Edina
0 °C
7 °C
Index - In English In English Eng
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az aerobik-oktatóból lett fitneszmilliárdos többek között azt állította egy - a 24.hu által megnézett és szemlézett - vasárnapi élő videójában, hogy 

    ha a nők szülés után lefogynának, sokkal kevesebb házasság menne tönkre.

    Konkrét "súlykorlátokat" is emleget, a videóból ugyanis kiderül, hogy szerinte egy 58 kilós nő a szülés előtt szexi, bezzeg egy 78 kilós nő, aki "döngő léptekkel" érkezik meg a hálószobába.

    Azzal pedig, hogy Schobert ekkora szexista sületlenségeket hordott össze, egyrészt óriási felháborodást váltott ki, másrészt sikerült elérnie azt, hogy most boldog-boldogtalan megosztja és kommenteli a Norbi Update LOW CARB Facebook-oldalát, ezzel gyakorlatilag dühböl is reklámot csinálva a márkának. 

    Ha ez nem lett volna elég, hétfőn még egy bőrt lehúzott, az ügyről. Bejelentette jó előre, hogy a botrányos kijelentéseit egy újabb Facebook-élő kereteiben magyarázza meg. Majd hétfőn este bejelentkezett, hogy elmondja:

    • nem kér bocsánatot senkitől
    • "kommunikációs atombombának" szánta az egy nappal korábbi kijelentéseit.

    Vajon miért mondhatott ilyeneket Schobert Norbi?

    • 12083
      Így is gondolja, meg a felhajtás is kellett neki.
    • 7082
      Pontosan tudta, hogy mekkora hajcihő lesz ebből, így csinált reklámot saját magának.
    • 2696
      Hát mert komolyan ezt gondolja.
  • A bizarr történet középpontjában Habibur Rahman áll, aki 30 éves korában, 1972-ben tűnt el nyomtalanul, miután üzleti útra ment a bangladesi Chittagong kikötővárosába. A felkutatására tett kísérletek nem voltak eredményesek, az időközben nagyrészt külföldre költözött családja pedig teljesen letett arról, hogy megtalálják.

    Aztán teljesen véletlenül megtalálták.

    Rahmanra az egyik unokájának felesége bukkant rá egy januárban a Facebookra feltöltött videóban, melyben egy szakállas férfi kért segítséget egy kórházi ágyból. Mint kiderült, a férfi egy bangladesi negyed szúfi szentélyeiben tengette az életét, egészen addig, amíg törött kézzel kórházba nem került.

    Mivel nem tudta kifizetni az ezzel járó költségeket, az internethez fordult segítségért – nem is eredménytelenül, mert rengetegen megosztották a videóját –, arra azonban valószínűleg ő sem számított, hogy a családja is felbukkan majd a kórházban. A férfi emlékezett egykori felesége nevére, és több más rokonát is meg tudta nevezni, és bár a fiatalabb családtagjait nem ismerte fel, az idősebbeket meglátva rögtön könnyekben tört ki.

    Azt nem tudni, hogy a férfi miért tűnt el '72-ben, az azonban biztos, hogy innentől már a családjával marad. Nem is csak azért, mert 78 éves, hanem azért is, mert a Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban élő rokonai is hazautaztak, hogy láthassák.

    (via)

  • Furcsán sült el a Fox amerikai tévécsatorna vasárnapi promóciója, amiben a legújabb katasztrófasorozatukat, a 9-1-1: Lone Start akarták népszerűsíteni azzal, hogy az NFL-közvetítés közben megmutatják a "véletlenül" a lelátón kiszúrt főszereplőt, Rob Lowe-t.

    Lowe mutogatása nyilvánvalóan PR-mutatvány volt, de nem ez volt a ciki, hanem hogy Lowe egy NFL-logós sapkában feszített a lelátón, talán azért, nehogy a San Franciscó-i, vagy esetleg a wisconsini közönséget elidegenítse a mérkőzés után induló sorozattól már a premier előtt.

    EOr2-96UcAEdT7y?format=jpg&name=small

    Twitteren persze senkit nem érdekelt a dolog, és mindenki azon röhögött, hogy normál esetben senki sem vesz fel NFL-logós sapkát, amit talán csak az NFL-vezér Roger Goodell, illetve a játékvezetők hordanak Lowe mellett.

    Lowe az eset után annyival kommentálta a dolgot, hogy nem hitte, hogy a sapkája lesz az amúgy elég hamar eldőlő a főcsoportdöntő legizgalmasabb része.

  • Állandóan riadtnak tűnő tekintete miatt sokáig várt gazdira egy husky kutya New Jerseyben, a hétvégén viszont végre otthonra lelt egy internetes hirdetésnek köszönhetően – számol be az MTI az örömhírről.

    A négyéves szuka kutya, Jubilee szemhéjainak deformitása miatt tűnt mindig megriadtnak. Miután a tenyésztő nem tudta eladni az állatot, 2018-ban beadta egy állatmenhelyre New Jersey államban, ahol azóta próbáltak neki végleges otthont keresni.

    82667599 10157347101492562 4696036826773716992 o? nc cat=1& nc o
    Fotó: Facebook / Husky House

    Végül az állatmenhelynek egy, a Facebookon közölt és több ezerszer megosztott hirdetése hozta meg a sikert. Az állatmenhely hangsúlyozta, hogy Jubilee teljesen egészséges és eleven kutya, a hirdetésre pedig legalább 150 leendő örökbefogadó jelentkezett. Jubilee végül olyan családhoz került, amely korábban is fogadott már örökbe menhelyről kutyát.

  • A kanadai Új-Fundland  szigetén nem aprózzák el, ha hóesésről van szó. A százezres St. John's városában – amely a sziget központi települése ugyan, de talán úgy ismertebb, hogy alig hatvan kilométerre van Dildótól – nem egyszerűen sűrűn esett a hó a napokban – sőt, az elmúlt hetekben –, hanem mindent betemetett, amit ért.

    ezgif.com-optimize.gif
    Fotó: YouTube / Bassem Elshahat

    Hogy mennyire, azt ennek a hóátfúvási szempontból szerencsétlen fekvésű háznak a kameráján keresztül megnézheti:

  • Örülhetnek az igényes japán animációs filmek rajongói, a Hollywood Reporter vasárnapi cikke alapján a következő pár hónapban a Studio Ghibli összes fontosabb filmje felkerül a Netflix kínálatába. Ugyan Észak-Amerikában és Japánban továbbra sem náluk lehet majd megnézni a filmeket, a világ összes többi részén ez lesz a helyzet, ez pedig óriási fegyvertény, Mijazaki Hajao filmjei ugyanis továbbra is őrületesen népszerűek.

    A dolog azért is érdekes, mert a Ghibli sokáig nem hajolt meg a streamelés forradalma előtt, most azonban közleményükben azt írták, a rajongóikra hallgattak, és streamelhetővé teszik a filmjeiket. Szuzuki Tosió, a stúdió producere azt is hozzátette, hogy reméli, így többen megismerhetik majd őket. Nem ez egyébként az egyetlen dolog, aminek mostanában örülhettek a Ghibli rajongói, nemrég derült ki, hogy hanglemezen is megjelennek a stúdió zenéi.

    A 21 film három turnusban kerül majd fel a Netflixre, egészen pontosan a következő leosztásban:

    • Február 1: Laputa – Az égi palota (1986), Totoro – A varázserdő titka(1988), Kiki – A boszorkányfutár (1989), Yesterday - Vissza a gyerekkorba (1991), Porco Rosso – A mesterpilóta(1992), Ocean Waves (1993), Földtenger varázslója (2006)
    • Március 1: Nauszika – A szél harcosai (1984), A vadon hercegnője (1997), A Yamada család (1999), Chihiro szellemországban (2001), Macskák királysága (2002), Arrietty  Elvitte a manó (2010), Kaguya hercegnő története (2013)
    • Április 1: Pom Poko – A tanukik birodalma (1994), A könyvek hercege (1995), A vándorló palota (2004), Ponyo a tengerparti sziklán (2008), From Up on Poppy Hill (2011), Szél támad (2013), Amikor Marnie ott volt (2014)
  • Igen, jól olvasták, tényleg ez történt, hiába tiltotta be ugyanis 1960-ban a kakasviadalokat az indiai legfelsőbb bíróság, a dolog nemhogy él és virul, de valamiért azt is jó ötletnek gondolják odaát, hogy

    a viadalokon pengéket erősítsenek a kakasok lábára.

    Az eset az Ándhra Prades államban található Pragadavaramban történt, ahol egy ilyen pengékkel felszerelt kakas kiszabadult az egyik szervező szorításából, és olyan súlyosan megsebesített egy közelben álló civilt, hogy az nem sokkal később meghalt.

    A szerencsétlenül járt férfi mellett tucatnyian sérültek még meg a Makar Sankranti nevű indiai ünnep miatt tartott kakasviadalokon, de így sem valószínű, hogy abbamarad majd a dolog. Az indiai kakasviadalokban hatalmas pénzek forognak kockán a fogadások miatt, így a tenyésztők is rengeteget fektetnek abba, hogy kineveljék a tökéletes kakast, ehhez pedig a proteindús diétától kezdve az antibiotikumokon át egészen a szteroidokig mindent bevetnek.

    (via)

  • DSC0990
    Fotó: Kaszás Tamás / Velvet

    Jáksó László és Sebestyén Balázs teljesen váratlanul nyilatkozatháborúba keveredett egymással, és ugyan már több menet is lement az adok-kapokból, mi még mindig kicsit értetlenül állunk a történtek előtt, bár tény, hogy rádióműsorokról régen esett annyi szó, mint mostanában.

    Ha lemaradt volna a balhé eddigi fejleményeiről, akkor itt tájékozódhat:

    Kapcsolódó

    Jáksó László: Sebestyén Balázs reakciója csupán puffogás

    A Sláger FM műsorvezetője szerint a konkurens reggeli műsor névadója a sajtót és a saját hallgatóit hibáztatja.

    De ami még ennél is fontosabb, vajon melyikük áll nyerésre a nyilatkozatok kilátástalan csatájában?

    Ha pedig még nem tette meg, mindenképpen kövesse be Facebookon a Mindeközbent!

  • A Nógrád megyei Zabar az a magyarországi település, ahol rendszeresen megdőlnek a hidegrekordok, vagy legalábbis eddig így volt. Ugyanis ma ott mérték az országban a legmelegebbet, amit az Országos Meteorológiai Szolgálat így osztott meg ma a Facebookon:

    Feje tetejére állt a világ? Zabarban van a legenyhébb idő? *

    Mint írják, a rétegfelhőzet szakadozása jelenleg is zajlik, az ország északnyugati, északi tájain egyre nagyobb területen válik szakadozottá a zárt felhőzet.

    82561301 2683225991753212 6084097981131259904 n.png? nc cat=107&
    Fotó: facebook / omsz

    A napsütés hatására a hideg klímájáról ismert Zabar településen már +5 fölé melegedett a levegő, jelenleg itt mérjük a legmagasabb értéket.

  • Miközben a hétvégén figyelmünkConor McGregor visszatérésére és unortodox vállütéseire összpontosult, a ShoBox bokszgálájának főmeccsén egy sokkal klasszikusabb, de brutális KO-val vetette magát észre az üzbég szuper-könnyűsúlyú (64 kilós) gigatehetség, Shohjahon Ergashev. A mind a 17 profi meccsét győzelemmel abszolváló, 15-öt KO-val befejező Ergasev fordított alapállásból egy jobbegyenessel ijesztett, majd egy lazának tűnő balfelütéssel eltalálta Estrella jobboldalát.

    A mexikói bunyós egy ütemmel később szabályosan vinnyogva omlott a földre,

    és fejét rázva próbálta lerázni magáról az elviselhetetlen fájdalmat, hogy fel tudjon állni a rászámolásból, és elkerülje a KO-vereséget. Azonban még 10-nél sem került harcképes állapotba, így a bíró beszüntette a meccset.

     De mi is fájt ennyire?

    Ahogy arról már a hasonló eseteknél írtam, a jobboldali lengőbordára bekapott ütés az egyik legbiztosabb, de mindenképpen legalattomosabb módja a KO-vereségnek. Ha ugyanis sikerül a bordák védelmében dolgozó májat elég erősen megrezegtetni, akkor a szerv által elszenvedett sokk láncreakciószerűen keresztülfut az egész testre kiterjedő bolygóidegen, és az Estrella arcán is tükröződő elviselhetetlen fájdalmon kívül pillanatok alatt leviheti a vérnyomást is. A szervezetnek kell egy kis idő, míg lerázza magáról a sokkot, de ez a legtöbb meccsen már túl késő a vereség elkerüléséhez.

  • EOfskkaX0AAbiz3

    A magam részéről annyit tennék hozzá ehhez, hogy:

    • Hulk bántóan hiányzik a táblázatból
    • A Szörny Rt-beli Mike Wazowski fejével minden zöld hős sokkal jobb
    • A Shrek-fejű Baby Yoda egészen csodálatos lenne Star Wars-szereplőnek, ordít róla, hogy vele van az Erő
    • A Muppet Show Brekije Baby Yoda nagy szemeivel rémálmaimban se jöjjön elő
  • A virtuális valóságról nekem valamiért mindig ez a legendás Yu-Gi-Oh-s videó ugrik be, ami tökéletesen példázza

    • azt is, hogy mennyire röhejes jelenleg ez az egész,
    • meg azt is, hogy mennyire jó lehet egyszer, ha nem kukázza ki minden fejlesztő az ötletet egy szép napon.

    Az mindenesetre biztos, hogy általában rettentően bizarr környezetbe helyezik az embert a VR-szemüvegek, egy Greg Madison nevű csávó viszont a feje tetejére állította a koncepciót azzal, hogy 

    lemodellezte a saját lakását, és ebbe ugrott fejest egy VR-szemüveg segítségével.

    Elsőre hülyeségnek tűnik, de van értelme a dolognak: egyrészt így teljes immerziót lehet elérni a virtuális valóságban is, másrészt pedig a lakás összes felületéből interaktív érintőképernyőt lehet csinálni. A végeredmény abszolút sci-fibe illő, tényleg elég menő kézmozdulatokkal bekapcsolni a tévét, vagy a fotel karfájának virtuális gombjait megnyomva felhozni a YouTube-ot a levegőbe.

    (via)

  • Úgy, ahogy Lil Nas X előadta, nem sok volt, lássuk be – bár azért azt muszáj hozzátenni, hogy így is ez lett minden idők leghosszabb ideig listavezető száma.

    lilnas.PNG
    Fotó: YouTube / Doritos

    Bezzeg, ha Sam Elliott, A Kovbojság Élő Szobra tolja prózában(!!!), akkor még azt is elnézzük neki, hogy egy Doritos-reklámról van szó, amit a februári Super Bowlra forgattak, de a cég már most fel akar vele ülni a hypevonatra.

    És ha már itt tartunk, a Netflixen megy Elliot és Ashton Kutcher (tudom, tudom) főszereplésével a The Ranch című sitcom, ami úgy tud drámaibb lenni, mint egy annak szánt sorozat, hogy közben észre sem veszed, hogy két perce még sírtál a röhögéstől, ráadásul üdítő színfoltként a tévés palettán úgy szól a kőrepublikánus, trumpista, vidéki Amerikáról, ahogy egy sorozat sem mostanában.

  • A Dane County Humane Society menhelyének munkatársai nagyon aggódtak amiatt, hogy senki nem fogja majd örökbe fogadni Ladyt (teljes nevén Lady in a Fur Coat), ugyanis miután decemberben bekerült hozzájuk, egy súlyos fertőzés miatt el kellett távolítani mindkét fülét, vagyis annak külső részét. Az állatvédő szervezet egyik munkatársa, Ash Collins úgy döntött, hogy megpróbál horgolni két pótfület védencüknek, hátha ezzel megnőnek majd Lady esélyei, már ami az adoptálást illeti. 

    82059826 10156412950666148 7953988877654425600 o
    Fotó: Dane County Humane Society

    Ugyan szükség volt a jutalomfalatok meggyőzőerejére, de Lady elfogadta a horgolt fejdíszt, még azt is hagyta, hogy lefotózzák benne. A küldetés pedig sikeres volt, a macska azóta gazdára talált. 

     (Forrás: CNN)

  • A szibériai Tomszkban kórházba került egy 3 éves kisfiú, akit erős gyomorfájásokkal szállítottak be. 

    Mágneses gyöngyök a 3 éves kisfiú röntgenképén
    Mágneses gyöngyök a 3 éves kisfiú röntgenképén
    Fotó: Orosz Egészségügyi Minisztérium

    A röntgenkép alapján megállapították, hogy a 31 gyöngy közül az egyik már bejutott a bélbe, és néhány órán belül a többi is követte volna. A gyomorba és a bélbe került golyók valószínűleg mindkét szerv perforációjához vezethettek volna. 

    Ezt a sebészeknek végül úgy sikerült megakadályozniuk, hogy egy erős mágnessel kihúzták a gyöngyöket kihúzták a gyermek gyomrából. 

    A fiú gyomrából kiszedett mágneses gyöngyök
    A fiú gyomrából kiszedett mágneses gyöngyök
    Fotó: Orosz Egészségügyi Minisztérium

    A tomszki mentőkórház orvosai szerint be kellene tiltani az ilyen típusú mágneses játékokat, mert a kisgyerekeknél és a tizenévesek körében is növekszik a hasonló balesetek száma. Az utolsó négy évben több mint tíz alkalommal szállítottak be beteget hasonló balesettel hozzájuk, egy esetben egy 12 éves gyerek 87 mágnesgolyót nyelt le.

    A hároméves kisfiút kielégítő állapotban engedték ki a kórházból, derül ki a Siberian Times cikkéből.

  • EOqDUbSW4AAeppM

    Ha nekem kellene playlistet , ráadásul gyúrós playlistet összerakni, nem lenne tő nehéz dolgom, Motörhead, Iron Maiden, pár korai Tankcsapda- és pár Ördög-nóta mellett, leginkább Mötley Crüe és a hajmetál korszak istenei szerepelnének rajta. Mondjuk, headbangeléssel is lehet fogyni. Asszem. 

    Michelle Obama azért tette közzé a playlistet, hogy az újév fogadalmakkal (nincs több csoki, nem kérek tejszínhabot a diétás forró csokiba) küszködő nőtársaiba lelket öntsön, mert őt ezek a nóták inspirálják, de nagyon. Pl:

    • Childish Gambino - 3005,
    • Lizzo - Soulmate
    • Bruno Mars - Perm és Finesse (Remix)
    • Cardi B - Press, South of the Border, Finesse
    • Frank Ocean - Godspeed
    • Pink - Sweat$