Vilmos, Bíborka
2 °C
19 °C
Index - In English In English Eng
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A Nemzetközi Olimpiai Bizottság leszerződött a Mattel játékgyártó céggel, így a 2020-as olimpián már játékokat is lehet ötkarikás logóval értékesíteni.

    Tavasztól már lehet kapni azt a Barbie baba-kollekciót, amelyben a babák az öt új olimpiai sportágat űzik, így lesz gördeszkás, karatés, falmászós, baseballos és szörfdeszkás Barbie is.

    A Mattel ezen kívül a Hot Wheels termékcsaládba tartozó kisautókat is olimpiásítja, és az UNO nevű kártyajáték is speciális dizájnt kap az olimpia miatt.

    (via olympic.org)

  • Japán és Kína kapcsolata minimum hullámzó volt az utóbbi évtizedekben a történelmi viták és stratégiai érdekellentétek miatt, még ha a közös gazdasági érdekek enyhítették is a sárdobálást, és különösen Donald Trump amerikai elnök (mindkét ázsiai országot rosszul érintő) kereskedelmi háborújának beindítása óta feszengős közeledés jellemzi a viszonyt.

    Ez a közeledés, illetve a Kínai Kommunista Párt (KKP) viszont az utóbbi hetekben nem várt helyről kapott kemény bírálatot: Peking régi szövetségese, a Japán Kommunista Párt páros lábbal szállt bele a kínai elvtársakba, írja a Nikkei japán üzleti lap. Bár a japán párt korábban még a szocializmus új úttörőjeként méltatta a KKP-t, idén 16 év után frissítette platformját, amelyből kigyomlálták az összes, a KKP-ra pozitívan hivatkozó részt, sőt Sii Kazuo pártelnök leszögezte, hogy "a kínai párt magát szocialistának és kommunistának nevezi, de nagyhatalmi sovinizmusának, hegemóniára törekvésének és emberijog-sértéseinek semmi köze a szocializmushoz, és nem méltó a kommunista kifejezés használatára".

    Sii hozzátette, pártja több mint fél évszázada küzd a nagyhatalmi sovinizmus ellen a szocializmus nevében, és ez alatt összeakaszkodott az Egyesült Államoktól kezdve a japán konzervatív vezetésen keresztül a Szovjetunióig mindenkivel. A mostani platformváltásban ugyanakkor azon túl, hogy a KKP által működtetett politikai rendszer még nagy jóindulattal/rosszindulattal sem nevezhető szocializmusnak, az is szerepet játszott, hogy Kína nemzetközi sajtójának romlása miatt "nem engedhetjük meg magunknak, hogy egy kalap alá vegyenek minket", mondta Japán Kommunista Párt egy tisztviselője.

    A japán kommunisták népszerűsége felmérések szerint 3-5 százalék között mozog, miközben a 2017-es választásokon 7,9 százalékot kaptak. Egyes régi bástyáikban, főleg Kiotóban és Tokióban viszont jóval erősebbek az országos átlagnál.

  • Ha nem, most már ezt is megteheti, szerdán nyílt meg ugyanis Szentpéterváron a B&W Cafe. Az ország első ilyen jellegű kávéházának belseje úgy tűnhet, mintha rajzolták volna, amit a készítők úgy oldottak meg, hogy mindent fehérre festettek és csak a körvonalakat húzták át feketével. A kávéház minden berendezését kézzel festették, az egész munka összesen 35 napig tartott. 

  • A mezőgazdaság, azon belül is az állattenyésztés az egyik legszennyezőbb iparág, amely nagyban hozzájárul a klímaváltozáshoz. És bár a nagyüzemi állattartás energiaigénye, az állatok és a hús fuvarozása és hasonlók is hozzájárulnak a károsanyagok kibocsátásához, egy másik komoly szennyező tényező a tehénböfögés.

    A tehenek és más kérődző állatok ugyanis metánt böfögnek (nem finganak, mint ahogy az tévesen elterjedt a köztudatban), ami a szén-dioxidnál is jobban hozzájárul az üvegházhatáshoz. A marhaböfi pedig tényleg nagyon durva szennyező, az ENSZ adatai  szerint a barmaink felelősek a globális károsanyag-kibocsátás 15 százalékáért. 

    De egy brit cég azt reméli, hogy ha sok pénzt fizetnek neki a világ marhatenyésztői, azzal megoldható lenne ez a súlyos probléma. A Zelp nevű startup ugyanis 

    előállt egy maszkkal, amely átalakítja a tehenek káros böfögését. 

    A maszk felfogja a marhák orrán távozó böfögést, és vízzé, valamint széndioxiddá alakítja a benne lévő metánt. Egyelőre még tesztelik ezt a technológiát, de a Zelp vezetője azt reméli, jövőre már árulhatják is a böfimaszkokat. 

    böfimaszk.PNG
    Fotó: zelp.co
  • Egy egészen megdöbbentő felvételt tett közzé egy massachusettsi asszony, akinek egy prérifarkas (coyote) ragadta el a kutyáját. A felvételen látszik, ahogy két kistestű kutya a kert egyik végébe szalad, majd menekülőre fogják a dolgot, ahogy megérkezik a farkas.

    A coyote előbb az egyik jószágot szemeli ki magának, majd a másik kutya után ered, akit el is kap és magával vonszolja az erdőbe. A kutyát végül sértetlenül megtalálták, valószínűleg a kertet védő villanypásztor zavarta meg a prérifarkast a zsákmányolásban, és az mentette meg az életét. 

     Az eredeti bejegyzésre érkezett kommentek egyébként jó betekintést adnak az amerikaik életébe:

    Ezért kell egy IGAZI kerítés. #epitsekmegakeritest

    – írja egy Hitlery Patkány Clinton nevű felhasználó. 

    Mégis mindenki a pumákon gyűlölködik.

    – hívja fel a figyelmet a kettős mércére valaki más. 

    Örülhetnek neki, hogy nem Dél-Afrikában élnek, ahol egy pávián vagy egy leopárd ragadja el a kutyádat, vagy a gyerekedet, és megeszi.

    – teszi hozzá megint más. De a legtöbben egyszerűen csak azon szörnyülködnek, hogy milyen felelőtlen gazda engedi ki a kertbe a kistestű kutyáit olyan helyen, ahol farkasok ólálkodnak. 

    (ABC News)

    kojot.png
  • Illetlennek, helytelennek tartják a brit királyi család Instagram-követői, hogy az udvar egy fekete-fehér babafotóval kívánt boldog születésnapot szerdán II. Erzsébet királynő kedvenc fiának, András hercegnek, írja a Mirror. A problémát nem a fotó milyensége okozza, hanem inkább az, hogy András yorki herceg pedofilbotrányba keveredett, és azóta igyekszik ügyesen meghúzni magát, sőt, az FBI-jal sem működik együtt.

    „Jó próbálkozás”, „beszélj az FBI-jal!”, „komolyan?!” – írják egymás után a kommentelők, némelyikük pedig a kép törlését követeli. 

    Mi ez az ügy?

    A pedofil szexhálozatot üzemeltető Jeffrey Epstein egyik áldozata, a 35 éves Virginia Roberts-Giuffre szerint Epstein New Yorkban, Londonban és az Amerikai Virgin-szigeteken 2001-ben és 2002-ben több alkalommal is szexuális kapcsolatra kényszerítette őt András herceggel, amikor a nő még csak 17 éves volt, és a floridai törvények szerint kiskorúnak számított. András meglehetősen bugyuta érvekkel próbálta meg elhárítani a vádat, sőt azt állította, hogy nem is ismeri a nőt, azonban később egy közős fotó is előkerült róluk.

    A királyi családra mostanában rájár a rúd, András herceg pedofilbotránya után Meghan Markle és Harry herceg jelentette be, hogy eltávolodnának az udvartól, majd II. Erzsébet legidősebb unokája, Peter Phillips is bejelentette válását.

  • Orbán Viktor tavaly ősszel meghirdette a kipcsak nyitást, miután egyetlen nem türk nemzeti vezetőként részt vett októberben a Türk Tanács ülésén. De hogy mégis indokolja az ottlétét, kijelentette, hogy bizony sok magyarban kipcsak vér csordogál, úgyhogy mi meg a kazahok, kirgizek, törökök és türkmének szegről-végről mégiscsak rokonok vagyunk. Hogy ez mennyire igaz, arról itt olvashat bővebben, nagyon ajánlom, de most nem ez a lényeg. 

    Hanem az, hogy a magyar kormány nemcsak a levegőbe beszéli a kipcsakot, hanem tesz is azért, hogy szervesen visszaintegrálja a magyarságot a kipcsakságba, éppen ezért Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Lezsák Sándor társaságában megnyitotta a kirgizisztáni Biskekben a magyar nagykövetséget. Biskek így egy magyar nagykövettel gazdagodott, 

    Szijjártó meg egy kipcsak csákóval.

    Szijjártó kipcsak
    Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

    Minderről a miniszter a Facebook oldalára töltött föl csodás fotókat, ahol az is kiderül, hogy a magyar fél egy régimódi focilabdát vitt ajándékba, merthogy Puskás, gondolom én. 

    A miniszter amúgy az átadón arról beszélt az MTI beszámolója szerint, hogy nyugaton „sokan bírálták, kioktatták és lesajnálták” Magyarországot a keleti nyitás politikája miatt, mondván, hogy „kiírja magát a nyugati szövetségesi világból.” Mára viszont Szijjártó szerint világossá vált, hogy 

    ezek a kritikák kizárólag azért fogalmazódtak meg, mert nem akartak minket nyugati barátaink konkurenciaként látni a közép-ázsiai piacokon.

    Szijjártó Szooronbaj Dzsejenbekov kirgiz elnökkel is találkozott, aki cserébe áprilisban Budapestre jön majd. Remélem, Szijjártó a tiszteletére újra fölveszi majd a kipcsak sipkát!

  • Még szombaton robbantotta fel a Lloyd D. Nabors Demolitions vállalat egy másik építkezés érdekében a Dallas központjában lévő egykori Affiliated Computer Services 11 szintes épületét, csakhogy a robbantás nem sikerült túl jól: az épület közepe ugyanis ott maradt lecsupaszítva, írja az UPI.com.

    A pusztulásra ítélt maradványt azóta a Leaning Tower of Dallas (Dallasi ferde torony) néven emlegetik a helyiek, akik még a héten járhatnak az épület csodájára. Ez, vagyis, hogy megmarad a robbantás után az épület közepe, egyáltalán nem szokatlan jelenség. 

  • Rettegett attól az 53 éves, Nagy-Britanniában élő Dagmar Turner, hogy agyműtéte során az orvosok megsértenek valami olyan idegi területet, amely a mozgásért felelős, félelmeit pedig megértette az operációját vezető orvosa, Keyoumars Ashkan, aki zongoristának is tanult. Ezért a professzor azt javasolta, hogy ébresszék fel az altatásból az Isle of Wight Symphonic Orchestra művészét, miután a sebészek megnyitották a koponyáját.

    Turnert a londoni King's College Kórházban műtötték jóindulatú gliómával, amit 2013-ban diagnosztizáltak nála, amikor előadás közben rosszul lett. Noha a daganat jóindulatú és lassan nőtt, mérete miatt mégis aggasztó volt a jelenléte, ezért döntöttek az eltávolítása mellett. Turner az operáció alatt végig játszott, a sebészeknek a hangok hosszúsága, mélysége, ereje vagy épp gyengesége mind-mind tájékozódási pontként szolgált ahhoz. hogy tudják: érintik-e éppen vagy sem azt a területet, ami a mozgásért felelős.

    A hegedű a szenvedélyem, 10 éves korom óta tudok játszani. A gondolat, hogy esetleg a jövőben képtelen leszek rá, nagyon megrémített

    – idézi a Stuff.co.nz Turnert. A műtét sikeres volt, a hegedűművész három nappal a műtét után elhagyhatta a kórházat, és heteken belül újra zenélhet.

  • A hivatalos F1-twittercsatorna adta ki azt a képet szerdán, amely a tesztek első napján készült a barcelonai versenypálya célegyenesében, és az idei mezőny összes pilótája látható rajta.

    Korábban nem volt szokás a korai csoportkép, az év első és utolsó versenyén szoktak tablóképet készíteni, szépen beállítva mindenkit, mint az osztályképeken.

    Jóval meglepőbb a fotó egyik apró, ám annál feltűnőbb részlete: Kimi Räikkönen mosolyog. Sőt, a szökőévente egyszer elvigyorodó finn az egyetlen, aki mosolyog! Még az állandóan nevető Daniel Ricciardo is komoly - na jó, félkomoly - képet vág.

    Azon viszont kevésbé lehet meglepődni, hogy a 20 versenyzőből egy volt napszemüvegben a fotózáson, látatlanban is megmondanánk, ki.

  • Az elmúlt években főként a McDonald's termékeiről jelentek meg olyan fotók, videók, amik azt mutatják be, hogy a hamburgerek nem penészednek meg (itt mondjuk épp igen), mert túl sok mesterséges anyagot tartalmaznak – ám ebből a szórásból a Burger King sem maradt ki.

    A cég ezért szerdától egy 34 nap alatt teljesen bepenészedő Whoppert bemutató reklámmal hívja fel a figyelmet arra Amerikában, hogy már számos üzletükben nem, vagy alig (90 százalékban mentesek ettől az ételek) használnak mesterséges színezéket, ízfokozókat és tartósítószereket. Több mint 400 ottani üzletükből kivonták már az adalékanyagokat, és 2020 végére minden ottani éttermükben váltani fognak ebbe az irányba, figyelt fel a Washington Post hírére a  444.hu

  • Áldás – így tudnám összefoglalni egy szóban, amit a 33 éves, indiai Bussa Krishna csinált az amerikai elnök szobrával. Donald Trump februárra tervezett indiai látogatása okán a férfi istenségeknél alkalmazott módon áldotta meg és ünnepelte az amerikai elnök ember nagyságú szobrát Jangaonban. Az AFP által közzétett videón az látható, ahogyan a férfi virágszirmokkal szórja meg Trump amúgy is virágokkal díszített szobrát, majd hindu imákat ajánl neki. 

    Én istenem, Donald Trump, szeretettel köszöntelek Indiában. Annyira boldog vagyok 

    – mondja  a videóban a férfi, aki jó eséllyel Trump legnagyobb indiai rajongója.

    Nagyban zajlik az amerikai elnökválasztási kampány, november harmadikán tartják majd. A Fehéz Ház blogon követhetőek az események.

  • Várhatóan napokon belül hazatérnek Afrikából a fekete gólyák, és elfoglalják a Gemenci erdőben bekamerázott fészküket is. A fészekben ideiglenesen mókusok hancúroztak, de az újraindított webkamerás közvetítésen a poszt írásakor már nem láttuk őket.

    screenshot
    Fotó: gemenczrt.hu

    A gemenci erdőgazdaság, a Duna-Dráva Nemzeti Park és az MME együttműködésével üzemeltetett webkamerás közvetítés újraindításáról szóló közleményben azt írják, hogy bár az előző években többször is szomorú események történtek a fészekben, például amikor fiókák pusztultak el vagy rétisas támadta meg őket, a kommentelők követelésének, miszerint azonnal avatkozzanak be, továbbra sem fognak eleget tenni. Mint írják, ez egy a be nem avatkozás elvére épülő tudományos megfigyelés. Ugyanis, ha emberek jelennének meg a fészeknél, a gólyaszülők elhagynák azt, magukra hagyva a fiókákat is.

    A szomorú eseteket leszámítva a fészket 2012-2018. között használó Tóbiás és Sára 17 életerős fiókát nevelt fel. A természetvédők remélik, hogy az idén érkező gólyapár is sok fiókát nevel majd.

  • A 444 szúrta ki ezt az NSO-n megjelent videót egy török másodosztályú focimeccsről, aminek a szabadrúgását trollkodta szét ez a lelkes, labdázni vágyó kutya.

    Éppen szabadrúgás következett volna a meccsen, amikor megjelent a semmiből ez a végtelenül lelkes kóbor eb hatalmas farokcsóválással, és a focisták meglepetésére magabiztosan magához vette a labdát.

    Az izgatottságából ítélve vagy azt gondolta, hogy

    • most beindul végre a régóta dédelgetett álma, és profi focistakutya lesz belőle,
    • vagy azt, hogy itt most élete legnagyobb labdázgatása veszi kezdetét a haverokkal, adogatás, kapogatás, boldog rohangálás a labda után.

    Sajnos a focisták nem akarták bevenni a csapatba, és labdázni sem igazán voltak hajlandóak vele, ezért többféle módszert is bevetettek, hogy folytatni tudják a meccset:

    1. Kidobták a labdát az oldalvonalra, ami félig működött, mert a kutya ugyan utánaszaladt, így ideiglenesen eltűnt a pályáról, viszont azonnal boldogan vitte is vissza a labdát a haverokhoz, hátha újra eldobják neki. (Erre azt hihetnénk, alap kutyaképesség, hogy visszahozzák az eldobott labdát, na hát kiderült, hogy nem, mi például hiába dobjuk el a labdát Zserbónak, az 1,5 éves beagle-nek, utánarohan, de nem rakja össze, hogy ha visszahozná, még egyszer eldobnánk neki, és jó móka lenne.)
    2. Az egyik focista ezután ölbe kapta a focista-aspiráns kutyát, aki szerintem ezt még külön élvezte is, és megpróbálták a kerítésen kívülre zárni. Természetesen másodpercek alatt megtalálta az utat visszafelé.
    3. Végül rövid hajkurászás után újra ölben vitték le a pályáról a világ leglelkesebb focizó kutyáját.

    Szerintünk ő nyerte a meccset.

    Untitled-1.png
  • Magyarul is megjelent Dean Koontz A Sötétség szeme* című 1981-es regénye, amelyben szerepel egy új, rejtélyes kórokozó, a mai szemmel olvasva vérfagyasztó

    Wuhan-400 nevű halálos vírus.

     A regény története szerint a Wuhan-400 vírust biológiai fegyverként fejlesztették ki azzal a céllal, hogy 100%-os halálozási rátájával kipusztítsa az emberiséget.

    Untitled-1.png

    Ez így elég meredeken hangzik, ugye? Szerencsére a valóság nem ennyire drámai,  vegyünk is rögtön két fontos különbséget a regénybeli kitalált és a valódi vírus között.

    1. A Wuhan-400 regénybeli vírusnak 100%-os a halálozási rátája, míg a valóságban a vuhani koronavírusnak a jelenlegi tudás szerint 2% körül van.
    2. A Wuhan-400 lappangási ideje extrém kevés, mindössze 4 óra, a koronavírusnak 2-14 nap is kellhet, mire tüneteket produkál.

    Jó-jó, vannak különbségek, de most akkor a szerző tényleg megjósolta előre a vuhani koronavírus-járványt?

    Igen is, meg nem is.

    A regény korai kiadásaiban még Gorkij-400 volt a neve, és orosz tudósok fejlesztették ki, nem pedig egy Vuhan-környéki laborból származik, és csak később, 1990 körüli kiadásokban változtatták meg a nevét Wuhan-400-ra.

    Ez ugyan érdekes így, de nincs benne semmi igazán ördögien különleges, viszont bizonyítja

    a végtelen sok majom és az írógép tételét,

    miszerint ha egy majom korlátlan ideig gépelget egy írógépen, előbb-utóbb majdnem biztos, hogy egy bármilyen adott szöveget legépel egyszer.

    (Mashable)

    *Azt sajnos nem tudtuk ellenőrizni, hogy a magyar kiadásokban hogyan hívják a vírust, aki esetleg olvasta a könyvet és emlékszik, megírhatná nekünk az ugyelet@mail.index.hu címre!

    Frissítés: A magyar kiadásban Wuhan-400 néven szerepel a vírus, köszönjük az infót az olvasóknak.

  • Azt hinné az ember, hogy ilyesmi csak egy Disney-rajzfilmben történhet, de nem tényleg egy létező kapcsolatról van szó egy Herman nevű galamb és egy Lundy nevű kölyökcsivava között. Előbbi bő egy évvel ezelőtt szenvedett balesetet, ami miatt nem tud repülni, utóbbi meg a két hátsó lábát nem tudja használni egy születési rendellenesség miatt.

    A fogyatékosságaikon kívül az is közös bennük, hogy mindketten a New York-i Rochesterben található alapítvány, a Mia Foundation szárnyai alatt nevelkednek, ami éppen a hozzájuk hasonló állatok rehabilitálásával foglalkozik:

    • Herman még tavaly került be a szervezethez, miután a megmentői három nap után rájöttek, hogy nem tud repülni,
    • Lundyt pedig nemrég küldték el hozzájuk a lábproblémái miatt.

    Így eshetett meg az, hogy találkoztak egymással, ennek pedig egy csomó olyan aranyos kép lett a vége, mint ez:

    200217140242-03-puppy-pigeon-friendship-rescue-exlarge-169
    Fotó: Sue Rogers / Mia Foundation

    A képek miatt hirtelen az adományok is elkezdtek dőlni az alapítványhoz, két nap alatt 6 ezer dollár gyűlt össze, amiből a rettentően költséges műtéteket is finanszírozni lehet, amikre az állatoknak szüksége van. Ami a szokatlan párost illeti, egyelőre nem tudni, hogy együtt maradnak-e. Herman állapotán nem lehet segíteni, így folyamatos gondoskodásra szorul, Lundy lábai azonban még megerősödhetnek.

    Az ő örökbefogadására már van is jelentkező, de ezen a ponton már nem lehet kizárni, hogy menni fog vele a pajtása is. Már csak azért sem, mert ennél tökéletesebb recept nincsen egy virális Instagram-fiókhoz.

    (via)