Mária
0 °C
3 °C
Index - In English In English Eng
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az 50 megújuló állomás projekt keretében a zuglói megállóhelyet is átépítik, és  - mivel az állomást nem zárják le a munkálatok idejére - ez azzal jár, hogy az utasok nem kolbászolhatnak össze-vissza. Hogy mikor merre lehet közlekedni és merre nem, arról természetesen egy hivatalos közleményt kiadtak. Íme a szöveges matekpéldák világát idéző tájékoztató: 

    • November 11-én és 12-én az „A” vágány melletti peron a gyalogos feljárótól körülbelül 150 méter hosszban korlátozás nélkül használható. A perontető végétől mindkét irányban 30-30 méteres területet lezárnak, az aszfalt bontása és a térkövek lerakása miatt. A vonatok mindkét irányban a peron Kőbánya-Kispest felőli végén állnak meg, azok első 6 kocsija használható le- és felszálláskor.
    • November 13-tól 14-ig a peron a gyalogos feljárótól a perontető végéig gyalogosforgalomra korlátozás nélkül használható. A további munkák miatt az „A” vágányon közlekedő vonatok a peron Nyugatihoz közelebb eső részén, a „B” vágányon közlekedő vonatok a Kőbánya-Kispest felé eső részén állnak meg. A vonatok első 6 kocsiját használhatják az utasok le- és felszálláskor.
    • November 15-től december 14-ig a peron Kőbánya-Kispest felőli oldalát 200 méter hosszon lezárják. A vonatok mindkét irányban a peron Nyugatihoz közelebb eső részén állnak meg, az első 7 kocsit használhatják az utasok a le- és felszálláskor.
  • Kis híján leégett vasárnap az ausztráli tűzvészben Paul Sefky új-dél-walesi otthona, míg ő távol volt, ám szerencséjére az urungai tűzoltók időben odaértek és megfékezték a lángokat. 

    aztán hagytak egy üzenetet a konyhában.

     „Örömünkre szolgált, hogy megmenthettük a házadat...P.S. – tartozunk neked egy kis tejjel" – üzenték meg Sefkynek, emellett pedig elnézést kértek, amiért nem tudták megmenteni a férfi fészerét. Sefky a facebookos bejegyzésében azt írta, ez a legjobb üzenet, amit a konyhában hagytak neki az esküvője óta, írja a news18.com.

  • A BBC alábbi, megdöbbentő felvételén látható, hogy Boris Johnson ellenfelét, a Corbynt ajánlgatja a választóknak, cserébe a munkáspárti miniszterelnök-jelölt arra buzdítja híveit, hogy szavazzanak majd a konzervatívokra.

    A brexit hároméves történetében láttunk már mindent, és annak az ellenkezőjét is, de ez még így is meglepő. Végleg elvesztették az eszüket odaát?

    El, de ettől függetlenül a videó hamisítvány.

    A film valójában a BBC vészjelző videója, amivel a választási manipulációkra igyekszik felhívni a figyelmet. A technológia ugyanis mára lehetővé teszi, hogy teljesen élethű hamis videókat gyártsunk. A brit lap azt is bemutatja, hogyan. Nemrég cikkben is bemutattuk, hogyan segítette a pornóipar a politikai manipulációt.

  • Moby nem éppen egyszerű eset, legalábbis azóta biztos nem, hogy a zenéje helyett egészen más ügyeire terelődött a figyelem az utóbbi években. Mutatjuk az elmúlt évek Mobyval kapcsolatos híreit az Indexen:

    Utóbbi azért különösen érdekes, mert a producer saját bevallása szerint 32 éve él vegán életmódot és az állatok jogaiért harcoló aktivistának tartja magát, ezért bazi nagy betűkkel a nyakára varratta, hogy "VEGÁN EGY ÉLETRE". Erre viszont senki sem számított.

    Forrás:Facebook
    Forrás:Facebook

    Bizony ám, Moby konkrétan a két karjára varratta óriási betűkkel, hogy "ÁLLATOK JOGAI". A posztjához azt írja, hogy komolyan hisz abban, hogy mindne állatnak joga van az élethez, és ezt most sikerült így kifejeznie.

  • Az 54 éves Craig Dickmann békésen horgászott a York-félszigetnél, amikor egy 2,5 méteres krokodil bukkant elő a vízből, és elkapta a férfi lábát, illetve karját, majd megpróbálta lehúzni magával a mélybe. Craig Dickmann dulakodás közben megpróbálta kinyomni az állat szemét, és a taktikája bevált, ki tudta magát szabadítani. 

    A vadőrként dolgozó férfi a lábán és a karján is komoly sérüléseket szenvedett, de így is sikerült elautóznia a vadvédelmi központig. Innen helikopterrel szállították el egy közeli kórházba, ahol azonnal meg is műtötték. Állapota stabil.

    Az elmúlt hónapokban több krokodiltámadás is volt az Ausztrália északkeleti részén található Queenslandben. Márciusban két horgász két napot töltött egy fán kuporogva, mert a környező vizek tele voltak krokodilokkal, októberben pedig egy hüllő elkapott egy kutyát, ami bemerészkedett a folyóba. 

    (CNN)

  • 1
    Fotó: obudafotoklub.h

    Különleges útra lépett az Óbuda Fotóklub: autizmussal élő fiatal alkotókból szerveztek fotós csoportot, aminek első közös sétáját a Nikon Magyarország is támogatta október utolsó hétvégéjén. A klub beszámolója szerint a sétán olyanok is részt vettek, akik  először fogtak a kezükben igazi fényképezőgépet, de gyakorlott fotósok is jelentkeztek. A kezdeményezés célja:

    a csoport országossá bővítése és megmutatni a világot, ahogyan Ők látják.

    Az Óbuda Fotóklub 1969 óta létezik, alapítója Kriss Géza fotóművész volt. Harmincöt éven keresztül fotós generációk egész sorát termelték ki, olyan fotósokkal, mint Baricz Katalin, Sehr Miklós vagy ifj. Tóth György. 

  • Három elárvult vadmacskakölyök kapott második esélyt túlélésre a Fővárosi Állat- és Növénykert segítségével, két macska pedig már vissza is tért a természetbe. Somogy megyében, számukra ideális helyen engedték őket szabadon.

    A Balaton-felvidéki Nemzeti Park egyik munkatársa nyár közepén talált rá három kölyökre Keszthely közelében. A kölykök emberi segítségre szorultak, mert anyjuk egy hálóba gabalyodva elpusztult, ők pedig még csak akkoriban kezdtek átállni szilárd táplálékra, tudtuk meg Hanga Zoltán állatkerti szóvivőtől.

    „A kicsik előszőr néhány napot a Petesmalmi Vidraparkban töltöttek, majd Állatkertünk természetvédelmi mentőhelyére kerültek, ahol munkatársaink egészen mostanáig gondoskodtak róluk. A kölykökkel való fogkalkozás során persze fontos volt, hogy az állatok megfelelő vadságúak maradjanak, hiszen a túlságosan megszelídült vadmacskák nehezebben boldogulnának a szabad természetben. A három vadmacska testvér - két nőstény és egy hím - közül kedden kettőt engedtünk szabadon, a harmadik állatnak viszont egy kicsivel hosszabb, több lépcsőből álló visszavadítási folyamatra van szüksége" – írta Hanga.

    vadmacs2

    A vadmacskák tényleg vadmacskák, ezt fontos megjegyezni, mert a hazai állomány egy része már keveredett elvadult házi macskákkal, a hibridizáció pedig komoly természetvédelmi problémát okoz.

  • Max Vredenburgh 10 éves volt, amikor a Massachusetts állambeli Rockportnál az Atlanti óceánba dobott egy üveget benne egy levéllel, amiben megírta a címét is arra az esetre, ha valaki megtalálná a palackpostát, és szeretne neki válaszolni.  Vredenburgh állítólag már el is feledkezett arról, hogy kilenc éve, még kiskamaszként útjára bocsátott egy üzenetet, ezért igencsak meglepődött, amikor egyik nap az édesapja szólt neki, hogy levelet kapott Franciaországból. 

    A 2010 augusztusában az óceánba dobott palackot októberben mosta partra a víz Mimizan közelében.

     Kilenc év kellett ahhoz, hogy ez az üzenet megtegye azt a hatezer kilométert, ami elválaszt minket

    - írta az üzenet megtalálója, akivel Max Vredenburgh mindenképpen szeretné felvenni a kapcsolatot, hogy megköszönje a válaszát.  

    Szeretném jobban megismerni. Szeretném kideríteni, hogy ilyen dolgokat szeret, hogy mi a kedvenc étele, mi a kedvenc színe. Érdekli-e a világűr

    - nyilatkozta Vredenburgh, aki eredeti üzenetében pontosan ilyen dolgokat írt le magáról. 

    (CNN/UPI)

  • A WWF Mongólia munkatársának sikerült lencsevégre kapnia egy hópárducot négy egészséges kicsinyével. A családot néhány száz mérföldnyire látták a mongol-orosz határtól.

    A képen négy hópárduc látható, találd meg mind! Megfejtés kicsit lentebb.
    A képen négy hópárduc látható, találd meg mind! Megfejtés kicsit lentebb.
    Fotó: WWF Mongolia

    Alapesetben egy hópárduc egy-két kölyköt hoz a világra, nagyon ritkán hármat. Ez a második dokumentált eset, amikor négy párduckölyköt sikerült megfigyelni. Az első nagyobb családot szintén a WWF Mongólia találta meg, még 2016. szeptemberében.

    A párducokat Otgonbayar Baatargal fotós is megörökítette élvezhetőbb minőségben:

    Itt a párduc, hol a párduc
    Itt a párduc, hol a párduc
    Fotó: WWF Mongolia

    via SiberianTimes

  • Képernyőfotó 2019-11-12 - 13.18.46.png

    Miután kedd hajnalban az izraeli légierő lakójával együtt kőzetlisztté robbantotta szét az Iszlám Dzsihád terrorszervezet vezetőjének gázai lakását, beindultak a megtorló reflexek, és 70 rakétát lőttek át az izraeli határon. A ballisztikus rakéták (senkit ne tévesszen meg az elnevezés, lényegében házilag megtömött kályhacsövekről van szó) többségét simán megsemmisítette a Vaskupola, néhány pedig a Gázai-övezet körüli lakatlan területekre pottyant. A lakatlan azonban nem jelenti azt, hogy járatlan, így aztán az egyik rakéta pont a helyi Volán-járat előtt néhány méterre csapódott be, az autóbusz fedélzeti kamerája pedig nem csak a detonációt, hanem a buszvezető döbbent arcát is megörökítette:

    Annak ellenére, hogy a Hamász és az Iszlám Dzsihád által használt rövid hatótávóságú rakétákat jellemzően erre a határövezetre szokták kilőni, a sofőrt, Daniel Hazant teljesen váratlanul érte a robbanás:

    Épp leraktam az utolsó utasomat, a zöld jelzésre várva belekortyoltam a kávémba, amikor felrobbant előttem a rakéta. (...) Nem volt semmilyen sziréna, nem hallottam semmit. Még mindig remegek.

    (via Times of Israel)

  • Screenshot from 2019-11-12 12-26-11.png

    Tessék ízlelgetni Bencsik András szavait:

    szerencsésen versenyeztek.

    Mármint a jobboldali milliárdosok, akiket nem kell szégyellni. A Hír TV Sajtóklub című műsorában (Bayer Zsolt, Bencsik András, Huth Gergely, Szentesi Zöldi László és a szellemi wellness. Egyedi hangvételű elemzés újságírókkal.) hangzott el az elemzés, aminél ma nem tudunk jobbat mutatni a KESMA-akolból. A legjobb Szentesi Zöldi fején az az őszinte döbbenet(?), ami Bencsik remek fejtegetése végén kiül rá. (via)

    Nem ez az első ilyen köre Bencsiknek, egyszer Mészáros Lőrincről mondott olyan vad dolgokat, hogy Huth Gergely nem tudta visszafojtani a mosolygását.

  • Family Guy Rapper sind in Wahrheit Poeten HD 0-6 screenshot.png
    Fotó: Screenshot / youtube

    A Wharfedale Poets nevű csoport, ami díjnyertes írókból és költőkből áll össze, egy dühöngés nevű eseményt szerveztek november 21-re, melynek során az országukban és a világban zajló események miatt érzett haragjukat a költészet eszközével akarják kifejezni. Úgy gondolják, hogy ez segíthet jobban megérteni azt a frusztráció, amit éreznek.

    Amikor ambiciózus politikusok az országot próbálják megosztani és szembefordítani egymással a két tábort, amikor egyre gyakoribbak a gyűlölet-bűncselekmények, amikor másfél millió ember a szegénységi küszöb alatt él, amikor a bolygó erőforrásait feléljük, írhat-e még egy költő nárciszokról? Nem! A Wharfedale Poets csoport mérges. Jöjjenek, és hallják őket mérgelődni

    – írják az eseményről.

    A dühös költök mellett egyébként a közönség is teret fog kapni arra, hogy a saját alkotásaikat felolvashassák. 

  • Mint minden évadban, most is megváltozott a Rick & Morty főcíme, amiben pár standard mellett (lásd Rick portálpisztolyos genyózása) mindig kerülnek új jelenetek az adott évadból. És az adott évad tegnap kezdődött az Egyesült Államokban az Adult Swimen, szóval ők már egy kicsit beljebb vannak, de mi azért filózhatónk azon, hogy ki pofozza Ricket, és mi az a kétfejű lúd, illetve van-e köze az Untitled Goose Game-hez.

    Képernyőfotó 2019-11-12 - 11.26.47.png
  • Sean Spicer közel másfél évig volt a Fehér Ház szóvivője Donald Trump elnöksége alatt, 2017 júliusában döntött úgy, hogy inkább lemond. Pár hónapra el is tűnt a nyilvánosság szeme elől, majd a 2017-es Emmy-gálán ismét színre lépett. Akkor persze még senki nem sejtette, hogy micsoda nagy visszatérés várható 2019-ben. Sean Spicert ugyanis beválogatták a Dancing with the Stars (a Szombat esti láz című műsor amerikai megfelelője) 28. évadába.

    Képernyőfotó 2019-11-12 - 9.52.13.png

    Ennek persze sokan nem örültek, a műsornak otthont adó ABC csatorna egyik munkatársa például úgy fogalmazott, hogy ez "egy óriási pofon nekik, akinek hónapokon keresztül kellett elviselniük Spicer süket dumáját, akiknek nehéz pillanatokat szereztek a Fehér Ház hazugságai és dezinformációs tevékenysége". Persze a nézők sem voltak elragadtatva Spicertől, aki ennek ellenére viszonylag sokági megúszta, hogy kiszavazzák. Az évad kilencedik epizódjában azonban eljött a pillanat, amire annyian vártak, Spicernek mennie kellett. 

    Úgy tűnik, az Egyesült Államok elnöke is követte az eseményeket, ugyanis a Twitteren mindenkit arra buzdított, hogy szavazzanak Spicerre, majd amikor kiderült, hogy az egykori szóvivőnek mennie kell, arról posztolt, hogy milyen remek és lojális ember is ő, és persze gratulált a műsorban nyújtott teljesítményéhez. 

    (CNN)

  • A jövő itt liheg a nyakunkban, szeptemberben a Boston Dynamics bejelentette, hogy ígéretükhöz híven most már meg lehet rendelni Spot (korábban Spot Mini) nevű robotkutyájukat. Persze Spot még nem elérhető a szélesebb rétegek számára, nekik/nekünk egyelőre maradnak azok a videók, amiket a különböző cégek és oktatási intézmények töltenek fel egyre ügyesebb robotjaikról. 

    A Massachusetts Institute of Technology (MIT) például pár nappal ezelőtt osztott meg egy rövid felvételt arról, hogyan játszadoztak Mini Cheetah robotjaik az egyetem előtti parkban az avarban. A videó talán még azoknak is szórakoztató lehet, akikben a Black Mirror Metalhead című epizódja mély nyomokat hagyott, és talán ezzel sikerül enyhíteni az ellenszenvet, amit esetleg a robotkutyák irányába érez. 

    Az MIT robotkutyái robotgepárdjai 9 kilót nyomnak, 12 elektromos motor segítségével mozognak, és 9 km/órás sebességre is képesek. Vagyis egyelőre nem olyan gyorsak mint egy igazi gepárd, és nem is olyan okosak, ugyanis ahogyan a videón is látszik, egyelőre táviránytással működnek.

    mini cheetah.gif
    Fotó: MIT

    (The Verge)

  • A jó ég tudja, hogy mi történt a Westworld második évadában, bár ha jobban visszagondolok, a jó ég tudja, hogy mi történt a Westworld első évadában, pedig azt még láttam is. Mindenesetre a western/robotos sci-fi vissza fog térni egy harmadik évadra is, ehhez pedig megérkezett az első promó, ahol egy szó nincsen kalapos emberekről, meg robotokat sebző revolverekről, hanem egy Incite nevű, adatbányás gigacég reklámja az egész.

  • Vasárnap érte el az 1000 zsák szemetet Párdy Bence, aki a I. Tisza-tavi PET Kupa után felmondott a munkahelyén, és július elsején költözött le a tóra, hogy folytassa a szemétszedést. 

    Párdy Bence az Indexnek elmondta, eddig sátorban, majd egy lakókocsiban lakott a tiszafüredi kempingben, de hidegre fordult az idő, úgyhogy most egy baráti felajánlásnak köszönhetően Abádszalókon egy apartmanba költözik, "három és fél hónap után jó lesz már házban lakni", mondta nevetve.

    A hideg azonban nem tántorítja el a szemétszedéstől, a befolyt támogatásokból tudja folytatni még egy darabig, legalább november végéig biztosan ott szeretne maradni a tónál.

    Mikor megkérdeztem, hogy ezer zsák szemét összeszedése után nem fáradt-e el még, azt felelte,

    nem szoktam elfáradni, csak nagyon ritkán.