Buda, Richárd
5 °C
12 °C
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Egészen különleges árveréssel rukkolt elő pénteken a Sotheby's aukciós ház, péntek óta Michael Jordan legelső, alkoholos filccel szignózott Air Jordan 1 cipőjére lehet náluk licitálni, amit a legenda több meccsen is hordott a karrierje elején. Az 1985-ben exkluzívan Jordannek gyártott cipő több ponton is eltér az akkoriban kereskedelmi forgalomba bocsátott Air Jordan 1-tól:

    • egyrészt fekete-fehér helyett piros a fűzője,
    • másrészt a mindenki számára elérhető alacsony és magas modellekkel ellentétben ez középmagas szárú,
    • valamint az anyaga, illetve a kialakítása is kicsit más.

    Ha valaki minden apró részletre kíváncsi, az ide kattintson, a többieknek pedig legyen elég annyi, hogy a Sotheby's várakozásai szerint a cipő nagyjából 150 ezer dollárért, vagyis durván 48,5 millió forintért fog majd elkelni. Ez persze könnyedén feljebb kúszhat majd, hiszen a The Last Dance dokusorozat miatt jelenleg a csapból is Jordan folyik, maga az aukció is úgy lett időzítve, hogy pont aznap érjen véget, amikor megjelenik az utolsó két rész.

    ?url=https%3A%2F%2Fsothebys-com.brightspotcdn.com%2F03%2F40%2Fe0
    Fotó: Sotheby's

    Cipők terén a jelenlegi rekorder szintén egy Nike, az ún. Moon Shoe, amit a Nike társalapítója, Bill Bowermann tervezett, kifejezetten a '72-es amerikai olimpiai selejtezőn induló futók számára. Ennek egy sosem hordott példánya 437 500 dollárért kelt el tavaly nyáron, amivel jócskán megelőzte a korábbi rekordert – ami egyébként szintén Jordan egyik cipője volt, egészen pontosan egy aláírt Converse, ami az 1984-es olimpiai döntőben volt a legendás kosaras lábán.

  • A Radio Free Europe különleges galériát állított össze a Fortepan képeiből, "Összetört Város" címen a világháború végének évfordulójának alkalmából. Igaz, Budapest ostroma néhány hónappal korábban, 1945 februárjában végetért. 

    forte
    Fotó: rferl.org

    A második világháború során megostromolt Budapest romos utcáit pontosan ugyanabból a szögből örökítették meg, mint a régebbi képeken, megmutatva, hogy mennyit változott közel nyolcvan év alatt a város.  A helyszínek között van a Lánchíd, a Kálvin tér, és a Budai vár is. 

  • Idén már másodszorra született elefántbébi a prágai állatkertben - írta meg az MTI.  A nőstény elefántbébi és anyja, az indiai származású Janita egészséges, már a kifutóba is kimentek.

    Az állatkertben március 27-én is született egy másik nőstény elefánt, amelynek anyja az ugyancsak indiai származású Tamara. Mindkét kiselefántnak az Ankhor nevű elefánthím az apja. 

    Prágában jelenleg hét elefánt él. A csoport legidősebb tagja a Gulab nevű nőstény, amely 1966-ben került Prágába. Mindnyájan az Elefántok völgyében élnek, amelyet 2013-ban hozott létre az állatkert 500 millió koronás költséggel. Európában ez az egyik legnagyobb speciális elefántlakhely.

  • Mi valószínűleg nevetnénk, így tett Cara Fields, egy amerikai nő is, amikor a kollégái után ő is észrevette, hogy a férje mivel próbálkozik. 

    A fél világ azzal küzd, hogy megoldja az életet összezárva a családjával, ellássa a munkáját, a háztartást, segítsen a gyerekeknek a digitális tanulásban, mindeközben pedig ne őrüljön meg. A világ többi része ennél csak rosszabbul járt, például olyan munkája van, amit nem tud otthonról végezni, vagy pedig nincs is munkája, esetleg épp a koronavírus miatt veszítette el.

    A világot nem váltja meg, de sok helyzetben segítség tud lenni egy kis humor, így gondolta ezt Cara férje is, aki különféle vicces jelmezekben settenkedett a felesége háta mögé, amikor ő éppen videóértekezletet tartott, vidám perceket szerezve a felesége kollégáinak, a feleségének, illetve nekünk is.

    A férj volt már:

    • Batman,
    • cowboy,
    • Waldo,
    • Hannibal Lecter,
    • jeti.

    Eleinte csak azokat a jelmezeket vette fel, amiket otthon talált, de miután Cara kiposztolta a Linkedinre a férje mókázását, a barátaik elkezdtek további vicces jelmezeket küldeni neki.

    image3-5eb3b4c58e320-jpeg  700
    Fotó: Cara Fields / Linkedin
    üres
    Fotó: Cara Fields / Linkedin

    Ön mit tenne, ha a párja így idétlenkedne ön mögött?

    (BoredPanda)

  • Spike Lee ugyan a Csuklyások című Ku Klux Klán-film forgatókönyvéért kapta az egyetlen Oscart az életében, neve a nyolcvanas évektől összeforrt New York városával, úgyhogy igazán méltó gesztus, hogy ő készített el egy három perces, Instagramon publikált videót arról, milyen most a város, miközben a New York, New York című dal Frank Sinatra-változata szól. Üres utcán, majdnem üres nyilvános terek, de tapsoló emberek az erkélyeken és a kórházaknál.

    Lee új filmje, a Da 5 Bloods júniusban jön a Netflixre, miután a koronavírus-járvány meghiusította a mozipremiert.

  • Egy jó fej család tagjai Torontóban dínónak öltözve járták az utcákat, hogy otthon készült arcmaszkokat osztogassanak a szomszédságnak. Az akcióra akkor kerítettek sort, amikor a környékbeliek amúgy is kint voltak az utcán, hogy tapsoljanak az egészségügyi dolgozóknak.

    Kanadát is megviselte a koronavírus okozta gazdasági visszaesés, egy hónap alatt 2 millió munkahely szűnt meg a 37 milliós országban, ezért a II. világháború óta nem látott intézkedéscsomaggal akarják megakadályozni a további tömeges elbocsátásokat.

    Május 9-ig 66 ezer igazolt koronavírus-fertőzöttet tartanak nyilván Kanadában, amelyből 30 ezer már meggyógyult, 4500 pedig meghalt. 

    dinok
  • Andy Serkis, aki a Gyűrűk Ura- filmekben Gollam/Szméagol megformálója volt, május 7-én, pénteken 11 óra alatt olvasta fel J. R. R. Tolkien regényét, A Hobbitot.

    A "Hobbitathon"-nak nevezett maratoni felolvasást élőben lehetett követni, több mint 650 ezren nézték is világszerte, és

    több mint 280 ezer font gyűlt össze jótékony célra (ez nagyjából 112 millió forint).

    A színész a befolyt összeggel két szervezetet is támogat, a Best Beginnings-t, illetve a NHS Charities Together-t (ami a brit egészségügyi szolgáltatok hivatalos jótékonysági szervezeteinek az ernyőszervezete), hogy hátrányos helyzetű gyerekeket és családokat segítsen.

    Andy Serkis a hosszú felolvasásra egy kényelmes fotellel, kajával, energiatallal és egy 60 oldalas felolvasópróbával készült, és csak pár perc szünetet tartott 11 óra alatt.

    Andy Serkis
    Andy Serkis
    Fotó: Getty Images Hungary

    (Sky News)

  • Áprilisban írtunk részletes kritikát a Netflix új dokusorozatáról, a Tiger Kingről. A börtönben hűsölő Joe Exotic férje, Dillon Passage magasröptű videóban számolt be a koronavírus-járvány miatti karantén megpróbáltatásairól, illetve arról, mi segít neki ebben a helyzetben. 

    Mi más, mint hogy a koronavírus-járványról is a legfőbb gonosz tehet:

    Csak egy embert hibáztathatunk érte, és ez nem más, mint Carole kib****** Baskin

    Aki nem követte a sorozatot: Carole Baskin miatt ítélték börtönre a nagymacska király Joe Exoticot. Egész pontosan 2017-ben háromezer dollárt fizetett ki előre (és további dollárezreket ígért) azért, hogy legfőbb riválisát, a floridai Big Cat Rescue vezetőjét megöljék.

    Aki pedig már rongyosra nézte a sorozatot, itt elolvashatja Keaton Patti nevű író/humorista által készített kamu forgatókönyvét.

    Pontosabb okfejtést olvashat a vírus eredetéről ebben a cikkben, de pontos információkat egyelőre még az amerikai hírszerzés sem tud.

    Ön szerint ki tehet a koronavírusról?

    via DailyMail

  • (Persze csak akkor szaladgáljon, ha ez járványügyileg is biztonságos, de ezt nyilván mondani se kell.)

    Délután 2 óra előtt valamivel megint halojelenség volt megfigyelhető a nap körül, amit legutóbb április 14-én volt szerencsénk észrevenni, az így nézett ki. Ha már nem így néz ki a nap, amikor - óvatosan, a szemét a karjával részben eltakarva - felnéz az égre, akkor a fenti fotót ajánljuk szíves figyelmébe.

    A Hold és a Nap körül is időről időre kialakuló jelenségről azt írja a Wikipédia

    Több típusa létezik, azonban mindet a 8–12 km magasban képződő fátyol- és pehelyfelhőkben levő jégkristályok okozzák a felső troposzférában. A kristályok változatos alakja és különös rendeződése, valamint a fénysugarak beesési szöge egyaránt felelős a megfigyelt haló típusáért. A fénysugarak visszaverődhetnek a hatszöges formavilágú jégkristályok belső vagy külső lapjairól vagy megtörhetnek bennük, mint a vízcsepp esetén a szivárvány keletkezésekor. A jelenség lehet rövidke (pár másodperces), vagy tarthat több órán át.

    NAK 0633
    Fotó: Nagy Attila Károly / Index
    NAK 0644
    Fotó: Fotó: Nagy Attila Károly / Index
  • 2018-ban hagyta abba a tej házhozszállítását, és vonult nyugdíjba egy évtized után Bradley Hellert. A koronavírus-járvány miatt sok Buffalo környékbeli lakos nem tudott vagy félt elmenni bevásárolni, hogy nehogy elkapják a fertőzést.

     A cégének a weboldalát nem szüntette meg, így e-maileket kapott a kérdéssel, hogy még mindig házhoz szállít-e? A járvány elején napi 2-3 levelet kapott, aztán már napi nyolcnál többet is. Ennek hatására Hellert azt mondta a feleségének:

    Fizikailag még mindig jól vagyok, és teherautóm is van

    Amire a felesége csak annyit válaszolt:

    Ezt te már úgyis eldöntötted.

    Döntéséről beszámolt a Buffalo News helyi újságírójának, aminek hatására 1188 új ügyfél regisztrált nála 3 nap alatt. Egy nappal a nagy visszatérés után lerobbant a 20 éves teherautója, amit a helyi közösség segítségével sikerült megjavítania. Két üzleti partner is jelentkezett nála, akik további 4 teherautót és sofőrt is biztosított a vállalkozása számára. Nemcsak helyi tejet szállítanak házhoz, hanem szirupokat, tojást és kenyeret is.

    Nyugdíjba vonulása előtt 60 megrendelője volt, most pedig

    1400 megrendelést teljesített 2 hét alatt.

    A megrendelői közül volt, aki egy hálás üzenet mellé még 100 dollár borravalót is adott neki. Miközben az utcán megy, az emberek integetnek neki, nagyon örülnek a házhozszállításnak és a személyes kontaktnak. 

    Bradley Hellert
    Bradley Hellert
    Fotó: hillsidehomedelivery / instagram

    via CNN

  • Money-Heist

    Az utóbbi évek egyik legnépszerűbb sorozata a Netflixen a magyarul hivatalosan A nagy pénzrablás címen futó spanyol sorozat, a La casa de papel, angolul Money Heist, ami egy csapat furmányos bűnözőről szól, akik nagyon nagyszabasú akciókat hajtanak végre, hogy rengeteg pénzhez jussanak, miközben az egészet némi társadalomkritikus, globalizációellenes magyarázattal teszik szimpatikussá, de legalábbis indokolttá. A sorozat önmagában és nagyon érdekes, Spanyolországban kis híján megbukott, mielőtt a Netflix felkarolta, hogy aztán teljesen váratlanul hatalmas karriert fusson be.

    Rengeteg ismert rajongója lett, például a focista Neymar, gyakorlatilag azonnal mémesedtek a sorozat legjellegzetesebb elemei, mint a rablók által használt Dalí-maszkok, amik a Guy Fawkes-maszkokhoz hasonlóan ma már az ellenállás szimbólumai, a piros kantáros nadrágok, vagy éppen a Bella Ciao című olasz partizándal, aminek a népszerűségét szintén nagyon meglökte a sorozat.

    Van viszont még egy jellegzetes elem a sorozatban, ami most kelt önálló életre az interneten. Az egyik főszereplő, amikor igazán komoly dologhoz fog, akkor egy laza mozdulattal összekontyolja a haját, és egy ceruzával rögzíti az egészet.

    @naturaldeodorant

    I’m trying this with wet hair to see if it leaves curls....... I’ll post the results if it works 🤞 ##hair ##curls ##bun ##tutorial ##fyp ##xyzbca

    ♬ Bella ciao - HUGEL Remix Extended - El Profesor

    Na, ezt a mozdulatsort kezdte felkapni a TikTok, természetesen az egészet a Bella Ciao dallamaira kell végrehajtani.

    (Distractify)

  • gitarszinti

    David Lap egy olasz zenész, aki arról szokott videókat készíteni, hogy gitárral igyekszik más hangszerek hangját utánozni. Ebben a lenti összeállításban például egy hajszárító segítségével csal elő klasszikus szintetizátorhangot a gitárjából.

    De még talán ennél is jobb az a rész, amikor egy kompresszorral megy neki a gitárnak, hogy a didzseridu hangját utánozza.

    Egyébként előszeretettel nyúl a kompresszorhoz, ha a gitárját akarja hekkelni, egy korábbi videójában rézfúvósok hangját utánozta ennek a módszernek a segítségével.

    (Laughing Squid)

  • Arkansas államban ugyanis már május 15-én újra tarthatnak élő koncertet annak ellenére, hogy mostanra az Egyesült Államok lett a világ koronavírussal leginkább sújtott országa. Persze a járvány elleni védekezés minden szabályát betartva.

    A hálás feladatot, hogy megmutassa, milyen is ez a gyakorlatban, Travis McCready, a country-rock-együttes Bishop Gunn frontembere vállalta magára, aki "intim, akusztikus szólókoncertet" fog adni. A koncertre

    • 2-12 fős csoportok válthatnak jegyet,
    • a csoportok ülőhelyei között majdnem két méteres távolságban kihagyják a helyet,
    • az 1100 fős koncertteremben pedig mindössze 229 jegyet értékesítenek,
    • és persze arcmaszkot is lehet majd venni a helyszínen, és mindenkinek kötelező is lesz viselni egyet.

    Amit egyelőre minden kedves olvasónknak meg kell próbálnia maga elé képzelni, mert mivel ilyen koncertet még soha nem rendeztek a világtörténelemben, illusztrálni sem nagyon van mivel az erről szóló hírt.

    (via NME)

  • Lassan nem lesz már olyan tevékenység, amit valaki ne próbált volna meg az otthonában szimulálni a kijárási korlátozások miatt.

    Lulu McGuinness például azt szimulálta otthonában egy futópad segítségével, hogy a reptéren van, és a mozgójárdán utazgat, meg várja a csomagját a poggyászkiadónál.