton, és a bírálók véleménye nem volt egészen negatív, nagy sajnálattal mégis el kell utasítaniuk a tanulmányt.

    A levél még csak túl kreatívak sem nevezhető, az összes, elutasított kutatók által unalomig ismét lózung felbukkan benne. Talán ez a szerkesztők kedvence:

    Tanulmányuk talán jobban illene egy speciálisabb tematikájú folyóiratba

    Nos, Ratcliffe 27 évvel később talán kissé vigasztalódhatott.

    (Facebook/Trust me, I'm Biologist)

  • Ezt onnan tudjuk, hogy a Rádió1 egyik műsorvezetője, Vadon János a hétvégén Tiszafüreden látogatta meg Párdy Bencét, aki néhány hónapja azért mondott fel a munkahelyén, hogy önkéntesként szedjen szemetet a Tisza-tavon.

    Balázsék Facebook-oldala szerint a négy fős csapat a hétvégén 47 zsák szemetet – főleg PET palackokat –  takarított el a vízpartról. Ezzel együtt Párdy Bence eddig összesen 

    580 zsák szeméttől szabadította meg a tavat.

    A 33 éves fiatalemberrel készült interjúnkat itt olvashatja el. 

  • 2019 Keanu Reeves éve volt: elég kevés sztár van, aki azzal került be a világsajtóba és a közösségi médiába, hogy mindenki azt találgatta, hogy lehetséges, hogy ő ennyire kedves, közvetlen és úgy általában is tökéletes?

    Kapcsolódó

    Hogy lett Keanu Reeves a világ legjobb embere?

    A John Wick színészéről olyanokat mesélnek, hogy elosztogatja a vagyonát, segít, ha tud, és mindig kedves a rajongókkal. Hogy lesz valaki legenda az interneten, akinek még weboldala sincs?

    Hát ennek ellenére van, akinek minden vágya porig alázni és megszégyeníteni őt. A Between Two Ferns című műsor olyan, mint egy kifordított Tények: amíg abban biztos, hogy soha senki nem tenne fel egyetlen kínos kérdést sem egy kormánypárti politikusnak, addig ebben kizárólag a létező legszemetebb kérdésekre kell válaszolniuk a színészeknek, már ha ezeket a nyílt oltásokat kérdésnek lehet egyáltalán lehet nevezni. Olyan műsor ez, mint egy lélektani Jackass. És most már film is készült belőle a Netflixre, ebből tettek közzé most egy részletet, amelyben Keanu Reeves próbál megbirkózni Zach Galifianakis szemétkedésével, olyan párbeszédekben, mint hogy

    Zach Galifianakis: Végzel kutatást a szerepeid miatt?
    Keanu Reeves: Igen.
    Zach Galifianakis: Gondoltál már arra, hogy kikutasd, milyen lenne egy olyan karakter, akin látszik, hogy végzett színésziskolát?
    Keanu Reeves: Most például eljátszom, hogy ez vicces. Milyen vagyok benne?

    Vagy:

    Zach Galifianakis: Egy összeesküvés-elmélet szerint azért nem látszik rajtad az öregedés, mert halhatatlan vagy. Ezért tűnik úgy, mintha minden filmed egy örökkévalóságig tartana?
    Keanu Reeves: Hát, az örökkévalóság rövidebbnek tűnik, mint most ez.

    Itt az egész jelenet:

  • "Az értelmezési verseny arról, hogy ki nyert, már elkezdődött, de azzal a ténnyel nehéz vitatkozni, hogy 2014-hez képest a most közösen induló ellenzék jelentősen előretört, a kormányoldal pedig nagyon sok pozíciót vesztett. Ami biztos: 2006 óta ez az első választás, amelyet a Fidesz - ha nem is vesztett el - nem nyert meg" - összegezte a vasárnapot Török Gábor politikai elemző a Facebook-oldalán.

  • jokertanc

    Minden filmről sok szempontból és szemszögből lehet kritikát írni, ráadásul a Joker maga is felszámolt pár előítéletet: korábban sosem kapott szuperhősökkel összefüggésbe hozható film fődíjat az alapvetően művészfilmekre szakosodott velencei filmfesztiválon. Mondanám, hogy "innen nézve nem is olyan meglepő", de ez nem igaz, valójában még innen nézve is elég meglepő, hogy a világ egyik legkomolyabb újságja, a New York Times

    halálosan komoly és halálosan elismerő tánckritikát közölt Joaquin Phoenix táncos jeleneteiről a filmben a lap legnevesebb tánckritikusának tollából.

    Olyannyira komoly cikkről van szó, hogy van olyan mondat, amelyben egyszerre szerepel a japán butoh tánc és a vaudeville szó, egy másikban pedig Rudolf Nurejevhez hasonlítják Phoenixet. Íme egy részlet:

    Nem csak arról van szó, ahogyan mozog, tanulatlan finomsággal - álmodozóan, állatiasan, mint egy rocksztár. Vagy arról, ahogy mindkét oldalán kitárja a karjait, és ezzel megidézi Jim Morrison vagy A Hollóban szereplő Brandon Lee szellemét. Sokkal inkább arról van szó, milyen apró nüanszokkal képes érzelmeket kifejezni a teste; látjuk, ahogyan az elme dolgozik, és ahogyan a tánc átlép egy másik birodalomba.

    Itt az egész cikk, kortárstánc-rajongóknak szinte kötelező!