Buda, Richárd
5 °C
12 °C
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Eddie Murphy 1988-as mára klasszikussá vált filmjének folytatásáról már egy ideje tudni lehetett, ám az alkotás első előzetese is megnézhető már. A mű annyira sikeres volt Magyarországon, köszönhetően a zseniális eredeti magyar szinkronnak is, hogy máig idézgetnek belőle az emberek. Az alkotók jó érzékkel a legemlékezetesebb karaktereket a második részben is szerepeltetik, derül ki az előzetesből, így a borbély üzlet öregjei mellett még Randy Watson és Szexi csokoládé is visszatér a jövőre mozikba kerülő vígjátékban. 

    Arsenio Hall és Eddie Murphy az Amerikába Jöttem egyik jelenetéből
    Arsenio Hall és Eddie Murphy az Amerikába Jöttem egyik jelenetéből
    Fotó: OutNow

    Érdekesség, hogy a több, mint harminc éves filmben olyan később világsztárrá lett színészek is feltűntek kisebb-nagyobb szerepekben, mint Samuel L. Jackson (ő akarja kirabolni McDowell éttermét), Cuba Gooding Jr. (ő a fiatal srác a borbélynál, akinek a haját vágják) és a hajlak herceg Eriq La Salle (aki a Vészhelyzet Benton doktoraként vált ismerté).

  • Élete legszebb napja volt Balázsnak, amikor a tűzoltók meglátogatták, hiszen a füzesgyarmati kisfiú a világ legnagyobb tűzoltórajongója, akit a lánglovagok otthonában kerestek fel, mert ez volt a gyermek karácsonyi kívánsága – tájékoztatott róla a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága Facebook-oldalán

    Fotó: BM Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
    Fotó: BM Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
    Fotó: A hat éves Köleséri Balázs köszönti a hozzá érkező tűzoltókat

    A tűzoltóság híradásából kiderül, hogy bár Köleséri Balázs még csak hatéves, ám már pontosan tudja, hogy tűzoltó szeretne lenni. Nála nem a focisták, és nem is a képregényhősök, hanem a naponta az életüket kockáztató tűzoltók a sztárok, rajong mindenért, ami a tűzoltókkal kapcsolatos.

    A SZOBÁJA TELE VAN TŰZOLTÓS RELIKVIÁKKAL, MÉG EGY IGAZI TŰZCSAP ÉS POROLTÓ IS AKAD A KISFIÚ BIRODALMÁBAN. 

    A gyermek december elején gondolt egy merészet, és édesanyja segítségével elküldte a rajzait a katasztrófavédelem főigazgatójának abban a reményben, hogy kap választ. Óriási volt a meglepetés, amikor hétfőn (december 21.) 

    A TŰZOLTÓK SZIRÉNÁZVA ÉRKEZTEK HOZZÁ, ÉS NEMCSAK VÁLASZT, DE EGY KÜLÖNLEGES AJÁNDÉKCSOMAGOT IS KAPOTT.

    Leírhatatlan a boldogság, amit akkor láttunk az arcán, és amit az egész családunk érzett. Még mindig a történtek hatása alatt vagyunk, hiszen megvalósult egy álom, Balázs álma. Este többször elmondta, anya ez volt a világon a legjobb nap 

    – mondta Balázs édesanyja.

  • Köszöni, jól van a japán trónról tavaly lemondott Akihito császár, legalábbis ez derül ki az egykori uralkodó születésnapjáról közölt híradásokból. A ma 87 éves ex-uralkodó tokiói rezidenciáján vészeli át a világjárványt, a karanténidőszakot csupán néhány protokolláris esemény erejéig hagyta el. Novemberben nevezték meg hivatalosan is a krizantém trón örökösének Fumihito koronaherceget, a szertartást Akihito császár idősebbik fia, a trónon őt váltó Naruhito császár vezette. Az eseményre egyébként áprilisban került volna sor, a járvány miatt azonban elhalasztották – így a nyugdíjas egykori uralkodó is részt vett a szertartáson.

    Akihito 200 év után az első császár volt, aki önként mondott le trónjáról. Ez azonban cseppet sem ártott népszerűségének. A második világháború utáni, megújuló Japán szimbóluma lett, uralkodása alatt őt és feleségét, Micsiko császárnét mindenütt nagy szeretettel fogadták. 

    Akihito egyébként több, súlyos betegséggel megküzdött élete során. A 2000-es évek elején rákkal diagnosztizálták, később szívkoszorúér-áthidaló műtétet hajtottak végre rajta. Mindezt sikerrel vészelte át az egykori japán császár, ami a születésnapján készült videóból is kiderül.

  • A The Hollywood Reporter beszámolója szerint a december 26. és január 2. között zajló filmfesztivált először rendezik meg virtuális formában a pandémia miatt.

    A 86 éves Sophia Loren 11 év után szerepelt ismét egy játékfilmben. Az Előttem az élet című regény nyomán forgatott produkcióban holokauszttúlélőt alakít, aki egykor prostituált volt. Amikor az idős asszony gondjaira bíznak egy szenegáli fiút, különös kapcsolat alakul ki a két súlyos traumákat elszenvedő ember között.

    Az Előttem az élet című filmet Loren egyik fia, Edoardo Ponti rendezte és világszerte a Netflix forgalmazza.

  • Képernyőfotó 2020-12-23 - 13.19.47.png

    Szerdán a YouTube-on jelent meg az a videó, amelyben a a Fővárosi Állat- és Növénykert kíván boldog karácsonyt a látogatóinak és a követőinek a közösségi médiában. Vombatkölyök, elcsent falatok és rengeteg szimatolás.  

  • Hagyományteremtő jelleggel az Index szerkesztőségének évzáró összejövetelén süteményversenyt hirdettünk kollégáink között, amelyen bejglik, püspökkenyerek, kókuszos finomságok, mézeskalácsok és zserbógolyók maradtak alul egy nem éppen klasszikus karácsonyi édességgel szemben.

    Farkas Ágnes Virág kolléganőnk, a Newsroom egyik legolvasottabb szerzője remek leadással örvendeztette meg a szerkesztőséget, igaz, most nem cikk formájában: jeruzsálemi kalácsot sütött nekünk.

    A babkára azért esett a választása, mert elmondása szerint kevesebb kalória jut a fogyasztónak szeletenként, kisebb bűntudattal lehet tehát falatozgatni belőle. A receptben semmi extra nincs, az egyik legjobb gasztroblogger, Lilafüge utasításait követte. A titok kolléganőnk szerint az, hogy nincs titok: csinálni kell!

  • Medicine at Midnight címmel jelenteti meg a tizedik stúdióalbumát az amerikai rockbanda február 5-én – jelentették be a hírt közösségi oldalukon.

    A legnagyobb rajongók már elő is rendelhetik a lemezt, sőt, akik folyamatosan követik a zenekar minden mozdulatát, már meg is hallgathatták a Shame, shame című legújabb számukat. 

  • Mindössze percenként 69 centért akár erotikus beszélgetést is folytathatnánk, minimum 10 percen keresztül az extravagáns énekesnővel. Szomorú hír, hogy a hirdetés nem valódi, csupán Miley Cyrus legújabb albumához tartozó promociós fotózás végeredménye.