Robotbuli!

A Boston Dynamics fejlesztései össztáncot adnak elő a Contours „Do You Love Me” című 1962-es slágerére.

A Boston Dynamics fejlesztései össztáncot adnak elő a Contours „Do You Love Me” című 1962-es slágerére.
Sokáig úgy tűnt, a feketelábú görény már visszafordíthatatlanul kihalt az állatvilág tagjai közül, amikor 1981-ben véletlenül hét egyedet találtak egy wyomingi tanyán. Hogy elkerüljék az állatfaj kihalásának veszélyét, hét évvel később lefagyasztották az egyik ott talált vadászgörény, Willa DNS-ét. A DNS-technológia fejlődésével pedig tavaly sikeresen meg is született Willa első klónja, ami az Elizabeth Ann nevet kapta.

Elizabeth Ann 2020 december 10-én látott napvilágot, így ő lett az első olyan klón, amely egy veszélyeztetett amerikai állatfaj megmentését jelentheti. A kisállat valószínűleg soha nem élhet természetes élőhelyén, hanem egy Colorado-i Konzervatóriumban nevelik majd, ahol a kutatók további tanulmányokat végezhetnek rajta.
Additional footage of the lovely Elizabeth Anne. 🙂 pic.twitter.com/fz7HnwyI1F
— US Fish and Wildlife (@USFWSMtnPrairie) February 18, 2021
A klónozás sikere nagy áttörést jelent, amelynek segítségével további, a kihalás szélén álló, veszélyeztetett fajok megmentése is lehetséges lesz a jövőben.
(Forrás: Bored Panda)

Drew Barrymore tegnap ünnepelte születésnapját. Műsora készítői pedig úgy gondolták, hogy azzal lepik meg a színésznőt, hogy régi jóbarátait hívják meg, például David Lettermant, Steven Spielberget és Jimmy Fallont.
Barrymore legjobb barátnője, Cameron Diaz is bejelentkezett, igaz, csak online, hogy olyan kedves dolgokat áruljon el a barátságukról, mint például, hogy hogy hívják egymást. A becenév, amit egymásra használnak, az
a Poo Poo, amit magyarul körülbelül kaki kakiként lehet lefordítani.
Tipikus fiúhumornak indult, aztán hamar a kedvesség jelévé változott. Aztán csak úgy megmaradt… Imádjuk… Soha nem cseréljük le.
– mondta Barrymore.
Amikor étteremben vagyunk, azt szokta mondani a pincérnek, hogy »kérdezze Poo Poo-t, mit szeretne«. Az emberek meg úgy vannak vele, hogy »mi?«. Úgy hívjuk egymást, hogy Poo Poo. Én úgy hívom, hogy Poo Poo, még a telefonomban is így van bent
– tette hozzá Diaz.
Majd elárulták a barátságukról azt is, hogy annyira jóban vannak, hogy külön nyelvet használnak egymással. Sőt, Barrymore, annak ellenére, hogy nem szeret mással aludni, leszámítva a párját, Diazt azért beengedi az ágyába, ha úgy adódik.
Őszintén mondom, hogy az egyik legnagyobb öröm az életemben a barátságunk. Amikor rád gondolok, szó szerint sírni tudnék, mert azt gondolom, hogy igazán különleges vagy, magától értetődő, hogy megünnepellek. Minden évben ez a kedvenc időszakom, amikor téged ünnepelhetünk
– mondta a barátságukról Cameron Diaz, amire Drew Barrymore is hasonlóan cukin reagált:
Egész életemben jobb emberré tettél, és láttál már mindent, amin átmentem. Csúnyán, szépen, elveszve, az életben, szüléskor. Az, hogy szeretsz engem, mindennél többet jelent, mert te tudsz rólam mindent. Szeretlek.
(via: Buzzfeed)

A Netflixen már elérhető az I Care a Lot, magyarul a Törődöm veled című film, ami arról szól, hogy egy nő gondozás alá vesz idős embereket, majd kiforgatja őket a vagyonukból. Jól megy a "biznisz", de legújabb áldozata eléggé megkeseríti az életét.
Felmerült, hogy a Rosamund Pike által alakított Marla Graysont valós személyről mintázták. Ami azt illeti: a film íróját egy konkrét eset ihlette meg: Látta, olvasta a hírekben, hogy vannak emberek, akik ebből élnek, hogy idős emberek gondozóinak adják ki magukat, pedig nem tesznek mást, minthogy otthonba dugják és kisemmizik az áldozatukat. Ez adta a film alapját. Pike is találkozott ezekkel az esetekkel, ő is úgy vélte, hogy ebből filmet kéne csinálni, de azt is tudta, hogy az áldozat szemszögéből nem lenne jó megmutatni, fordítva viszont már egészen más lenne.
Ami a befejezést illeti: Rosamund Pike szerint így volt tökéletes. Spoilerek nélkül annyit mondhatunk, hogy a néző tényleg kap egy ütős finálét. Láthatunk nagy győzelmet és nagy bukást is. A rendező szerint még keserédes is a befejezés, mert a utolsó másodpercekben a film legszerethetőbb karakterét látjuk keservesen sírni.
Mindannyian tudjuk, hogy Johnny Depp és Amber Heard válása mekkora port kavart a bulváron keresztül a közéleten át egészen a neves filmstúdiókig.
Amikor Deppet kirúgták a Legendás Állatok 3. részéből, ezzel megüresedett Grindelwald szerepe. De egészen gyorsan kapcsolt a stúdió, és nem más tölti majd be a karakter szerepét, mint
Mads Mikkelsen, aki hál istennek jó választás a stúdió részéről
(ritkán van ilyen).
De most, hogy Amber Heard színésznőt is kirúgták az Aquaman 2-ből, Mera szerepe megüresedett a filmben. A Forbes magazin újságírója, Keith Flamer kitért az Emilia Clarke 4,4 millióért adta el a házát című cikkében arra, hogy nem más fogja alakítani Aquaman szerelmét, mint Clarke, és ő fogja majd váltani Amber Heardot az Aquaman 2-ben.

De sem megerősíteni, sem cáfolni nem lehet az újságírónak a kijelentését, ezért kezeljük erős pletykának a hírt egyelőre,
mivel sem Heard, sem a DC Films vagy a Warner Bros. nem kommentált még a cikkben leírtakra.
(Forrás: Forbes)
Rovataink a Facebookon