Áron
9 °C
19 °C
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A georgiai Tybee Islanden üzemelt a The Sand Bar nevű hely, egészen addig, amíg a koronavírus-járvány miatt be nem kellett zárni. Az üzemeltetője igyekszik minimalizálni a károkat, az alkalmazottakat is fizetni, ezért szokatlan megoldásra szánta el magát.

    A bárban már több mint 15 évre visszatekintő hagyomány, hogy a vendégek üzenetet írnak egy egy dolláros bankjegyre, amit aztán kiszögelnek a bár különböző pontjaira. A bár tulajdonosa az alkalmazottakat legutóbb azzal fizette ki kínjában, hogy három nap alatt lebontotta a dekorációt, amiből így 3714 dollár jött össze.

    Amikor a törzsvendégek meghallották, hogy mekkora bajba került a bár, beszálltak még némi pénzzel, így valamivel több mint 4000 dollárt sikerült összekalapozni. Így a munka nélkül maradt négy pultos és két zenész kaphatott fejenként 600 dollárt. A maradék párszáz dollárt valószínűleg a tulajd rakta el magának.

    (Bored Panda)

  • A felnőtt példányt egy vadfigyelő kamera kapta lencsevégre. A tigrist 2500 méteres tengerszint fölötti magasságban látták, írja az MTI.

    2
    Fotó: Division Forest Office Dadeldhura

    Az állatot Nepál nyugati részén, Dadeldhurában vették észre. Az erdészeti és környezetvédelmi minisztérium szerint valószínűleg elsőként láttak tigrist ilyen nagy magasságban Nepálban. Az eset egyszerre örömteli és aggasztó a minisztérium meglátása alapján. A szakértők úgy vélik, a tigrisek egyre magasabb pontokon történő megjelenése a klímaváltozás és/vagy élőhelyük szűkülése miatt lehet.

  • Panamában hétvégenként szigorú kijárási tilalom van, vasárnap senki sem hagyhatja el a lakását, a hétköznapokon pedig vagy csak férfiak, vagy csak nők mehetnek ki az utcára.  Ez is adta az apropót, hogy vasárnap a helyi rendőrök egy kisebb produkcióval rázták fel a karanténban rekedt népet Panamavárosban. 

    Felipe Cruz  rendőrfőnök azt mondta, hogy a rendőrség hétvégenként mindaddig hasonló koncerttel szórakoztatja a panamavárosiakat, amíg tart a koronavírus miatt kialakult járvány. A cél az, hogy „boldogságot, örömöt, reményt, hitet adjanak az embereknek”.

    Adtak is. A vasárnapi performasznak elég nagy sikere volt.

    1
  • Taika Waititi az utóbbi évek egyik legkreatívabb rendezője, aki nagyon egyszerű ötletekből tud nagyszerű poénokat összehozni.

    A lenti videón azt lehet megtekinteni, hogy hogyan forradalmasították Mark Ruffalóval a videocsetelést. Értelme nincs sok, viszont annál viccesebb.

  • Egy Kepuh nevű indonéz faluban önkéntes szellemekkel kezdték el ijesztgetni az embereket, hogy otthon maradjanak, ugyanis nem nagyon tartották be a vírus megfékezésére kiadott utasításokat.

    Az újszerű ötlet egy ifjúsági csoporttól indult, ők egyeztettek a helyi rendőrséggel az önkéntesekből álló szellem-csapat összeállításáról.

    Az ijesztgetős akcióban nem is akármilyen szellemekről van szó, mert az önkéntesek indonéz mitológiai szellemnek, úgynevezett 'pocong'-nak öltöznek.

    A helyi hiedelmek szerint a pocong nem más, mint a halott testbe szorult lélek. Külsőre nem úgy kell elképzelni, mint egy hagyományos szellemet, a pocongot egy tetőtől talpig fehér lepelbe bugyolált lényként szokták ábrázolni. Végtagjaikat így egyáltalán nem tudják használni, a lepel pedig a fejük tetején van megkötve.

    Anjar Pancaningtyas, a kepuh-i ifjúsági csoport vezetője azt mondta, különb módszert akartak kitalálni arra, hogy otthon marasztalják az embereket, a pocongok pedig kellőképpen ijesztőnek bizonyultak erre a feladatra.

    Az akcióra azért volt szükség, mert a koronavírus-járvány gyorsan elterjedt az egész délkelet-ázsiai szigetcsoporton, Indonézia Egészségügyi Minisztériuma hétfőn összesen 4557 fertőzést jelentett be, és 399 halálesetet.

    (Independent)

  • Donald Trump kampányának hivatalos termékei közé megérkeztek a kendők, melyeket az online bolt azzal reklámoz, hogy

    Soha jobb alkalom nem lesz, hogy megvásárold a Trump Bandannát. Használd védőmaszkként! Vigyázz, gyorsan fogy!

    ScreenHunter1871 2048x2048
    Fotó: officialtrump2020store.com

    Azt hiszem, a kendő nem válik majd olyan ikonikus tárggyá, mint a „Make America Great Again“ feliratú baseball sapka (ma is fáj, hogy az enyémet valaki lenyúlta az Index részeg fociján), de felbukkanása így is trumpikusan ironikus. Trump ugyanis annak ellenére, hogy elnökként nagyon ajánlja a maszkviselést, leszögezte, hogy nem fogja viselni a koronavírusokat száj- és orrközelben tartó védőmaszkot. Ráadásul a hivatalos Trump-bolt nem véletlenül árulhat maszk helyett kendőt, mivel az elnök azt a szakvéleményt fogalmazta meg, hogy „anyagától függően egy kendő jobb lehet, mint a maszk“ - miközben a kormányzat járványügyi hatósága „utolsó lehetőségként“ ajánlja csak a különböző kendőfajtákat.

  • Húsvétvasárnap is a koronavírus elleni küzdelem jegyében zajlott Brazíliában, ahol már több mint 22 ezer fertőzöttet tartanak nyilván, és 1230-an vesztették életüket a járványban (mármint a legszikárabb statisztika szerint, ugyanis regisztrált fertőzöttnek csak a kórházban ápoltak és teszteltek számítanak). Vasárnap este ezért a város szimbólumára, a Megváltó Krisztus szobrára helyi egészségügyi dolgozók rövid videóit, majd pedig a járvány által legjobban sújtott nemzetek lobogóit vetítették.

    Rióban egyébként is óriási az elszántság: a szambaiskolák a karneváli szezon lecsengésével védőruhák varrására álltak át, a legendás favelát, az Isten Városát ellenőrző kartell keményebben tartatja be a távolságtartási előírásokat, mint Jair Bolsonaro elnök.

  • A koronavírus-járvány átértelmezi a tradíciókat és az emberi kapcsolatokat is: az emberi kapcsolatokról szóló tradíciókat, mint a locsolkodós, vendéglátogatós húsvétot, azt meg aztán pláne. Győrben például a Marcal Tánc- és Népművészeti Egyesület fiú tagjai mentek el lányokat locsolni

    Vödörrel, slaggal, de szájmaszkban és kesztyűben

    A fiúk jutalma pedig végül a modern technológia és a régi hagyomány tökéletes találkozása volt: egy hímes tojás online küldött fényképe.

  • Még március 31-én – pont két hete – került nyilvánosságra, hogy Kapás Boglárka koronavírustesztje pozitív lett. Az olimpiára készülő úszók ugyanis csak akkor kezdhették volna meg az edzéseket a számukra fenntartott uszodákban, ha negatív tesztet produkálnak, Kapásnál is emiatt végezték el a vizsgálatot. 

    Képernyőfotó 2020-04-13 - 9.32.37.png

    A hírt a 26 éves olimpiai bronzérmes úszó jelentette be a Facebook-oldalán. Kapás akkor is jól volt, tüneteket nem mutatott,  két hétre viszont karanténba vonult.

    Az úszás nélküli életet viszont egyre kevésbé viselte jól, szóval néhány napja szerezett egy 3,6 méter átmérőjű medencét és most abban úszik. Persze úgy, hogy egy masszív gumikötél tart ellen, miközben tempózik, hogy legyen is értelme az egésznek. 

  • Orbán Viktor évek óta dokumentálja Facebookon, hogyan szokta meglocsolni a lányait, idén azonban a koronavírus-járvány közbe szólt, a miniszterelnöki kölni pedig a fiókban marad. 

  • Ugyan Oroszországban is érvényben van a koronavírus miatt az önkéntes karantén, de ez csöppet sem érdekelte az alábbi videón látható három fiatalt, akik hódoltak az ottani megszokásnak, és lazán sodródtak egy jégtáblán az árral a jeges Tom folyón, Novokuznyecknél.

    Alexander, a videó készítője párbeszédbe is elegyedett az jégtáblabusz utasaival:

    Megint emelkedtek a buszdíjak? Hol van a következő állomás? 

    Amire válaszul vidáman csak ennyit mondtak:

    Megállunk, amikor befejeztük az utazást!

    A videó készítője elmondta, ez mindennapos dolog feléjük, amikor a jég elkezd zajlani a folyón, a helyi tizenévesek ezzel szórakoztatják magukat minden évben. Nincs ez másképp a karantén idején sem. Azt még látta, ahogy jégtábláról sikeresen leszálltak, azért hogy egy újabbat vadásszanak le. 

    Az önkéntes karantén megszegése miatt 6 ember kapott pénzbírságot Novokuznyecben április eleje óta. A bírságot háromszorosára emelték 40 000 rubelre (~ 175 ezer forintra). A városban 793 embert tartanak megfigyelés alatt, hét ember van kórházban és kettő bizonyítottan koronavírussal fertőzött beteg. 

    Mindeközben Oroszországban minden korábbinál több fertőzést regisztráltak.

    information items 7810
    Fotó: The Siberian Times / youtube

    via Siberian Times

  • Legalábbis ezt gondolhatta egy 10.-es lány, vagy gondos(nak mérsékelten nevezhető) szülei, akik egy kisebb tankönyvcsomaggal lepték meg a dunakeszi Auchan parkolóját szombat délután 5-6 között (ezt azért tudom ennyire szűk idősávba belőni, mert amikor öt körül érkeztünk, még nem volt ott a könyvkupac a bevásárlókocsik között, amikor végeztünk a vegyél meg mindent legalább egy hétre és maradj otthon művelettel, akkor pedig már igen). Mondjuk azt nem tudom, van-e köztük ingyenesen kapott újrahasznosítható állami tankönyv, és hogy az idei tanév végén azokat hogy fogják a sulik visszakérni, de ha van, és ha vissza fogják kérni, nem lennék H. L. vagy családja helyében.

    tankonyvek
    Fotó: Haász János / Index