Lóránt, Loránd
-6 °C
1 °C
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Ritkán látható jelenetek játszódtak le a máltai másodosztály egyik mérkőzésén, a St. Andrews–Marsa FC találkozón. A 63. percben, 2–0-s vezetésnél tizenegyest végezhettek el a vendégek, de még mielőtt bárki számára kiderült volna, hogy gól lett-e, vagy nem, a stadionban elment az áram és teljes sötétségbe borult minden. Mint kiderült, az egész országban szünetelt az áramellátás, amelyet mintegy fél órával később állítottak helyre.

    Áramszünet a tizenegyes közben
  • Így hangol Magyarország legnagyobb online hangversenyére a Concerto Budapest. 21 órától élőben Nagy fúga az Indexen:

    Így hangol Magyarország legnagyobb online hangversenyére a Concerto Budapest
    Kapcsolódó

    Beethoven-nap az Indexen

    A 250 éves német zeneszerzőre emlékezünk a Concerto Budapest előadásaival.

  • Aki kedvet érez hozzá, hogy tekerjen egy jót a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) drótszamarain idén már csak november 29-ig teheti meg, ugyanis a kerékpárjait felújítják, így azok egy időre elbúcsúznak Budapesttől - tudtuk meg a cég közleményéből. A BKK ezen felül egy Facebook-eseményben hívja a rendszer felhasználóit, hogy az utolsó napon is használják az almazöld bringákat. 

    A cég arról is tájékoztat, hogy a terveik szerint tavasszal térnek vissza a Bubik, azonban ekkor egy modernebb, az elmúlt hat év alatt fokozatosan megváltozott felhasználói igényekhez illeszkedő közbringánkként ébredek majd fel álmukból a bringák.

    A rendszerben kétezernél is több jármű van és használóik már egymillió kilogramm kibocsátott szén-dioxidtól óvták meg Budapestet. A Bubi ügyfelek száma idén már százezernél is több lett.

  • Harmadik alkalommal szervezték meg a Lights ON Romania fényfesztivált, melynek keretében Kolozsváron is érdemes megkeresni a fényszobrokat. Fent a Szent György-szobor árnyéka a Museum of the Moon - A Hold Múzeuma című fényszobron a kolozsvári Lights On fesztiválon a Kálvin János téren. Lent: a Breathe című fényszobor a Központi Parkban.

  • öntörvényű ember volt, tudta mit akar. Stravinsky mondta a Nagy fúgáról, hogy az a zene örökké kortárs marad” – Berecz Mihály, zongoraművész.

    Beethoven rendre utasította a császárt
  • Túlzás nélkül kijelenthető, hogy a még aktív amerikai színészek közül Ed Harris az egyik legjobb, amit négy Oscar-jelölése és egy Golden Globe-díja is bizonyít. Volt ő már űrhajós (Az igazak, 1983), sorozatgyilkos (Egy igaz ügy, 1995), nagyhatalmú producer (Truman show, 1998), zseniális festőművész (Pollock, 2000), náci mesterlövész (Ellenség a kapuknál, 2001), és hosszan sorolhatnánk.

    Az utóbbi években leginkább a világsikerű sorozatban, a Westworldben nyújt emlékezetes alakítást, ahol egy velejéig gonosz, aberrált embert kelt életre. Érdekesség vele kapcsolatban, hogy az Appaloosa – A törvényen kívüli város (2008) című film forgatókönyvírója, producere, illetve szereplője és nem utolsósorban dalszerzője is egymaga volt. A művész 1975 óta gyakorolja szakmáját, a jövő év egyik leginkább várt filmjében, a Tom Cruise nevével fémjelzett Top Gun: Maverick folytatásában is szerepelni fog. Addig is ma még elfújhatja mind a hetven gyertyáját a születésnapi tortáján a jubileumot ünneplő neves színész. 

  • Ne felejtse el, hogy holnap este már meg kell gyújtani az első gyertyát az adventi koszorún! 

    A kerek koszorú a végtelenség, az örökkévalóság szimbóluma, mely az évnek ebben az időszakában fenyőágból készül, zöld színe az eljövendő reményre utal. Napjainkban a koszorún négy gyertya áll, ami a karácsonyt megelőző négy hetet jelzi, közülük advent vasárnapjain minden héten eggyel többet kell meggyújtani.

    Dekorálás tekintetében mindig van mit tanulnunk a templomok, katedrálisok virágkötőitől.  A képen a Yorki katedrális 4 méter széles adventi dísze kerül a helyére, rajta 1 méteres gyertyák kanócain gyúlnak majd fel az advent fényei.

    Noha az istentiszteletek idén elmaradnak, online azért élvezhetők, de szerencsére ez a körülmény a dekorálási kedvet cseppet sem vetette vissza.

  • Kicsit olyan, mint egy zárt kapus focimeccs... de, önmagában ünnep most minden koncert – Baráti Kristóf, hegedűművész.

    Baráti Kristóf hegedűművész nyilatkozta az Indexnek
  • Hosszú évek óta színészként dolgozott és számos filmes műfajban (tudományos-fantasztikus, western, katasztrófafilm, dráma) megmutatta tehetségét, ám a világsiker csak hatvankét éves korában érte utol Leslie Nielsent, amikor 1988-ban eljátszotta Frank Drebin hadnagyot a Csupasz pisztoly című paródiában. Az alkotás igazi kultfilmé vált a maga műfajában, számos jelenetét máig idézgetik az emberek, és amit még szórakoztatóbbá tett a magyar szinkron (Sztankay István kölcsönözte a rendíthetetlen nyomozónak a hangját).

    Nem csoda, hogy két folytatást is megért a mű, ám ezek minden szempontból elmaradtak az elsőtől. Azonban nem csak népszerűséget hozott Leslie Nielsennek, hanem szerepek egész garmadáját, elsősorban vígjátékokban és gyerekfilmekben, pedig a színész, korábban olyan színészóriással is együtt dolgozott, mint Charlton Heston (Ben Hur, Majmok bolygója). A 90-es években egyértelműen ő volt az amerikai vígjátékok első számú sztárja (Bújj, bújj, ördög, Drakula halott és élvezi, Sziki-szökevény).

    Ezt igyekezett maximálisan kihasználni az amúgy is munkamániás színész, aki pályafutása alatt kétszázhúsz karaktert keltett életre száznál is több filmben, és megközelítőleg 1500-szor szerepelt tévéműsorokban. Nyolcvannégy évesen is vállalt szerepeket, egészen 2010-es haláláig, amely pontosan tíz évvel ezelőtt november 28-án következett be Fort Lauderdale-ben. 

  • Nagy-Britanniában hamarosan sor kerülhet a történelem eddigi legdrágább válóperére.

    Tatiana Ahmedova annak a Farkhad Ahmedovnak volt a felesége, aki

    OROSZORSZÁG EGYIK LEGNAGYOBB OLIGARCHÁJA ÉS VLAGYIMIR PUTYIN ELNÖK RÉGI SZÖVETSÉGESE. 

    Az ex- feleség jelenleg 453 millió fontnyi vagyonon folytat pert férjével és fiával.

    Azt állítja, ugyanis hogy 2016-ban – amikor kimondták a válást – eltitkolták előtte azt, hogy férje a családi vagyon jelentős részét – az ő tudta nélkül – fiukra ruházta át, annak érdekében, hogy azon ne kelljen osztozkodnia a feleségével a váláskor. 

    A felek többek közt számos luxusvillán, egy szuperyachton, egy helikopteren, egy magánrepülőn és egy méretes művészeti magángyűjteményen pörölnek. 

    A per következő tárgyalása hétfőn lesz Londonban. 

  • Amíg mi idehaza majd' megfagyunk, a brit fókák puszival köszöntik egymást. A Horsey Gap-i tengerparton készültek a fotók, amelyeken a két pufók állat az orrát összedugva cukiskodik, akárcsak egy szerelmespár.

    A fókák később úgy döntöttek, ideje még jobban felpezsdíteni a hangulatot, így a kedves üdvözlés után hemperegtek is egy kicsit.

  • November 30-án érkezik a Tudhattad volna sorozatzáró része, amiben végre kiderül, ki a tettes. Ön szerint? Írja meg nekünk! (ugyelet@index.inda.hu)

    A sorozat érdekessége, hogy már-már a Csernobil nézettségi babérjaira tör, konkrétan minden más tartalmat maga mögé utasított az idei listákon! Ami még ennél is érdekesebb, hogy elképesztően magas a „tapadási arány”, tehát aki elkezdte az első részt, az kiemelkedően jó arányban megnézte a 2., 3., 4., 5. részt is, emellett egyszámjegyű a lemorzsolódási arány.

    És akkor még mindig beveheti a közönség a Csernobil tömegeit, mert még csak most jönnek a darálók, akik majd november 30-a után, egyben fogják megnézni a sorozatot.

    Hogy a holnaputáni fináléig se maradjunk csemege nélkül, lássuk hogyan énekli Nicole Kidman a sorozat főcímdalát:

  • „Amikor csak imádkozunk, hogy Úristen, élhessük túl, és a szeretteink is... akkor a zene ad olyasvalamit, amit semmi más a világon – mondta Keller András, a Concerto Budapest karmestere. Kövesse a koncerteket élőben a Zeneakadémiáról! Beethoven-nap csak az Indexen.

    Amit a zene ad - Beethoven-nap az Indexen
  • babyoda
    Fotó: youtube

    Mióta csak berobbant a Mandalori sorozat, világszerte imádják Baby Yodát. A kis zöld lény komoly közönségkedvenc lett, számos számítógépes játékban feltűnt azóta, és a róla mintázott figurák is igen kelendőek. A minap kiderült, hogy hívják őt valójában. SPOILER VESZÉLY!

    Baby Yoda elméjét Ahsoka Tano tárta fel, és sok egyéb más mellett azt is sikerült kiderítenie, hogy a gyermek neve Grogu

    A rajongók persze rögtön kommentálni kezdték a jelenséget a Twitteren. Vannak, akik innentől a nevén szólítanák a csöppséget, de olyanok is, akik továbbra is konzekvensen Baby Yodaként kívánnak rá hivatkozni — szórta ki a Just Jared.

  • Az USA egyik tagállamában, Utah-ban egy autópálya fölé építettek átjárót az állatoknak.

    Az építmény már 2018-ban elkészült, a „működéséről" készült videót viszont most publikálták a hatóságok. 

    A felvételeken számos, az átkelőt használó állat feltűnik: többek közt mókust, őzet, medvét, prérifarkast, sőt, még egy óriási jávorszarvast is láthatunk a videón. 

    Az állatoknak szánt felüljárót kavicsokkal, sziklákkal és farönkökkel rakták tele, annak érdekében, hogy természetes hatást keltsenek és vonzóvá tegyék azt az állatoknak a jövás-menésre. 

    A hatóságok közleménye szerint az utóbbi két évben csökkent az autópálya-balesetek száma ezen az autópálya-szakaszon. 

    „Sikerült! Két év után elmondhatjuk, hogy az állatok is egyszerűbben tudnak átkelni a 80-as államközi autópálya felett, valamint a járművezetők is nagyobb biztonságban vannak. 

    – írták a Facebookon

    Utah állatok.png
  • Minden szülő rémálma vált valóra Christina Perriék életében. A 34 éves énekesnő második gyermekével volt várandós, és már a terhessége alatt tudni lehetett, hogy a magzat nem egészséges, és november elején még arról szóltak a hírek, hogy rögtön a születése után életmentő műtétre lesz szüksége. A kicsi a napokban jött világra, azonban a szüleit már nem ismerhette meg.

    Múlt éjjel elveszítettük a kislányunkat. Csendben született, miután olyan keményen küzdött, hogy helye lehessen a világunkban. Most már békére lelt, és a szívünkben örökké élni fog

    — írta közösségi oldalán Christina Perri.

  • Eva Longoria azon édesanyák egyike lehet, akik sehogy sem tudnak szabadulni gyermekük bűvköréből. A 45 éves színésznő ezért úgy döntött, a lábán is szívesen látná fiacskája fotóját.

    Longoria Los Angelesben sétált a fentebb és lentebb is látható szettben, melynek szerves részét képezte az a zokni, amin kétéves fia, Santiago Enrique Bastón arcképe látható.