Most mindenki alaposan megismerheti Judy Garlandot, és azt a sok szörnyűséget, amit elrejtett a reflektorfény

Idén ötven éve halt meg Judy Garland, aki már gyerekként világhírűvé vált az Óz, a csodák csodája Dorothyjaként, és egészen élete végéig turnézott a film főcímdalával, a Somewhere Over The Rainbow-val. Ez így persze csodás tündérmesének tűnhet, de a valóság az, hogy a színésznőt már kisgyerekkora óta iszonyatosan kihasználták, nem engedték enni, étvágycsökkentőkkel, majd antidepresszánsokkal tömték, dagadtnak nevezték, hogy ezzel kényszerítsék a hollywoodi stúdió elvárásainak betartására. Garland mindössze 47 évet élt, gyógyszertúladagolásban halt meg 1969-ben: a szakértők szerint nem öngyilkosságról, hanem véletlenről volt szó, hiszen Garland eddigre már annyi gyógyszert szedett, hogy a halálos dózis sem volt olyan nagyon sokkal több a rendes adagnál.
Ezt a történetet a közeljövőben két, egészen eltérő megközelítésből is megnézheti bárki. A nagyobb reflektorfény persze a játékfilmes, Garland életének utolsó évére koncentráló, hollywoodi szuperprodukción, a Judyn van, amelyért már most szinte biztosra vehető, hogy Oscarra fogják jelölni az egyébként valóban jól játszó Renée Zellwegert. Ez a magyar mozikban január 23-tól lesz látható.
De pénteken bemutattak egy dokumentumfilmet is Judy Garlandról, egyelőre még csak egy amerikai tévécsatornán. A Sid & Judy címe arra utal, hogy a dokumentumfilmben fontos szerepe lesz Garland harmadik férjének, Sidney Luftnak, akinek az emlékirataiból Jon Hamm és Jennifer Jason Leigh olvasnak fel. De ez a film is beszél persze a problémákkal teli gyerekkorról, a függőségekről, de érinti majd azt az ünnepséget is, amelyet 2017-ben rendeztek, amikor Garland földi maradványait átszállították a Hollywood Forever Cemetarybe.
A két film közötti kapocs is Sidney Luft: a Judyban is fontos szerepe van a harmadik férjnek, Garland két kisebb gyereke apjának. Hogy a dokumentumfilm milyen formában jut el Magyarországra, arról nincs hír, de online alighanem elérhető lesz idővel.