Áron
9 °C
19 °C
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Többeket, például Bernie Sanders ex-elnökjelölt-jelölt demokrata vermonti szenátort is felháborította, hogy a White House Gift Shop, azaz a Fehér Ház Ajándéküzlet a koronavírus-járványra emlékező érméket árul alapvetően 125, de most akciósan 100 dolláros (32 ezer forintos) áron.

    Nem arról van azonban szó, hogy Donald Trump elnök próbál nyerészkedni a járványon. Valójában a névegyezés ellenére nem a Fehér Ház szuvenírboltjáról van szó, hanem egy attól teljesen független magánvállalkozásról – írja a BBC.

    Maguk az érmék azonban tényleg léteznek, ami már önmagában is fura, hiszen egy olyan világjárványnak állítanak szép pénz fejében emléket, amely még javában tart. Ennek tudatában meglehetősen visszatetszőnek tűnhet, hogy világtérképre nyomott koronavírus képe mellett olyan szlogenek olvashatók az érméken, mint hogy "Együtt harcoltunk a láthatatlan ellenség ellen". Menti a helyzetet, hogy az érmékből befolyó pénzt kórházaknak fogják adományozni, legalábbis a cég állítása szerint.

  • Bámulatos dolgok történnek az utóbbi időben a világ egyik, ha nem a legnépszerűbb videójátéka, a Fortnite háza táján. Az Epic Games üdvöskéje múlt hétvégén röhejesen lenyűgöző Travis Scott performanszokkal döntögette a saját játékosrekordjait, most pedig buliszigettel lepte meg a játékosokat, ahol egymás legyilkolása helyett mindenkinek csak jól kell éreznie magát.

    Az új, Party Royale névre hallgató módban a játékosok egy rakás dolgot tudnak csinálni, de hogy tutira ne unatkozzanak, az Epic megint leszervezett egy koncertet is nekik. Marshmello és Travis Scott után ezúttal Diplo lépett fel élőben egy külön erre a célra épített virtuális nagyszínpadon, a DJ pedig egy bő negyed órás Major Lazer szettet tolt le a játékban.

    Nem tudom, hogy a jövőben tényleg általánossá válnak-e a koncertek a Fortnite-ban, de ha ez a helyzet, lehet, hogy végül mégis le kell majd töltenem a játékot, főleg mert máshogy még jó darabig nem fogok senkit látni élőben.

    (via)

  • A sörfőzdék szinte minden más iparág cégeihez hasonlóan világszerte – itthon is – nehéz helyzetbe kerültek a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásai miatt. Egy brit főzde azonban úgy döntött, hogy ha már úgy alakult, hogy rengeteg lefőzött sör maradt a nyakukon, inkább ingyen elosztogatják, mint hogy kárba vesszen.

    A northumberlandi Alnwick Brewerynek ráadásul dupla társadalmi hasznot sikerült kifacsarnia a helyzetből, mert nemcsak ingyen sört öntenek a szomjazó helyi szájakba, de még az egészségügynek is pénzt gyűjtenek ezzel. A főzde ugyanis minden ingyen sört kapó helyit arra kér, hogy adakozzanak az NNK brit megfelelőjének, az NHS-nek. 

    alnwick
    Fotó: Alnwick Brewery/Harry Hotspur Holdings Group

    A helyi kocsmákat sörrel ellátó Alnwick a húsvét előtt több mint ötezer korsónyi sört főzött le, de mivel a brit kormány pont ezután korlátozta a vendéglátóhelyek nyitvatartását, ebből már semmit nem tudtak eladni. Ian Robinson társtulajdonos ekkor állt elő az adománygeneráló ingyen sör ötletével. Az elmúlt három héten minden pénteken sörosztást tartottak, amivel eddig 940 fontot, azaz nagyjából 380 ezer forintnyi adományt generáltak.

    Magyarországon sem példa nélküli egyébként, hogy egy sörfőzde pénzgyűjtéssel segítse a járvány elleni küzdelmet. Korábban mi is megemlékeztünk a Hara'Punk akciójáról, amelyben árulni kezdtek egy F**K CORONAVIRUS nevű sört, hogy az ebből összejövő nyereséget a kórházaknak adják.

  • A Harry Potter-könyvek szerzője 1 millió fontot adományoz két jótékonysági szervezetnek, hogy segítse a koronavírus áldozatait.

    Ez mai forint-font árfolyamon 405 millió forint.

    Rowling elmondta, hogy azoknak szeretett volna segíteni, akiket a járvány hatásai a leginkább fájdalmasan érintenek, a szegényeken és a sebezhetőeken. A pénzt egyenlően osztotta el a két korábban említett szervezet között. A Crisis nevű alapítvány hajléktalanoknak segít, a Refuge pedig azoknak, akik családon belüli erőszak áldozatai.

    J.K.Rowling
    J.K.Rowling
    Fotó: Getty Images Hungary
  • Brody-Dog-Interrupts-Weather-Report.png

    A Fox 13 időjósa, Paul Dellegatto éppen a floridai otthonából kényszerült elmondani, milyen időjárás várható az országban, de kutyája, Brody sikeresen szabotálta, először azzal, hogy a gazda ölébe ült, és ő innentől kezdve nem is tudta használni a számítógépét.

    A többi a videón:

     (Laughing Squid)

  • "Csináltam egy reggae remixet a méltán népszerű Bede Zsolt vs. Hadházy műbalhéból, remélem szórakoztató lesz" – írta levelében András, és küldött egy YouTube-linket. Miután zsinórban vagy ötször meghallgattuk, úgy döntöttünk, hogy ezt a parádés etűdöt megosztva emlékezünk meg az utóbbi időszak legviccesebb mínuszos belpolitikai balhéjáról. Jöjjön hát az Elütött Hadházy [remix] az Elvisz Resztli zenekartól, küldjük mindenkinek, aki szereti:

  • Mielőtt végignézi az infografikák animációját, tippeljen, melyek voltak tavaly a legnépszerűbb fiú- és lánynevek!

    A 3 legnépszerűbb lánynév 2019-ben?

    A 3 legnépszerűbb fiúnév 2019-ben?

    Arra számítok, hogy nagyjából ugyanazok fognak kijönni a szavazáson, mint amelyek a United Consult kutatása alapján a legnépszerűbb utónevek,  vagyis lányoknál a Hanna, Anna, Zoé vezet, a fiúknál pedig Bence, Máté és Levente.

    A kutatás 1955-től napjainkig vizsgálta meg a magyar névadási trendeket. Kiderül, hogy a lánynevek esetében jóval nagyobb a fluktuáció, az infografikát nézve nagyon gyorsan eltűnnek az Erzsébetek, Ilonák és Máriák, és többször kicserélődnek a nevek a listán. A fiúneveknél szintén erre a sorsra jutottak a Józsefek és Istvánok, ugyanakkor vannak olyan nevek, amelyek több korszakban is megjelennek, például 2001 óra töretlenül népszerű név a Bence, míg a lányoknál az utóbbi évek slágere, a Hanna csak 2011-ben tűnt fel.

    Jöjjenek a nevek, nyomjon a play gombra, és máris indul a utónév-idővonal 1955-től 2019-ig!

    utonevek
    Fotó: United Consult
  • "Jól ment a verseny a nagy mezőnyben. Közeledik az olimpia, lehet még csiszolni a mozdulatokon"

    - ezt a videót osztotta meg az itthon készülő háromszoros olimpiai bajnok úszó Hosszú Katinka. Egyelőre még azt sem látni, melyik lehet a következő verseny, ahol ott lehet a medencében.

  • Nem mintha az otthonmaradáshoz elengedhetetlenül fontos lenne, hogy a legutolsó divat szerinti melegítőben üljön otthon mindenki, de a divatipar nem állt meg. Az első virtuális kifutó pedig jótékony célokat is szolgált, hiszen ha a zenészek nagyszabású gyűjtésbe kezdhetnek a karanténkoncertekkel, akkor miért ne csinálhatná ugyanezt a divatszakma. A divatshow nézegetése közben pénzbeli felajánlásokat is lehet tenni, a befolyt összeg a koronavírus-járvány elleni harcot támogatja. És nem mellesleg azt is meg lehet nézni, milyen a modellek lakberendezési ízlése. 

    Carine Roitfeld virtuális divatbemutatóján a szakma legmenőbb modelljei vonultak a nappaliban vagy a kertben vagy éppen bárhol. Mihalik Enikő mellett olyan neveket lehet látni, mint Alessandra Ambrosio, Hailey Bieber, Ashley Graham, Miranda Kerr, Eva Herczigova, Irina Shayk vagy Amber Valetta, de még így sem teljes a sor. 

  • A The Hood Internet nevű mashup-művész már végigment egy csomó másik éven, április végén 1984-re esett a sor abban a sorozatban, amikor egy adott esztendő legismertebb slágereit gyúrja össze egy darabba, van itt Prince, Twisted Sister, Madonna.

  • A tengeri angolnák kevés emberrel találkoznak mióta az új koronavírus miatt nem látogatható a tokiói állatkert. Gondozóik pedig attól tartanak, hogy az állatok teljesen elszoktak attól, hogy emberek nézik őket. Vagyis néznék, mert most akárhányszor elmegy valaki az akváriumok előtt, a homokba fúrják magukat, pedig néhány héttel ezelőtt még nem voltak ennyire szégyenlősek. 

    Az állatkert szerint ha nem változik a helyzet, akkor súlyos gondok lesznek, ezért most azt találták ki, hogy tableteket telepítenek az akváriumhoz, és arra kérik az embereket, hogy hívják fel az angolnákat, és beszéljenek is hozzájuk, hogy újra társasági lényeg legyenek, ne pedig a homok alatt bujkáljanak. 

    Arra kérik a virtuális látogatókat, hogy amennyiben bejelentkeznek, és nem látnak egy állatot sem, legyenek türelmesek, ne kiabáljanak, mert azzal nem segítenek visszanyerni az állatok bizalmát. A feladat az hogy újra megtanulják az angolnák, hogy az emberek barátságosak, ezen pedig a kiabálás nem segít. 

    Az angolnák vasárnaptól várják a látogatók hívását. 

  • Dee Bradley Baker szinkronizált a Phineas és Ferbben, az Amerikai faterban, és ő volt Dodó kacsa a Space Jamben is, most meg készült róla egy minidoksi, amiben demonstrálja a csodálatos képességét, hogy egy csomó állatot tud remekül utánozni.

  • Harminc éve, 1990. május 2-án ült össze a rendszerváltás utáni első, szabadon választott Országgyűlés. Orbán ennek emlékére egy képet posztolt az 1990-es Fidesz-frakcióról, rajta néhány olyan arccal is, akik egészen távol kerültek tőle és a politikájától. A képen látható első Fidesz-frakcióból ma már csak töredéke van a mostani Fidesz-frakcióban - például Kövér és Kósa -, és többen elhagyták Orbánt, például Ungár Klára és Fodor, akik a '94-es parlamenti ciklustól már az SZDSZ frakciójában ültek.

    A szamárfül-mutogatásnak nagy divatja lehetett, bár a képen úgy tűnik, Kövér László már akkor sem szerette a tréfát:

  • A járvány miatt bevezetett karanténintézkedések sok otthon ülőt kreativitásra sarkallnak. Ayla Jalyn videós (és névjegye szerint főállású anyuka) például Szeléné és Endümión szobrát reprodukálta: Barbie-babákból, festékből és kéztörlőből.

    Endümión egyébként a görög mitológia szerint az Aiol-szigeteken élő pásztor, aki egyben a Hold istennő, Szeléné szerelme. Az istennő cirka 50 lánygyermeket is szült a fiúnak, akit egyébként a mitológia több forrása szerint valaki (vagy Zeusz, vagy Szeléné, vagy Hüpnosz) elaltatott. Na, de mindegy is a sztori, íme a szobor, illetve annak tűpontos Barbie-mása:

  • Az olimpiai bajnok amerikai síelő feltette az Instagramra, hogyan is kell elképzelni egy videókonfererenciát, ahol ő is ott van, és fontos kérdésekről döntenek. Hát így:

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

    No pants required for Zoom meetings **

    L I N D S E Y • V O N N (@lindseyvonn) által megosztott bejegyzés,