Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Cristiano Ronaldo meseszép barátnője mellett ő is feltűnt a Cannes-i Fesztiválon.

    GettyImages-513003050
    Fotó: Pascal Le Segretain / Getty Images Hungary

    A Vámpírnaplók egykori színésznője egy földig érő, tűzpiros ruhában állt ki a filmfesztivált vörös szőnyegére, melynek dekoltázsa meglehetősen merészre sikeredett. A rajongók persze elájultak a ruhaválasztástól, a kommentelők többsége szerint ez volt a 33 éves színésznő egyik legszebb vörös szőnyeges megjelenése. Íme: 

  • Kicsivel több, mint 36 évvel ezelőtt láthattuk őket így utoljára.

    GettyImages-182113864
    Fotó: Rb / Getty Images Hungary

    Mint arról korábban az Index is beszámolt, 2021 végén, negyven évvel az előző album után Voyage új lemezt adott ki az ABBA, mely azonnal a zenei toplisták élére került több országban is. Az új lemezhez pedig egy új koncertsorozat is dukált, melynek első, londoni előadása épp tegnap zajlott le.

    A nagy visszatérést természetesen egy vörös szőnyeges vonulás előzte meg, ahol 36 év után a 77 éves Björn Ulvaeus, a 75 éves Benny Andersson, a 72 éves Agnetha Fältskog és a 76 éves Anni-Frid Lyngstad ismét együtt volt látható. Íme: 

    GettyImages-1399417878
    Fotó: Dave J Hogan / Getty Images Hungary
  • Neki kifejezetten tetszene ez.

    GettyImages-1363114798
    Fotó: Jeff Kravitz / Getty Images Hungary

    Futótűzként terjed a videó, melyben az Eufória 26 éves sztárja, Dominic Fike megjegyzéseket tesz Amber Heardre. 

    Az énekes színész szombaton a Northwestern Egyetemen tartott fellépésén lépett színpadra, ahol azt mondta a közönségnek, hogy "látomásai" vannak arról, hogy a 36 éves színésznő "megveri" őt.

    Őszinte leszek veletek. Valójában azt gondolom, hogy Amber Heard dögös. Tudom, tudom, hogy nem ez a közvélemény, és tudom, hogy jelenleg nem ez van a középpontban, haver. De vannak ezek a látomásaim róla, ahol megver engem. Szerintem ez dögös

    - magyarázta Dominic, melyet a közönség nem is nagyon tudott hová tenni, így egyszerűen csak lehurrogták őt. 

  • Az Upside Down átvette az uralmat az Empire State Building felett.

    Eljött végre a nap, amire minden Stranger Things fan várt.  Végre streamelhető a Netflixen a népszerű sorozat 4 szezonjának első fele, ennek örömére pedig New Yorkra is rászabadult a kifordított dimenzió.

    Történt ugyanis, hogy a premier alkalmából vörösbe borult az Empire State Building, ráadásul az aktuális évad főgonosza, Vecna is megjelent az épület oldalán.