Fábián, Sebestyén
1 °C
7 °C
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • naomijon
    Fotó: Youtube/naomijon

    Minden időnek és csatornának megvan a maga trendje, az utóbbi időben pedig extrán különös dolgokat vált ki a karantén a YouTube beauty-guruiból. Ez pedig a szilikonmaszkra sminkelés, ami még csak nem is olcsó mulatság.

    A tartalomgyártók 400 dollár (azaz több mint 121 ezer forint) értékben rendeltek elviekben szuper realisztikus szilikonmaszkot, amire utána feldobnak egy nagy halom sminket. Ezt a vonalat lovagolta meg Naomi Jon német youtuber is, a végeredmény pedig nem meglepő rémisztő lett.

  • Bataille de boules de neige, ez a címe a filmezés őskorában született rövidfilmnek. Az 1896-os alkotás Louis Lumière-é, aki nélkül a film ma nem lenne az, ami. A Lyonban forgatott kisfilm 53 másodperces, és az látható rajta, ahogy meglett nők és férfiak eszeveszett tempóban hajigálják egymást hógolyóval.

    bringa

    Aztán egyszer csak megjelenik egy kerékpáros, akire úgy támadnak a hajigálók mint Velociraptorok a szaftos húsdarabra. Szegény biciklisnek esélye sincs, addig sorozzák, amíg el nem esik. Aztán nagy nehezen feláll, és vert seregként elteker a helyszínről.

    Az alkotást 35 mm-es filmre forgatták, 1.33:1-es a képaránnyal, egy all-in-one kamerával, melynek lényege, hogy rögzítette a képeket, s rögvest elő is hívta. A közelmúltban kiszínezték a felvételt, mely merőben új hangulatot kölcsönöz a filmnek, a maga nemében lenyűgöző ez az 53 másodperc. 

  • A USA Today jelentése szerint a közép-nyugati Colorado államban kilométeres kocsisor alakult ki amiatt, hogy megnyílt az első In-N-Out gyorsétterem. Beszámolók szerint volt, aki 14 órát várt, hogy megkóstolhassa az újonnan létesített hamburgerező termékeit Aurora városában. Volt olyan vendég is, akinek az éhség az agyára ment, és kisebb csetepaté alakult ki.

  • viktortorocsikmari

    Isten éltesse a nemzet színészét, Törőcsik Marit!

    – írtak Facebook-bejegyzésében a kormányfő. Orbán Viktor egy fotót is posztolt Törőcsik Marival, aki ma ünnepli 85. születésnapját.

  • A Pizza Hut jóvoltából most már nem csak a tányérunkra kerülhet pizza, de ránk is. Az olasz klasszikust akár magunk köré is tekerhetjük a csípős őszi-téli időszakban.

    A sajtos-pepperonis pléd majdnem 7 kilós, akár ketten is elférnek alatta, de nem is vesztegetik olcsón. Nem kevesebb, mint 45 ezer forinttért burkolózhat pizzába.

  • Irina Shayk és Bradley Cooper három éves kislánya gyakran élvezi a kinti levegőt babakocsiban ücsörögve. A minap ismét ilyen kényelmes módon szellőztette meg őt édesanyja, Lea de Seine azonban úgy ítélte meg, New York utcái nem olyan érdekfeszítőek, ezért inkább egy színes képeslapot böngészett.

    A 34 éves modell egyébként előszeretettel játszik kislánya öltözködésével. Most is nagyon menő szettet vett neki elő, aminek része volt egy Burberry csizmácska is.

  • Újabb hét színház, produkciós iroda csatlakozott a Jövő Nézőiért – Zöld Színház Projekthez.

    A szeptember végén létrehozott szakmai társuláshoz másfél hónap alatt a Manna Produkció, a Budaörsi Latinovits Színház, a Trafó Kortárs Művészetek Háza, a Budapest Bábszínház, a MU Színház, a Centrál Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad csatlakozott. Jelezték, hogy végrehajtják azokat a szakmai vállalásokat, amelyeket az előző évad elején a Miskolci Nemzeti Színház fogalmazott meg a környezettudatosság, az energetikai működés, a hulladékkezelés és -újrahasznosítás érdekében. 

  • Már huszonkilenc év telt el azóta, hogy Freddie Mercury kiállt a nyilvánosság elé 1991. november 23-án, és elmondta, hogy beteg. A rajongóknak még felocsúdni sem volt idejük, az énekes másnap feladta a harcot, elvitte az AIDS.

    Közel harminc év telt el, de akik 91 után születtek, ugyanúgy hallgatnak Queent, mint azok, akik végigkísérték a zenekar történetét.

  • A hamarosan megjelenő Genesis XIX című nagy lemezről kiadott első kislemezhez készült klip címe Friendly Fire (Baráti tűz).

    Az egyértelműen katonai témájú szövegben egy két tűz közé szorult harcos viszontagságai köszönnek vissza. A dalt hallgatva elkerülhetetlenül egy amerikai katonai mondás ugrik be az embernek: „Friendly fire isn’t” (ha lőnek az emberre, az sosem baráti).

  • Hősies tettet hajtott végre Richard Wilbanks. A 74 éves floridai nyugdíjas éppen Gunnert, a három hónapos Cavalier King Charles spánieljét sétáltatta, amikor rájuk támadt egy aligátor. Elkapta a kiskutyát és magával rántotta a tóba.

    Képernyőfotó 2020-11-23 - 11.17.18.png

    Úgy jött ki a vízből, mint egy rakéta. Sosem hittem volna, hogy ennyire gyors. Ösztönösen cselekedtem, és egyből beugrottam utána a vízbe

    – mondta Richard Wilbanks, aki csak nagy nehézségek árán tudta szétfeszíteni az aligátor állkapcsát. Az állat megharapta a kezét, ezért tetanuszoltásra ment. Gunnernek a hasát marta meg, de az állatorvosi rendelőben ellátták a sebét.

  • Sir Lewis Hamilton. Akár így is hívhatja magát jövőre a Török Nagydíjon hétszeres világbajnokká vált brit autóversenyző – értesült a Sun.

    A korábbi években is felmerült már a lovagi cím Hamiltonnal kapcsolatban, azonban adócsalási ügye ezt keresztbe húzta. A hetedik világbajnoki címének megnyerése után azonban minden akadály megszűnt, hogy a New Years Honours során II. Erzsébet lovaggá üsse a versenyzőt.

  • 126969592 3661133197281683 5918736524648692164 n
    Fotó: Boros Tibor

    Itt a fűtésszezon. Favágás, fahasogatás közben nagy esélyünk van rá hogy előbújik a fából egy ilyen gyönyörűség. Nem kell tőle megijedni, téli álmát alussza!

    Kiszáradt fákban, régi, kevésbé háborgatott faépületekben lakik. Ivadéktáplálékul virágpor és nektár keverékét halmozza fel. Beporzó rovar, fontos szerepet tölt be életünkben. Gyönyörű kékes-feketés színekben pompázik. Óriási termete lehet, hogy riasztóan hat, de ártalmatlan!

    – írja Boros Tibor méhrajbefogó az Európa-szerte védett, 20-25 milliméteres rovarról, ami jelenleg a kihalás szélén van. A képeket elnézve valóban érdemes erre a csodálatos rovarra odafigyelni.

  • Budapesti Autósok adott róla hírt múlt héten, hogy Spanyolországban egy sofőr szintet lépett a büntetőfékezésben, és lézerrel próbálta meg elvakítani a mögötte haladót.

    A hatóságok figyelmét sem kerülte el a művelet, és vizsgálatot indítottak. A videófelvételt kielemezve beazonosították a helyszínt, és hogy melyik szállítócég autója látható rajta. A pontos adatok birtokában felvették a kapcsolatot a vállalattal.

    Miután megtalálták az elkövetőt, különböző jogcímeken összesen 30 ezer euró, azaz tízmillió forint bírságot szabtak ki rá.

    Képernyőfotó 2020-11-23 - 7.19.52.png
  • Képernyőfotó 2020-11-23 - 8.02.29.png

    Az elmúlt héten több nagyvállalat is közzétette karácsonyi kisvideóját. A megszokott ünnepi Coca-Cola-klipekhez hasonlóan az idei is a szeretetről, a családról és a csodákról szól: