Egérfogókkal és pingponglabdákkal is remekül be lehet mutatni, miért fontos a távolságtartás
Kétségtelenül a koronavírus-járvány elleni harc egyik legfontosabb eszköze az emberek közösségi érintkezéseinek radikális korlátozása, vagyis az ún. social distancing. A dolog bizonyíthatóan működik is, ha pedig valakinek kétségei vannak vele kapcsolatban, egy sor könnyen érthető példa áll rendelkezésre ahhoz, hogy mégis megértse, hogy ez most valóban fontos.
Ilyen az Ohiói Egészségügyi Minisztérium nemrég közzétett videója is, melyben egészen egyedi módon, egérfogókkal és pingponglabdákkal mutatták be a jelenséget. A minisztérium videójában jól látszik, hogy ha a labdákkal telepakolt egérfogók szorosan egymás mellett vannak, elég egy csapdának működésbe lépnie a láncreakcióhoz.
Ha ugyanakkor megfelelő távolságra vannak egymástól, hiába pattan fel az egyikből a pingponglabda, sokkal kisebb az esélye annak, hogy akár egy másik csapda is működésbe lépjen. Ugyanezt a vírussal is könnyen el lehet érni, ehhez pedig tényleg semmi másra nincs szükség, csak arra, hogy ebben a helyzetben betartsuk az előírt távolságot, ha már tényleg muszáj kimennünk otthonról.
(via)







Rovataink a Facebookon