Orbán
7 °C
19 °C
Index - In English In English Eng
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Még másfél hónapja sincs, hogy lezártak néhány lombardiai települést a koronavírus miatt, azóta már egész Olaszország karanténba került, és a hírek szinte csak a napi új fertőzöttekre, halottakra szorítkoznak.

    Ilyen rövid idő is elég ahhoz, hogy szinte teljesen elfelejtsük, mennyire csodálatos hely Észak-Olaszország. Ezért is felüdülés végignézni Sam De Bruyn belga rádiósnak, a Håndbagage utazós bloggerének 2015-ben készült fotóiból válogatott posztját. Bergamo, Santa Croce, Verona és a Comói-tó, ahol mi is forgattunk: egy 48 órás út 48 fotóban elmesélve. Szinte belesajdul a magamfajta olaszrajongó ember szíve: mikor fogjuk ezt ismét látni?

  • A fákon ülnek. Fejjel lefelé lógnak. Az ablakban leskelődnek. 

    A plüssmackók a legvalószínűtlenebb helyeken bukkannak fel, ahogy az emberek igyekeznek feldobni a karantént és a bezártságot a gyerekeik számára ezzel a kedves játékkal. A játék lényege, hogy az ablakba vagy a kertbe úgy kell a mackókat elrejteni, hogy a megtalálásuk jó pár vidám pillanatot szerezzen annak, aki mondjuk séta közben észreveszi őket.

    A nemzetközi plüssmedvevadászathoz az inspirációt a "Medvevadászatra megyünk" című népszerű mesekönyv szolgáltatta.

    A játék tényleg nemzetközi, már Amerikában, Angliában és Új-Zélandon is észleltek mackójelenséget az ablakokban.

    Fejjel lefelé lógó mackó Új-Zélandon
    Fejjel lefelé lógó mackó Új-Zélandon
    Fotó: Fotó: Kai Schwoerer / Getty Images Hungary
    Integet
    Integet
    Fotó: Kai Schwoerer / Getty Images Hungary
    Jó játék unatkozó gyerekeknek
    Jó játék unatkozó gyerekeknek
    Fotó: Kai Schwoerer / Getty Images Hungary

    Sajnos a mesekönyv 73 éves szerzőjét, Michael Rosent koronavírus-fertőzés gyanújával éppen kórházban ápolják.

    (abc)

  • Budapesten is lelassult az élet, a turisták eltűntek, autós-, és gyalogosforgalom is alig van, a tömegközlekedők száma is töredéke a korábbinak.

    Fotós olvasónk, Horváth Dániel végigfényképezte a budapesti metrót, és most komor hangulatú képeken mutatja be sokak életének hétköznapi helyszíneit, ahogy szinte sosem látjuk a tömegtől.

    Danit az Instagramon is meg lehet találni, épületeket és embereket is fotóz.

  • Az indiai Raipur városban az akkor három hete tartó kijárási tilalom idején született meg egy ikerpár, egy fiú és egy lány, akiknek a szülei a nehézségekre való emlékeztetőként adták a Covid és Corona nevet. A szülők szerint a vírus veszélyes, ám a hatására az emberek elkezdtek jobban odafigyelni a higiéniára, és más jó szokásokat is felvettek.

    EUrmf7mU4AELmSu
    Fotó: benigbakpa / Twitter

    (via BBC)

  • A Forma-1-et korábban irányító Bernie Ecclestone a svájci Blicknek újságolta el, hogy legújabb felesége, a brazil Fabiana, akivel nyolc éve házas, a nyár végére babát vár.

    A 89 éves Ecclestone Sao Paolótól északra él a farmján, és mivel a Forma-1 már nem köti le, volt ideje gyakorolni. 44 éves feleségével sok munkájuk van a birtokon, elsősorban a kávéval.

    A brit milliárdos Isten adományaként tekint az újszülöttre, és szeretne végre egy fiút, mert eddig három lánya született.

  • sandra
    Fotó: Twitter

    Futótűzként terjedt Facebookon, twitteren és máshol is egy rövidke videó Sandráról, az orangutánról, aki a hírportálok által is megosztott, majd később törölt posztok szerint 20 másodpercnél is tovább sikálja mancsát, és ezt

    a gondozóitól leste el, akik a koronavírus miatt mosnak ilyen hosszan és sűrűn kezet.

    Imádni való sztori, sajnos nem igaz, a kezét sikáló Sandráról ez a videó még tavaly novemberben készült, és jelent meg a Centre for Great Apes (CGA) Facebook oldalán:

    A leírás szerint Sandra nem csak a kezét, hanem minden mást imád szappanos vízben sikálni, például a játékait is. De nézzük a dolog pozitív oldalát, mit NEM csinál Sandra?

    • nem találkozik a többiekkel
    • nem utazik a tömött Combinón
    • nem lehel a többiek tarkójába a közértben
    • és nem lófrál összevissza

    Ön se tegye ezeket, legyen ön is Sandra!

  • gal

    Olvasónk szúrta ki, hogy az operatív törzs sajtótájékoztatóinak rendszeres tagja, Gál Kristóf rendőrségi szóvivő és rendőr alezredes a pénteki élő tájékoztató utolsó pillanatában, búcsúzás közben összefogta a papírjait – amiben semmi különös nem lenne, ha a papírjai alján nem egy kész felnőtt színező lenne.

    Ráadásul egy olyan felnőtt színező, ami az operatív törzs három tagját (balról jobba haladva Lakatos Tibort, Müller Cecíliát és Gál Kristófot) ábrázolja sajtótájékoztató közben. Gál hosszú másodpercekig mutatta a kamerába a színezőt, amit erről a linkről le is lehet tölteni otthoni színezéshez.

    Ezen a videón meg is nézhetitek a jelenetet, ami egy ritka és üde pillanat volt a sajtótájékoztatók sorozatában:

    Az operatív törzs bemutatja: az operatív törzses színező
  • A Hajtás Pajtás diszpécserei is otthoni munkára kényszerültek, de ez nem akadályozta meg őket abban, hogy A börtön ablakába soha nem süt be a nap kezdetű örökzöldet eldalolják, az eredményre a nagyon cuki gyerekek és az undok módon erőszakos cica miatt talán egy kegyelemkettest megszavazhatunk:

    A klip kapcsán megkérdeztem Küküt, a Hajti Pajti vezetőjét, milyen hatással van a futárszolgálatokra a vírus. 

    Amint az várható volt, a cégek közötti küldözgetés megszünése eléggé visszavetette a forgalmukat, amit eleinte enyhített viszont a laptopok, céges holmik hazaszállítási rohama, illetve a cégek és céges dolgozók otthonai közötti szállítás. Előbb eszközöket vittek (laptop, telefon), aztán bent felejtett dolgokat, majd melós iratokat. Sokkal hosszabbak lettek az utak is, rengeteg a külváros és agglomeráció. 

    Miután átálltak az érintésmentes szolgáltatásra, már bevásárlásokkal is elkezdték megbízni őket. Mivel a diszpécserek otthon ülnek, sok a röhögés az ügyfelekkel a gyerekzsivajon, macskakergetésen, kutyaugatáson.

    Igazából elgondolkodtató, hogy békeidőben is csinálhatnánk így. Nagyon jó a rigófüttyös teraszon dolgozni a belvárosi iroda helyett helyett

    - mondta Kükü.

    Ezt a dalt

    • 625
      CICAAAA!!!!
    • 357
      nem kellett volna
    • 352
      örökké elhallgatnám
  • A kiberbűnözőket jól ki tudják használni a felfordulást, és igyekeznek még nagyobbat okozni. A szakértők szerint a kórházakat és az otthon dolgozókat támadják leginkább.

  • A koronavírus-járvány Olaszország mellett a spanyolokat sújtja a leginkább Európában. Spanyolországban már több mint 110 ezer fertőzöttet és 10 ezer halálos áldozatot regisztráltak. A sok beteg ott is nagy terhet ró az egészségügyi ellátásra, ezért több szükségkórházat hoztak létre. Az egyiket az Ifema nevű kiállítóközpontban (ez olyasmi lehet, mint nálunk a Hungexpo) építették fel. 

    Spanyolországban ez a legnagyobb szükségkórház, már több mint ezer beteget kezeltek itt, 5500 ágy a teljes kapacitása, ebből 500 intenzív ágy. Nem a legjobbak a körülmények, túlhajszoltak az orvosok és ápolók, az El Paisnak például arról panaszkodtak, hogy nincs elég védőfelszerelés és nem lehet tartani az előírt távolságot sem. 

  • II. Margit dán királynő nemsokára, egészen pontosan április 16-án 80 éves lesz, és mivel az eddigi 79 születésnapján valószínűleg rengeteg virágot kapott az alattvalóitól, most is arra számít, hogy sokak kedveskednének neki ezzel a gesztussal.

    Az uralkodó ezért azt kérte alattvalóitól, hogy a születésnapjára szánt virágokat az időseknek küldjék el, akik nehéz időket élnek a koronavírus-járvány közepette.

    Ettől függetlenül nem kell senkinek aggódnia, hogy nem tudja majd felköszönteni Margit királynőt, a királyi palota ugyanis közölte:

    Akik jókívánságokat akarnak küldeni a királynőnek, azok megtehetik majd április 14-től egy ennek szentelt honlapon.

    Margit királynő egyébként már korábban lemondott a szülinapi bulizásról, márciusban bejelentette, hogy minden születésnapi ünnepséget lemondanak a koronavírus-járvány miatt.

  • Ha véletlenül tele lenne vécépapír-gurigákkal, és még kutyája is van, akkor akár olyan remekül is szórakozhat, mint az alant látható Leia kutya és gazdája. Persze nem árt, ha a kutyája szeret ugrani, és azt is össze tudja rakni, hogy mi a feladat.

    Szóval, építsen falat a gurigákból, a blöki pedig táltosként száll majd át fölöttük, vagy ha megunja a banánt, akkor alternatív megoldást keres, mint ahogy Leia is tette.

    Trükközés a házi kedvenccel
  • Olaszországban elég szigorúak a kijárási korlátozások, nem lehet például csak úgy felülni a bringára és tekerni egyet. Otranto környékén (ez az olasz csizma sarka) viszont egy férfi nem nagyon törődött ezzel.

    A tengerparton biciklizett, de szerencsétlenségére rendőrökbe ütközött. Próbálták megállítani, de a férfi menekülőre fogta és szépen belegyalogolt a tengerbe, ami azért elég hideg lehetett. Egy darabig a Gyere ki! Nem megyek! játékot játszották, de végül a bringás engedett, és a hírek szerint legalább 400 euróra megbüntették. Hiába érvelt azzal, hogy nem csinált semmit rosszat.

    bringas.PNG

    (via Cyclingweekly)