Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Immáron hat név ismert a nyolc leendő szereplőből.

    Lukács Miklós is szerepel majd az RTL hamarosan induló, Celebrandi című társkereső műsorában. A Reggeli egykori műsorvezetője három hónapja jelentette be, hogy 18 év után véget ért a házassága Peller Annával, de jó viszonyban váltak el, amelyet remekül tükröz az is, hogy a férfi átbeszélte a felkérést volt párjával is, mielőtt igent mondott volna a csatornának.

    „Kikértem Anna véleményét is, aki mindenben támogat engem, elfogadta, hogy felkérést kaptam” – kezdte a Blikknek a férfi, aki remek lehetőségnek tartja a Celebrandit, mivel mostanában nehezen ment számára az ismerkedés. Kipróbálta az online társkeresőket is, de nem járt sok sikerrel.

    „Életidegen volt számomra ez a fajta társkeresési forma, sokszor azt éreztem, a legtöbben hamis képet mutatnak magukról. Persze, volt olyan hölgy, akivel a személyes találkozásig is eljutottunk, de senkivel nem alakult ki mélyebb szimpátia. Nyilvánvalóan Anna volt életem nagy szerelme, és nem tudom, találok-e még olyan társat, aki iránt hasonló érzések alakulnak majd ki bennem, de jelenleg ezen nem görcsölök. Élvezem azt, amiben most vagyok. ”

    És hogy mivel tudja egy hölgy megfogni Lukács Miklóst? 

    Számomra nagyon fontos egy nőben az empátia, az intelligencia, a kedvesség, illetve az, hogy ne csupán magával foglalkozzon. Nyilvánvalóan nincs garancia arra, hogy a műsornak köszönhetően találok majd társat, de ha mégis, az hosszú folyamat lesz, mire teljesen beengedem az életembe, hiszen van egy kislányom. Ám ha úgy hozza az élet, hogy valakivel tényleg elkezdene kialakulni köztünk valami komoly, valószínűleg kikérném az adott hölgyről Anna véleményét is, hiszen továbbra is nagyon fontos számomra, hogy mit gondol. Persze, ez még a jövő zenéje.

    Lukácson kívül egyébként hét másik híresség is a képernyőkön keresi majd a szerelmet, köztük Jázmin Viktória, Frohner Fecó, Schumacher Vanda, Bogdányi Titanilla és Köcse György is.

  • Az X-Faktor korábbi évadának győztese korlátozott ideig elérhető Instagram-sztorijában számolt be róla, hogy tetoválást csináltatott az arcára – szúrta ki a 24.hu. Ezt követően a fiatal rapper arra buzdította rajongóit, hogy írják meg, mit látnának rajta szívesen, és a tetoválójával fel is varratja magára. 

    Skacok, nagyon nagy interaktivitás van, mondjátok meg, mit varrassak magamra, még ma magamra varratom. Már vagyok olyan jó állapotban, hogy magamra is varrassam. A lényeg, hogy ocsmány legyen és valami idióta faszság, úgyhogy toljátok.

    – kezdte a rapper közösségi oldalán, majd nemsokra rá megmutatta, tényleg elkészült a tetoválás.

    Skacok, Zámbó Jimmy-koronát írtatok a legtöbben, mielőtt még szidnátok a tetkóst, azt adtam ki neki, a lényeg az, hogy nagyon felejthető legyen. Ahhoz képest nagyon jó lett. Zámbó Jimmy-korona rajtam.

  • GettyImages-823663436
    Fotó: FG/Bauer-Griffin / Getty Images Hungary

    Brian May közösségi oldalán jelentette be a rajongóknak az örömteli hírt, miszerint néhai zenésztársa, Freddie Mercury egy teljesen új szobrot fog kapni a Buckingham-palota közelében található London Coliseum színháznál. A Queen együttes legendás gitárosát III. Károly király még trónra lépése előtt, márciusban részesítette hatalmas elismerésben, amikor lovaggá ütötte. A brit zenei élet meghatározó alakja viszont továbbra is őrzi az együttes egykori frontemberének emlékét.

    Vadonatúj Freddie-szobor érkezik a londoni Coliseum színházba, amely már készen áll a jövő heti nagyszabású megnyitóra

    – írta izgatottan May az Instagramján, amihez egy képet is megosztott a szoborról, amint azt éppen egy teherautóba helyezik be.

  • Vasvári Vivien kérdezz-feleleket tartott az Instagramján, ahol több rajongói kérdésre is válaszolt. Az egykori luxusfeleségtől azt is megkérdezték, miként viseli a negatív kritikákat. Erre a celeb azt felelte, hogy el tudja fogadni, ha valaki nem kedveli.

    A show-műsorok pedig sokat tettek rá, hogy bizonyos embereknek negatív véleménye legyen rólam. Adtam rá okot bőven, viszont az nem az igazi énem volt. Egy celebnek mindig csinálnia kell a show-t, mert folyamatosan kell hogy szerepeljen, hogy foglalkozzanak vele. Viszont én már két éve nem nagyon szerepelek sehol

    mondta Vasvári Vivien a közösségi oldalán, amit a 24.hu szúrt ki.

    Később a modell arra is kitért, jövőre már lehet, hogy több műsort elvállal, de elsősorban olyan jellegű szereplésnek örülne, ahol megcsillogtathatja a tánctudását.