Mindenki nyugodjon meg, végre lehet Baby Yodás arcmaszkot rendelni
Na jó, biztos vagyok benne, hogy eddig is lehetett rendelni kb. ezerféle helyről, de ez most nem ilyen gagyi bootleg cucc, hanem a real deal, egyenesen a Disney-től. A cég a napokban jelentette be, hogy arcmaszkokat fog árulni, rajtuk a Pixar, a Marvel, a Star Wars, meg még egy csomó más franchise – mert hát ugye van miből válogatni – karaktereivel, emellett pedig azt is vállalták, hogy
- a MedShare nevű segélyszervezeten keresztül egymillió maszkot juttatnak el rászoruló közösségekhez,
- valamint a maszkok eladásából befolyó összegből legfeljebb egymillió dollárt a szervezetnek adnak majd.
A nem orvosi használatra szánt maszkokat az Amerikai Járványügyi Központ (CDC) előírásainak megfelelően gyártják majd le, és olyan karakterek lesznek majd rajtuk, mint Anna és Elsa a Frozenből, Woody és Buzz Lightyear a Toy Storyból, az összes bosszúálló, R2D2 vagy éppen Baby Yoda, akit gondolom már önök is éppen elfelejtettek végre, de most megint eszükbe jutott. Szívesen.

Edward Park, a Disney store és a shopDisney alelnöke elmondta, pontosan tudják, milyen nehéz ez a helyzet minden család számára, az arcmaszkok hordása pedig kimerítő lehet. Éppen ezért remélik, hogy a Disney arcmaszkjai némi megnyugvást hoznak a számukra nagyon fontos családok, rajongók és közösségek életébe.
Apró bökkenő, hogy egyelőre még csak előrendelni lehet a maszkokat – egy négyes csomagot 20 dollárért, egészen pontosan –, a tervek szerint ezek július 15-én válnak majd elérhetővé, szóval addig valahogy mindenkinek ki kell bírnia Baby Yodás maszk nélkül valahogy.
(via)




Rovataink a Facebookon