új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Natúrpark címet adományozott az Őrjeg és szőlőhegyei térségnek Nagy István agrárminiszter, ezzel már 16 natúrpark működik Magyarországon - írja a Kiskunsági Nemzeti Park

    Az öt Bács-Kiskun megyei településre kiterjedő térség március 31-től használhatja a natúrpark elnevezést. A cél a természeti és kulturális örökség megőrzése, hosszú távú fenntartása. Az ezzel kapcsolatos feladatokat natúrparki munkaszervezetként a hajósi székhelyű Őrjeg és Szőlőhegyei Natúrpark Egyesület látja el a jövőben.

    orjeg
    Fotó: Kiskunsági Nemzeti Park

    Őrjegnek hagyományosan a Duna ártere és a Duna–Tisza közi homokhátság határán húzódó lápvidék déli részét nevezik. A Duna hajdani vízi világának utolsó hírmondója, a Vörös-mocsár ma már természetvédelmi oltalom alatt áll, természeti értékeit tanösvényen ismerhetjük meg. A térség egyetlen városi jogállású települése a pincefalujáról és az abban érlelt boráról híres Hajós. A natúrparki kezdeményezéshez Császártöltés, Érsekhalma, Homokmégy és Öregcsertő csatlakozott - írja a nemzeti park tájékoztatója.

    A natúrpark létrehozásának lehetőségét a térségben természetközeli és ökológiai gazdálkodást folytató fiatal gazdálkodók vetették fel elsőként. Tevékenységük középpontjában a természetközeli gazdálkodás, azon belül is a legeltetéses állattartás, mint tájfenntartó tevékenység népszerűsítése, a védett természeti értékek megőrzése és monitorozása, a vízszabályozás újragondolása és egészséges helyi termékek előállítása áll.

    A natúrpark ezen tevékenységek szélesebb körű, hatékonyabb és hosszú távon is eredményes folytatásához biztosíthat megfelelő kereteket.

  • A Tiszacsegei Halászcsárda nyolcszáznegyven adag halászlevet készített el, és szállított Debrecenbe a kórház dolgozóinak - adta hírül az MTI. 

    Ez három közeli cég közös akciója volt, a Tiszacsegei Halászcsárda megfőzte, a Szarvas-Fish Kft. hozta az alapanyagot, az Il-Pe Kft. pedig a csomagolást.

    A csárda dolgozói ezzel a gesztussal mondtak köszönetet a kórház dolgozóinak a koronavírus-járvány idején nyújtott folyamatos munkájukért.

    A műanyag edényekbe csomagolt halászlevet a Debreceni Egyetem Kenézy Gyula Egyetemi Kórház dolgozói kapták. 

  •  2020. március 31 - április 1.

    Ez egy könnyen érthető cikk

    a koronavírusról.

    A koronavírus egy vírusfajta,

    ami betegséget okoz.

    A betegség,

    amit a koronavírus okoz,

    hasonlít az influenzára

    és tüdőgyulladást okozhat.

    Eddig ezt a vírust nem ismertük.

    Bővebben a koronavírusról itt olvashatsz:

    https://efoesz.hu/egyeb/koronavirus-konnyen-ertheto-tajekoztato/

    Magyarországon

    több mint 525 emberről tudjuk,

    hogy elkapta a koronavírust.

    Sajnos

    a koronavírus járványnak

    már 20 halálos áldozata van.

    Magyarországon a járvány

    még nem érte el

    a csúcsát.

    Lesz olyan nap,

    amikor sokkal több

    megbetegedés lesz.

    Ez nem lesz meglepetés.

    A többi országban is így történt.

    Magyarország fel van készülve rá.

    Tegnap sok adatot

    megtudtunk a fertőzött emberekkel

    kapcsolatosan.

    Megtudtuk például,

    hogy:

    • Budapesten és Pest megyében

    van a legtöbb fertőzött.

    • A vidéki megyék közül

    Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

    és Győr-Moson-Sopron megyében

    van a legtöbb fertőzött.

    • Heves megyében van

    a legkevesebb fertőzött.

    Azt is megtudtuk,

    hogy az elhunytak közül

    mindenkinek volt

    másik

    betegsége is.

    Például szívbetegsége.

    Akit érdekel például,

    hogy pontosan:

    • hány ember fertőzött koronavírussal,
    • hány ember halt meg

    a vírus által okozott betegségben,

    • hány koronavírus tesztet

    végeztek el az országban,

    • hányan gyógyultak már meg,

    az megnézheti

    a www.koronavirus.gov.hu oldalon.

    Azt eddig is tudtuk,

    hogy az idősebb emberekre

    és a más betegséggel küzdő emberekre

    veszélyesebb a vírus.

    Az adatok is

    ezt erősítik meg.

    Ezért is fontos,

    hogy tartsuk be

    a kijárási korlátozásokat.

    A kijárási korlátozás azt jelenti,

    hogy az emberek

    csak akkor hagyhatják el

    az otthonukat,

    amikor valami fontos dolguk van.

    Ilyen dolog lehet például:

    • amikor boltba kell menni
    • amikor gyógyszertárba kell menni
    • vagy fontos ügyeket intézni.

    Fontos,

    hogy reggel kilenc óra és dél közt

    csak 65 év felettiek

    mehetnek ügyeket intézni,

    vagy vásárolni.

    Ilyenkor a 65 évnél fiatalabb embereket

    nem engedik be a boltokba.

    A kijárási korlátozást

    nem csak az időseknek

    és a más betegséggel küzdő embereknek

    fontos betartaniuk.

    Bárki más is megbetegedhet

    és megfertőzhet másokat.

    Úgy is megfertőzhetünk másokat,

    amikor nincsenek tüneteink.

    Úgy is megfertőzhetünk másokat,

    amikor nem tudjuk magunkról,

    hogy fertőzöttek vagyunk.

    Más fontos változások is történtek

    Magyarországon.

    Kedden a kormány

    meghosszabbította

    a koronavírus járvány miatt

    hozott intézkedések határidejét.

    Például azt a döntést hozták,

    hogy továbbra sem kell

    törleszteni a hiteleket

    amíg a veszélyhelyzet tart.

    A veszélyhelyzet alatti intézkedésekről

    részletesen ezekben a korábbi

    cikkeinkben olvashatsz:

    Fontos még tudni,

    hogy a posták

    egyre rövidebb ideig vannak nyitva.

    A tömegközlekedés,

    például a buszok és villamosok

    egyre ritkábban járnak.

    Emiatt érdemes figyelni

    az interneten a híreket

    és a kiírásokat

    mielőtt elindulsz valahova.

    Írtunk már korábban arról,

    hogy idén nyáron

    az Olimpiát

    nem tartják meg.

    Eddig nem lehetett tudni,

    hogy mikor fogják megtartani.

    Most döntötték el,

    hogy az Olimpiát

    egy évvel fogják eltolni.

    Így 2021 nyarán fogják megtartani.

    Mit tegyek,

    hogy ne kapjam el

    a koronavírust

    és ne fertőzzek meg másokat?

    Az első és legfontosabb,

    hogy maradj otthon!

    Akkor is megfertőzhetsz másokat

    amikor nincsenek tüneteid!

    Gyakran moss kezet!

    Fertőtlenítsd a kezed!

    Ne adj puszit!

    Ne ölelj meg másokat!

    Ha betegnek érzed magad,

    ne menj orvoshoz!

    Inkább telefonálj a segítődnek

    vagy a háziorvosodnak.

    Így megállíthatjuk

    a vírus terjedését.

    Friss hírekért,

    információért

    figyeld a híreket,

    és a kormány oldalát,

    a www.koronavirus.gov.hu-t.

  • Türkmenisztánban betiltották a koronavírus szót a sajtóban és az utcán - adta hírül kedden nyilatkozatban a Riporterek Határok Nélkül médiajogi csoport türkmén forrásokra hivatkozva. A jelentés még március 31-én kijött, tehát szó sincs április 1-jei tréfáról, emlékeztet az MTI.

    Az állami ellenőrzésű média többé nem említheti a koronavírust, és a szó eltűnt az egészségügyi információs füzetekből, amelyeket iskolákban, kórházakban és munkahelyeken osztogattak

    – írja a csoport jelentésében.

    A dpa német hírügynökség kutakodása szerint a türkmén állami hírügynökség legutóbb - és meglehet, utoljára – a múlt héten használta a szót, amikor arról jelentett, hogy hazatértek türkmének olyan külföldi területekről, amelyeken már megjelent a járvány. A türkmén külügyminisztérium két hete nem említi a koronavírus szót, amely az ország egészségügyi minisztériumának honlapján sem olvasható – persze érthető, hiszen a hivatalos közlés szerint az országban egyetlen betegről sem tudni, vagy legalábbis egyről sem vesznek tudomást.

    A koronavírus szó betiltása mellett a türkmén hatóságok megtiltották a lakosságnak nemcsak, hogy maszkot viseljen, hanem még azt is, hogy közterületen a koronavírus-járványról beszélgessen. Aki ezt megszegi, azt kockáztatja, hogy civil ruhás titkosrendőrök őrizetbe veszik.

    Türkmenisztánból eddig egyetlen koronavírusos fertőzést sem jelentettek, holott az ország határos Iránnal, ahol több mint 44 ezren kapták el a kórt.

  • Háromhetes karantén után szabadon engedtek Szlovéniában egy újabb, Romániából érkezett hiúzt. Katalint az elmúlt hetekben szoktatták hozzá új környezetéhez - közölte az MTI.

    Katalin a hiúzlány
    Katalin a hiúzlány
    Fotó: Maja Sever / LIFE Lynx

    Katalin áttelepítése egy nemzetközi projekt keretében valósult meg, amelynek célja, hogy Európában helyreállítsák a helyi hiúzpopulációkat, amelyek nagyon meggyérültek. A projekt indulása óta négy hiúzt telepítettek át Szlovéniába és Horvátországba. A ragadozó macskafélék a Goru, Doru, Alojzija és a Katalin nevet kapták. Az állatvédők összesen 14 példányt szeretnének betelepíteni a Dinári-hegységbe és a délkeleti Alpokba, hogy biztosítsák a helyi hiúzpopulációk nagyobb genetikai sokszínűségét.

    Az elsőként Szlovéniába érkezett Goru tavaly májusban már sikeresen be is illeszkedett a helyi populációba, és párosodott egy nősténnyel, Tejával, kölykük is született.

  • Március 28-án, szombaton lépett életbe Magyarországon a kijárási korlátozás, és ugyan már előtte is sokkal kevesebb ember volt az utcákon, nehéz hozzászokni a látványhoz, amit a kiüresedett főváros nyújt. Persze volt, ahol nagyobb tömeg gyűlt össze a hétvégén is, a jó idő miatt sokan látogattak el a Normafára, pedig ugye nem tanácsos olyan helyekre menni, ahol nehéz tartani a szükséges távolságot azoktól, akik nem élnek velünk egy háztartásban. De a külföldi turisták körében különösen népszerű turisztikai látványosságoknál tényleg alig kószál valaki, ezt bizonyítják ezek a fotók is, amik március 29-én készültek.

  • Kedves Keletisek, nagyon büszkék vagyunk rátok

    Csak így tovább, hiányoztok! 

    Minden rendben lesz!

    Ezt üzenik a Keleti Károly Közgazdasági Szakgimnázium tanárai egy fotókollázzsal az otthon rekedt diákjaiknak. A kedves gesztussal biztatni és bátorítani szeretnék a gyerekeket, akiket valószínűleg már nem fognak látni ebben a tanévben a digitális iskolatermen kívül.

    Mi ezúton is kitartást kívánunk minden tanárnak, tanítónak, diáknak, szülőnek, akik küzdenek a digitális oktatással, a bezártsággal, a társaság hiányával.

    A Keleti Károly Közgazdasági Szakgimnázium tanárai
    A Keleti Károly Közgazdasági Szakgimnázium tanárai
    Fotó: keletisuli / Instagram

    Középiskolásoknak, érettségire készülőknek és tulajdonképp bárkinek tiszta szívből ajánljuk az Index Iskolatévé videósorozatát, ahol csodálatos, felkészült szakemberek magyarázzák el a legfontosabb dolgokat matekból, töriből és irodalomból. 

    A mai óra például az ijesztő matekos kifejezésekről szól (az óra végére viszont garantáltan elveszítik ijesztő jellegüket):

    Kapcsolódó

    Ijesztően hangzó kifejezések a mai matematika felkészítőben

    Mértani sorozat, exponenciális függvény és logaritmus: Csapodi Csaba segít eligazodni az érettségi feladatok között.

  • A hirtelen jött kötelező otthonmaradás embert próbáló feladat, ezer abszurd fordulat és téma kínálja magát a különböző művészeti feldolgozásokhoz, az

    • emberektől kezdve, akik rádöbbennek a bezártság alatt, hogy kivel házasodtak össze valójában,
    • vagy hogy a gyerekeik valójában elviselhetetlenek 0-24-ben,
    • a polihisztor oktatóvá vált szülőkön át
    • a társaságkedvelő emberekig, akik szenvednek a magánytól,
    • nem is beszélve a bedőlt gazdaságról, munkahelyüket elvesztő emberek ezreiről,
    • a kórházi körülmények tragédiájáról,
    • a boltokban tapasztalható tragikomikus jelenetekről,
    • az utcán kóborló magányos idősekről,
    • az utcán kóborló magányos időseken idegeskedő nem idősekről,
    • az utcán kóborló magányos nem idősekről,
    • a társasház egyetlen holtfáradt kutyájáról, akit mindenki lelkesen sétáltat, csak hogy kimehessen,
    • a videótelefonálással szerencsétlenkedésről (Hallasz? Látlak, de nem hallak! Figyelj, szakadozik a net! Hajolj közelebb a mikrofonhoz! Most hallasz?),
    • és a hirtelen többszörösébe kerülő maszkokról és kézfertőtlenítőkről.

    Az Első Magyar Karanténszínház és a Litera most közös

    drámapályázatot hirdet, 

    amire április 15-ig várják az egyfelvonásos, a karanténéletet bemutató, rendkívüli helyzetre reflektáló, maximum 40 perces, maximum 3 szereplős pályaműveket. A felkért kortárs alkotók és a beérkezett pályaművek közül a legjobbakat bemutatja majd a Karanténszínház. További infók itt >>

    Az Első Magyar Karanténszínház
    Az Első Magyar Karanténszínház
    Fotó: Balogh Zoltán / MTI
  • Mint azt megírtuk, a koronavírus-járvány drámai gazdasági következményekkel jár a több mint 90 hazai kisüzemi sörfőzde számára.  Ezért folyamatos akciókkal próbálják fenntartani a minimális keresletet a túlélés érdekében.

    Ennek egyik legextrémebb, mégis valamennyire jószolgálati formája a Harapunk sörfőzde legfrissebb ötlete: a F**ck Coronavirus adománysör.

    Az akció lényege, hogy a kedves sörfogyasztó előre befizetéssel rendeljen meg számos üveggel a nyáron lefőzendő, szavazással eldöntendő típusú F**ck Coronavirus sörből. A sörfőzde a sör bekerülési összegén felül képződő profitot pedig – a járvány kezelésén dolgozó orvosokkal egyeztetve – életmentő eszközök és gyógyszerek beszerzésére fordítja.

    Ennél egy fokkal egyszerűbb a Fűtőház sörfőzde akciója, aminek keretében ha a kedves sörfogyasztó vásárol tőlük hat üveg sört, akkor abból a hatodik üveget külön matricával látják el, és annak teljes árát az Országos Mentőszolgálat Alapítványának utalják át.

  • Az időjárást nem hatotta meg a csillagászati tavasz, hideggel és fagyokkal érkezett meg az április. Mondjuk februárban meg előfordult, hogy egy szál trikóban kirándultunk, így talán senki sem csodálkozik már semmin.

    A márciusi jó időben a gyümölcsfák kivirágoztak, viszont a tegnap éjjeli faggyal veszélybe került a termés, így kissé extrémnek tűnő, de nagyon látványos módszerrel próbáltak emelni a levegő hőmérsékletén a Gyümölcsért Kft.  Balaton Fruit Balatonvilágos határában lévő, több ezer gyümölcsfát nevelő kertészetében.

    Reméljük, sikerrel jártak, addig is, amíg kiderül, itt van sok-sok nagy felbontású kép a kertészet éjjeli áldozatos munkájáról az Időképnek köszönhetően, akik egyébként élőben is közvetítették az ezer lámpás fagyos éjszakáját.

    Köszönjük a képeket az Időkép stábjának!

  • szerda matek

    Az Iskolatévé ma 13 órakor kezdődő adásában Csapodi Csaba az ELTE oktatója rendkívüli bejelentést tesz a szakállával kapcsolatban. Talán emlékeznek: amikor bemutattuk az Iskolatévé tanárait, Csapodi tanár úr különleges felajánlást tett: addig nem borotválkozik, amíg nem taníthat újra személyesen diákokat. Már több mint egy hete megy az Iskolatévé, de Csapodi Csaba arca azóta is olyan sima, mintha most lépett volna ki a fürdőszobából a reggeli borotválkozás után. Vajon mi ennek az oka? A mai adásban kiderül. 

  • Van egy kis étterem Wisconsinban, aki ugyanúgy kihívások elé néz a koronavírus miatt. A Cliff "Cooks" étterem kénytelen volt elbocsátani az alkalmazottait. Emiatt megszüntették az üzleti tevékenységüket is, de nem zártak be, hanem

    átálltak közösségi étkeztetésre

    Barneveld Közösségi Kávézó néven, így most ingyen ételt osztanak a rászorulóknak. Pénzadományt elfogadnak, de külön nem kérnek. Az így kapott összeget visszaforgatják az újabb adagok elkészítésébe. 

    A tulajdonos CNN-nek elmondta: 

    Nincs pénzük az embereknek, vannak akik azt sem tudják, mit fognak enni, úgyhogy ez tűnt a legjobb megoldásnak.

    Clifford Hooks, a tulajdonos
    Clifford Hooks, a tulajdonos
    Fotó: Cliff "Cooks" / Facebook

    Az étteremben Clifford Hooks tulajdonosnak a felesége, Yvonne segít be. Miközben Clifford főz, Yvonne veszi fel telefonon a rendeléseket. 

    Nem csak harapnivalót adnak, hanem van olyan ember is, aki benzinpénzt is kap az étel mellé.

    Valószínű nem ők az egyetlenek, akik valamilyen formában segítenek az olyan embereken, akik nehéz helyzetbe kerültek a koronavírus-járvány miatt, de a pár nagyon örül neki, hogy tudnak segíteni a közösségük tagjain.

  • A globális korlátozások, a repülőgépek leállása, a turizmus összeomlása, a kijárási tilalmak, a mindenféle értelemben milliárdokat érintő karanténok, elmaradó olimpia, futball-Eb, mind, mind hihetetlenek lettek volna három hónappal ezelőtt, de a legkevésbé mindebből azt hittem volna el akkoriban, ha valaki azt mondja:

    Grúziában betiltják az alkohol forgalmazását, beleértve a töMény mellett a sört és a bort.

    Grúziában. Betiltják. A Bor forgalmazását.

    Az országban, ahol háromezer éve is termesztettek már szőlőt, ez a borászat egyik bölcsője. Oké, nem globális bornagyhatalom, 2018-ban 65 millió liter bort exportált - Magyarország 81 milliót, de aránya a grúz gazdaságban jóval nagyobb, mint a magyarban.

    A kiskereskedelem belföldi felfüggesztéséről tbiliszi kormány rendelkezett, a határozat keddtől rögtön életbe is lépett - írta az Rbc.ru orosz gazdasági portál. A rendelkezés hivatalosan a rendkívüli helyzet végéig érvényes, ez a jelenlegi állás szerint március 21-től április 21-ig tart. Grúzia az orosz határt már március 16-án lezárta. A 3,7 milliós országban is érvényes a karantén, tilos a tíz főnél nagyobb rendezvények megtartása - ezt segíti az alkoholtilalom is -, korlátozottak a belföldi utazások - de az áruszállítás nem. Grúziában jelenleg 110 fertőzöttet tartanak nyilván.

  • Geoffrey Cox a BBC szerint már korábban is híres volt zengő baritonjáról, és most úgy döntött, nem csak a parlamenti vitákon használja ki. A kijárási korlátozások alatt estimeséket olvas majd a gyerekeknek, majd a felvett anyagot feltölti Soundcloudra.

    Elsőként egy kínai tündérmesére esett a választása. "A sziklamajom" című mesét Twitteren osztotta meg a politikus.

  • Hétfőn este a gízai Kheopsz-piramison egy óriási felirat jelent meg, amin egyrészt arra hívták fel az emberek figyelmét, hogy vigyázzanak magukra, és maradjanak otthon, másrészt köszönetet mondtak azoknak, akik a járvány elleni harcban a frontvonalon küzdenek.

    A majdnem 100 millió Egyiptomban eddig 656 fertőzést regisztráltak, és összesen 41 ember halálát hozták eddig összefüggésbe a járvánnyal. Mint a világ számos pontján, itt is korlátozó intézkedéseket vezettek be, bezártak az egyetemek és az iskolák, nem látogathatóak a különböző turisztikai látványosságok, illetve szenthelyek, éjszaka pedig kijárási tilalom van - írja a BBC.