Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Ha maga Taylor Swift és a The Eras című turnéja nem is, legalább az erről készült koncertfilm megérkezik Magyarországra – derült ki az énekesnő hivatalos oldalán közzétett listából. A rajongóknak azonban keserédes lehet a mosolya, mivel a több mint 2 és fél órás filmet világszerte október 13-án mutatják be, itthon (és még 12 másik országban) viszont csak 3 héttel később, november 3-án csendülnek fel Swift slágerei a mozitermekben. Ennek pontos okát egyelőre nem tudni, ahogy azt sem, hogy melyik hálózat forgalmazza majd nálunk.

    A The Eras Tour-film várhatóan kategóriája minden mozis rekordját megdönti, de összességében is hatalmas érdeklődésre számítanak filmes körökben. Olyannyira, hogy Az ördögűző című horror folytatását, a szintén október 13-ára betervezett A hívőt már sikeresen el is üldözte Swift. A producer az énekesnő bejelentését követően egy héttel korábbanra tűzte ki a premiert, és nem is próbálta tagadni, hogy ennek a turnéfilm az oka.

  • Hamarosan visszatérhetünk Panem 12 körzetébe!

    ehezok
    Fotó: youtube

    Izgalmasnak ígérkezik az Éhezők viadala-franchise új, november 16-án érkező filmje, az Énekesmadarak és kígyók balladája. Az eredeti trilógia előzményeként szolgáló mozihoz most befutott a második szinkronos előzetes is, amely jól hozza a 2010-es évek nagysikerű sorozatának hangulatát – nem véletlenül, hiszen a rendezői székben ezuttal is Francis Lawrence foglalt helyet. A friss trailerből az is kiderül, mi ihlette a film (pontosabban az az alapjául szolgáló Suzanne Collins regény) címét:

    A főszerepen Rachel Zeglert valamint Tom Blyth-t láthatjuk, aki a korábbi részekből ismert, Donald Sutherland által alakított Coriolanus Snow fiatalkori énjét játssza, de Viola Davis, Hunter Schafer és Peter Dinklage is feltűnik majd a filmvásznon.

  • Kritikusok és olvasók is lehúzták a Nineteen steps című romantikus regényt.

    millie
    Fotó: instagram

    Nem valószínű, hogy vélemények és ajánlások díszítik majd a Nineteen steps újabb kiadásának cím- vagy hátoldalát, Millie Bobby Brown másfél hete megjelent regénye ugyanis szinte csak negatív visszajelzéseket kapott eddig.

    A romantikus történet, amely a második világháború idején játszódik, állítólag a színésznő szellemi műve, technikailag azonban közösen készítették Kathleen McGurl írónővel – bár az ő neve már nem fért fel a boritóra. Mondjuk ha a twitterezők bejegyzéseit vesszük alapul, ez nem nagyon látszik meg a végeredményen.

    „Sajnálom, de Millie Bobby Brown könyve azokra a rövid sztorikra emlékeztet, amiket 8 évesen írtam” – fogalmazott egy olvasó, akivel rengetegen egyetértettek.

    A The Telegraph kritikájában laposnak és ismétlődőnek nevezte a regényt, mindössze két csillagot adott rá. A The Irish Independent a történelmi pontatlanságokat emelte ki, míg az i-D újságírója szerint kifejezetten rossz és ízléstelen lett a mű.

    Sem története, sem hangulata nincs

    – jelentette ki röviden és tömören a Goodreads oldal egyik felhasználója.

     Nem ez az első alkalom, hogy Brownnak kritikával kell szembesülnie: a 19 éves híresség pár hónapja eljegyzése miatt is rendesen kapta az ívet, legutóbb pedig koraérett stílusa miatt szálltak bele az interneten.

    (via The Tab)

  • Nyaralás közben is csak az üzleten jár esze.

    Képernyőfelvétel (181).png
    Fotó: TV2

    A Kőgazdag fiatalok című reality legutóbbi részében PSG Ogli és újdonsült barátnője, Viki Egyiptomba utazott el nyaralni. A kigyúrt TikTok-sztár feje persze pihenés közben is csak a jó üzleteken jár, és rögtön formabontó ötlete támadt, amint találkozott egy helyi férfi tevéivel. Hirtelen felindulásában azonnal körvonalazódni látszott lelki szemei előtt egy virágzó tevebiznisz, így angolul kezdett el üzletelni az állatok tulajdonosával:

    How old are you? No you... in camel

    – érdeklődött a teve életkoráról PSG Ogli.

    Köztudott, hogy testvéreteknek Magyarország jövője az első, szóval el is kezdtem a turizmusról gondolkodni, hogyan lehetne jobbá tenni Magyarországon. Nagyon sok lovarda van Magyarországon, így azt gondoltam, szükség van egy tevardára is. Megnéztem a tevéket, hogy mi újság. Mielőtt a tevarda bizniszt nyélbe ütöttem volna, megnéztem a tevék pacekságát, de nálam a középszerűség nem pálya

    – vélekedett az influenszer.

    (via 24.hu)