Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A szőkeség fotójának elég erős Dr. No vibe-ja van.

    Jó néhány lehengerlő fotó is lapul Daniel Craig lánya, Ella Loudon lapozható Instagram-posztjában, ám az első felvétel keltette fel leginkább a követők érdeklődését. A 31 éves színésznő ugyanis úgy fest, akár az első Bond-lány, Ursula Andress által alakított Honey Rider az 1962-es Dr. No című James Bond-filmben, szúrta ki a 24.hu.

    Andress filmjelenetét itt tudja megtekintetni összehasonlításképpen:

    Ha látni szeretné, hogyan néznek ki most a többi Bond-lány, kattintson ide!

  • Fogalma sem volt arról, hogy kell, de a YouTube-on szerencsére minden fent van.

    Miután elvált feleségétől, Jenna Dewantól, a YouTube-on megtalálható tutorial-videókra hagyatkozott a gyereknevelésben Channing Tatum. Az amerikai színész 2018-ban lett szingli apuka, ami nagyon kétségbe ejtette, hiszen – elmondása szerint –fogalma sem volt arról, hogyan nevelje egyedül kislányát, Everlyt. Hajat fonni például egyáltalán nem tudott, de a videókból azt is megtanulta.

    Rettentő ideges voltam. Hiszen ő egy kislány! A YouTube-on kerestem ki, hogyan kell fonni, mert nem akartam olyan apuka lenni, aki borzos hajjal engedi a kislányát iskolába, mintha az utcán aludt volna... Próbálok jó apuka lenni, de igazából olyan vagyok, mint minden szülő: próbálom nem elrontani a gyerekemet, de úgyis el fogom

    – ismerte be a Magic Mike sztárja, aki nemrég harmadik gyerekeknek szóló könyvét is kiadott, amely az „Egyetlen Sparkella és a nagy hazugság” („The One and Only Sparkella and the Big Lie”) címet kapta. Mint mondja, a kötetet az ihlette, hogy mindenre egyedül maradt: arra próbált meg rájönni, hogyan is kell egy kislánnyal kommunikálni.

    Mint ismert, Channing Tatum és Jenna Dewan 2009-ben kötötték össze életüket, kapcsolatuk azonban 2018-ban zátonyra futott. Kislányuk, Everly Elizbeth 2013-ban született.

    (via Female First)

  • Szeretnénk, ha ránk is úgy nézne valaki, mint ahogy Tóth Andi Zimány Lindára.

    Hosszú ideje nem mutatkozott a nyilvánosság előtt Tóth Andi, ám Zimány Linda festői környezetben megtartott, exkluzív divatbemutatója kedvéért kivételt tett. A visszavonult énekesnő és a civilben jogászként dolgozó szőkeség ugyanis évek óta jó barátságot ápolnak.

    Amikor a Dancing With The Starsban voltam, akkor találkoztunk először élőben. Akkor is ámulattal néztem, hogy úristen, hogy lehet ilyen tehetséges és gyönyörű ez a lány! Fantasztikus ember, ott ismerkedtünk meg, és hát egyértelmű volt, hogy egy ilyen eseményre meg kell hívjam, mert szeretem, mikor gyönyörű nők vesznek körül

    – áradozott a TV2 Tények riportjában Zimány, mire Tóth rávágta: szerinte ilyen energiákra van szükség a női társadalomban.

    Beszélgetésük közben az is kiderült, hogy azért egy kicsit irigyek is egymásra.

    – Mindig lesem az Andit, mert a világ leggyönyörűbb nőjének tartom. Gyerekkoromban mindig barnahajú akartam lenni, de nekem nem áll jól, és ezért mindig kell egy barna szépség, akit idealizálhatok.

    – Én meg szőke akartam lenni, és be is festettem szőkére, de nem állt jól. Szóval ugyanígy vagyok a szőkével.

  • Németh Dorottya bátran megoszt magáról olyan fotókat is, amelyek nem tökéletes szögben, fényben, sminkben, kompozícióban készültek róla.

    Hatalmas népszerűségnek örvendenek azok a bejegyzlsek, amelyeket Németh Dorottya fitneszvilágbajnok oszt meg a Facebook-oldalán. A személyi edző a kendőzetlen valóságot is bátran meg meri mutatni, mert ezzel szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy senkinek nem szabad hasonlítania magát azokhoz a felhasználókhoz, akik tökéletesnek igyekeznek magukat beállítani. 

    „Látsz egy képet az instán/facen, ami menő. Ami szép. Ami mindig tökéletes szögben, fényben, sminkben, kompozícióban van. Ami azt sugallja, hogy a másik boldog. Semmi gondja. Vékony. Sikeres. Mindig tipp-topp, jó anya, jó feleség. Látsz rengeteg ilyen képet az instán, és akaratlanul is elkezded magad hozzájuk hasonlítani, rosszul érezni magad, ne adj isten utálni magad, hogy te miért nem tudsz ilyen lenni... És ekkor már azt elfelejted, hogy

    ez valójában csak az, amit a másik mutatni akar magából. Sokszor igaz, és ez is a része, de még akkor sem 100%-ban ő maga. Sokszor pedig csak egy megkreált valaki, akit szeretetéhség szült, és aki csak itt, az instauniverzumban létezik. Mindenesetre senki sem annyira tökéletes, mint ahogy azt itt mutatja.

    Sokszor erős vagyok, eltökélt, szinte legyőzhetetlen. Motivált. Energikus. Sokszor pedig fáradt, esendő, idegroncs, aki feje fölött összecsapnak a hullámok. Aki igyekszik a logisztikai feketelyukban ép ésszel túlélni. Előbbit "ismeritek", követitek, és pont ezért kötelességemnek érzem megmutatni az utóbbit is, aki legalább annyira én vagyok a telefon mögül, a való világban” – olvasható az édesanya posztjában. 

    A fitneszbajnok ilyen, s ehhez hasonló videókat is bátran közzétesz magáról: