új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A brit színész Instagram-követői vették észre, hogy téves a színész karjára varrt morzekód, ami fia, Flynn nevét hivatott ábrázolni, hiányzott belőle ugyanis egy pont – így Flynn helyett Frynn volt odaírva. A tetoválást a külföldön is ismert, pécsi tetoválóművész, Bercsényi Balázs varrta Bloom alkarjára. Amikor a hibáról kérdeztük, úgy reagált:

    Mindenki hibázhat, szerencsére a 'nagy elírás', egy pont, ami könnyen javítható.

    A BuzzFeed híre szerint már túl is vannak a javításon, ezt egy poszt bizonyítja Bercsényi Instagramján.

    A második kör Orlando Bloommal. Pótoltuk a hiányzó pontot a morzekódból, és készítettünk egy apró tetoválást a kutyája, Sidi emlékére+konklúzió: sose bízz meg igazán azokban a dolgokban, amiket a klienseid találnak a Pinteresten :) + az élet visszaállt a normál kerékvágásba

    – írta Bercsényi, és ebből kiderült, Bloom vitt rossz mintát varratni. 

     

    A külföldön élő, de Magyarországra rendszeresen hazalátogató Bercsényivel korábban az Index is készített interjút, amiben elmondta, 19 évesen költözött ki Nagy-Britanniába, ahol mosogatóként kezdte.

    Ebben az időszakban találkoztam egy fantasztikus művésszel Londonban. Tulajdonképpen ő mutatott be ennek a művészeti ágazatnak, előtte egyáltalán nem terveztem sem tetováltatni, sem pedig tetoválni. Majd durván másfél évre rá hazajöttem, és teljesen átadtam magamat a szakmának.

    A pécsi tetoválóművész neve külföldön is ismert: tavaly februári, „motion tattoo” projektjéről a BuzzFeed, a Bored Panda, az Inked Magazine és a PopSugar mellett számos külföldi portál is beszámolt. A projekt során Bercsényi Balázs egy hét alatt hetven ember különböző testrészére varrt rövid történeteket, amik önállóan is megállják a helyüket, valódi értelmüket azonban együtt adják. Az egyénen túlmutató és a legkülönbözőbb életeket összekötő projektben kizárólag magyarok vettek részt, akik korábban nem ismerték egymást.

  • Greta Thunberg mostanra kétségtelenül a világ legismertebb klímaaktivistája, hamarosan sorozat is készül róla, és elég nehéz lenne olyan embert találni, aki még egyáltalán nem hallott róla. Olyat ugyanakkor elég egyszerű találni, aki nem hallott a húgáról, Beata Ernmanról, pedig a jelek szerint előtte is nagy karrier állhat, csak nem aktivistaként, hanem énekesként.

    A Gretánál három évvel fiatalabb Beata korábban több videóban is megmutatta már magát a világnak, ősszel pedig anyja mellett fog majd szerepelni a Forever Piaf című musicalben, ahol a fiatal Edith Piafot fogja alakítani. A fiatal lány elmondta, azóta énekel és táncol, hogy az eszét tudja, az pedig, hogy Piaf dalait adhatja elő, egy igazi valóra vált álom.

    Beata zenéhez való vonzódása persze nem túl meglepő: anyja egy nemzetközileg is elismert mezzoszoprán, akit arról is lehet ismerni, hogy ő képviselte Svédországot a 2009-es Eurovíziós Dalfesztiválon. Itt érdemes megjegyezni, hogy bizonyos szempontból Gretának is van köze a zenéhez, az ENSZ tavaly szeptemberben tartott klímacsúcsán mondott beszédéből ugyanis előbb death metál szám lett, aztán meg ki is adták kislemezként.

    (via)

  • És van ez a Fiat 500-as. Nem a világ legkisebb kocsija, de ha egy skálán kellene keresnünk a Smartok és a Hummerek között, akkor nyilvánvaló, melyik végén nézelődnénk. Ehhez képest ez a kisautó is okozhat nagy nehézségeket, ha az ember parkolni akar, és nem rendelkezik az ennek biztonságos kivitelezéséhez szükséges technikai tudással. Ilyenkor biztosra megy, és, mint ezen a Rózsakert bevásárlóközpontban hétfő délután képen is látszik, inkább elfoglal két parkolóhelyet.

  • Úgy tűnik nem muszáj az embernek egy lóversenypályáig elfáradni, és jegyet venni ahhoz, hogy megnézhessen egy jó kis ügető-versenyt. Legalábbis erről tanúskodik egy írországi videó, amin egy dublini autópályán megrendezett ügetőversenyt mutat be nekünk. 

    A verseny helyszínéül választott autópálya egyébként csak tetézi az izgalmakat, ugyanis egy eléggé forgalmas útról beszélünk. Talán nem is baj, hogy versenyen résztvevő két ló még autós felvezetést is kapott, illetve egy népes szurkolóközönséget, akik az autókból félig kilógva nézték a verseny állását. A videón hallatszó kiabálásból annyi információt kapunk még, hogy az egyik ló a Starlight, azaz Csillagfény névre hallgat. A nyertesről egyelőre semmi hír. 

    paci
  • Az Országos Mentőszolgálat Facebookján osztotta meg csütörtökön mentősei... mondjuk úgy, kalandját. A mentősöket délelőtt egy angyalföldi tízemeletes házba riasztották, mert egy idős asszony lett rosszul a nyolcadikon. A zsúfolt utcában csak úgy sikerült megállni a mentőautóval, hogy egy parkoló autó esetleges kiállását akadályozták. A mentők felsiettek a 80 év körüli asszonyhoz, akinek az állapota gyorsan javult az ellátás alatt, de megfigyelésre szorult. A mentők így bezárták a lakást és kórházba indultak a hordszékbe ültetett asszonnyal. Percekig várták a liftet, melyben egy nő állt, aki halálra rémült az oxigénmaszkot viselő beteg látványára,

    mert mint aki fertőzéstől tart, azonnal eltakarta sapkájával a száját és az orrát, és kétségbeesetten nyomkodta az ajtózáró gombot.

    Az egyik mentős felajánlotta, hogy cseréljenek helyet, de az ajtó bezáródott, és csak annyi hallatszott a távolodó liftből: “VISSZAKÜLDÖM MAJD!” A mentőknek így újabb percekbe telt, míg visszajutottak a kocsihoz. Ekkor újból előkerült a liftes nő, aki arcát továbbra is sapkájával védve azon kezdett el méltatlankodni, hogy 7 perce nem tud kiállni a mögé parkoló mentőtől. A beszámoló szerint az oxigénmaszkos beteg eddig bírta, és hangosan nevetni kezdett a paranoiás nőn. Az idős asszony egyébként stabil állapotban került kórházba.

  • Érthetetlen, miért nem gondolt még erre senki, de az emberi fejlődésért és kultúráért felelős indonéz miniszter, Muhadjir Effendy végre előállt a fantasztikus ötlettel szerdán egy jakartai találkozón, ahol arról beszélt, hogy 

    törvénybe kéne foglalni, hogy a szegények csak gazdagokkal házasodjanak, mert így csökkenne a szegénység mértéke.

    Effendy szerint az országban hatalmas probléma a szegénység, a háztartások közel 17 százaléka számít szegénynek, vagy ahhoz közel állónak, ha pedig a szegények egymással házasodnak, ez a szám csak növekedni fog. Ráadásul így a betegek száma is nőni fog, úgyhogy mindenképpen tenni kell valamit az ügyben.

    Ez a valami szerinte egy fatwa (az Iszlám jogon alapuló törvény) kihirdetése lenne, ami kötelezővé tenné a gazdagoknak, hogy a szegények köréből válasszanak házastársat, és fordítva. Előbbi még viszonylag elképzelhetőnek is tűnik, bár az is mesébe illő motívum, azt viszont tényleg nem pontosan értem, hogy a mélyszegénységben élő embereknek hol lenne lehetősége egyáltalán találkozni az elittel.

    A miniszter amúgy emellett egy házasság előtti program meghirdetését is szorgalmazza, melynek keretében a házasságot kötni kívánó, ám gazdaságilag instabil párok garantáltan munkát kapnának. Ez elvileg több országban működik már, szóval annyira nem is hülyeség, de nyilvánvalóan a nyomába sem érhet a CSOK-nak és a babaváró hitelnek.

    (via)

  • Veronica Backenstoe 10 éves volt, amikor belépett a cserkészszövetségbe, és azóta sem lépett ki belőle. 98 éves kora ellenére a mai napig tagja egy cserkészcsapatnak, és a híres cserkészsütiket is segít árusítani, ha úgy hozza az alkalom, írja róla a CNN.

    Az életereje, az energiája, az akarata, az állandó mozgolódása

    – méltatta az asszony képességeit aktuális cserkészcsapatának jóval fiatalabb vezetője, Barbara Allen Perelli az WFMZ-nek. 

    vb
    Fotó: wfmz.com

    Backenstoe és a 1814-es cserkészcsapat a közelmúltban az asszonynak otthont adó Phoebe Berks nyugdíjas közösségben árult cserkészsütiket, február 25-én pedig hasonló okból találkoznak majd.

    Veronica Backenstoe számára a cserkészlányság nem holmi hobbi csupán, hanem egy életstílus, mondta a WFMZ-nek, hozzátéve, a cserkészlányság megtanítja az embert arra, hogyan is éljen. Amikor a férjét behívták harcolni a második világháború idején, Backenstoe a dögcédulája mellé akasztotta a cserkészszövetségtől kapott gyűrűjét, amit fiatal lánykora óta viselt. „Azt mondta neki, hogy 'ha ezt nem veszed le, biztonságban haza fogsz jönni'. És így is lett” – mesélte a CNN-nek Donna Schudel, a nyugdíjas közösségeket kezelő Phoebe Ministry szóvivője. Az idős asszony korábban zenélni is tanult, így tud játszani klarinéton, zongorán, orgonán és trombitán is, személyisége miatt pedig mindenki hamar megszereti. 

  • A 38 éves indianai Donald Murray életről alkotott elképzelései látszólag elég furcsák, legalábbis abból kiindulva, hogy van egy gigantikus tetoválás a homlokán, de hát istenem, Post Malone-nak is van, aztán mégis híres zenész. Fontos különbség ugyanakkor, hogy

    • Post Malone homlokára nem az van tetoválva, hogy CRIME PAYS, ami magyarra fordítva kb. azt jelenti, hogy a bűnözés kifizetődő,
    • meg, hogy Post Malone Donald Murray-vel ellentétben nem került többedik alkalommal börtönbe ezzel a felirattal a fején.

    A férfit még hétfőn kapták el a rendőrök rövid kergetőzés után, és rögtön meg is vádolták egy csomó dologgal a rendőri intézkedésnek való ellenállástól kezdve a felelőtlen vezetésen és a kocsilopáson át a metamfetamin birtoklásáig. Ez utóbbi fényében érthető, hogy Murray menekülni akart, de a drog lehet a magyarázata annak is, hogy a férfi a fejére tetováltatta azt, hogy a bűnözés kifizetődő.

    CrimePays hpMain 16x9 992
    Fotó: Vigo County Sheriff's Office

    Murray amúgy utoljára pár hónapja is összetűzésbe került a rendőrökkel, akik akkor azért kezdték el üldözni, mert lekapcsolt lámpákkal vezetett. A férfi akkor is menekülőre fogta a dolgot, majd miután nekiment egy fának, gyalog próbált menekülni. Mikor a rendőrök elfogták, állította, hogy nem tudja, mi a neve.

    (via)

  • Nem tudom neked mi fog eszedbe jutni a kép láttán, de nekem inkább az jött le, hogy mentorok helyett mintha Kemal nevű benga fekete pornószínészeket keresnének filmcastingra, hogy bajor szőke fejős tinilányokat rendezzenek le professzióból

    – ha így kezdődik egy levél, az ember akkor is végigolvassa, ha a feladója a Helyezzük Új, Nemzeti Alapokra Kormányzatunk Ifjúságpolitikáját Munkacsoport (HUNAKIM).

    De ennek a feladója ráadásul nem is a HUNAKIM volt, hanem kedves olvasónk, V.,aki néhány éve elnyert egy Nemzeti Tehetség-ösztöndíjat, és aki ennek apropóján most jelentkezhetett volna a Nemzeti Tehetség Központ által meghirdetett mentorprogramra.

    Amihez ezt a gólyatábori értelemben vett kedvcsinálót mellékelt, ami V. egyszerűbb megfogalmazása szerint simán csak szexista, ötlettelen és ízléstelen. Nehéz lenne ezzel vitatkozni, nézzék:

    mentorprogram.png
  • Csodálatos történetet tett közzé a héten Facebook-oldalán az amerikai Louisville Metro Police Department egy félresikerült rablásról, ami kizárólag azért hiúsult meg, mert

    két, szolgálaton kívüli rendőr éppen az amúgy teljesen üresnek tűnő étteremben randizott.

    Chase és Nicole McKeown még múlt héten mentek be harapni valamit késő este a Raising Cane's Chicken Fingers nevű étterembe, és éppen a jól megérdemelt csirkéjüket fogyasztották, amikor egy kapucnis, fehér maszkos ember az utcáról befordulva odament a kasszához, és egy pisztolyt lengetve elkezdte követelni annak tartalmát. 

    A McKeown-házaspár nem habozott sokat, amint észlelték, mi történik, azonnal szolgálatba helyezték magukat, és fegyverrel eredetek a dolgot hamar menekülőre fogó rabló nyomába.

    6ac2c192ed.png
    Fotó: Facebook / Louisville Metro Police Department

    Végül a közelben lévő járőrökkel együttműködve sikerült is elfogniuk a tettest, aki így pénz helyett csak nekik szerzett egy felejthetetlen élményt.

    (444/CBS)

  • MV5BMjIwMjczNTEwM15BMl5BanBnXkFtZTgwMDM5NDQ0MjE@. V1
    Fotó: Molnár Csaba / Index

    Tegnap számoltunk be arról, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma állítólagos támogatásával az Örömhír Alapítvány Fire Media portálján Creation rajzpályázatot hirdetett gyerekeknek és felnőtteknek.

    Ehhez hasonló témákban várják a kis és nagy művészek alkotásait:

    • Milyennek képzeled el a teremtés napjainak egyes mozzanatait?
    • Milyen lehetett a teremtés előtti és utáni világ?
    • Milyen volt az állatok békés együttélése?
    • Milyen lehetett az első dinoszaurusz pár az Éden kertben?
    • Mit szóltak vajon az akkor élő dinók az épülő Nóé bárkájához?
    • Milyen lehetett a dinók és az emberek kapcsolata?

    A magunk eszközeivel szeretnénk mi is hozzájárulni a tudományosság magyarországi terjedéséhez, és ez evolúciós "elmélet" dogmáinak levetkőzéséhez (hiszen ki látott már dinoszauruszt, amint hirtelen madárrá változik???!!), ezért mi is

    evolúciótagadó rajzpályázatot hirdetünk.

    Kérjük az önjelölt paleontológusokat, dilettáns vallástörténészeket, illetve a két halmaz metszetébe tartozókat, hogy vizuálisan jelenítsék meg tökéletesen alátámasztott tudásukat a földi élet keletkezéséről meg ilyenekről.

    A KREÁCIÓKAT kérjük, küldjék a molnarcs@index.inda.hu címre. A legjobbakat bemutatjuk. Minthogy pályázatunkat sajnos nem támogatja az EMMI, így a legtehetségesebb alkotókat az ég világon semmilyen nyereménnyel nem fogjuk jutalmazni.

  • Rövid idő alatt igen népszerű lett egy rövid videó, amit egy ajtófigyelő kamera rögzített, és az látható rajta, hogy egy Rhode Island-i pizzafutár elé kiszalad egy kétéves kisfiú, amikor a férfi megérkezik a rendelt pizzával, majd a kisfiú megöleli a futárt.

    Az ABC6-nek köszönhetően kiderült, hogy a sztori igazából jóval meghatóbb annál, mint amilyennek elsőre tűnik.

    „Azután, hogy a múlt héten elvesztettem a saját lányomat, nagyon megérintett ez a pillanat, olyan volt, mintha vele találkoztam volna. Nagyon sokat jelentett nekem" - mondta Ryan Catterson, a felvételen szereplő futár.

    A férfi volt felesége és a 16 éves lánya Kaliforniában laktak, a lány régóta küzdött mentális problémákkal, mielőtt a múlt héten egyelőre tisztázatlan okokból életét vesztette.

    „Nagyon nehéz lesz, hogy nem ölelhetem meg többé" - mondta az apa.

    „Nagyon könnyű figyelmetlenné válni az emberekkel, és nem észrevenni a fájdalmukat. Mi sem vettük észre a lányunk fájdalmát. Csak hálás tudok lenni azért, hogy valaki látta a férjem fájdalmát, és ott volt vele" - mondta a futár exe, Danielle McCord.

  • Vega konferencián egy jó steak ebédre? Biciklis felvonulásra autóval szállítani a bringát? Műanyagpohár egy zöldkonferencián?

    LOL, ugye?

    Olyan, mint bort inni, vizet prédikálni. De a fenti háromból legalább egy már megvalósult. Egy olvasónk küldte ma nekünk ezt a képet egy környezetvédelemről szóló szakmai napról:

    muanyag
    Fotó: Olvasónk

    Különösebben nem is kommentálnám, lehet, hogy van rá valamilyen magyarázat, mindenesetre megkérdeztük a szervezőket, ha válaszolnak, frissítem a posztot.

    Frissítés: Megérkezett a szervezők válasza, miszerint a helyszín sajnos adott volt, az ottani étterem viszont csak így tudta megoldani a résztvevők ellátását, de kiemelték, hogy amikor rajtuk múlik, akkor üvegpoharakat és üvegpalackos vizet tesznek az asztalra, valamint hogy a rendezvény után szelektíven válogatták szét a szemetet.

  • A Morning Consult tanácsadócég január elején készített egy némileg érdekes, nagymintás felmérést a regisztrált amerikai szavazók körében. Azt nem találtam, hogy a felmérés reprezentatív-e bármilyen szinten, tehát vegyük úgy, hogy nem. 

    Irán kapcsán kérdezték őket online, akkoriban még ez volt a fő külpolitikai kérdés. Ennek kapcsán vaktérképeken azt is be kellett jelölni, hogy a választó szerint egyébként hol van Irán. Nos, tízből három válaszadó se tudta megmondani, hogy melyik ország Irán, sőt, egész sokan lőtték be valahova a Balkánra.  

    Ha megkérdezettekre bíznák, hogy hova induljanak a bombázók, akkor bajban lehetne saccra a Hódmezővásárhely és Cegléd közti vidék, de talán még Siófok vagy Pécs is. 

    Különdíjat kapnak, akik egyfajta elsüllyedt Atlantiszként valamelyik tengerbe képzelték Iránt, de vitán felül csettintésre méltó találat mondjuk Andorra vagy Ljubljana is. A nagy nyertesek a grúzok, akik valahogy megúszták az Iránná válást, pedig egész közel vannak. 

    Világtérképen még nagyobb volt a hiba lehetősége, de még így is figyelemre méltó versenyzők voltak, akik New Yorkot, Phoenixet esetleg Oklahomát vagy Arkansast gondolták Iránnak. Azt még el lehet mondani, hogy a férfiak, a képzettebbek és a gazdagabbak lényegesen jobban teljesítettek, ahogy a kevésbé elkötelezett pártválasztók is.

    Mielőtt persze nagyon kinevetné a válaszadókat, vegye figyelembe, hogy ugyanezzel a kérdéssel nálunk is sokan komoly bajban lennének. Ahogy akár csak az is látványosan sokszor gondot okoz, hogy a megyéink nagyjából hol lehetnek

      

  • Elkötelezett természetvédő és gomba-, valamint mohafotós a japán Masana Izawa, aki éppen a környezetvédelem miatt döntött úgy 45 évvel ezelőtt, hogy a dolgát nem a vécébe, hanem inkább az Izaraki prefektúrában található otthona közelében, a természetben végzi.

    0 Masana-Izawa
    Fotó: Masana Izawa

    A Mirror híre szerint a 69 éves férfi 1974 óta védi a környezetét így, ekkor állapította meg ugyanis azt, hogy 

    az ürülékét senki sem sajátíthatja ki magának, hanem annak vissza kell jutnia a természetes körforgásba.

    Izawa azt elismeri, hogy a természetben végzett ürítés különbözik attól, mintha azt a kijelölt mosdókban csinálná, ugyanakkor nem érinti kényelmetlenül a helyzet. Az elmúlt 45 évben a japán férfi mindössze 14 alkalommal használt vécét, több mint 15 ezer alkalommal pedig a szabadban végezte a dolgát. A férfi úgy véli, az emberiség folyamatosan kifosztja a Föld forrásait, és semmit sem ad vissza belőle – ő viszont épp ezt csinálja.