Buda, Richárd
5 °C
12 °C
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Nicolai Geertsen, a dán Lyngby futballistája akár bosszankodhatott is volna, hogy a Slagelse elleni idegenbeli kupameccsen (0–9) a felső kapufát találta el ollózásból egy szöglet után. Azonban szerencséjére a labda visszapattant hozzá, ő pedig gyorsan eszmélt, és fektéből-estéből a kapuba bombázott, megszerezve csapata hatodik gólját, egyúttal be is jelentkezett a Puskás-díjra.

    Arra még keressük a választ, hogy a Slagelse jobb kapufánál álló védője miért húzta le a fejét, amikor a labda felé tartott.

    Nicolai Geertsen hihetetlen gólja
  • Eric Clapton luxusjachtjára és Elvis Presley méretes gyűrűjére is licitálhatnak az érdeklődők egy hollywoodi és zeneipari emléktárgyakat felvonultató november végi aukción.

    Clapton 47 és fél méteres jachtja, amelyet 2005-ben vásárolt a brit rocker, majd három évvel később teljeskörűen felújított, várhatóan 7-10 millió dollár (2-3 milliárd forint) közötti áron cserél gazdát a GWS Auctions november 28-i aukcióján Los Angelesben.
        
     Az Artifacts of Hollywood and Music elnevezésű árverés több mint 300 tétele között szerepel egy 1983-as gitárprototípus is, amely Clapton számára készült. A hangszer leütési árát 40 ezer és 50 ezer dollár közé becsülik.

    Elvis Presley aranyból és gyémántból készült gyűrűje, amelyen elsőként jelent meg az énekes mottójává vált Taking Care of Business rövidítése, a TCB, a várakozások szerint 500 ezer és egymillió dollár közötti áron találhat új gazdára a liciten.

    Az 1977-ben, 42 évesen elhunyt énekes egy Harley Davidsonja is a tételek között szerepel. A motor, amellyel Elvis gyakran közlekedett Gracelandben, várhatóan 300 ezer és 350 ezer dollár közötti áron cserél gazdát.

    Az aukció legizgalmasabb tételei között szerepel továbbá az 1969-es woodstocki fesztiválról származó mesterszalagok gyűjteménye. A csaknem 700 órányi hangfelvételen, amelynek értékét 1,6 millió dollárra becsülik, mások mellett Jimi Hendrix, Janis Joplin és a The Who fellépése hallható.

  • Különös házasság köttetett a hónap elején Polgárdiban – vette észre a Hetek. A születési neme szerint két férfi a házasságkötő teremben két nőként jelent meg. A törvényes transznemű frigy úgy jöhetett létre, hogy az egyik fél még az ezt kizáró törvény-módosítás előtt bejegyeztette a nemváltását, így ő nőként tulajdonképpen férjhez ment. A fehér menyasszonyi ruhákba öltözött pár álma beteljesedett.

  • Az Audioshake zenekar legújabb klipjében Győrfi Pált követően Paolo Coelho a főszereplő. Az írót körülölelő világjelenség Magyarországot sem kerüli el. Sommás okosságok, hűtőmágnes igazságok. Végtelen leegyszerűsítés és semmitmondó közhelyek. Akármerre nézünk, mindenhol jönnek szembe az aranyköpések, de  főleg a közösségi médiában terjednek ezek a mémek. Nem maradhatott feldolgozás nélkül tehát ez az életérzés sem.

    Gondjaid vannak? Egy kép és egy mondat megoldja. El akarod kápráztatni a környezeted? Csak dobj fel egy fotót egy univerzális igazsággal, és már jönnek is a like-ok!

    A videoklipben olyannyira átszellemülnek olvasás közben a zenekar tagjai, legfőképpen Bella Levi, hogy ő maga is Paolo Coelho-vá válik.

  • A Müpa a tavaszi helyzethez hasonlóan most is folytatja Müpa Home online közvetítéssorozatukat.

    Az első, méghozzá ingyenesen elérhető koncertet a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremből, az éppen november 12-én szülinapját ünneplő világhírű csellista, Várdai István kezdi meg Vikingur Ólafsson izlandi zongoraművésszel. További részletek a Müpa honlapján.

  • Jakub Rozalski festménye
    Jakub Rozalski festménye

    A katolikus egyház feje arra kéri a híveket, hogy novemberben azért imádkozzanak, hogy a mesterséges intelligencia és a robotika mindig az emberiséget szolgálja. A pápa nem robotlázadástól tart.

    Ha a technikai fejlődés növeli az egyenlőtlenséget, az nem valódi fejlődés. A jövő vívmányainak tiszteletben kell tartania az egyén méltóságát

    – vélekedett Ferenc pápa.

  • Péntek 13-án, vagyis 2020. november 13-án megjelenik az AC/DC új, PWR UP című nagylemeze. Magyarországon a Rocker Rádió egész napját az ausztrál bandának szenteli. Ausztráliában már hónapok óta keringtek a pletykák, hogy az AC/DC új lemezzel jelentkezik, de a szeptember végi híradások még decemberi nyitányt jelöltek meg. A rajongók most kaptak két hét ajándékot, a világ pedig egy új AC/DC lemezt.

  • A modell-üzletasszony Los Angeles-i otthonából jelentkezett be, és bár napszemüveget visel, fehér felsője mögül átsejlő, peckes mellbimbói arról árulkodnak, hogy Kaliforniában sincs az az igazán tikkasztó hőség. A galériában érdemes egyet kattintani annak, aki látni akarja, most éppen milyen forró képpel őrjíti meg lelkes követőit az üzletasszony.

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

    @disneyland @waltdisneyworld 🥰

    Timea Vajna (@timeavajna) által megosztott bejegyzés,

  • Hazai hírességek bevonásával készült szemléletformáló kampánnyal indítja el az Ökumenikus Segélyszervezet A szeretet nem árt nevű közösségi  Facebook és Instagram oldalait. Az oldalak a bántalmazás minden formája ellen küzdelmet hirdetnek, legyen az verbális, tettleges vagy bármilyen nemű. 

    A kampány résztvevői, BeniiPowa, Iszak Eszter, Katus Attila, Kárpáti Rebeka, Lékai-Kiss Ramóna, Mádai Vivien, Nagy Ervin, Szabados Ágnes, Vastag Csaba és Wolf Kati mind, önmagukban is elgondolkodtató mondatokkal álltak a kamera elé. A szereplők megszólalásai „A szeretet nem...” felvezetéssel kezdődtek, és egy-egy kézzel fogható bántalmazói magatartással végződtek annak szemléltetése érdekében, hogy a párkapcsolati erőszak egyetlen formája sem elfogadható.

    Az Ökumenikus Segélyszervezet több mint 10 év tapasztalattal rendelkezik az áldozatok ellátása és rehabilitációja terén. Az elmúlt években az egyik legnagyobb olyan hazai szervezetté vált, amely prevenciótól az azonnali kríziskezelésen (titkos menedékház, krízisközpont) keresztül egészen a reintegrációs szolgáltatásokon át nyújt ellátásokat és működtet programokat az ország több pontján. 

    Fotó:  Ökumenikus Segélyszervezet

     

  • Sokat törtem a fejemet, hogy így, egybeírva mit is jelenthet pontosan a jelzett szó. Az biztos, hogy komoly dolog lehet, ha már szakirányú ismereteket igényel a kezelése. Én a béka, mint kézi villás raklapemelő irányába indultam el, és másoknak is ezt ajánlanám a guglizás előtt. 

    37193463 10205087607947008 1701405887916146688 o
  • Bevállalós manőverrel került ki két vízben rekedt autót egy Lamborghini sofőrje Floridában. A 200 ezer dollárt érő kabrió nem vesztett a lendületéből, miközben átgázolt az áradáson, és a habok a kocsi teteje felett csaptak össze.

    Sok ezer dollárba került volna, ha a víz bejut a motorba. A tulaj nyilvánvalóan látta A kém, aki szeretett engem című James Bond klasszikust, és úgy lehetett vele, hogy ha Roger Moore 1977-es Lotusa képes az óceán alatt száguldozni, akkor egy 2019-es Lambónak se okozhat gondot egy kis áradás:

    lambo-a-viz-alatt.gif
    Fotó: WFOJoe / Twitter
  • A tél közeledtével műanyagfóliával fedték be az V. kerületi Vörösmarty Mihály-emlékművet, hogy megvédjék az időjárás viszontagságaitól.

    A Vörösmarty téren látható emlékmű 1908-ban készült. A költő ülő szobrát carrarai márványból mintázták meg és több mint 3 méter magas.

    Az állagmegóvást szolgálja, hogy a fólia mellett papír borítást is kapott Kallós Ede és Telcs Ede szobrászművészek alkotása. 

     

  • A 81 éves hegymászó, Carlos Soria nem riad vissza a kihívásoktól: eldöntötte, hogy jövő tavasszal megmássza a Himaláját – írja a Reuters.

    Soria azonban nem puszta kedvtelésből teszi ezt, ugyanis 

    a koronavírus áldozatainak szeretne tisztelegni ezzel.

    Ha sikerül a vállalkozás, akkor Soria lesz a legidősebb hegymászó, aki a világ 14 legnagyobb csúcsát megjárta. 

    Most – mikor egy kicsit megöregedtem – gondoltam bele abba, hogy milyen szép lenne megmutatni az embereknek: nem kell abbahagyniuk szeretett időtöltéseiket csak azért, mert már öregek

    – nyilatkozta

  • A koronavírus járvány valószínűleg a vendéglátó szektort sújtotta és sújtja most is a leginkább, ezért az éttermek, kávézók, kocsmák a maguk módján igyekeznek némi bevételhez jutni, ezek közül is kiemelkedik a londoni Red Lion and Sun pub, amely rendkívül kreatív megoldással lépett túl a szigorításokon. Már tavasszal is nagyot alkottak a North Roadon található vendéglátóhely üzemeltetői, amikor amolyan elviteles borkimérést, illetve palackbárt indítottak. 

    A vendégek kiszolgálását most ismét az utcára helyezték át és mivel a telefonos megrendelés engedélyezett, ezért a kocsma elé felállítottak egy sátort, majd attól jó néhány méterre egy telefont helyeztek el, amelyről elérhető a sátor. Természetesen bankkátyás terminált is tettek a sátorhoz, így ez a biztonsági előírás is teljesül. Minderről a pub Twitter oldalán is megjelent egy videó a vendégek tájékoztatására. 

  • Elsőre drámainak tűnhet a fotósorozat, amit William Steel készített Dél-Afrikában. A képeken ugyanis olyan, mintha egy majom éppen halott társát igyekezne újraéleszteni. Erre persze nem sok esély van, hacsak az állatok nem tanulták meg az újraélesztést autodidakta módon.

    Itt már jól látszik, hogy a nőstény jól van, és egyedül az zavarhatta meg a lelki békéjét, hogy fajtársa nem hagyta nyugodtan eggyé válni a természettel.

  • Mint egy festmény, erős kép a ködös őszi félhomályban. A nő tétován áll a kuka előtt, kezében papírzsebkendő, abban egy varjú lába, a lábhoz döglött varjú tartozik. A nő azon tűnődik, kidobja-e a járdán talált tetemet. Vagy ne dobja ki. A pillanat a végtelenbe nyúlik, a kép beleég az ember retinájába. Végül a nő keze mozdul, a másik. Mobilt vesz elő, valakit hív. A varjú testét visszateszi a járdára. A zsebkendővel letakarja, amennyire tudja. A halotti lepel mentolos. A nő vár, őrzi a tetemet, amíg valaki el nem jön érte. Mert a halottakért mindig eljön valaki.

    K EPA20160112168
    Fotó: Divjakant Szolanki / MTI / EPA
  • A népszerű színész nemrég egy, az InStyle-nak adott interjúban számolt be erről.

    „Komolyan mondom, éheztünk a Trónok Harca után. Nem tudtam állást szerezni...nagyon nehéz úgy élni, hogy ott vannak a gyermekeid és teljesen el vagy adósodva" 

    – mondta. 

    Beszámolója szerint azt követően jöttek egyenesbe anyagilag, hogy szerepet kapott a 2016-os Justice League-ben, valamint a 2018-ban vászonra került Aquamanben

    Momoa csillaga azóta jóval fényesebben ível fel Hollywoodban: a beszámolók szerint

    egészen 2024-ig be van már táblázva a naptára,

    elsősorban a Dune és a See című sorozatokban való szereplésének köszönhetően. 

  • Az Izland elleni Európa-bajnoki pótselejtezőn 65 ezer szurkoló helyett 0 lesz a Puskás Arénában – a koronavírus miatt ugyanis az összes mérkőzést zárt kapuk mögött rendezik. Így az ultrák sem lehetnek ott a kapu mögött, hogy győzelembe hajszolják a válogatottat. 

    Az ultrák ezúttal nem lehetnek ott a Puskás Arénában, de levélben üzentek
    Az ultrák ezúttal nem lehetnek ott a Puskás Arénában, de levélben üzentek
    Fotó: Alex Pantling - UEFA / Getty Images Hungary

    A Carpathian Brigade nevű szurkolói csoport megragadta az alkalmat, és nyílt levelet küldött a nemzeti csapat tagjainak. A válogatottnak írt sorokat közösségi oldalukon is közzétették: 

    Ezt az utolsó, óriási csatát most nélkülünk kell megvívnotok. Viszont higgyétek el, és gondoljatok rá mindvégig, hogy lélekben mi ott leszünk veletek. Adjátok meg ismét azt az örömet a nemzetnek, hogy mindenáron kiharcoljátok az Európa-bajnokságra való kijutást!

    A mérkőzést 20.45-től rendezik, az Indexen élő, szöveges tudósítást olvashatnak.

  • Ma lenne 130 éves a magyar műkorcsolyázó, aki nő létére férfiakat verve tette fel a sportágat a világtérképre. Kronberger Lili 1890-ben született, ekkor a műkorcsolya még olyannyira gyerekcipőben járt, hogy nők számára nem is írtak ki versenyeket. A kislány ezért a férfi mezőnyben volt kénytelen elindulni, de ez nem okozott gondot neki.

    1906-ban, Davosban végre a hölgyek is indulhattak a vb-n, a 16 éves magyar tehetség itt harmadik lett. Két évvel később, Troppauban már őt ünnepelte mindenki, megszerezte a magyar sport első világbajnoki címét, melyet még három követett.

    1908 és 1911 között senki sem tudta legyőzni, ő volt a sportág első számú versenyzője. Az 1909-es budapesti világbajnokságot úgy nyerte meg, hogy egyedüli női induló volt a mezőnyben.

    Kronberger Lili szó szerint átformálta a műkorcsolyázást, ugyanis ő volt az első versenyző, aki a gyakorlata során minden mozdulatát a zenéhez igazodva mutatta be. 1911-ben így nyert világbajnokságot, mégpedig az ekkor 28 éves Kodály Zoltán aktív segítségével. Kodály maga is korcsolyázott, imádta ezt a sportot, és azt javasolta a sportolónak, hogy végig a zene ütemére mozogjon. Az újítás elnyerte a közönség tetszését, és a riválisok is átvették, ma már az lenne a furcsa, ha a műkorcsolyázók nem zenére mozognának.

    Kronberger Lili 1974-ben hunyt el, sírja a Farkasréti temetőben található. 1997-ben, első magyarként beválasztották a Halhatatlanok csarnokába (World Figure Skating Hall of Fame).

  • Napra pontosan öt éve hunyt el Fülöp Márton, korábbi magyar válogatott kapus. A daganatos betegsége után 32 évesen távozó labdarúgóról a brit média is megemlékezett, többek között a BBC is posztolt róla közösségi oldalán.

    Fülöp 1992-ben a BVSC-ben kezdte a pályafutását, majd az MTK-ban mutatkozott be a felnőttek között. 2004-ben Angliába, a Tottenham Hotspurhöz szerződött. Kölcsönben játszott a Chesterfieldnél, a Coventry Citynél, majd a Sunderlandnél is, amely 2007-ben végleg szerződtette. Ismét kölcsönadások következtek: járt a Leicesternél és a Manchester Citynél is, majd 2010-ben az Ipswichhez szerződött, utána a West Bromwich és az Aszterasz Tripolisz csapataiban játszott.

    2010 áprilisában a Manchester City kapushiány miatt kérte kölcsön. Bemutatkozása már az első meccsen megtörtént, az Aston Villa elleni győztes találkozón védte csapata kapuját.

    Fülöp Márton a West Bromwich kapusaként
    Fülöp Márton a West Bromwich kapusaként
    Fotó: Stuart MacFarlane / Getty Images Hungary

    A magyar válogatottban Lothar Matthäus kapitánysága alatt 2005. május 31-én, Franciaország ellen mutatkozott be, 24-szer szerepelt a legjobbak között. Első meccsén éppen Király Gábor cseréje volt.

  • 1800 éves kocsisírt fedeztek fel a Baranya Megyei Pereked közelében. Az alkatrészeket a pécsi Janus Pannonius Múzeum restaurátor műhelyében helyezték el — írja az MTI.

    A jármű, aminek a maradékait megtalálták, a római korból származik, feltehetőleg az arisztokrácia tagjai közlekedtek vele. A relikviák mellett kutyák és lovak maradványait is felfedezték a felderítő program résztvevői.

  • Kevin Martin, egy massachusettsi férfi szombaton vacsorázni indult, csakhogy nagyon rosszul járt, mert az út tele volt kátyúkkal, és nem tudta mindet kikerülni, így végül mind a négy gumija leeresztett. Korábban már nyújtott be panaszt a városnak és a kormánynak is, ám nem történt semmilyen intézkedés, így a saját kezébe vette az irányítást. Elment a helyi boltba, vett néhány kisebb karácsonyfát, és a kátyúkba ültette azokat hétfő reggel munkába menet. A férfi a WJAR-TV-nek beszélt arról, hogy figyelemfelkeltésnek szánta az akciót, amely végül sikeresnek bizonyult, mivel a fákat eltávolították, és még hétfő délután betömték a lyukakat.

    2020-11-11 14 27 58-Index - Mindeközben - Elege lett a kátyúkból
    Fotó: WSBT-TV / Facebook
  • Váratlan cukiságra lett figyelmes a napokban egy természetfotós Kanadában. Sandy Sharkey éppen vezetett, amikor feltűnt neki, hogy a mezőn, ami mellett elhalad egy csapat ló ácsorog, és nagy érdeklődéssel noszogatnak valamit.

    Elő is kapta a fényképezőgépét, így sikerült megörökítenie, ahogyan a patások éppen egy újszülött bocit szemlélnek.

    Nem sokkal később a semmiből megjelent a bébi anyukája is, de már csak akkorra ért oda, amikor a lovak felsegítették és teljesen letisztították a borjút.

    A sztori végül happy enddel végződött, a boci felállt, és az anyukájával az oldalán szépen elindultak a dolgukra.