új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A képen látható kedves kis lények sárgaszakállas makik. Az ikrek nemrég születtek a Nyíregyházi Állatparkban. Az 5 hetes kölykök 130 napi vemhesség után jöttek a világra, és most leginkább anyjuk hátán lovagolva töltik mindennapjaikat. A jövevényeket testközelből is meg lehet csodálni a felújított Trópusi házból nyíló maki erdőben.

    A sárgaszakállas makik a barna makik családjába tartoznak, és ott külön alfajt képviselnek. Latin nevük (Lemur fulvus mayottensis) arra utal, hogy természetes élőhelyük a Madagaszkár szigetétől mintegy 400 kilométerre Mayotte-szigetén található, ezért Mayotte-makiként is emlegetik őket. A főemlősök idejük nagy részét a lombok között töltik, ahol előszeretettel napoznak és pihennek, de alkalmanként lemerészkednek a talajszintre is élelem után kutatni, ilyenkor az sem zavarja őket ha a vendégek lába között kell sétálni. Kínosan ügyelnek a tisztaságra. Nemcsak a kicsi, de egymás bundáját is rendszeresen ápolják a csapattagok, mely a kicsikkel együtt már 8 tagot számlál. Négy alsó metsző- és két szemfoguk úgynevezett fogfésűt alkot, valamint hátsó végtagjuk második ujján karmot viselnek, és azokkal távolítják el egymásról a meglazult szőrszálakat és az esetleges élősködőket. (via Facebook)

  • 1953. június 2-án a Westminsteri apátságban koronázták meg az akkor 27 éves Elizabeth Alexandra Mary Windsort, vagyis II. Erzsébetet. A ceremóniát a BBC élőben közvetítette, az alattvalók pedig megőrültek érte, sokan csak emiatt vásároltak készüléket, de beindult a tévékölcsönzés is. A fekete-fehér közvetítésen kívül az eseményen színesben is forgattak. Hogy a kanadaiak is élvezhessék a koronázást, a filmtekercseket katonai gépekkel vitték az Atlanti óceánon át lóhalálában a Labrador félszigetre, majd onnan tovább Montrealba, hogy a kanadai CBS is sugározhassa.

    Lássuk hát, minek, kiknek is a királynője II. Erzsébet:

    • Nagy-Britannia
    • Észak-Írország
    • Egyesült Királyság
    • Kanada
    • Ausztrália
    • Új-Zéland
    • Antigua és Barbuda
    • Bahama-szigetek
    • Barbados
    • Belize
    • Grenada
    • Jamaica
    • Pápua Új-Guinea
    • Saint Kitts és Nevis
    • Saint Lucia
    • Saint Vincent és a Grenadine-szigetek
    • Salamon-szigetek, valamint
    • Tuvalu

    lakói tisztelik őt uralkodójukként. És mit csinál a 94 éves asszony az önkéntes karanténja idején? Lovagol.

  • A minneapolisi járőr által intézkedés közben megfojtott George Floyd videóra vett utolsó mondatai a halála apropóján kirobbant megmozdulások szlogenjévé váltak. A tüntetők maszkjaira, tereptárgyakra, épületekre, elfoglalt rendőrautókra fújva bukkan fel mindenhol a fekete férfi könyörgése az életéért ("I can't breath", nem kapok levegőt), ami egyben a sok amerikai által érzékelt fojtogató társadalmi-gazdasági helyzetet is jól leírja.

    Egy szintén fekete, dallasi művész, Jammie Holmes új projektje, hogy Floyd mondatait monumentálisabb formában jeleníti meg: repülőkkel húzzák ki őket nagy amerikai városok egére. A képek alapján tényleg mellbevágóan hatnak a konkrét és metaforikus értelemben is súlyos jelentést hordozó mondatok a felhőkarcolók és egyéb jellegzetesen amerikai városi tájak fölött:

    In response to the recent murder of George Floyd by Minneapolis Police, Jammie Holmes initiated a public demonstration...

    Posted by Library Street Collective on Monday, 1 June 2020

    (CNN)

  • Mi ez?

    Az úgynevezett könnyen érthető kommunikáció (KÉK) egy olyan technika, aminek legalább olyan jelentősége van az értelmi fogyatékossággal élő emberek életében, mint a rámpának a mozgássérültek, a Braille-írásnak a látássérültek vagy a jelnyelvnek a hallássérültek számára.

    A könnyen érthető szövegek nemcsak az értelmi fogyatékossággal élő embereknek, hanem szélesebb társadalmi réteg számára is segítséget nyújthatnak. Ezért is fontos, hogy ahogy erősödik a koronavírus-járvány Magyarországon, elkészüljenek a könnyen érthető ajánlások is. Ez is egy ilyen cikk. Bővebben a KÉK-ről (PDF).

    2020. június 2.

    Ez egy könnyen érthető cikk

    a koronavírusról.

    Bővebben a koronavírusról

    ezen a linken

    https://efoesz.hu/egyeb/koronavirus-konnyen-ertheto-tajekoztato/

    olvashatsz.

    Jelenleg Magyarországon

    3921 koronavírusos emberről tudunk.

    Már 532 ember halt bele a koronavírusba

    és már 2160

    ember gyógyult meg

    a fertőzésből.

    Akit érdekelnek a pontos adatok

    Magyarországról

    és a világ többi országáról,

    az nézze meg

    a https://koronavirus.gov.hu/ oldalt.

    Friss hírek

    Szombaton bejelentették,

    hogy a koronavírus járvány első szakaszának vége.

    Ez az időszak arról szólt,

    hogy szigorú szabályokkal

    megakadályoztuk,

    hogy tömeges megbetegedések legyenek.

    Korábban Müller Cecília

    az országos tisztifőorvos is

    azt mondta,

    hogy nincs sok új beteg.

    Kitüntetést kapott az a doktornő,

    aki az első

    magyarországi koronavírusos esetet felismerte.

    Még márciusban

    egy iráni diák ment hozzá.

    A diák elpanaszolta,

    hogy sokat köhög,

    és hőemelkedése van.

    Dr Palkó Judit,

    a kitüntetett orvosnő,

    rögtön koronavírusra gyanakodott.

    Megcsinálták az iráni diákon

    a koronavírus tesztet,

    így derült ki,

    hogy elkapta a koronavírust.

    Ő volt az első olyan ember Magyarországon,

    akiről biztosan tudjuk,

    hogy elkapta a koronavírus fertőzést.

    A doktornő azért kapta a díjat,

    mert időben felismerte a koronavírust,

    így az ország

    jobban fel tudott készülni a védekezésre.

    Bécsben

    egy magyar orvos végzett először

    tüdőátültetést

    koronavírusos betegen.

    Őt Lang Györgynek hívják.

    A műtét majdnem kilenc óráig tartott.

    A beteg szerencsére jól van.

    Világszerte több,

    mint 6 millió ember kapta el a koronavírus fertőzést.

    Majdnem négyszázezer ember halt bele

    a koronavírus fertőzésbe

    és több,

    mint két és fél millió ember gyógyult meg belőle.

    Ne feledd,

    hogy Magyarországon továbbra is

    veszélyhelyzet van.

    A kormány szerdán újratárgyalja,

    hogy meddig tartson Magyarországon

    a veszélyhelyzet.

    Ahhoz,

    hogy kevesebb legyen az új beteg,

    továbbra is be kell tartanunk a szabályokat.

    Viselj maszkot!

    Tartsd a másfél méter távolságot másoktól!

    Moss kezet!

    Mit tegyek,

    hogy ne kapjam el

    a koronavírust

    és ne fertőzzek meg másokat?

    Friss hírekért és információkért

    figyeld a híreket,

    kövesd az http://efoesz.hu/ oldalt

    vagy a Facebook oldalunkat:

    https://www.facebook.com/kozpont.efoesz/.

    29876713 1b76a78c08dde8b0caaa6d2ee3353cef wm (1)
  • Olvasónk, Bence nem az a fajta ember, aki könnyen feladja, amit szeretne. A Zugló vasútállomásnál mindkét irányban az úttestre felfestett kerékpáros nyomok lekoptak, és mivel Bence gyakran bringázik arra, a többiek és saját testi épségének védelmében gondos állampolgárként még 2016 őszén írt a Budapest Közútnak, fessék fel újra a jeleket.

    Na de ha Bencét kemény fából faragták, akkor a Közutat gránitba öntött wurtzit-bórnitriddel kivarrt gyémántból. Íme, ezeket a válaszokat küldték a bejelentéseire:

    • 2017. június: A kerékpárnyom útburkolati jelek felújítása a 2017. évi címlistában szerepel. Bejelentését köszönjük a megvalósulásig szíves türelmét kérjük.
    • 2018. március: Az útburkolati jelek felújítását a 2018. évi útburkolati jel felújítási címlistánkban szerepeltetjük. A kivitelezésig kérjük szíves türelmét.
    • 2018. október: A bejelentésben szereplő útburkolati jelek felújítását az idei évi útburkolati jel felújítási listában szerepel. A megvalósításig szíves türelmét kérjük.
    • 2019. április: A bejelentésben szereplő útburkolati jelek felújítása az idei évi útburkolati jel felújítási listában szerepel. A megvalósításig szíves türelmét kérjük.
    • 2019. október: Az Ön által jelzett helyszín az idei évi útburkolatijel-fenntartási programunkban szerepel. A megvalósulásig további türelmét kérjük.
    • 2020. május: A bejelentésben szereplő útburkolati jelek felújítását az idei évi útburkolati jel felújítási listában szerepeltetni fogjuk. A megvalósításig szíves türelmét kérjük.

    Bence azt tervezi, jövőre, a bejelentés 5. évfordulóján egy nagyszabású fel-nem-festő ünnepséget rendez a vasútállomás restijében. Remélem meghívja rá az illetékeseket is!

  • fluffer
    Fotó: Arizona Humane Society / Facebook

    Az Arizona Humane Society csapata fogta be ezt a nagyra nőtt szőrgombócot, amiről elsőre nem is igazán tudták, milyen állat. Gondozásukba vették, és a szépészeti eljárások során több, mint egy kiló összeragadt szőrtől szabadították meg a kis Bob Marleyt állatot. A cudar külső odabent egy hasonlóan cudar külsejű, de cuki macskát rejtett.

    Az így hirtelen 4-ről 3 kilósra fogyott Fluffer máris kívánatosabb lett a macskakeresők szemében, 2 nappal később már örökbe is fogadták. Az Arizona Humane Society szerint azzal, hogy helyrepofoznak elvadult külsejű kóbor állatokat, mindenki jól jár: a cicák, kutyák és a gazdák is. Lazán kapcsolódik ehhez a remek a hírhez, hogy én magam is újból macskás lettem, a Budaörsi Állatmenhelyről fogadtuk be a simogatást nem tűrő Foltit. Fogadjanak örökbe önök is!

  • Bizony, az OMSZ posztjából kiderül, hogy az északi sarkkörtől is északra fekvő Paharovában hétfőn 27,7 fokot mértek! De Svédország több pontján is 30 foknál melegebb volt. És itthon mit látunk? 20 fok körüli hőmérséklet, lóg az eső lába, fúj a szél.

    De meddig marad ez így? Szerencsére pár nap múlva normalizálódik a helyzet, északon visszatér a hűvös, nálunk pedig 25-27 fok lesz.

    eszaki.png
    Fotó: OMSZ / Facebook
  • A Belgiumi Gent graffitis közössége, a Ghentizm posztolta az alábbi videót, amin egy kidekorált szerelvény halad át a városon. A vasúti kocsira a brutálisan meggyilkolt George Floyd híressé vált szavait fújták: Please, I can't breathe.  

    A rendőri vizsgálat ellenére úgy tűnik, az amerikai férfi halálát mégis a nyakára és hátára térdelő rendőrök okozták, a brutalitás ellen tiltakozó megmozdulások zavargásokba fordultak, a Fehér Háznál könnygázzal és lovas rendőrökkel mentek a tüntetőknek, sőt Trumpot is egy bunkerbe kellett menekíteni. A rasszizmus ellen sok ismert ember emelte fel a szavát, George Clooney egyenesen Amerika legnagyobb járványának nevezte.

  • Jól érzi magát az egy hete megmentett róka, akit őrangyala, a buszsofőr Gyuri után kereszteltek el. Az állat a 63-as vonalán feküdt sérülten az út mellett, amikor a csupa szív BKK-sofőr észrevette, és megmentette.

    Mi mást tehetnénk hozzá, mint egy kommentelő szavait:

    Vadászmentes hosszú életet kívánunk Rókicának!

    101899451 3188121364579663 8053588898665725952 n
    Fotó: BKK / Facebook

    Gyuri:

  • Igen.

    Az 52 éves színésznő a Fox Newsnak adott interjút, amiben természetesen szó esett arról a bizonyos piros fürdőruháról, amit a Baywatchban viselt. Pamela Anderson elárulta, hogy még mindig megvan a fürdőruha, ami egyébként még ma is rámegy. 

    Ó, még mindig megvan! Ott tartom a felső fiókomban. Néha fel is veszem, de csak poénból, amikor itt vannak a barátaim

    − mondta Anderson.

    A színésznő 1992 és 1997 között volt a sorozat főszereplője, később már csak egy-egy epizódra ugrott be. 

    Pamela Anderson egyébként mostanában árulta el, hogy egyáltalán nem tetszett neki a Baywatch-mozifilm. Szerinte a rossz tévéműsorokat meg kell hagyni rossz tévéműsoroknak. A Baywatchnak épp ez volt a vonzereje. Ha ki akarjuk rángatni az ilyen műsorokat a tévéből, azzal csak elrontjuk az egészet.

  • Május 30-án kilenc év kihagyás után az Egyesült Államok újra amerikai űrhajósokat küldött az űrbe, mégpedig amerikai űrhajóval. Ugyan az időjárás miatt a szerdai kilövést el kellett halasztani, de szombaton már útnak indulhatott a SpaceX Falcon-9 rakétája a Crew Dragon űrhajóval, aminek a Nemzetközi Űrállomás az úti célja. A kabinban azonban nemcsak Robert Behnken és Douglas Hurley veterán űrhajósok foglaltak helyet, magukkal vittek egy harmadik utast, és a flitteres dinoszaurusz a közvetítés közben be is úszott a képbe: 

    Nem ez az első alkalom, hogy egy plüss elhagyja a Földet, az űrhajósok rendszeresen visznek magukkal ilyen játékokat, és nemcsak kabalából, ha ugyanis az lebegni kezd, onnan tudhatjuk, hogy a legénység a súlytalanság állapotában van. A felvételen látható dinoszaurusz neve egyébként Tremor, és komoly casting előzte meg az utazást. A két űrhajós gyermekei is nagy rajongói a dinoszauruszoknak, és indulás előtt össze is gyűjtötték az őslényes játékaikat, és együtt döntöttek arról, melyikük mehet az űrbe. 

    Röviddel a kilövés után a SpaceX webshopjára fel is került egy játék Demo 2 Dinosaur Plush Toy néven, de sajnos a 25 dolláros játéknak már csak hűlt helyét találni. Bár van, akinek sikerült azonosítania, hogy ki a gyártó

    Screen Shot 2020-05-31 at 8.50.38.png
  • A "boldogság buborékot" arra találták ki, hogy a járvány alatt is tudjanak családjukkal találkozni a lakók érintkezés nélkül. A buborékban egy átlátszó fal választja el az idős embereket a látogatóktól, így tudnak beszélgetni, látják egymást, de nincs fertőzésveszély:

     Emellett mivel a fal rugalmas, lényegében érintkezni is tudnak egymással a családtagok. A Reuters videójában elhangzik az is, hogy ez fontos, főként az olyan betegeknél, akik már beszélni nem nagyon tudnak, a testi kontaktus a fő kommunikációs eszközük.

    Képernyőfotó 2020-05-31 - 15.32.39.png