Móric
9 °C
15 °C
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Chris Martin a dél-koreai szupersztár csapattal készített dalt. 

    My Universe címmel jelenik meg pénteken az a nóta, amely a Coldplay és a BTS együttműködéséből született. Már egy előzetes is érkezett – a dal egyébként a hírek szerint angol és koreai nyelven is elérhető lesz. 

  • Hamarosan bemutatják a Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök őszödi beszédét feldolgozó, Elkxrtuk című filmet, amelynek plakátját most az exkormányfő kicsit átrajzolta. 

    Erős a marketing, biztos nincs olyan, akinek nem jött még szembe az októberben érkező Elkxrtuk című mozi plakátja. Gyurcsány Ferenc is láthatta már párszor, és úgy tűnik, kellőképp megihlette az alkotás, el is készítette rá a saját verzióját – vagy ha nem is ő maga, a megosztással mindenképp üdvözli a gyártó kreativitását.

    2010 óta a mozikban. De már nem sokáig vetítik...

    – kommentálta a széttrollkodott képet, amelyen Orbán Viktor, Mészáros Lőrinc, Rogán Antal, Tiborcz István és Semjén Zsolt szerepel. 

  • Szeptember 22-én, azaz ma, szerdán van az őszi nap-éj egyenlőség, mellyel elkezdődik a 2021-es csillagászati ősz. Hogy egészen pontosak legyünk: 2021. szeptember 22-én, 21 óra 20 perckor.

    Az északi féltekén beköszöntő csillagászati tavaszt ünneplő Google doodle (2021. szeptember 22.)
    Az északi féltekén beköszöntő csillagászati tavaszt ünneplő Google doodle (2021. szeptember 22.)
    Fotó: Google

    Ma a nappal és az éjszaka egyenlő hosszúságú lesz, ezt követően december 21-ig folyamatosan rövidülnek a nappalok az északi féltekén, így tovább lesz sötét, mint világos. Az ősz beköszöntét a budapesti időjárás is érzékelteti ma, s ha valaki megnyitja a Google keresőt, az láthatja, ahogy a keresőóriás egy sünnel és lehulló levelekkel ünnepli a napot.

    Akik a déli féltekén élnek, azok egy tavaszi növények között sétáló, fején virágkoszorút viselő sünt láthat, hisz a bolygó azon részén most (vagyis holnap, szeptember 23-án) kezdődik a csillagászati tavasz.

    A déli félteke tavaszát ünneplő Google doodle sün (2021. szeptember 22.)
    A déli félteke tavaszát ünneplő Google doodle sün (2021. szeptember 22.)
    Fotó: Google

    Thaiföldön a mor lam királynőjének tartott énekesnő, Bunpheng Faiphiuchai születésének 89. évfordulójáról emlékezik meg a Google, míg Uruguay-ban a helyi pedagógusnapot ünneplik ma, így ott a keresőóriás tanárokat és diákokat szimbolizáló méheket rak kezdőlapjára.

    Ha valakit érdekelnek az elmúlt évek doodle-jei, ide kattintva átböngészheti őket és olvashat hátterükről. Ja, és ne felejtsék el megfigyelni, hogy minden apró animációban el van rejtve a Google neve!

  • Hihetetlen, de Britney Spears fiai már tinédzserkorba léptek.

    Britney és a fiúk, 2017-ben.
    Britney és a fiúk, 2017-ben.
    Fotó: Allen Berezovsky / Getty Images Hungary

    A 16 éves Sean és 15 éves Jayden nemrég ünnepelték születésnapjukat, amiről visszatérése után édesanyjuk Instagram-oldalán is megemlékezett. A fiúkról ritkán posztol képet, így most is csak egy idézetet osztott meg, egy hosszú szöveggel, amit a gyerekei tiszteletére írt.

    A fiaim születésnapja múlt héten volt, akik sajnos felnőnek és a saját dolgaikat akarják csinálni. Engedélyt kell kérnem tőlük, hogy posztolhassam őket, mert rendkívül független kisemberek.

    — kezdte Britney, magyarázatot adva arra, hogy miért oszt meg ilyen ritkán bármit a fiairól.  Ezután elárulta, hogy nemrég tartottak egy kis bulit a tiszteletükre az állítása szerint egyre magasabb fiúknak, akik olyan jóképűek, hogy már most a lányok kedvencei.

    Hosszú posztját így zárta:

    Sok mindent nem oszthatok meg veletek, mert a gyerekeim nagyon privátak, amit imádok, de azt elmondom, hogy mindketten rendkívül tehetségesek, és hihetetlenül áldott vagyok, hogy ez a két kisember az életemben van. És ha ők is olvassák ezt, amiben biztos vagyok, hogy nem...nagyon szeretlek titeket, két kis ördög!

    Sean és Jayden még az énekesnő első házasságából született, a fiúk pedig gyakran vannak exférjével, Kevin Federline-nal is. Britney viszont hamarosan újra férjhez megy, ugyanis nemrég kérte meg a kezét 27 éves barátja, Sam Asghari.