A Ron Weasley-t játszó színész nemrégiben a comicbook.com-nak adott interjújában beszélt erről. A hírt közlő hu.ign.com szerint a Servant (Szolgáló) című pszichohorror sorozatban játszó színészt a 2011-es Harry Potter és a Halál ereklyéi II. óta elkerülték a nagyobb szerepek. Ebben valószínűleg az is közrejátszott, hogy a színész a premier után több interjúban is azt állította, nem biztos, hogy ezen a pályán szeretne maradni.
Édesapja, Stohl András három szívecskével ünnepelte meg a hírt a kommentek közt. Stohl Luca korábban nyilatkozott arról, hogy édesapja példáján okulva igyekszik óvni magánéletét, valamint párját is a nyilvánosságtól, annak ellenére is, hogy a híresztelések szerint már hetedik éve vannak együtt vele.
Hatalmas reményekkel várják a DC-rajongók a The Flash filmet, mivel ez teljesen megváltoztathatja az eddig általunk ismert DC-moziverzumot.
Ez a film lesz az, amivel a DC is útjára engedi a multiverzumát.
Már köztudott, hogy a Michael Keaton-féle első Batman is látható lesz a filmben, és persze a Flashpoint-paradoxon történetéből kiindulva találkozhatunk majd már ismert hősökkel is, kisebb-nagyobb cameókban. Pont ilyen lesz Supergirl feltűnése is, aki nem a sorozatban szereplő Melissa Benoist fogja életre kelteni. A Deadline értesülései szerint
425 színésznő közül a DC és Andy Muschietti rendező kiválasztottja Supergirl szerepére Sasha Calle lett,
aki a Nyughatatlan fiatalok című tévésorozat 25 éves sztárja.
A színésznő 7 évvel fiatalabb Melissa Benoist-nál, így talán egy kicsit éretlenebb Supergirlt láthatunk majd a vásznon. A jelmeze erősen hajaz az acélemberben és a The CW sorozatban látott utolsó kosztümre is.
Erről egy nagyon jó képet már készített is az ismert grafikus, bosslogic.
De egy másik Instagram-felhasználó, datrinki is készített egy grafikát a színésznőről, amin barna és szőke hajjal is megtekinthető teljes Supergirl-kinézetben.
A casting során nem közölték a színésznővel, hogy pontosan kit is fog majd alakítani a filmben, ezt csak később adták tudtára. Ezra Millerrel is próbált Zoomon keresztül a színésznő a casting folyamán.
Fotó: CBS Photo Archive / Getty Images Hungary
A The Flash bemutatójának tervezett dátuma 2022. 11. 04.
A forgatás pedig, ha minden a tervek szerint halad, idén áprilisban kezdődhet el.
Az énekesnő vasárnap este instasztorikban válaszolt a rajongói üzeneteire. Az egyik üzenetben az állt, hogy ha Magyarországon nem kíváncsiak a munkásságára, akkor Erdélyben szívesen látják és nagyon szeretik őt.
Tóth Andi erre annyit válaszolt, hogy „On my way", vagyis „Úton vagyok".
A posztot azonban valakik jelentették és az Instagram „gyűlöletbeszéd vagy gyűlöletkeltő szimbólumok" jelenlétére hivatkozva letiltotta azt.
Az erről készült screenshotot az énekesnő posztolta is, egyben pedig üzent a rosszakaróinak:
Pfáá köszönjük. Ha ti Lebüdösrománk***áztok, az okés, de ha azt írja egy erdélyi, hogy hazavárnak, ha ti nem becsültök meg, az gyűlöletbeszéd és jelentitek. Szép
Itthon is sokan várják a cseresznyefák virágzását, a keleti kultúrákban azonban valódi hagyomány az illatos szirmok megjelenése. A kínai Kujcsou tartományban már javában nyílnak a virágok, a parkokba pedig előszeretettel látogatnak el a környékbeliek, hogy tanúi lehessenek a folyamatnak.
Fotó: Peng Zeliang Xinhua / eyevine / Northfoto
A fák rózsaszínben és fehérben tündökölnek, de egyenként csak egy héten át virágoznak.
Rovataink a Facebookon