Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Vasárnap lezajlott a Sztárbox első elődöntője, ahol Rácz Jenő négy rendkívül intenzív menetet követően pontozással győzte le Istenes Bencét. Az est leginkábban várt mérkőzése egyértelműen a sztárséf és az RTL műsorvezetőjének összecsapása volt, akik a ringbe szállásukat megelőző napokban már összeszólalkoztak a közösségi médiában. A két híresség mentális hadviselése már a bokszmeccsüket megelőzően kezdetét vette, ami aztán a szorítóban is folytatódott: szabálytalan megmozdulásokban és odaszólogatásokban gazdag mérkőzést láthattak a nézők. Küzdelmük során valósággal forrtak az indulatok, a feszültségnek köszönhetően mind a négy menetet végignyomták, a végén pedig a pontozóbírók Rácz Jenőt látták jobbnak. 

    Istenes a mérkőzés után kezet rázni sem volt hajlandó ellenfelével, mert a ringben állítólag ordenáré dolgokat üvöltözött neki a séf, amit ő sportszerűtlennek tartott. Bár vélhetően több időnek el kell telnie, hogy lecsillapodjanak a kedélyek, a tévés viszont már most úgy látja, hogy visszavágóért kiállt az összecsapásuk. Az rtl.hu-nak Rácz Jenő is megszólalt a ringben történtekről. Mint mondta, lelkileg megterhelőbb volt számára a Kabát Péter elleni küzdelme, mégis pontosan az történt a szorítóban, amire számított, neki tiszta a lelkiismerete. Arra a kérdésre, hogy elfogadta-e Istenes Bence bocsánatkérését, így válaszolt:

    Én bárkinek a bocsánatkérését szívesen elfogadom, ha azt érzem, hogy az őszinte. De valamiért a Bencének nem tudom teljesen átérezni az őszinteségét. Vasárnap is látszott, hogy meg van sértődve. Én nem tudok ezzel mit kezdeni. (...) Bármikor szívesen odaállok bárki elé, hogy azt mondjam: semmi gond és nem haragszom, de ehhez szeretnék végre alázatosságot látni Bencétől, ne folyamatosan csak a kifogásokat keresse, hanem legyen egy őszinte megnyilvánulása. Azt akarom látni, hogy tényleg szeretné azt, hogy rendezzük a köztünk lévő feszültséget.

    A Michelin-csillagos séf szerint Istenes Bence magának köszönheti, hogy megromlott a kettejük kapcsolata. Úgy véli, a műsorvezető megváltozott, amióta az elmúlt fél-egy évben a Sztárboxra készült. Ezt megelőzően kifejezetten büszke volt arra, hogy ismeri őt, műsoraiba is gyakran vendégeskedett. Istenes arra a kijelentésére is reagált, miszerint különböző káromkodásokat mondott volna neki, amit szóvá tévés is tett a bírónak mérkőzés közben.

    Egyre több fórumon látom, hogy Bence erről nyilatkozott, és mindenhol mást nyilatkozik. Ugyanúgy, ahogy kitalálta, hogy én az RTL-ben üzengettem embereknek, akikről nem tudjuk, hogy kik, ugyanilyen sztori, hogy kitett egy gyűlöletkeltő kollázst, amit ő csinált, de nem olvasta el és nem tudja, hogy került ki, ezek ilyen furcsa dolgok. Amikor alig kap az ember levegőt és ott van bent a fogvédője, nem tud hosszú alázásokat mondani, mert örül, hogy van levegője. Egy-egy dolgot szúrtunk oda, de nemcsak én, hanem ő is

    – vélekedett Rácz, majd hozzátette: Az, hogy a pontozóbírókat rögtön a meccs után megkérdőjelezte ellenfele, megmutatja, hogy ő milyen sportember. 

  • Kisebb feszültségeket szült, hogy hozzá került a pozíció.

    Rékasi Károly visszaadta a Farm VIP legutóbbi adásában a sárga csapat vezetői pozícióját, amely így Ripli Zsuzsihoz és Lakatos Leventéhez került. Papíron, gyakorlatban inkább a színésznő vette kezébe a dolgokat, és az írónak is instrukciókat kezdett adni.

    „Nekem ott lett nyilvánvaló, hogy akkor ő ezt nem akarja közösen csinálni. Azt érzem, hogy a csapat egyelőre Zsuzsit jobban elfogadja ebben a pozícióban” – jelentette ki a férfi.

    „Zsuzsinak van egy ilyen... nem parancsolgató, hanem irányítgató stílusa” – véleményezte a dolgot Kiss Daniella, de hasonló állásponton volt Lakatos is, aki tehénfejés közben Szabyestnek fejtette ki gondolatait.

    „Ez a Zsuzsi-vezetés, ez kaotikusabb, mint a Karcsi-vezetés volt.”

    „Igen, ezt már érzékeltem az elején. Szerintem nagyon ki fog borulni” – mondta az énekes, majd arról beszélt, lehet túlságos bizonyítani akar a színésznő.

    „Zsuzsi engem kiszorított a munkából, úgy éreztem. Neki nehezére esett velem közösen csinálni a time and management részét. Ezért arra gondolok, hogy el akar távolítani ebből a konstrukcióból” – magyarázta az író, hozzátéve: összeveszni egyébként nem tervezett ezen, főleg, hogy utána rendezték is soraikat.

  • Kezdők is bátran elkészíthetik ezt a különleges rakott krumplit, ugyanis a munka nagy részét a tűzhely végzi, a sütőben érnek össze az ízek.

    Pár hozzávalóból, a hagyományostól eltérően készül ez az ízbomba rakott krumpli : kolbász helyett bacon, tojás helyett karamellizált hagyma gazdagítja, sajtból pedig camembert ízesíti. Utóbbi nem olvad úgy szét, mint a félkemény gouda vagy trappista, ízében viszont ad hozzá egy pluszt.

    A recept lényegi kiegészítője a fehérbor: a hagyma és a bacon átveszik az ízét, ettől lesz valódi ízbomba ez a réteg, illetve az összhatás is. Fontos, hogy a krumplit elő kell főzni: mivel a sütőben már nem tölt sok időt az étel, nem szabad kihagyni ezt a lépést. Nincs rosszabb egy félig nyers, ropogós közepű burgonyánál, úgyhogy mindenképp szánjunk egy kis időt az előkészítésére. Amíg fő a krumpli, addig összedobhatjuk a baconös-hagymás alapot is, úgyhogy utána már csak rétegezni kell őket.

    Ugye, milyen jól hangzik? A pontos receptet ide kattintva olvashatja, további ötletekért pedig keresse fel a sobors.hu-t!

  • Testhezálló munkát végez a hétköznapokban is.

    Hónapok óta alkot egy párt Tóth Gabi és új szerelme, a néptáncos Papp Máté Bence, miután az énekesnő és férje, Krausz Gábor bejelentették válásukat. Azt azonban egészen eddig nem tudhattuk, hogy a férfinak mi a civil foglalkozása. Mint arról a Bors egyik olvasói leveléből értesült, a Fricska táncegyüttes tagja, Papp Máté Bence eredetileg tanárként dolgozik a Baár–Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Diákotthon oktatójaként. A szakterülete nem meglepő: néptáncot tanít különböző korosztályú lányoknak.

    A II. kerületi iskola honlapja szerint a világhírű Fricska táncegyüttes oszlopos tagja már 2014-ben is a neves intézményben tanított, s lelkes résztvevője a diákoknak szervezett programoknak. Év elején például a holland cserediákokat vezették körbe az ország nevezetes pontjain, a nap végén pedig néptáncbemutatót tartottak Papp tanár úr vezetésével. Szintén kiderült, hogy az intézmény gimnáziumi szekciójában most novemberben tartották a szalagavató bált, amelynek after partyján Tóth Gabi is részt vett kedvesével: a diáksereggel buliztak, és az idő nagy részét együtt töltötték.