Katy Perry mindig is szeretett fura jelmezekbe bújni. Időről időre fel is kap valamilyen indokolatlan tákolmányt, a jelenséget pedig meg is osztja követőivel. Szerepelt Taylor Swift You Need To Calm Down című számának videoklipjében is, ott éppen hamburgernek öltözött. Nagyon szeretheti ezt az ételt, ugyanis a 2019-es Met-gálán is hambiként jelent meg az afterpartin. Előtte egyébként gyertya volt.
Az énekesnőt ezúttal az ünnep szelleme járta át, és mondanánk, hogy nemes egyszerűséggel karácsonyfának öltözött, de a hacukája nyomokban sem tartalmaz egyszerűséget. Ahogy pedig ő mondja:
Blair csak évekkel később tudta meg, miért lépett olajra a popsztár.
Fotó: Walter / Bestimage / Northfoto
Selma Blair és Robbie Williams között megvolt a kölcsönos szimpátia annak idején, de a két sztár sosem jött végül össze. Pedig egyszer randiztak is, ami meglehetősen furcsa véget ért, miután a színésznő lakásában kötöttek ki.
Belenézett a hűtömbe, és azt mondta, "mennem kell"
– idézte fel a nagyjából három évtizedes sztorit Drew Barrymore talkshowjában Blair, aki többet nem is találkozott Williamsszel. Végül egy közös barátokon keresztül tudakolta meg, miért is rohant el otthonából a Take That sztárja.
„Közölték, hogy Robbie azt mondta, üres volt a konyhám, ebből tudta, hogy nem vagyok főzős típus, ami neki fontos. Nem haragszom rá, sőt gratulálok, mert jól tudta, hogy egy nőnek meg kell tölteni a férfi pocakját” – idézte a 24.hu a színésznőt, aki nagyjából egy pezsgőre és valamilyen süteményre saccolta akkori frigójának tartalmát.
Nagy kitartásra volt szükség a profi táncos életvitelhez.
Fotó: Ancsin Gábor / Velvet
Keleti Andreát legtöbben a Szombat Esti Láz című táncos műsorból ismerhették meg, amelynek a második évadát meg is nyerte Csonka Andrással. Az ismert táncművész ezúttal a Kiskegyednek adott videós interjút, melyben arról is vallott, hogy világéletében vigyáznia kellett az étkezésre, de az ötvenedik születésnapja körül változásokat eszközölt.
Elérkezett egy pont az életemben, amikor úgy úgy kezdtem érezni magam, hogy most már itt az ideje elengedni ezt az állandó fogyókúrázást meg odafigyelést. Nem is, az odafigyeléssel nincsen baj, de mégiscsak ha az ember úgy eszik, ahogy neki jólesik...
Ráadásul anyaként az ember a szeretetét is egy ponton túl már csak így tudja tolmácsolni, hogy jókat főz meg süt a családnak, és hát rettentő kellemetlen volt gyakorlatilag 30 éven keresztül minden ilyen összejövetelen azt mondani, hogy köszönöm szépen, én ilyet nem eszem, mert fogyókúrázom. Ebből lett egy kicsit elég, és azt mondtam, hogy na most akkor elkezdek úgy élni, mint a többiek és hát ennek meg is lett a következménye.” – idézi a 168 óra Keleti szavait.
Keleti Andrea időszakonként gyógynövényes fogyasztószereket használ, de egyébként úgy átalakította az étrendjét, hogy ne jöjjenek vissza többet a pluszkilók. Manapság tehát a tudatos étkezést választotta, így fehér lisztet és cukrot egyáltalán nem fogyaszt már.
A gyorsan felszívódó szénhidrátok, cukrok – ezeket messze száműztem. Ezek már nem is jelentenek gondot, talán az első egy-két évben hiányoztak, és aztán az ember megtanulja, hogyan lehet ezeket pótolni
Az énekesnő ötven fölött vállalna második gyermeket.
Fotó: Papajcsik Péter / Index
Bár Judy és volt férje, Balázs házassága 15 év után zátonyra futott, az énekesnő új kedvese mellett nem is lehetne boldogabb. Krisztiánnal már több éve ismerik egymást, hiszen munkakapcsolatukból szövődött szerelem, mostanra pedig már össze is költöztek. Kapcsolatuk biztos alapokon nyugszik: eszük ágában sincs elvárásokkal nyomasztani a másikat. Sem a gyűrű, sem a közös baba tekintetében.
Hogy őszinte legyek, én sosem voltam házasságpárti. Nem ellenzem, de soha nem is motivált. Ugyanakkor ha valaha valakit egyszer mégis elveszek, az biztos, hogy Judy lesz. És ha ez valamikor napirendre kerül, akkor az is biztos, hogy előbb csinálnék egy tengerparti esküvőt, mint itthon egy hagyományosat
– árulta el a Bestnek Judy párja. Krisztiánt a gyerektéma már egy fokkal jobban izgat, és az sem zavarja, hogy kedvese elmúlt ötven.
„Bennem van, hogy szeretnék gyereket Judytól, de ha úgy hozza a sors, hogy nem lesz, nálam az sem indok a kenyértörésre. Ugyanis én tudom, hogy ő nyitott rá, és nekem ez már önmagában elég. Egyébként esélyt is adunk ennek, viszont nem hibáztatnám őt, ha az élet nem úgy hozza. Már a legelején tisztáztuk, hogy ki hogyan gondolkodik ebben a témában. Nem is lennénk együtt, ha ebben nem volna teljes az egyetértés” – fogalmazott a férfi.
„Igen, én úgy állok hozzá, hogy nagyon szeretnék, szeretnénk kisbabát, Maja pedig kis testvért – tette hozzá Judy. – De meglátjuk, a sors mit szánt nekünk...”
Zoltán Erika és Kátai Róbert közös lánya, az immár 27 éves Zoé hosszú évek óta él boldog párkapcsolatban szerelmével, aki nemrég luxuskörülmények között, Dubajban kérte meg a kezét. Az M2 Petőfi Esti Kornél című műsor vendégeiként Zoltán Erikáék elmesélték, hogy a fiatal szerelmesek már az esküvőjüket tervezik. „Párjával hatodik éve vannak együtt jóban-rosszban. Már együtt is élnek, és a fiú megkérte tőlem a lányom kezét” – idézte fel Kátai Róbert a boldog pillanatot. „Várható volt az eljegyzés, és már elkezdték tervezni az esküvőt” – jegyezte meg Zoltán Erika.
Mint kiderült, nemcsak gyermekükében, hanem a saját életükben is közeleg egy fontos mérföldkő: két év múlva esedékes harmincadik házassági évfordulójuk. Annak idején Las Vegasban szerettek volna összeházasodni, de a családra való tekintettel lemondtak erről, és itthon rendeztek egy 150 fős esküvőt. Most viszont azt tervezik, hogy valóra váltják bakancslistás álmukat, és 2027-ben az amerikai helyszínen ünneplik meg az évfordulójukat.
A hosszú, boldog párkapcsolat titka talán az, hogy két olyan emberre van szükség hozzá, akik egyformán meg akarják tartani a másikat. Bármi történik, bármilyen nehézség adódik, azt a másikat megértve, ketten kell megoldani
– fogalmazott az énekesnő, aki több mint 30 éve él boldog házasságban.