új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A buszmegállóban mindenki meglepődött, amikor az állat átsétált a forgalmas úton.

    Én Pátyon lakom, ott megszokott látvány a róka. De azt nem gondoltam volna, hogy a zajos, forgalmas Budapesten is fogok látni egyet. Kedd éjfél körül álltam a buszmegállóban többedmagammal, amikor kiszaladt az úttestre. Először nem is akartam levideózni, de miután az út közepén több mint egy percig álldogált, már nem tehettem mást

    – mesélte egy Balázs nevű fiatal srác a Borsnak.

  • borzoongo Budakeszi vadaspark

    HátborZOOngató hangulat, hideglelős bátorságpróba, misztikus csillagtúra, kísérteties históriák az éjszaka állatairól. Október 31-én, szombaton a Budakeszi Vadaspark Halloween-jelmezbe öltözik. Sötétedés után is várják azokat a látogatókat, akik behatóbban ismerkednének meg a miniállatkert lakóinak étkezési, avagy egyszerűen csak éjszakai szokásaival is.

    Persze lesz töklámpás túra és a Tapi-zooban, ha arra valaki ingerenciát érez, megérinthet állati koponyákat, csontokat. Derült égbolt esetén a szerencsések, nemcsak az állatokról elnevezett égitestekről hallhatnak történeteketek, hanem meg is tekinthetik azokat. 

    A programokról bővebben itt lehetbővebben olvasni.

  • A Juventus labdarúgója, Cristiano Ronaldo több mint két hete kapta el a koronavírust, és a legújabb, keddi tesztje szerint még mindig fertőzött. Ezzel biztossá vált, hogy ma este nem játszhat a Barcelona elleni BL-rangadón, így elmarad az újabb Ronaldo-Messi csata. Az ötszörös aranylabdás klasszis Instagramon posztolt egy képet arról, hogy jól érzi magát és teljesen tünetmentes, otthoni karanténjából drukkol majd csapatának. 

    Aztán kommentben igencsak frusztráltan megjegyezte, hogy véleménye szerint a PCR-teszt egy baromság, ám ezt végül törölte.

  • Egy belga csokoládékészítő-mestert választott meg a világ legjobb cukrászának egy független újságírókból álló zsűri a World Pastry Stars nevű olaszországi szervezet e heti rendezvényén – írta meg az MTI.

    Az egyébként minimalista stílusáról ismert Pierre Marcolini csokoládéi igazi luxusajándéknak számítanak: egy-egy doboz édesség ára a 100 eurót (azaz körülbelül 36 ezer forintot) is meghaladja.

    Az 56 éves cukrászmester 25 évvel ezelőtt nyitotta meg első boltját Brüsszelben, mára azonban mintegy negyven üzlete van szerte Belgiumban, Franciaországban, Nagy-Britanniában, Japánban és Kínában.

    Pierre Marcolini a díj hétfői átadáskor azt mondta: úgy tekint az elismerésre, mint a cukrászat és a csokoládé világának megreformálására irányuló "őrült" küldetésének igazolására. Hozzátette: reméli, hogy a csokoládé segít némi vigaszt nyújtani az embereknek a koronavírus-járvány idején.

    Belgium igen büszke csokoládékészítési hagyományaira azóta, hogy több mint egy évszázaddal ezelőtt, 1912-ben Jean Neuhaus megálmodta a pralinét. Mára azonban szerte a világon komoly külföldi csokoládékészítő-vetélytársak sora verseng, amelyek egyébként gyakorta reklámozzák termékeiket "belga stílusú" édességként.

    Belgium több mint kétszáz csokoládégyárral, s kétezernél is több csokoládébolttal, csokoládémúzeummal, valamint csokoládétematikájú túrával és workshoppal büszkélkedhet.

  • A Facebookon találtuk a következő videót, amelyben egy közveszélyes, ámde gyáva büntetőfékező mutatványát tekinthetjük meg az M3-ason.

    Az október 27-esetről felvételt készítő autóst a büntetőfékező a leállósávba szorította, de beszélgetni vele nem volt kedve.

  • Rejtő Jenő, Budapest Bár és Keresztes Tamás. Mi a közös bennük? Hát A tizennégy karátos autó koncertszínházi változata, amit október 31-én bárki megnézhet.

    A Covid–19-járvány miatt sok dologról és eseményről kellett lemondanunk, de közben a bezártság új megoldásokra késztette az emberiséget. Például az előadások streamelésére, ami miatt nem kell feltétlenül elutaznunk, hogy megnézzünk egy kívánt koncertet vagy darabot.

    Nyilván, az itt és most érzést nem tudja pótolni egy videóra felvett előadás, de az, hogy így bárhol elérhető, és nem kell a járvány miatt mindenről lemondani, kétségkívül remek lehetőség.

    Most szombaton, október 31-én, 19:00-kor a TRIP Hajó a nyáron bemutatott darabot filmre alkalmazott koncertszínházi változatban sugározza.
    Rejtő Jenő: A tizennégy karátos autó című történetét Keresztes Tamás rendezte és a Budapest Bár zenekarral karöltve Dankó István, Lengyel Benjámin, Mentes Júlia, Mertz Tibor, Mikó István, Rába Roland, Szécsi Bence e.h., Tóth Balázs e.h. adja elő.

  • A szerencsétlenség akkor történt, amikor a hatóságok rajtaütöttek egy illegális kakasviadalon. A rendőr megragadta az egyik kakast, mint bizonyítékot a bűncselekményre, tett azonban egy óvatlan mozdulatot, az állat lábára aggatott fémsarkantyú pedig átvágta a  combcsonti artériáját. A rendőr belehalt a hirtelen vérveszteségbe. 

  • Bár nem Douglas Adams Galaxis útikalauz stopposoknak című művében kapott szerepet, hanem a George R. R. Martin Trónok harcában, de a hűséges és bátor harcos szerepét megformáló Gwendoline Christie ma ünnepli negyvenkettedik születésnapját. 

    Vagyis most már tudja, hogy a kor nem számít, hiszen minden kérdésre a végső válasz: 42.

  • Járőrszolgálat közben akadtak rá egy helyes kiskutyára a nagykátai rendőrök, az állatot orvoshoz vitték. A „sérült kistigris” lábtörést szenvedett, ezért megkapta a megfelelő ellátást, majd a helyi menhelyre szállította a rendőrség. A további gondoskodást, ellátást az ott dolgozók vállalták.

    eb2 0
    Fotó: Police.hu
  • Tolna megyei rendőrtaps nyerte a Magyar Rendőrség „hivatalos turizmust népszerűsítő filmsorozatát”, melyet „Day & Night” challenge néven indított útjára a Budapesti Rendőr-főkapitányság idén nyáron.

    Képernyőfotó 2020-10-28 - 14.31.28.png

    A videósorozatban mind a 19 megyei rendőrfőkapitányság kiállít egy-egy szép szolgálati járművet és egy közrendvédelmi szakembert illetőségi területének legszebb tartózkodási helyére. A kiválasztott rendőr szemrevételezi a helyszínt, majd összeüti a tenyerét.

    A hivatalos közeg által végrehajtott cselekmény következtében megszűnik a nap által biztosított természetes közvilágítás, és megnézhetjük a tetthelyet mesterséges fények és a járőrkocsi színes villogói által biztosított láthatóságban.

    A győztes megyének járó elismerést Dr. Terdik Tamás r. dandártábornok, Budapest rendőrfőkapitánya Szekszárdon adta át Tolna megye rendőrfőkapitányának, Szabó Csaba r. Dandártábornoknak

    – olvasható a Police.hu internetes oldalon.

  • A közönségsikerre tekintettel harmadik évad is készül A tengeralattjáró című német tévésorozatból, ráadásul csúcstechnológiával – jelentette be a sorozatot sugárzó Sky tévécsatorna.

    Marcus Ammon, a Sky Deutschland eredeti tartalmakért felelős igazgatóhelyettese elmondta, hogy a második világháború idején játszódó tengeralattjárós dráma első két évada nagy siker volt a közönség körében. A produkciónak komoly rajongótábora van, nagy számban a fiatalabb nézőket is érdekli a történet, és sok nő is nézi a sorozatot. Mint hozzátette, a Samsunggal együttműködve kitűnő kép- és hangminőséget tudnak nyújtani a széria nézőinek.

    A produkció harmadik évadának új epizódjait a világon elsőként 8K-technológiával készítik, és a legkorszerűbb, Dolby Atmos hangzással lehet majd hallani.

  • Briana White (Forrás: Twitter)
    Briana White (Forrás: Twitter)

    Kevés annyira elhivatott szinkronszínésznő létezik a videojátékiparban, mint az egyébként igen dekoratív Briana White, aki az egyik női főszereplő, az Aerith Gainsborough nevű karakter angol szinkronhangja a Final Fantasy VII Remake-ben.

    Korábban a Twitch.tv-n is közvetítette a játékot (rajongói legnagyobb örömére). Annyira elérzékenyült, amikor Aerith-szel először találkozott a játékban, hogy miközben Briana hangján megszólalt, eltört nála a mécses, és örömében elsírta magát.

    Lelkesedésben tehát nincs hiány Briana White-nál, és ez azóta is így van, hogy a Final Fantasy VII Remake már több mint fél éve megjelent PlayStation 4-re. Ennek újabb ékes bizonyítéka, hogy Briana ezúttal olyan cosplay fotókat osztott meg a Twitteren, amelyeken saját karakterének ruhájába bújt.

    Hogy a hatás teljes legyen, az egyik képen még azt a sárga liliomot is szorongatja a kezében, amelyet rendszeresen láthattunk Aeris-nél, hiszen a lány bolondult érte.

  • Október 14-én az amerikai hadsereg 79. tüzérezredének 1. ütegébe frissen felszerelteket érte az a kitüntetés, hogy a szolgáló alakulatok közül először vehették át a régi-új zöld egyenruhát.

    Az Army Green Service Uniform (AGSU) szabásában modern, de stílusa megidézi a II. világháborús „Greens” uniformist, amellyel a színe is gyakorlatilag megegyezik – írta meg a military.com.

    greens prototype.png
    Fotó: US Army hivatalos honlapja
  • George Clooney a rendezője és a főszereplője a The Midnight Sky című sci-fi filmnek, amely a Föld rejtélyes katasztrófája után játszódik.

     A film premierjét december 23-ra tűzte ki a Netflix.

  • Egy új kutatás szerint a vámpír denevérek adott esetben sokkal fegyelmezettebben betartják a kötelező másfél méteres távolságtartást, mint az emberek – írja az UPI.com.

    Ugyanis amikor betegek lesznek, a vérszopó denevérek igyekeznek elszeparálódni a kolóniától, pont azért, hogy a vírus kevésbé terjedjen át társaikra – derült ki a Behavioral Ecology nevű szaklapban publikált tanulmányból.

    A tudósok korábban már fogságban tartott denevéreknél megfigyeltek hasonló social distancing viselkedést, azonban az új vizsgálatok a sajátos járványgörbe laposítási technikát most először azonosították egy vad denevérkolóniánál.

  • A hírek szerint szándékosan gyújtott New York-i tűzben többen megsérültek. Szerencsére az elsőről kiugrott vörös cica megúszta sérülések nélkül, bár a videó szerint nem sokon múlott.

    A macskát szemlátomást szándéka ellenére kórházba vitték, ahol füst belégzése miatt kezelték rövid ideig.

  • Képernyőfotó 2020-10-28 - 10.16.32.png

    Az édes élet hódolója Gaitlyn Rae, aki egy napot se hagyna ki anélkül, hogy kedvenc tejszinhabjából ne majszolna. A nyolcéves majom rendkívül jól ismeri a konyhát, és akár egyedül is képes kiszolgálni magát. 

     A házi kedvenc oly annyira jól nevelt, hogy inkább tálból eszik, minthogy a kezét koszolja össze. 

  • John Legend és felesége nehéz időszakon vannak túl. Chrissy Teigen harmadik terhességénél komplikációk léptek fel, és bár többször is megjárták a kórházat, végül nem tudták megmenteni a babáját.

    A 34 éves modell azóta nemigen mozdult ki otthonról, most azonban képes bizonyíték is készült arról, hogy ezerrel készül az amerikaiak egyik kedvenc ünnepére, a Halloweenre.

    tk3s tid exclusive  chr 536539
    Fotó: TheImageDirect.com / Northfoto

    Teigen öltözéke ugyan meglehetősen nyáriasra sikeredett, lélekben már biztosan átadta magát az őszi hangulatnak. Az arckifejezését elnézve talán még vacillál néhány tökéletesnek tűnő tök között, de nem kérdés, hogy végül megtalálta a számukra legmegfelelőbbeket, amikkel feldíszíthetik majd az otthonukat az ünnep jegyében.

  • Képernyőfotó 2020-10-28 - 10.26.37.png

    Antony, az Ajax 20 éves brazil szélsője alighanem a BL-játéknap legmegalázóbb kötényével hozta kellemetlen helyzetbe kedd este Bergamóban Hans Hateboert, az Atalanta holland jobbhátvédjét. A srácot fél Európa szeretné leigazolni, nem csoda, benne van a lábában a boogie. Az embernek óhatatlanul Esterházy Péter halhatatlan sorai jutnak eszébe Varga Zoltánról és Noskó Ernőről.