Áron
9 °C
19 °C
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A Premier League 16. fordulójában a Leicester City a Crytal Palace-hoz látogatott. A vendégek kapuját ezúttal is Kasper Schmeichel védi, akinek ez a 398. fellépése a klub színeiben. Ezzel beállította a dán kapusok csúcsát, ami az egy csapatnál lejátszott mérkőzéseket illeti, a következő összecsapáson pedig meg is döntheti.

    Hogy kié volt eddig a csúcs? Természetesen Kasper apjáé, Peter Schmeichelé, aki 1991 és 1999 között ugyanennyi alkalommal állt a Manchester United kapujában.

  • bowie-erme
    Fotó: Royal Mint

    A brit Királyi Pénzverde emlékérméket bocsát ki a zenész legenda David Bowie emlékére. Egy különleges darabot az a Föld légkörének határáig is felküldtek. További részletek a Royal Mint oldalán.

  • A Pantone nevű amerikai cég 2000 óta minden évben megmondja, melyik az év divatszíne. Persze vannak, akik ezt már korábban is tudták és eszerint öltözködtek, köztük a mindig elegáns és trendi II. Erzsébet.

    A Pantone egyébként van, hogy kettőt jelöl meg az év színeként. A 2021-es évre sem tudta eldönteni, melyik legyen, így az energetizáló napsárga (Illuminating) és az erőt demonstráló és egyben nyugtató szürke (Ultimate Gray) egyszerre vált azzá.

    A döntés nem légből kapott. A szakértőkből álló csoport a legmeghatározóbb divattervezők kollekcióit mustrálja, de szkenneli a filmek, a szórakoztatóipar világát, a kereskedelmet, a reklámokat, a kortárs művészeti galériákat, valamint a globális világban végbemenő társadalmi és gazdasági változásokat, így születik meg a végeredmény.

    A színek használhatók a lakásban, akárcsak egy átfestett falrészlet erejéig, de megjelenik jövőre sok tárgyon, ruhadarabon, smink vagy körömlakk formában, de divatos az is, aki mondjuk az autója színének választja majd ezeket.

  • Bő egy hete téma a francia Marcus Thuram botránya, amikor is a Borussia Mönchengladbach focistája meccs közben arcon köpte ellenfelét, a Hoffenheimben futballozó Stefan Posch-t. A francia játékost előbb klubja büntette meg oly módon, hogy egy havi fizetését kötelezően jótékony célokra kellett felajánlania, majd a Német labdarúgó-szövetség (DFB) sújtotta öt meccsnyi eltiltással és egy számára csekély negyvenezer eurós bírsággal.

    2020-12-28 15 55 45-Eleven Sports Belgium.png
    Fotó: elevensportsbe / instagram

    Most azonban egy igen érdekes narratíva látott napvilágot az esetről, amelyet a Mandiner szúrt ki.

    Marcus apja, Lilian Thuram szerint ugyanis – bár a médiavisszhangot érti – fia azt mondta, hogy dührohamot kapott és ezért inzultálta az ellenfelét, majd „teljesen véletlenül kijött a nyála.”

    Hozzátette, Marcus nem akarja, hogy azt gondolják, képes bárkit szándékosan leköpni, ennek szerinte „semmi értelme.”

  • kariko katalin biontech

    Az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége hétfőn Facebook bejegyzésben gratulált Karikó Katalin biokémikusnak és a BioNTech alelnökének, amiért mRNS oltások terén elért tudományos eredményeivel megalapozta a Covid-19 elleni rekordsebességgel kifejlesztett és legyártott oltásokat.

    * Gratulálunk Karikó Katalin amerikai magyar biokémikusnak! **** Az mRNS (hírvivő ribonukleinsav) kutatása a COVID-19...

    Közzétette: US Embassy Budapest – 2020. december 28., hétfő

    Az elmúlt nap során egyébként nem kisebb személy, mint az önző gén és a mémek kitalálója, Richard Dawkins tudományos író jelezte a Twitteren, hogy szerinte Nobel-díjat érdemelne Karikó Katalin.

  • Edinson Cavani október 5-én írt alá a 20-szoros angol bajnok Manchester Unitedhez, azóta 13 tétmérkőzésen négy gólt szerzett. A nagy munkabírású uruguayi csatár hétfőn különleges videóval boldogította követőit a közösségi médiában, a reggeli edzésről hazaérve ugyanis nekiállt ellapátolni a havat az autójáról.

    Mindezt mosolyogva tette a 33 éves futballista, aki Anglia előtt Uruguayban (Danubio), Olaszországban (Palermo,Napoli) és Franciaországban (Paris Saint-Germain) játszott.

  • Egy frissen érkezett olvasó e-mail képanyaga arra enged következtetni, hogy a síelésben örömüket lelők ma a korlátozások miatt az eplényi sípályát választották kikapcsolódásuk helyszínéül.

    image0 (3)
    Fotó: Olvasói fotó / Index

    A képek szerint rengetegen vannak, viszont öröm, hogy a sportolók többnyire maszkban hódolnak szenvedélyüknek.

    image1 (3)
    Fotó: Olvasói fotó / Index
  • A Politico írta meg, hogy egy washingtoni cég, amely Books by the Foot (magyarul: Könyvek Méterenként) néven fut érdekes szolgáltatást kínál vásárlói számára. 

    A cég ugyanis azzal foglalkozik, hogy jól kinéző könyvespolcokat állít össze azoknak az embereknek, akik videókban vagy online konferenciákon akarnak szerepelni.

    A vállalat már hosszú ideje állít össze könyvespolcokat a vezető amerikai  politikusok számára – bár sokszor ők maguk sem tudják, kinek dolgoznak épp, mivel a megrendeléseket a legtöbb esetben nem közvetlenül a politikusok adják le. 

    A vállalkozás sikerét a koronavírus-járvány csak növelte – ugyanakkor a megszokott irodai háttér helyett mostanság egyre gyakrabban kerülnek az otthoni könyvespolcokra a könyvek. 

  • Céline Dionról nem lehet mondani, hogy kitapétázza a gyermekeivel az Instagram oldalát. Az ikrekről rég láthattunk fotót, akkor is 10 év elillanásáról szólt a kísérőszöveg, de a kép még egészen kicsinek láttatta őket.

    A mostani kép érdekessége, hogy így a három fiú az édesanyjukkal együtt ritkán látható. A karácsony azonban erre is lehetőséget adott, a család négy tagja azonos pizsiben cukiskodik a családi karácsonyfa előtt.

  • A gyártó Stadler tájékoztatása alapján már csak egy fél hónapot kell várni Magyarország első vasút-villamosára. A tervek szerint már jövő ősztől Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő dízel-villamos hibrid akár százzal is zúzhat, jelentősen csökkentve így a menetidőt a két város között. 

    tram-train 1
    Fotó: MÁV

    A 001-es ügynökről most a MÁV rántotta le a leplet: a 37 méter hosszú, 70 tonnás jármű részletekben érkezik majd kamionokkal Valenciából Szentesre, ahol a végszerelést végzik.

    tram-train 2
    Fotó: MÁV

    A nagyrészt alacsonypadlós és akadálymentes CityLink járművek Szegeden az 1-es villamos vonalán közlekednek majd a főpályaudvartól Rókus vasútállomásig, majd a 135-ös Szeged–Békéscsaba vonalon tovább Hódmezővásárhelyre. Itt a Népkert állomásnál térnek le a nagyvasúti vonalról, és villamosüzemre váltva a városon át mennek a helyi vonatállomásig.

    A tram-train vonalán közel négy kilométeres egyvágányú villamospálya épült Hódmezővásárhelyen hat megállóval (a már említetteken kívül a Strandfürdő, Hősök tere, Kossuth tér és Kálvin János tér érintésével) és öt váltóval, amelyek segítségével  az ellenkező irányba közlekedő szerelvények a megállókban ki tudják kerülni egymást (hasonlóképpen, mint ahogy a fővárosi fogaskerekű szerelvényei teszik).  

  • 063 1054102890
    Fotó: Rochelle Brodlin / Getty Images Hungary

    Karácsonykor megszületett a brit Forma-1-es pilóta második gyermeke, Lenny Monrow Button. Az örömhírt Instagram-oldalán osztotta meg Button, hozzátéve, hogy kislányának pontosan ugyanolyan gödröcskéi vannak az arcán, mint fiának, Hendrixnek.

  • A Wonder Woman 1984 behúzta a nézőket a pandémia miatt világszerte elcsendesedett mozikba. Az Amerikában a karácsonyi hétvégén debütáló film globális jegybevétele 36,1 millió dollár (10,7 milliárd forint) volt.

     A sikerre való tekintettel a Warner Bros. filmstúdió vasárnap már meg is erősítette, hogy a szuperhősfilmnek harmadik része is lesz.

    Az AT&T Inc. médiavállat tulajdonában lévő stúdió adatai szerint Észak-Amerikában 16,7 millió dollár (5 milliárd forint) volt a jegybevétel péntektől vasárnapig, ami a legjobb premierhétvégi eredmény március óta, amikor a koronavírus-járvány miatt a mozik zömét be kellett zárni. Ugyanakkor ez az összeg csak töredéke egy ilyen nagyszabású hollywoodi produkció pandémia előtt jellemző premierhétvégi bevételének.
    A Warner közölte, hogy felgyorsítja a Wonder Woman harmadik epizódjának előkészítését, amelyet ismét Patty Jenkins rendez, és a címszerepben megint Gal Gadot látható.

  • Ahogy reggel megírtuk, a budapesti Közvágóhídnál két villamos ütközött össze, és az egyik ki is siklott. Bár a balesetben senki nem sérült meg, a forgalom jó időre ellehetetlenült a 2-es és a 24-es viszonylaton. 

    Most megérkeztek a balesetről a képek is, amelyeken jól látszik, hogy a Ganz csuklós kiugrott pályájáról, és így gyakorlatilag telibe trafálta a végállomás másik vágányán várakozó hannoveri szerelvényt.

    villamos
    Fotó: Mihádák Zoltán / MTI
    vili2
    Fotó: Mihádák Zoltán / MTI
    kisiklás
    Fotó: Mihádák Zoltán / MTI
    vili1
    Fotó: Mihádák Zoltán / MTI
  • A Bridgerton család címmel indult karácsonykor egy új sorozat a Netflixen, ami az első rész alapján inkább enteriőrökben, jelmezben, kiegészítőkben, ékszerekben és látnivalókban erős, semmint a történetfűzés tekintetében. 

    Erős ezen felül politikailag korrekt castingban, a szereplők megfelelő százaléka ugyanis színes bőrű, többek között Anglia királynője is, ami elsőre azért elég meglepő.

    Meglepetés más is akad, a felvezető stáblistán például mindjárt Julie Andrews neve, ám ő maga nem bukkan fel a filmben, csupán narrál, vizuális megjelenésében tehát hiba volt reménykedni.

    A film egyébként Julia Quinn regénysorozatából született, a történet középpontjában a Bridgerton család áll, melyben nyolc összetartó testvér keresi a szerelmet, illetve a boldogságot London előkelő köreiben.

    A cselekményt átszövi az ármány, a szerelem, a férjcserkészés rögös útja, ami az 1800-as évek Angliájában, ahol a gazdagoknak és szépeknek egy igazságtalan rendszerben kell megtalálniuk a maguk boldogulásukat, egyébként sem egyszerű, Tinder meg még nem is volt.

  • Névtelen.png
    Fotó: Radford Family / Instagram

    A Mirror számolt be az Egyesült Királyság legnagyobb családjának karácsonyáról, ahol a szülőket – az unokákat is beleértve – 

    összesen 22 leszármazottjuk boldogítja.

    Noel és Sue Radfordnak ugyanis 16 gyereke és 6 unokája van. 

    Egy ilyen családban nem könnyű lebonyolítani az ajándékozást sem, amint ez az alábbi videón is látszik:

    A családi költségvetésből a szülők évente 5000 fontot tesznek félre azért, hogy a 22 gyermeknek karácsonyra tudjanak ajándékot venni. 

    A család egyébként YouTube csatornát is üzemeltet, amelynek már 244 ezer feliratkozója van. 

  • 12 hónappal meghosszabbítaná a "Megxit" procedúráját és néhány különleges családi eseményen is részt venne. A Sun információi szerint Harry herceg és Meghan Markle szeretnék végig csinálni a közös munkát a Netflix-szel és a Spotify-jal, de 2021-ben gyakrabban látogatna haza az Egyesült Királyságba.

    A következő évben lesz II. Erzsébet királynő 95. születésnapja, míg Fülöp herceg már a kerek 100. születésnapot ünnepelheti. Júliusban egy különleges szobrot is felavatnak majd Diana hercegnéről, pont a 60. születésnapján.

    Így, még ha nem is örökre, de visszatérne néhány alkalommal a családjához, hogy ezekről a pillanatokról ne az internetről szerezzen tudomást. 

  • GettyImages-487308774
    Fotó: Theo Wargo/NBC / Getty Images Hungary

    Jessica Simpson tavaly ősszel sokkolta rajongóit, amikor is megmutatta, hogy 45 kilót fogyott harmadik gyermeke születése után, alig fél év alatt.

    Az énekesnő azóta sem pihent meg, és úgy fest, a karácsonyi asztal felett sem csábult el túl sokszor. A minap ugyanis egy férje által készített fotót posztolt, amin egy testre feszülő kezeslábast visel. Nem kérdés, hogy Simpson szeretné megtartani a versenysúlyát.

  • Samy Kramer német pilóta egy óriási vakcinát rajzolt Németország térképére – írja a Reuters

    A pilóta cselekedetével az európai oltási kampány kezdetére akarta felhívni a figyelmet, valamint népszerűsíteni akarta a vakcinát az emberek körében. 

    Németországban vasárnap délelőtt kezdődtek meg az oltások, a német kormányzat az év végéig 1,3 millió vakcinát szeretne eljuttatni az oltóhelyekre, ezt követően pedig januártól hetente 700 ezer vakcinát terveznek leszállítani. 

  • Beave, a hód nagy népszerűségre tett szert az utóbbi időben. 

    A TikTok videómegosztó portálon már hétszázezer követője van. 

    Beave-et még májusban, három hetes korában találta meg gazdája egy autóút szélén. Feltételezése szerint a szülei orvvadászoknak eshettek áldozatul, mivel a hódok ilyenkor még nem hagyják magukra kölykeiket. 

    Beave azóta kényelmesen berendezkedett a családi környezetben – olyannyira, hogy gátépítő ösztöneit is a lakásban található tárgyakon éli ki.

    @beaverbabyfurrylove

    Beaves not damming in his pond yet. He’s to young. He does this in the house because it’s his safe place. Not yet with sticks either. ##fyp

    ♬ original sound - Beave

    Ráadásul a háztartási tárgyakat sokkal szívesebben pakolgatja, mint azokat a gallyakat, amelyek gazdája erre a célra adott neki. 

    @beaverbabyfurrylove

    Beave is still just using household items to dam. No luck yet with real wood or sticks. Or blocks in this case. #fyp #ShowUpShowOff #yougotthis

    ♬ original sound Beave

     Gazdája megfogadta, hogy a következő másfél év során még gondozza, és megpróbálja tanítani őt, így elképzelhető, hogy addig jónéhány akadály fog épülni a lakásban.

    Beave.png