Auguszta
4 °C
18 °C
Index - In English In English Eng
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Februárban az akkor 111 éves Bob Weighton lett hivatalosan is a világ legidősebb férfija, miután 112 évesen meghalt a cím előző birtokosa, a japán Vatanabe Csitecu. Weighton azóta korban utolérte elődjét, hiszen 1908. március 29-én született, azaz ő is 112 éves lett. A koronavírus-járvány miatt sajnos a születésnapját nem tudta megünnepelni szeretteivel és barátaival, hiszen már Nagy-Britanniában is csak nagyon indokolt esetben szabad az utcára menni.

    Bob Weighton 10 éves volt, amikor tombolni kezdett egy másik pandémia, a spanyolnátha-járvány. Állítása szerint sok mindenre nem emlékszik ebből az időszakból, hiszen a közvetlen környezetében senki nem kapta el a betegséget, újságot akkoriban meg nem nagyon olvasott, de számos országban ugye eleinte hallgattak is az új betegségről. Ami pedig a két világháborút illeti, szerinte akkor sokkal kiszámíthatóbb volt a helyzet, mint most, mindenki tudta, hogy mi a dolga, mit kell tennie.  

    1
    Fotó: Sky News

    És hogy mi a hosszú élet titka? Erre nem tud válaszolni, egyszerűen csak így alakult.

    (Forrás: Sky News)

  • Emlékeznek még a chicagói Shedd Aquarium pingvinjeire, amiket gondozóik elvittek sétálni, miután szerettek volna valami kis izgalmat vinni az életükbe a látogatómentes hétköznapokon? Az ausztrál Sea Worldben is volt egy olyan szerencsés, aki tanulmányi kirándulásra mehetett, ő pedig nem volt más mint Birri, a fóka.

    Birri többek között szomszédolt egy keveset a cápáknál, a rájáknál és a trópusi halaknál is. Természetesen a videó nagyon népszerű lett, már több mint 35 ezerszer nézték meg a queenslandi Sea World Facebook-oldalán, és a felvételhez mellékelt szöveg alapján lesz majd folytatás is.

    Képalá
    Fotó: Sea World/Facebook

    Hogy a Budapesti Állat- és Növénykertben mi a helyzet a zárva tartás alatt, arról riportunkat itt olvashatja, az RTL Klub pedig a Nyíregyházi Állatparknál járt ennek utána.

  • A MedFetUK online fétisbolt 25 darab műtősruhát adományozott egy dél-angliai kórháznak. Azért csak ennyit, mert alapvetően nem egy óriási cégről van szó, és csak ennyi volt náluk raktáron. 

    Az adományról szóló posztjukban némi kritikát is megfogalmaztak, szerintük nincs rendben, hogy a nemzeti egészségügyi szolgálat (NHS) rá van szorulva az ilyen felajánlásokra. Matt Hancock egészségügyi miniszter pár nappal ezelőtt elismerte, hogy valóban kihívásokkal küzdöttek, ami az egészségügyi dolgozóknak szánt védőfelszereléseket illeti, de mindent megtesznek annak érdekében, hogy ezekben ne szenvedjenek hiányt.

    A MedFetUK a Twitter-oldalán cáfolta, hogy ez egy kamu akció, állításuk szerint azért nem akarják megnevezni, hogy milyen egészségügyi intézménynek adták oda a műtősruhákat, mert szerintük jobb, ha a kórház nevét homály fedi, ha őket nem rángatják bele ebbe a történetbe. És persze nagyon hálásak a sok pozitív üzenetért, amit kaptak, de nem, nem tartják magukat hősnek, azok valójában az egészségügyi dolgozók, és mindenki, aki a frontvonalon küzd a járvány megfékezéséért.

    Nagy-Britanniában a mai nappal 1200 fő fölé emelkedett az új koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma, és a járvány a mostani becslések szerint hetek múlva tetőzik majd.

    (Forrás: Dazed)

  • Ausztráliában több mint egy hete lezárták Sydney strandját, azóta pedig bezárt minden nem létfontosságú hely is. A fertőzöttek száma jelenleg 3166, 13 ember pedig már belehalt a vírusba, így a kormány újabb szigorításokat rendelt el: hétfőtől a 10 fős összejövetelek helyett csak 2 főig engedélyezett bármilyen találkozás, így nyilvános helyeken maximum randizni vagy sakkozni lehetne érdemes. Pontosabban persze azt sem érdemes, hiszen tudják, ausztráloknak és nekünk is egyaránt az a legfontosabb most, hogy 

    Maradjon mindenki otthon.

    Ausztráliában egyébként emellett bezár minden kültéri helyszín is, gördeszkaparkok, játszóterek. A kormányfő azt is kérte a 70 év fölöttiektől, hogy lehetőleg ne mozduljanak ki, helyezzék magukat önkéntes karanténba.