Buda, Richárd
5 °C
12 °C
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A police.hu közölte, hogy Tiszanagyfalun december 24-én egy betörést jelentettek a helyi lakosok. 

    A Rakamazról kiszálló rendőrök rövid adatgyűjtést követően azonosították a feltételezett elkövetőt és otthonában elfogták őt. A férfi beismerő vallomást tett, és elmondta, hogy egy vascsővel törte be a presszó ablakát december 23-án este.

    A betörő megtalálásában segített az, hogy a rendőrök már ismerték a férfit.

    December 22-én ugyanis ő már egyszer betört ugyanabba a presszóba, szintén pálinkáért. 

    Az után az eset után a rendőrök még csak gyanúsítottként hallgatták ki,  a második eset után viszont már őrizetbe vették a férfit és előterjesztést tettek a letartóztatásának indítványozására. 

  • Az Egyesült Királyság és Franciaország határán napok óta vesztegelnek azok a kamionosok, akik a koronavírus-tesztelésre várnak, mielőtt átkelhetnének a kontinensre. 

    Néhány lengyel sofőr úgy döntött, a feszült helyzet ellenére igyekeznek a lehető legjobban érezni magukat, így sörösdobozokból rögtönzött karácsonyfa körül ülve ünnepeltek.

  • A férfiak gyakran teszik fel költői kérdést, hogy mégis minek a nőknek ilyen meg olyan nagy retikül. Aztán végül mégis csak hasznosnak bizonyul az a bizonyos táska, amikor az úrnak a kezébe akad valami, amit szívesen magával vinne, de nem fér el a zsebében. Sean Penn közelében most nem akadt egy hölgyismerős sem, így fel kellett találnia magát Santa Monica-i sétája közben.

    tk3s x17 sean penn 121920 05
    Fotó: ROL/X17online.com / Northfoto

    A 60 éves színész így az övére akasztotta a kézfertőtlenítőjét, hogy mindig kéznél legyen, ha szüksége lenne rá. A mai világban pedig elég gyakran van.

  • A 2019-ben Európa legszebb karácsonyi vásárának választott Advent Bazilika a járvány miatt idén elmaradt, így nem működhet az Ökumenikus Segélyszervezet  adománypontja sem a Szent István téren. Ehelyett most a vásár girlandjaiból rakták ki a 1353-as adományvonal számait. 

    1353.PNG
    Fotó: Ökumenikus Segélyszervezet

    Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója kiemelte:

    Bár a vásár varázslatos hangulatát idén nélkülöznünk kell, az összefogásra most még nagyobb szükség van. Ezzel a látványos akcióval azt szeretnénk üzenni: adományozni akár otthonról is lehet.

    Az akcióba bekapcsolódott Kovács „Kokó” István jószolgálati nagykövet, Geszler Dorottya, az Advent Bazilika háziasszonya, valamint Wolf Kati, Rátonyi Kriszta és Katus Attila önkéntesként.

    🎄Áldott, boldog karácsonyt! Köszönjük, hogy az idei, különösen nehéz évben is együtt tehettünk Veletek egy jobb világért! 🎄

    Közzétette: Magyar Ökumenikus Segélyszervezet – 2020. december 23., szerda

    A segélyakció az Ökumenikus Segélyszervezetszeretet.éhség” adventi pénzadománygyűjtéséhez kapcsolódik. A 1353-as adományvonal tárcsázásával hívásonként 250 forinttal lehet támogatni az ünnepi segélyprogramokat és a rászorulókért végzett munkát.

  • Nemrég egy befagyott tó közepéről mentettek ki egy őzet. Az esetről videó is készült. 

    Hogy pontosan hol, az nem világos, de az őz a jégen rekedt és nem tudott talpra állni. Megmentője végül végigtolta a patást a jégtakarón egészen a partig, ahol aztán az őz beszaladt az erdőbe. 

    Őz.png
  • Előre szólunk, hogy furábban fogja érezni magát, mint fél kiló bejgli után.

  • A svéd rendőrség járművei a nem mindennapi előadásban
    A svéd rendőrség járművei a nem mindennapi előadásban
    Fotó: youtube / 20th Century Fox

    Azt szokták mondani, hogy az északi emberek olyanok, mint hazájukban az időjárás, hidegek, kimértek, érzelem nélküliek és humoruk sincs igazán. A svédországi rendőrök ezt egyetlen karácsonyi videóval megcáfolják, akik a jól ismert angolszász karácsonyi dalra, a Jingle Bellsre alkottak egy sajátos művészeti kifejezést, amely hihetetlen gyorsasággal hódít a világhálon. 

  • A hírek szerint Ron Burkle, egy közel barát vette meg Michael Jackson híres birtokát, Neverlandet (Sohaország) 22 millió dolláros áron.

    Burkle valószínűleg még így is jó üzletet csinált, ugyanis az eredetileg becsült ár negyedéért jutott hozzá az ingatlanhoz. 

    A 2700 holdnyi (1093 hektárnyi) területen elterülő birtokot ugyanis 2015-ben még száz millió dollárra értékűre becsülték. 

    Jackson 1987-ben, 19 és fél millió dollárért vette meg a birtokot. Karriere csúcsán itt lakott, és a birtokon többek közt

    egy állatkertet és vidámparkot is kialakított. 

    A birtok aztán az énekes szexuális zaklatási botrányaiban is szerepet játszott, a gyanú szerint ugyanis az esetek egy részének a helyszíne Neverland volt. 

    2005-ben emiatt Jackson elhagyta a birtokot, és 2009-ben bekövetkezett haláláig soha nem tért vissza.

  • Már több mint harmincéves az 1984-es szerzemény, a karácsonyi slágerek legnagyobbika, a Last Christmas, ami legalább egyszer mindenki hallott már és népszerűsége nem hogy csökkent volna, de a tavalyi évben még egy film is készült a dal alapján. Az alkotás George Michael nevéhez fűződik, ő maga írta és adta előa Wham! tagjaként, e dala népszerűségét pedig soha nem tudta más szerzeményével túlszárnyalni.

    Talán némi sorsszerűség is van abban, hogy a görög származású énekes éppen karácsonykor hunyt el, pontosan négy évvel ezelőtt. 

  • tk3s x17 jennifer garner perrier 121820 10

    Jennifer Garner új szintre emelte a karácsonyi életérzést a napokban. Ben Affleck volt felesége remekül ötvözte az ünnepi hangulatot a 2020-as általános életkedvvel, így ennek fúziójaként lépett elő nemrég Brentwoodban.

    A színésznő öltözékén nincs mit, és nem is kell szépíteni: csúnya karácsonyi pulcsi, amilyen a legtöbb háztartásban megtalálható, és bizony elő is kerül az ünnepi szezonban. Úgy tűnhet viszont, hogy egy sört is magához vett a sétájához.

    Az alkoholnak látszó ital azonban valójában csak egy üdítő, még ha kísértetiesen hasonlít is sokak kedvencére. Minderről persze a helyi paparazzók is szerettek volna mindenképpen megbizonyosodni, ezért tisztes távolságot mellőzve razziáztak a színésznő körül.

  • A székesegyház kórusának tagjai védőöltözékben énekeltek egy csellista és egy kölcsönzött orgona kíséretében az elsötétített középkori épületben, amelyben most készülnek a kockázatos tisztítási műveletek után a nagyszabású rekonstrukcióra. A tervek szerint húszan énekeltek volna, de biztonsági okokból a számukat nyolcra csökkentették.

    Az énekesek a társas távolságtartás szabályait betartva álltak fel, hogy levehessék az énekléshez a koronavírus-világjárvány miatt kötelező maszkot.

    A koncerten elhangzott angolul és francául a Csendes éj, Az angyalok himnusza, sőt még a Jingle Bells is. A dalokat decemberben vették fel, és a felvételt csütörtök éjfélkor mutatták be. A felvételen közönség nem vehetett részt, és várhatóan legalább 2024-ig nem is léphet az épületbe.
        
    A több mint 850 éves székesegyházban 2019. április 15-én csaptak fel a lángok, elpusztítva a tetőzetet és a huszártornyot. A munkásoknak csak idén decemberben sikerült annyira stabilizálni az épületet, hogy megkezdhessék az újjáépítést.

  • A 248 millió Instagram-követővel rendelkező Cristiano Ronaldo szűk családi körben, gyermekeivel és párjával töltötte a szentestét. A portugál klasszis gondoskodott arról, hogy a pillanatot megörökítse, még annak árán is, hogy ezen a fotón nem pont úgy néz ki, mint aki egy magazinból lépett elő.

    Szeretnénk külön felhívni a figyelmet az ötszörös aranylabdás játékos fejdíszére.

    cristiano ronaldo 2020
    Fotó: Jonathan Moscrop / Getty Images Hungary
  • Az Index is beszámolt Tom Cruise kiborulásáról, amikor a világhírű színész a Mission Impossible 7 újrakezdett forgatásán magából kikelve üvöltözött a stábtagokkal, amiért néhányan közülük nem tartották be a járványügyi előírásokat.

    Sokak szerint ez egy marketingfogás volt, hogy odafigyeljenek az sztár újabb akciófilmjére, de másoknak is adott ötletet. Például a Stripchat pornóoldal mögötti cég helyettes vezetőjének, Max Bennettnek, aki munkát ajánlott annak az öt stábtagnak,  aki felmondott, mert nem akarta elviselni Cruise stílusát – adta hírül a Movieweb. Bennett egy 2021 elején élőben közvetítendő projektben ígért állást, amelyben néhány cam girl életét mutatják be. A cégvezér szó szerint „kellemes és élvezetes” munkakörnyezettel csábította a stábtagokat, ám azt, hogy ez mit is jelent pontosan, nem lehet tudni. 

  • Izraelben rendesen odatették a karácsonyi hangulatot. Néhányan mikulásnak öltöve ruccantak le a tengerpartra röplabdázni.

    Nők és férfiak egyaránt felöltötték a piros jelmezt és a szakállat. Volt, aki még a vízbe is bemerészkedett picit. A hacuka viszont lehet, hogy kissé melegítette őket, arrafelé ugyanis jelenleg 20 fok körüli a hőmérséklet.

  • Állatmenhelyen kapott menedéket karácsony este egy hentes elől megmenekült tehén Ausztriában.  A Lieni nevű fiatal kérődzőt – írja az MTI – csütörtökön fogadta be a Bécs melletti Aiderbichl birtokon működő állatmenhely.

    lieni becs gut aiderbichl
    Fotó: Gut Aiderbichl

    A szarvasmarhát egy legelőn a délelőtti órákban egy nő vette észre, aki értesítette az állatvédőket. Lieni tulajdonosát hosszas keresés után megtalálták, és kifizették neki a tehén árát, amely így tovább élhet az állatmenhely területén.