Mária
0 °C
3 °C
Index - In English In English Eng
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • screenshot-books.google.hu-2019.11.21-19 52 34.png
    Fotó: Google Books

    Így kezdődik az egyik leghíresebb kvantumfizikakönyv, David Goodstein States of Matter című tankönyve. A tárgy okozta kínszenvedéseket előre vetítő bevezetőmondatok csak félig viccek. Valójában emberi tragédiák rejlenek mögöttük.

    Boltzmann tényleg öngyilkos lett. Élete végére megőrült, és felakasztotta magát, amikor feleségével és kislányával épp Trieszt mellett vakációztak. Sírjára legnagyobb felfedezését, az entrópia egyenletét írták.

    És Ehrenfest is önkezével vetett véget életének, miután súlyos depresszióban szenvedett. Utolsó éveiben, a harmincas évek elején még Einstein is közbenjárt az érdekében, hogy leterheltségét csökkenteni lehessen. De ez sem segített. A fizikus utolsó napjaiban négy gyermekéből háromnak elrendezte a jövőjét, majd lelőtte negyedik, Down-kóros fiát, és főbe lőtte magát is.

    A tankönyv így kezdődik tehát:

    Ludwig Boltzmann, aki élete nagy részét a statisztikus mechanika tanulmányozásának szentelte, 1906-ban halt meg, a saját keze által. Paul Ehrenfest, aki folytatta a munkáját, hasonlóképpen hunyt el, 1933-ban. Most rajtunk a sor, hogy a statisztikus mechanikát tanulmányozzuk. Talán bölcsen járunk el, ha óvatosan közelítünk a témához...

    Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

  • Náci relikviákra, köztük például Adolf Hitler cilinderére és barátnője, Eva Braun koktélruhájára lehet majd licitálni egy németországi árverésen, ami ellen hevesen tiltakozik a németországi zsidó közösség.

    A licitre bocsátott több száz tárgy között van továbbá Hermann Göring szivardoboza, Hitler könyvének, a Mein Kampfnak egy ezüstdobozos kiadása, illetve elég sok kitüntetés, tábla és zászló is. A Reuters cikke szerint a cilinder kikiáltási ára 50 ezer euró (16,5 millió forint), a Göring tulajdonából származó könyvért pedig 130 ezer eurót, vagyis több mint 43 millió forintot kérnek.

    Az árverést szervező Hermann Historicát vezető Bernhard Pacher szerint elég sok tiltakozólevelet kaptak, ám ezek 99%-a leegyszerűsítve arról szól, hogy az akciós ház képviselői kapzsi neonácik. Ugyanakkor az Európai Zsidó Szövetség elnöke, Menachem Margolin az árverés lefújását kérte a szervezőktől, attól tartva, hogy a náci emléktárgyakat olyanok veszik meg, akik a náci eszméket dicsőítik, illetve a tárgyakat erre használják majd fel.

    Pacher védekezésül annyit felelt, hogy a vevőik 80%-át ázsiai és amerikai múzeumok teszik ki, a többiek pedig vagy privát gyűjtők, vagy történelmi könyvek szerzői, akik kutatási célból veszik meg a tárgyakat.

  • Az új-zélandi Christchurchon elég zivataros idő volt hétfőn, a térségben tojás nagyságú jégeső is hullott és csapkodtak a villámok. Az Emirates egyik Airbus 380-asa éppen a felszálláshoz készülődött, de a vihar közbejött, várakoznia kellett a futópálya előtt. 

    Ekkor csapott bele majdnem egy villám, ahogy egy szpotter fel is vette a jelenetet. Az új-zélandi meteorológiai szolgálat két óra alatt kétszáz, hat óra alatt pedig több mint 1500 villámcsapást regisztrált. 

     Ha közvetlenül a gépbe csap a villám, és nem mögé, akkor sem lett volna nagy baj, a repülőgépek védve vannak az úgynevezett Faraday-kalitkának köszönhetően, a külső héjuk vezeti le az energiát, bár a becsapódást az utasok is érzékelhetik. 

    emiratesvillam
  • Csilipaprika növesztésébe-termesztésébe fogna az űrben a NASA, derült ki szerdán. A növényt a Nemzetközi Űrállomáson nevelgetnék majd, ahol korábban már kínai káposztával, japán mustárspenóttal (mizunával) és piros kelkáposztával is kísérleteztek.

    Az új-mexikói eredetű Española csilit 2020 márciusában lövik majd fel az űrállomásra. Azért esett a választás erre a fajra, mert elég gyorsan nő, kevés törődéssel is elvan, és magas szén-dioxid-kibocsátású környezetben is életben marad.

    A NASA a leendő Mars-misszióra készülve kísérletezik olyan zöldség- és gyümölcsfajtákkal, amiket majd magukkal vihetnek az űrhajósok a hosszú útra.

    nasa-planning-to-grow-chili-peppers-on-space-station-1200x630
  • Új tiltakozási forma bontakozott ki a palesztinok körében az izraeli hatóságok által alkalmazott indokolatlan erőszak ellen: a félszeműség.

    A proteszthullám az izraeli jogvédő magazin, a 972 beszámolója szerint onnan ered, hogy az izraeli határrendészet november 15-én egy hebroni palesztin tiltakozást éleslőszer bevetésével fojtott el, és az egyik lövedék gellert kapott az egyik kődobáló tüntetőn, és belevágódott Moát Amarnih palesztin fotós bal szemébe. A szakmája összes megkülönböztető jelzését magán viselő fotóriportert előbb a palesztin Hatóság területén ápolták, majd átszállították Jeruzsálem izraeli felébe (a feleségét azonban nem engedték át a kelet, palesztin zónából), azonban szemét így sem tudták megmenteni. Az izraeli rendőrség egy sablonközlemény kibocsátásán túl nem foglalkozott az esettel, de palesztin területen a meglőtt fotós sérülése gyorsan egy iróniamentes, szomorú mémmé változott: a helyi adókon a palesztin közéleti személyiségek, újságírók bekötött bal szemmel adnak nyilatkozatok, gázai és ciszjordániai iskolák posztolnak fotókat félszemű osztályokról.

    Az incidens amúgy is csak olaj volt a tűzre, hiszen az Egyesült Államok a napokban ismerte el a Ciszjordániát a nemzetközi szerződésekre fittyet hányó behálózó zsidó telepek törvényességét. Az amúgy is kilátástalan palesztin-izraeli viszonyt még jobban elmérgesítő döntés mellett a magyar kormány is kiállt, amikor jelezte az Európai Uniónak, hogy meg fogja vétózni az USA-t elítélő határozattervezetet.

  • Ember kontra kacsa ügyben hozott ítéletet egy francia bíróság még kedden, miután Dax városában pár lakó a bírósághoz fordult mintegy 60 kacsa és liba túl erős hangja miatt.

    A bíróság végül úgy találta, hogy az állatok hangja még a tűréshatáron belül van, így nem kell semmiféle intézkedéssel korlátozni, vagy éppen kitelepíteni őket, írja a Reuters.

    Franciaországban mostanában mennek a baromfiak elleni perek, szeptemberben egy kakas nyerte meg a kukorékolása miatt ellene indított pert, sőt, még kártérítést is kapott.

  • Kép: Budapest Európa TV

    A hagyományosan erős klipekkel és dalokkal jelentkező Ricsárdgír zenekar megtalálta a tökéletes közegét: a 444 szúrta ki, hogy a többek közt a Palvinbarbi c. művet is jegyző zenekar a Budapest TV-ben adta elő a Szintis Laci című számát.

    A műsorből pedig egy tökéletes klip készült, amivel sikerült a Budapest TV-nek elkészítenie az esszenciális Budapest TV-paródiát:

    Miután megnézte a videót háromszor, ne csüggedjen, csak lépjen tovább a Budapest Európa Televízió csatornájára, ahol rengeteg elfeledett gyöngyszemet talál, például az Udvarias Tömeggyilkos egyórás koncertjét:

  • A Toronto Maple Leafs NHL-csapat hétvégi meccsén kapott el a kamera egy elég árulkodó jelenetet, amin egy, a lelátón ülő fiú addig a másodpercig mosolyog, amíg a testvére megcsinálja a selfie-t, majd egy óriási szemforgatással egybekötve gyorsan pofát vág az egészre.

    Persze nem sejthette, hogy a kamera épp őket veszi, úgyhogy jól lebukott. Persze lehet, hogy a selfie már csak a hab volt a tortán, hiszen ezen a meccsen a Toronto épp 6-1-re vesztett a Pittsburgh Penguins ellen.

    Egyébként ez lett maga a szelfi:

    2019-11-21 13 47 50-Window copy
  • A Greenpeace aktivistái leszedték a Kereszténydemokrata Unió (CDU) berlini székházának homlokzatáról a C betűt, mondván a párt nem végez keresztényi (christlich) munkát a klímavédelem kapcsán, írja az MTI. A maradék DU mögé az aktivisták kifüggesztettek egy molinót, amire az van írva, hogy sollst das Klima schützen, vagyis: Neked a klímát kell védened!

    Azt, hogy hogyan tudtak bejutni a környezetvédők a párt székházába, hogyan jutottak fel a tetőszerkezetre. és leereszkedve, miképpen tulajdoníthatták el a C betűt, senki sem tudta megmondani, ugyanis a párt szóvivői és prominensei Lipcsében vannak a pénteken kezdődő kongresszus miatt.

  • Remekül indulhatott a munkanap azok számára, akik elkapták az alábbi jelentet csütörtök reggel a kettes metrón:

    30452225 412f8e4ebaaaf943cc60bf75477fa85d o
    Fotó: Olvasónk, Ted / Index

    Cukiságfaktor: 10/10
    Egyensúlyérzék: 10/10
    Praktikum: 5/10

    A nem mindennapi kutyás közlekedést egyébként olvasónk, Ted örökítette meg, ő ennyit fűzött hozzá:  "A reggel fél kilences csúcsban egy eltévedt roxforti diák Ron Weasley féle dísztalárban metróval sietett a 9 és 3/4. vágányhoz. A Kossuth Lajos téren leszállt és onnan gyalog folytatja útját. Mottó: Makesz az smafu!"

    Egy eltévedt roxforti diák a budapesti metrón

    Már csak az a kérdés, hogy az így szállított élő állat vajon poggyásznak számít-e, vagy egy szőrös szívű ellenőr még hiányolhatná róla a szájkosarat.

    Kell szájkosár a vállon szállított kutyára?

    • 1682
      Kit érdekel a szájkosár, ha ilyen cuki?
    • 1284
      Miért, a hátizsákra is kell?
    • 1046
      Szőrös szívű BKK ellenőr vagyok, persze!
  • Szerdán megpróbáltunk bejutni a Mátrai Erőműbe, hogy felfedjünk pár részletet a rejtélyes gázterjedésről, ami miatt többen rosszul lettek múlt héten az erőműben. Bár egy orrpolipos portáson kívül senki nem nyilatkozott nekünk, így se volt teljesen hiábavaló a kitérő. 

    A halak többsége ugyan nyáron kipusztult a közeli Bene-patakból, amely most is szürkésen habzott, de a természet még nem adta meg magát teljesen. Az erőmű mögött kisebb szőlőföldet láttunk, az út közepén pedig 10-15 szarvasból álló csorda futott előttünk keresztbe, hogy aztán pár másodperc múlva eltűnjenek a mátrai erdőben.

    Szerencsés pillanatban érkeztek, néhány percenként hatalmas teherautók száguldoztak el az úton, de akkor épp csak mi jártunk arra. 

    Kiszállva az autóból kellemetlen, záptojásra emlékeztető szagot éreztünk, de megnyugtató látvány volt a rémhírekkel mit sem törődő szarvascsorda.

    Remélem, biztonságban elérték úti céljukat!

  • Épp a legutóbbi Bukótér-adásban beszélgettünk arról, hogy amikor a Forma-1 Austinba érkezik, a NASA houstoni központjának közelsége miatt mindig csinálnak valami extra eseményt, amiben összekötik az F1-et és az űrkutatást.

    A Red Bull idén mindenkin túltett, igaz, nem a NASA, hanem az orosz Roszkozmosz, és kölcsönkértek (értsd: kibéreltek) egy zéró gravitáció szimulálására berendezett repülőt, ami meghatározott szögű és sebességű, kontrollált zuhanás mellett nagyjából 22 másodpercig képes súlytalanságra a belső terében.

    A Red Bull ezt az időt használta ki arra, hogy egy lebegő versenyautón, lebegő szerelőkkel és szerszámokkal csináljanak meg egy kerékcserét. Ehhez egy 16 fős szerelőcsapat kapott gyorstalpaló képzést űrhajózásból, hogy 15 másodpercenként forgatva megcsinálják az alábbi filmet.

    Jó, annyit azért könnyítettek a helyzeten, hogy csak egy 400 kilós, vagyis motor nélküli 2005-ös RB1-es versenyautót (illetve annak az alapját) használtak, hogy amikor visszatér a gravitáció, akkor is könnyebb legyen rögzíteni azt. Persze gyakorolni is kellett eleget, a kerékcserénél ugyanis a használt kereket elvevő szerelők a plafonról "lógtak".

    Red Bull zérógravitációs kerékcseréje
  • Kutatók az Ausztráliában található Murchison Widefield Array (MWA) nevű rádióteleszkópot arra használták, hogy megmutassák, milyen lenne, ha az emberi szem látná a rádióhullámokat, ezt egy Tejútrendszerről készült képpel prezentálták a szerdán.

    A GLEAM képe, ami a Tejútrendszer középpontjában található. A piros a legalacsonyabb frekvencia színe, a zöld jelöli a középfrekvenciát, a kék pedig a legmagasabbat jelzi. Minden pont egy galaxis, körülbelül 300 000 rádió-galaxist figyeltek meg a GLEAM kutatás részeként.
    A GLEAM képe, ami a Tejútrendszer középpontjában található. A piros a legalacsonyabb frekvencia színe, a zöld jelöli a középfrekvenciát, a kék pedig a legmagasabbat jelzi. Minden pont egy galaxis, körülbelül 300 000 rádió-galaxist figyeltek meg a GLEAM kutatás részeként.
    Fotó: Natasha Hurley-Walker / mwatelescope.org

    A Tejútrendszer egy küllős spirálgalaxis, melyben a Naprendszer és a Földünk található. Galaxisunk vizsgálata olyan, mintha egy erdőt vizsgálnánk belülről. A fák látványát pedig eltakarná a gáz és a por. 

    Az alacsony frekvenciájú rádióhullámmal készült képeknek az az előnye, hogy sokkal részletesebb és a nagyobb struktúrák és jól láthatóak lesznek

    – mondta Natasha Hurley-Walker, a Rádiócsillagászati Kutatóközpont Nemzetközi Központjának (ICRAR) asztrofizikusa.

    Az új rálátás mellett a kutatóknak sikerült 27 hatalmas csillag maradványait is felfedezniük. Legalább nyolcszor nagyobb csillagok voltak, mint a Nap, mielőtt felrobbantak volna szupernóvaként.

    A 27 újonnan felfedezett szupernóva-maradvány fotói
    A 27 újonnan felfedezett szupernóva-maradvány fotói
    Fotó: Natasha Hurley-Walker / Curtin/ICRAR/GLEAM Team

    A szupernóva-maradványok felfedezése nem új, viszont az MWA-val vizsgáltak sokkal régebbiek, és távolabb vannak, mint amikről máig tudtunk.

    Hurley-Walker szerint ez nagyon izgalmas, mert eddig nehezen található állapotban vizsgálhatják meg a szupernóva-maradványokat. Ezzel olyan, mintha a Tejútrendszert egy időben korábbi állapotában nézhetnék meg.

    Emellett építenek egy új teleszkópot is, ami 2021-re készül el, több ezerszer érzékenyebb lesz és nagyobb felbontású a jelenleginél. Reményeik szerint ezzel az új eszközzel több ezer szupernóva-maradványt tudnak megtalálni, amik az elmúlt 100 000 évben képződtek a Tejútrendszer másik oldalán.

    via CNN

  • Furcsa szóválasztása miatt került a figyelem középpontjába a demokrata elnökjelöltek szerdai vitáján a korábbi alelnök, Joe Biden, aki a családon belüli erőszak kapcsán beszélt kissé átgondolatlanul, amikor azt találta mondani, hogy

    Egy férfinek sincs joga, hogy kezet emeljen egy nőre dühében, ez maximum önvédelem esetén fordulhat elő, az pedig elég ritka. Muszáj lesz a kultúrán változtatunk, és addig ütni, ütni, ütni a dolgot, amíg meg nem történik ez.

    Biden szavait zavart nevetés fogadta az atlantai vita nézőterén, ahol vele együtt 9 demokrata elnökjelölt vitázott többek között az egészségügyről, erőszakról, Trump impeachment-ügyéről, illetve a jelenlegi elnök legyőzéséről.

  • Ezt a fát New Hampshire-ben aprította fel egy férfi, miután az kidőlt, ám az aprítás közben nagy meglepetésére furcsa dolgot talált a fa közepén: egy a fába belenőtt baseball-labdát.

    A labda jó régen kerülhetett oda, valószínűleg a pályáról kirepülve két ág találkozásánál akadt meg, senki nem vette észre, vagy nem is kereste, és ahogy a fa továbbnőtt, szépen körbevonta a labdát.

    evzdg7s86yz31
    Fotó: Reddit / mgroves22002

    via Reddit

  • Nem kell sokat tipródni, hát ilyen:

    Ne a videó címében szereplő számot figyeljék, a videón látható, hogy nem egy század, hanem tényleg csak egy ezred döntött a két testvér között.

  • A kilencvenes években még nagyon más volt a popkultúra, nagyon sok szempontból. Az egyik például az, hogy messze nem volt annyi lehetőségük a fekete színészeknek, mint manapság.

    Például amikor először felmerült, hogy életrajzi film készül a rabszolgák felszabadításáért küzdő, sok rabszolgát megszöktető Harriet Tubmanről, akkor a film előkészítési szakaszában az egyik producer először Julia Robertset akarta főszereplőnek a Tubmanről szóló életrajzi drámába. Talán senkit nem sértünk meg azzal, ha azt mondjuk: Julia Roberts fehér.

    Tubman viszont történetesen fekete volt. Ez egyébként összefügghet azzal, hogy miért küzdött olyan aktívan a feketék szisztematikus elnyomása ellen, és az ilyen részletek, a személyes motiváció, az egyéni dráma amúgy nem feltétlenül tesz rosszat egy életrajzi filmnek.

    A meg nem nevezett producer szerint ezzel azért nem kellett volna foglalkozni, mert már olyan rég volt mindaz, ami az életrajzi filmben szerepel (Tubman 1822-ben született), hogy rég elfelejtették az emberek, hogy kinek milyen bőrszíne volt akkor.

    Tubman élete későbbi szakaszaiban a nők szavazati jogáért is küzdött a szüfrazsett mozgalomban, és végül egy, az ő nevét viselő idősek otthonában halt meg. (Sky News)