A Szent György kórház dolgozói között osztott süteményeket a legendás Hauer Cukrászda
Bár a járvány ideje alatt ők is zárva tartanak, a budapesti Hauer Cukrászda munkatársai úgy döntöttek, ők is jótékonyan használják fel a szabadidejüket: több doboz süteményt osztottak szét a székesfehérvári Szent György kórház munkatársai között.
A húsvét fontos időszak számunkra, hiszen nemcsak az egyik legnagyobb keresztény ünnep, de a tavasz eljövetelét is jelenti. Sajnos idén máshogy kell ünnepelnünk. Cukrászdánk szeretett volna egy kis tavaszt csempészni azoknak az életébe, akik ebben az embert próbáló időszakban az egészségünk megóvásáért oly sokat tesznek
– számolt be pénteki Facebook-bejegyzésében az 1890-ben alapított műemlékcukrászda Tobak Zsuzsanna mestercukrász és a többi dolgozó jótékonysági akciójáról, amit videón is megörökítettek.







Rovataink a Facebookon