Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A hajnali keléseket sem preferálja.

    Tavaly decemberben érkezett a hír, miszerint 15 év közös munka után Vadon János elbúcsúzik a Rádió 1 reggeli műsorától. A jól megszokott trióból így Sebestyén Balázs és Rákóczi Ferenc párosa folytatta tovább a Balázsékat, akik egy hallgatói szavazás után Rászkó Eszter humoristával egészültek ki. A reflektorfénytől azóta távol maradó Vadon most a Blikknek arról beszélt, hogyan telnek a mindennapjai, illetve mivel foglalkozik, amióta abbahagyta a rádiózást.

    Két órával kelek később, mint amikor rádióztam, de így is el szoktam csípni a Balázsék végét, ha a feleségem hallgatja őket. Időnként azért magamtól is belehallgatok. Egyáltalán nem hiányzik, de azért mégis csak tizenöt évet töltöttem velük. Nekem bőven elég volt ennyi, de nekik a legjobbakat kívánom és azt, hogy amennyi évig még akarják, addig tudják csinálni.

    – mondta Vadon, akinek a Várfoglalók című műsorából már egy szlovák verzió is készül, melyben a korábbi rádiós a háttérben dolgozik főszerkesztőként.

    Igazából valahol mindig ott voltam a háttérben is, ez sem idegen tőlem, sőt az mondanám, hogy jobban szeretem, mintha reflektorfényben lennék. Nem túl előnyös a profilom

    – jelentette ki a tévés, hozzátéve: ez az ismeretterjesztő műsor az, amire mindig is várt és vágyott, ugyanis ezt egy maximálisan önazonos produkciónak érzi.

    A március 27-én tartott Televíziós Újságírók Díjának gáláján az Index stábja is jelen volt, ahol többek közt Vadon Jánossal, Geszti Péterrel és Sztarenki Dórával, továbbá az RTL Magyarország tartalomért felelős vezérigazgató-helyettesével, Kolosi Péterrel, a TV2 Csoport programigazgatójával, Fischer Gáborral, illetve Németh S. Szilárddal, az ATV Csoport vezérigazgatójával is váltottunk néhány szót.

  • Drukkol a mulatós énekesnek, de azt is tudja, hogy nem lesz egyszerű dolga.

    Idén júliusban már szabad lehet Galambos Lajos, melynek kapcsán a Bors Zalatnay Saroltával készített interjút. Az énekesnő volt hazánk első olyan híressége akit, tényleges börtönbüntetésre ítéltek közel húsz évvel ezelőtt. Zalatnay a rácsok mögött töltött éveiről, valamint arról is beszélt, mi várhat a népszerű mulatós zenészre a szabadulása után.

    Hibáztam, két év volt a következménye, megbűnhődtem. (...) Tudtam, ezt végig kell csinálni, túl kell élni lelkileg! És túléltem és újrakezdtem idekint. Nehéz volt, nagyon nehéz, Lajcsinak is az lesz! Amikor a börtön után az első időszakban a fellépésre mész, ott állsz a színpad mögött és reszket kezed-lábad, hogy mit fognak szólni hozzád, hogy fognak rád reagálni. Az nagyon nehéz, mert a közönség olyan, mint a gyerekek, őszintén úgy odamondanak, hogy csak na...

    – fogalmazott az énekesnő, aki szerint Galambosnak lesz annyi lelkiereje, hogy újra talpra álljon és folytassa a zenélést.

    „Neki sok előnye van, ami hátrány is. Ő gazdag, van saját háza, ami előny, de közben pont ezért, mert vagyona van, azt nem igazán szeretik az emberek egy ilyen helyzetben. Miközben könnyebbség, hogy ha nincs fellépése, akkor is van mit ennie, de nehezebb lesz emberek közé mennie. Én szurkolok neki!” – mondta az énekesnő, hozzátéve: a börtönévek nyomot hagytak a lelkében, mivel a  mai napig összerezzen, ha meghall egy szirénát, vagy kulcscsörgést, vagy valaki hangosabban zárja be az ajtót.

  • Képet is láthatunk új szerelméről.

    DSC5762
    Fotó: Kaszás Tamás / Index

    Nagy Alekosz a minap Facebook-oldalán jelentette be, hogy néhány hónap szinglilétet követően ismét foglalt a szíve. Előző párja egy kétgyermekes édesanya, Varsányi Réka volt, aki az Ázsia Expressz című műsor kamerái előtt szakított a görög celebbel a nyilvánosság szeme láttára. A Blikk úgy értesült, hogy az egykori ValóVilág-győztes közel egy hónapja alkothat egy párt új kedvesével, akivel egyébként március 15-én már megosztott egy közös fotót.

    Tulajdonos: Nagy Alekosz

    – írta posztjában a botrányhős, akinek barátnője nevét egyelőre nem lehet tudni.

  • Élménybeszámolót tartott.

    Peller Mariann az RTL Reggeli műsorában elárulta, hogy nemrég olyan produkción jártak a barátnőivel, amit korábban még csak elképzelni sem tudott. Sokáig csak eljátszott a gondolattal, legutóbb viszont próbát tett a Debrecenben megtekinthető produkcióval. Az ott látottakról most ámulattal mesélt, ugyanis egyszerre tartotta fantasztikus és szürreális élménynek.

    „Elintéztük, hogy tízen barátnők megnézzük a Hot Men Dance Show-t. Képet és videót készíteni tilos volt, úgyhogy sajnos semmilyen fotós dokumentummal nem tudom alátámasztani, hogy ott voltam. […] Értem, hogy van a Magic Mike, de ilyet még nem láttam, amit ez a hét csávó művel a színpadon meg a nézőtéren és a nőkön. Fantasztikus, szürreális, elképesztő! Tényleg zavarba ejtő, de olyan szenvedélyt adnak a nőknek, hogy ez a fő tanúsága az egésznek: vágyálmokat valósítanak meg” – áradozott a látottakról a műsorvezetőnő.

    Peller elmondása szerint a fellépők fantasztikusan táncolnak, és úriemberek, így a női közönséget teljesen magával ragadta az élmény.

    „Én még nem láttam hatszáz nőt őrjöngve tombolni, és egyikük sem maradt úrihölgy. Már az gyanús volt, amikor az előttem lévő sorban egy idős hölgy akkor elkezdett tapsolni, amikor még senki. Róla később kiderült, hogy egy törzsnéző, minden show-n ott van. Őt rendszerint a színpadon meg is táncoltatták a fiúk. Csodálatos élmény volt, fröcsögött a tesztoszteron. Nagyon jó volt azokat a kis fantáziaképeket látni a színpadon, amit nőként igenis elképzelünk. Egy dögös tűzoltót vagy egy szexi papot. Nekem egy dolog hiányzott: a fehér tengerész-egyenruha” – vallotta be Peller Mariann.