Ármin, Pálma
9 °C
28 °C
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Pont Kínából indult, illetve ott népszerű igazán az olyan evős műsorok, streamek, amik semmi másról nem szólnak, mint arról, hogy emberek egy kamera előtt esznek. Ennek volt egy olyan pozitív hozadéka, hogy a magányos emberek így egy másik ember társaságában tudtak étkezni, ha ilyen streamet néztek. Ugyanakkor lettek olyan közvetítések és kihívások is, ahol az egészséges mennyiséget messze meghaladó maratoni kajálásokat lehetett követni. 

    A kínai kormány most intézkedett ezek ellen. Még augusztusban indult egy kampány, ami arról szól, hogy csökkentsék az országban a kidobott ételek mennyiségét. Évi 35 millió tonna étel végzi a szemétben. Ennek csökkentése érdekében most jogi lépéseket is tettek.

    Aki a fentihez hasonló evős streamet sugároz, azt 16000 dollárra, azaz több mint 4,5 millió forintra is megbírságolhatják. Sőt! Az éttermek is kaphatnak pénzbírságot, ha a vendégeket megtévesztő módon arra buzdítják, hogy nagy mennyiségű ételt rendeljenek. 

    Egyelőre nincs kidolgozva a szabályozás minden egyes eleme, de Kínában, ahol működik a térfigyelőkön keresztül az arcfelismerés, ahol csak az állami Facebookon lehet lógni, ott valószínűleg nem lesz probléma az esetleges szabályszegések kifigyeléséve.

    (Vice)

  • GettyImages-1314412397
    Fotó: Pool / Getty Images Hungary

    Egy nemrégiben publikált Los Angeles Times cikk azt fejtegette, hogy vajon mennyire számít lúzernek Glenn Close amiatt, hogy nyolcszor is jelölték mégsem kapta meg egyszer sem az Oscar-díjat. 

    Először Sarah Paulson fakadt ki a Twitteren. A posztjábankifejtette, hogy teljesen értelmetlen az egész felvetés, mivel bármi történjék is Close-nak csodálatos és irigylésre méltó karrierje van. 

     Majd, amikor erre a posztra és a cikkre hivatkozva megkérdezték magát Glenn Close-t is, hogy mi a véleménye, akkor ő csak elegánsan elküldött mindenkit a fenébe. 

    Nem gondolom, hogy vesztes lennék. Ebben a kategóriában ki számít lúzernek? Ott voltál! Másik öt emberrel együtt méltatnak, azért a munkáért, amit elvégeztél. Mi lehet ennél jobb? Szerintem a sajtó szereti, ha van egy győztes és egy vesztes. De ez nem erről szól. Szóval, csak azt mondom »Basszák meg mind!«

    Mindezt természetesen a legnagyobb lelki nyugalommal és mosollyal az arcán mondta.

     (via: Vanity Fair)

  • mensike.png
    Fotó: tiktok / official.nilla

    Egy Tiktok felhasználó és énekesnő, Nilla Allin osztotta meg azt a videót, amiben ő és a barátnői a párjaikon tesztelték le egy szerkezet segítségével, hogy a férfiak mennyire bírják a menstruációs fájdalmakat. 

    Mint kiderült semennyire.

    Legtöbbjük görcsösen összerándult a videóban, míg a lányok csak a vállukat vonogatták, és annyit mondtak, hogy nem is vészes. Az egyikük kijelenti azt is, hogy 

    Az én görcseim tízszer ilyen rosszak szoktak lenni.

    @official.nilla

    So we tried a cramp simulator with our boyfriends 💀 WAIT FOR IT! 😂😂🤣🤣 ##fyp ##comedy ##explore

    ♬ original sound - Nilla Allin
  • Több hír is szólt már arról, hogy Joss Whedon - akinek amúgy a Firefly, a Buffy, a vámpírok réme, az Angel és persze még két Bosszúállók filmet is köszönhetünk - elég élhetetlen munkakörülményeket tud teremteni maga körül. Ez történt akkor is, amikor Az Igazság ligája rendezését átvette Zack Snydertől. Rövid idő alatt eldurvultak a dolgok a forgatáson.

    Gal Gadot egy friss interjúban arról mesélt, hogy Whedon konkrétan megmondta neki, vagyis inkább megfenyegette, hogy

    Ha bármit csinálok, akkor gondoskodik róla, hogy nyomorúságos legyen a karrierem.

    Whedon persze tagadja, hogy ilyen történt volna. Érdekes módon Az Igazság ligája egy másik színésze, Ray Fisher - aki a filmben Cyborgot alakítja - korábban azt mondta, hogy Whedon undorító és elfogadhatatlan módon viselkedett forgatás közben.

    (Pagesix)